Somogyi Néplap, 1984. augusztus (40. évfolyam, 179-204. szám)

1984-08-01 / 179. szám

XL. évfolyam, 179. szám 1984. augusztus 1., szerda A Neoton újra Japánban Eddig 113 országból jelentkeztek Készülődés a moszkvai VIT-re A XII. világifjúsági talál­kozó előkészítő bizottságának központja a moszkvai Ju- noszty-iszálilóban kapott he­lyet, az olimpiai faluban, a luzsnyilki sportkomplexum közelében. Az előlkészítő munka számára hat emele­ten biztosítottak helyisége­ket ; a szálloda két felső emelete maradt a vendégek­nek. A Junosztyban egyéb­ként hangversenyterem is van, itt az előkészítő bi­zottság külföldi vendégeivel rendeznek kerekasztal be­szélgetéseket, s itt tartják majd a sajtótájékoztatókat Már érkeznek a'Junosaty- szálilóba a szovjet fiatalok kezdeményezéseiről szóló értesítések. Az ország min­den Komszomol-szervezete igyekszik konkrét formában hozzájárulni a : találkozó megrendezéséhez. Ifjúmun­kások, parasztfiatalok, ér­telmiségiek külömiböző ösz- szegéket küldenek a VIT- allapra. Az egész országban verseny folyik azért, hogy ki képviselje majd a szov­jet ifjúságot à találkozón. Eddig 113 ország ifjúsági és diákszervezete jelentette be, hogy részt vesz a moszk­vai viliágifjúsági találkozón. Úszik a tündérfátyol A hortobágyi mocsarak nyílt víztükrét ezernyi szín­ben pompázó úszó virágme­ző borítja már; a hideg ősz beköszöntéséig csodálatos látványt nyújt a táj, amely az ősi természeti értékeket őrzi. A kunkápolnási mo­csár csaknem háromezer hektáros területén megta­lálhatók például a Tisza vi­zével elárasztott pusztára valaha jellemző élőhely- és nóvénytípusok. Most mes­terségesen épített csator­nákon gondoskodnak a megfelelő vízutánpótlásról, hogy egyenletes legyen a vízborítás. A kunkápolnási mocsár sekély, 60—80 cen­tis vize — melyben dúsan tenyész a hínár — kedvez a nád, a gyékény, a káka növekedésének; a tündérfá­tyol, tündérrózsa és a ko- iokán összefüggő tarka sző­nyeget alkot, leveleik közét rucaöröm, békalencse, su lyom és sárga virágával leg­magasabbra kiemelkedő rence tölti ki. A növényzetben gazdag, jól átmelegedő sekély vizek állatvilága is igen változa­tos. Az alacsonyabb rendű­ek közül mindenütt megta­lálható a nagy mocsári csi­ga és a tányércsiga. A vi­zek fölött szitakötők hada repked, s a sekély vizek ér­dekes lakója a búvárpók. Nagy tömegben él itt az oxigénszegény vizekhez jól alkalmazkodó réticsik, amit valamikor kosárszámra fog­tak ki a halászok, pákászok. MEGSZÜNTETTÉK A NYOMOZÁST Nem csalt, kontárkodott Tíz napja kezdte meg tur­néját a népszerű együttes, a Neoton Família. Három al­kalommal szerepeltek már a Balaton-parton, nagy siker­rel. Hétfőn este Kaposváron, a Csilky Gergely Színházban koncertezett. Erdős Péter, a Pro me­nedzseriroda vezetője, aki Neotonék ügyeit rendezi, örömmel újságolta, hogy ok­tóber 18-án Tokióban 35 per­ces Neoton gálaműsort ad­nak a 15. Yamaha-feszitiivá- lon. Tavaly a Neoton Famí­lia nyerte élt a pálmát1 a ran­gos világversenyen Ja­pánban. Óriási sikerüknek köszönhetik, hogy — a Ya- maha-fesztiiválok történeté­ben először — újra meghí­vást kapott, a korábbi győz­tes együttes. — Hogy értékeli a turné eddigi tapasztalatait? — A Balatonon a szabad­téri színpadok nézőterei száznegyven százalékban megteltek. Kaposváron min­den jegy elkelt a két elő­adásra. Néhány együttestől elfordult már a közönség, de ebből nem szabad arra kö­vetkeztetni, hogy válságban van a popzene. — Mi a titka a Neoton Famíliának? — A Vidámság. Ez ma ritka a popzene Viliágában. A világimegivártásí nem a popzenétől várja a közönség. A Neoton Família sajátos­sága az is, hogy a húsz— harmiinc éveseknek játsza­nak, nem a' tiniknek. Még­is sok tizenéves kíváncsi rá­juk. A .harmadik jdllemzője az együttesnek a kitartó, rendszeres munka. n,yú tevékenységére semmi­féle igazolványa nincsen. A Kaposvári Városi Ügyészség a közelmúltban megszüntette a továbi nyomozást, miivel a rendelkezésére álló adatok alapján nem állapítható meg a bűncselekmény elkövetése. Budur Sándor-, alomban el­követte a kontárkodás sza­bálysértését, s ezért vele szemben szabálysértési el­járást indítanak. — A Família családfője? — Pásztor László (gitár, ének) ; ő a zenei vezető. Közgazdasági egyetemet végzett, négy nyelven be­szélő, ragyogó muzsikus. És a család megbecsült tagja; Ádám és Éva, azaz Vég­vári Ádám ^ákár, ének) és Csepregi EvlP szólóénekes. — A válság ezt a „csalá­dot” is elérte egy ízben. — Igen, ebben a műfaj­ban elkerülhetetlenek a vál­ságok. A turné koncertjeit az együttes fele-fele részben ré­gi dalaiból és újdonságai bői állította össze. Felhőtlen ég­ről, egy képzelt lányról és a boldogságról énekeltek. „Ügy szeretek élni” — zengte a mikrofonba Csepregi Éva és az őt kísérő Neoton Famí­lia. Hihető szavukat, muzsi­kájukat komolyan lehet ven­ni. H. B. ________________________ A várakozási gondok enyhítésére új P + R parkolók A fővárosban gépkocsival közlekedők várakozási gond­jainak enyhítésére két új P plusz R rendszerű par­kolót alakítottak ki a Batthyány tér, illetve a Margit-hid közelében. A „Parkolj, és utazz tovább!” elv alkalmazásával már több, nagy kiterjedésű vá­rakozóhelyet építettek ki Budapesten például a Déli pályaudvar környékén, a kőbánya—kispesti metró­megállónál, a Nagyvárad térnél; ezek a parkolók be­váltották a hozzájuk fűzött reményeket, az autósok kö­rében hamar közkedveltté váltak. A Batthyány téri metró­állomás környékén — Bu­da egyik legforgalmasabb tömegközlekedési csomó­pontjánál — a nappali órák­ban sokan kívánták valami­lyen tömegközlekedési jár­művel folytatni útjukat, ám reménytelenül keres­tek parkolóhelyet. Ezen a helyzeten segített a közel­múltban átadott két új par­koló. A Margit-hid északi olda­lán az Árpád fejedelem út­ja Buda felé eső részén egy széles, kihasználatlan járdá­ra festettek föl parkolóhe­lyeket. Az itt várakozók hét autóbusz, illetve három villamosjáratra és a szent­endrei HÉV-re szállhatnak át, élve a P plusz R rend­szerből adódó lehetőségek­kel!. A balatonfüredi Anna-bál szépei, középen a szépség-királynő, Rótt Bernadett, mellette udvarhölgyei: balra dr. Csohány Jánosné, jobbra Kirsten Zimmermann. (MTI — telefotó — KS) Április 22-ti lapunkban is­mertettük „A lebukott mű­szerész” címmel a 37 éveis, kaposvári Budur Sándor ügyét, aiki ellen a rendőrség csalás bűntettének alapos gyanúja mialtt nyomozást folytatott. Budur riasztóbe­rendezéseket, CB-s rendszerű rádió-telefonösszekötő mű­szert, valamint a hiánycikk­nek számító taxamétereket készített és forgalmazott an­nak ellenére, hogy ez irá­Tisztelt Szerkesztőség ! Feleségem, ágyhoz kötött beteg. Szeretném kivinni a napra, a levegőre; ennek érdekében tolókocsit kértem a számára. A Gyógyászati Segédeszközök Gyárának kisúj­szállási üzemegysége rövid időn belül, június közepén le­szállította a tolókocsit .a kaposvári darabáruszállítókkal, örömmel mentem érte, de megdöbbenésemre csak íz iratok és a szállítólevél volt a tolókocsival kapcsolatos, az áru egy áruszállító raktári kocsi volt. Ezt természetesen nem vettem át. Azóta többszöri érdeklődésünkre azt $ választ kaptuk, hogy legyünk türelmesek, a tolókocsit keresik. Itt a nyár, a jó idő, és a feleségem a négy fal között kénytelen lenni — valakinek a felelőtlensége miatt. A tü­relemnek is van határa. Nem hiszem, hogy másfél hónap alatt nem lehet a hibát korrigálni. Kérem, ha lehet, tegyenek valamit, mert úgy érzem, a szállító vállalat nem akar vagy nem tud segíteni. Tisztelettel: Nagy József Tapsony, Kossuth u. 3. Tisztelt Szerkesztőség! A lap július 12-i számában, a Siófoki töredékek című cikkben a szerző kérdést tett fel gazdaságunk vásárcsar­noki üzletének nyitvatartásával kapcsolatban. A tény megállapítása és ezáltal a kérdés felvetése is helytelen, ugyanis az üzlet hétfőn nyitva van 7-tői 15 óráig. Igaz, hogy ez rövidített nyitvatartási idő, de tapasztalataink szerint a hétfői igen gyenge forgalomnak nagyon jól meg­felel. Tisztelettel: Dr. Szalai Géza a Siófoki Állami Gazdaság igazgatója Tarka sorok Szegény Egy mai fiatalember mondja : — Szegény apámnak most egy másik asszonyt iis él kell tartania. — Hogyan? Csak nincs -barátnője is? — Nincs. Hanem én is megnősültem. Kölcsön — Érdekes ... Hova ■teszi ez a Smith a pén­zét? Tegnapelőtt nem volt pénze, tegnap sem volt, és ma sincs ... — És tőled akart köl­csönkérni ? — Nem. Én akartam kölcsönkérni tőle ! Tanács Egy gyerek odamegy a nagyáruház tudakozó­jához : — Rövidesen jelent­kezni fog önöknél egy hölgy és iszonyatos sí­rás közben közölni fog­ja, hogy elveszítette a gyerekét. Nyugtassák ■meg és küldjék utánam a negyedikre : a játékasz­talon megtalál... Titok — Bízhatók a titok­tartásokban? — Tökéletesen. Egy barátom sem adja to­vább, amit tőlem hall... „Újdonságok” Két, nem mindennapi hír jelent meg nemrég egy nyugatnémet mező- ’ gazdaságii lapban. ’Az egyik arról számolt be, ihogy egy német földmű­ves belefulladt a tej­porba, a másik hogy egy holland farmert agyan- nyoimoitt egy ledőlt saijt- oszlop... A rovatnak, amelyben a két szomorú hír megjelenít, ez a cí­me: Agrotechnikai új­donságok. Rangsorolás A Santiago de Chile-i egyetem véleménykuta­tást szervezett, hogy meg­állapítsa, kit tartanak egy egyetemi hallgatók a világ élő (vagy. holt) nagyságai közül a légin- téllligiensebbnek. Az első helyre Goethe került, a másodikra Leibnitz, utá­na Pascal és Da Vinci következik. A hálátlan jelenkor egyetlen élőt sem sorolt az első tíz kőaé. Vers a telefonban Üj szolgálatot veze­tett be nemrég a New York-i posbavátlaliat. Ha valaki szomorú vagy szerelmes, csak föltár­csáz egy számot, máris ■rendelhet magának egy Vidám vagy érzelmes ver­set ... Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottságánál lapja Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Főszerkesztő-h. : dr. Kercza Imre Szerkesztőség: Kaposvár, Latinea Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf. 31. 7401. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512 Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinea S. u. t Telefon: 11-516 Postacím: Kaposvár; Pf. 31. 7401 Felelős kiadó: Balajcza János Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hirlapkézbesitŐ postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 34 Ft, negyedévre 102 Ft, fél évre 204 Ft. egy évre 408 Ft Index: 25 967 ISSN 0133-0608 Készüli a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében. Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: Mike Ferenc igazgató

Next

/
Thumbnails
Contents