Somogyi Néplap, 1984. augusztus (40. évfolyam, 179-204. szám)

1984-08-24 / 198. szám

Tisztelt Szerkesztőség ! Márton János Kaposvár, Béke u. 53. 1X>4. szám alatti lakos (+91 aláírás) 1984. július 20-án megjelent panaszá­ra az alábbi tájékoztatást adom. Vendéglátó kerthelyvség céljára közterület igénybevé­telét nem engedélyeztük, mivel a vendéglő építésé idején is több kifogás érkezett az ottani lakóktól. A kérelem el­bírálása során figyelembe vettük a közelben levő 24 osz- tályterrnes gyakorló iskolát, óvodát és játszóteret is. Ügy ítéljük meg, hogy a gyermekintézmények közelében nem szerencsés egy vendéglátó kerthelyiség elhelyezése, ahol szeszesital fogyasztása is megengedett. A vendéglátó-elókertet igénylő aláírókról megállapít­ható, hogy többségük a város más részén, illetve vidéken lakik, s így a környéken levő gyermekintézmények és la­kók érdekeit védve hoztuk meg döntésünket. A vendéglő tulajdonosa az elutasító határozatunkat megfellebbezte, a döntés másodfokon a Somogy megyei Tanács V. B. építési és vízügyi osztályára vár. Tisztelettel: Németh Zoltán osztályvezető Városi Tanács V. B. Műszaki Osztály Tisztelt Szerkesztőség! Házunk a Kaposvári Építőipari Ktsz telke mellett van. Sajnos, a terület még nem volt lekaszálva, a környék lakói ide dobálják be a szemetet, esetenként elhullott ál­latok tetemét, ami elviselhetelen bűzt áraszt. Többször kértem a ktsz vezetőségét, hogy legalább rendszeresen ka­szálják le a gazt, de azt válaszolták, hogy erre nincs pén­zük. Segítségüket kérem a telek rendezéséhez! Tisztelettel: Dörnyei Istvánná Kaposvár, Blaha Lujza u. 1 Somogyi Néplap XL. évfolyam, 198. szám 1984. augusztus 24., péntek MHSZ-pályázat „A haza minden előtt” Orvosi rendelőt épít Budapesten a békásmegyeri lakótelepen a Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat. A Clasp-technológiával készülő háromemeletes egészségügyi intéz­ményben jövőre kezdődik meg a gyógyító munka Hazánk felszabadulásának 40. évfordulója alkalmaiból a Magyar Honvédelmi Szövet­ség „A haza minden előtt” címmel pályázatot hirdet a szövetség ' életét, munkáját bemutató irodalmi, képző- és fotóművészeti alkotások el­készítésére. A pályázaton amatőr és hivatásos alkotók is részt vehetnek, de csaik olyan munkailkkal, amelye­ket hasonló versengésre még nem neveztek. Az alkotók­nak, aikik novelláikat, ver­seiket. rézkarcaikat, linó­leum- vagy fametszeteiket, akvarellijeiket, kisplasztikái munkáikat és fotóikat küld­hetik el a pályázatra. az MHSZ szerteágazó honvédel­mi nevelőmunkájának köré­ből bőségesen kínálkozik té­ma. Az alkotók a pályázaton legfeljebb három munká­jukkal szerepelhetnek, ame­Proconsul Áfricanus Egy amerikai—kenyai tu­dóscsoport tagjai egy kihalt állatfaj, a Proconsul Aifrica- nus — feltehetőleg az ember és több majomfaj közös őse — csontjait olyan nagy mennyiségben találták meg Kenyában, amilyenre eddig még nem volt példa. A gaz­dag leletből öt, majdnem teljes csontvázat állíthattak össze a kutatók. A mostani lelet kora 18 millió év. A tudomány je­lenlegi állása szerint a Proconsul African us — a három proconsul fajta közül a legkisebb — 22—16 millió évvel ezelőtt élt Afrikában. lyeket a Magyar Honvédel­mi Szövetség Országos Köz­pontjának címére — 1394 Budapest, Beloiannisz utca 16. — kell beküldeni 1985. január 5-ig. A pályázat jeli­gés, ezért kérik az alkotó­kat, hogy zárt -borítékban mellékeljék nevűiket, címűket és foglalkozásúikat. A borí­tékra írják rá: „A haza min­dén előtt” — pályázat. Az alkotásokat a Magyar írók Szövetsége, a Képzőművésze­ti Alap, a Fotóművész Szö­vetség képviselőiből álló zsű­ri értékeli, a± eredményhir­detés március 1-én lesz. A legsikeresebb alkotók pénz­jutalmat kapnak. Az akvakultúra — a víz­művelés — fejlesztésével és világméretű összehangolá­sával foglalkozó szervezet — az ENSZ mezőgazdasági és élelmezésügyi szerveze­tének, a FAO-nak kebelé­ben működő ADCP — ta­nácskozása kezdődött teg­nap Szarvason, a Halte­nyésztési Kutatóintézetben. Az augusztus 31-ig tartó nemzetközi eszmecserén a szervezet hét kutatóközpont­jának vezetői — brazil, Fü- löp-szigeteki, indiai, kínai, nigériai, thaföldi és szarva­si szakemberek — vesznek részt. Mivel a halak s más. étkezésre alkalmas vízi élő­lények — rákok, -kagylók és egyéb puhatestűek, továbbá a vízinövények — mester­séges körülmények közötti termelését megalapozó ak­A battonyai SOS gyer­mekfalu építésének támoga­tására szeptember 14-én és 15-én gálaesteket rendeznek a Budapest Sportcsarnok­ban. Az osztrák Gmeiner professzor által kidolgozott alapelvek szerint az ilyen típusú gyermekfalvakban, amelyekből eddig 70 ország­ban már több mint 200-at alakítottak ki, 8—10 szemé­lyes közösségi házak készül­nek. ahol nevelőanya fog­vakultúra új tudományág, a mezőgazdasági kutatásokat tekintve mintának, megvi­tatják a holland szakembe­reknek az agrokultűra-kuta- tás szervezésében szerzett tapasztalatait, s az új tudo­mányterületen való haszno­sítás lehetőségeit. A tanács­kozáson előadásokat, vitá­kat tartanak, s a húsz kül­földi vendég bemutatókon vehet részt; megismerheti a szarvasi kutatóintézet mun­káját, valamint a Százha­lombattai Temperált Vizű Halszaporító Gazdaságot és a dinnyési ivadéknevelő gazdaságot. Szarvason ta­nulmányozhatják a HAKI új halkeltetőjét is, amely modul rendszerű, konténe­rekben szállítható, könnyen összeszerelhető, s napener­giával működik. FAO-tanácskozás a vízművelésről Halfogó versenyt rendeztek tegnap a fonyód ligeti horgásztábor lakói. A Mohosz Somogy megyei Intéző Bizottsága szervezésében nyaralnak Ligeten augusztus 16-tól e hét vé­géig a különböző egyesületek 6—14 éves, a versenyeken, illetve a megyei bajnokságon jól szereplő ifi horgászai lalkozik a rábízott gyerme­kekkel. A budapesti gálaest szereplői: a Boney M együt­tes, Catenna Valente, René Kollo, Melanie Holliday, Ludwig Baumann, Heidi Brühl, Umberto Tozzi, a Benkó Dixieland, a Rajkó zenekar, a Budapest tánc- együttes, valamint a „Cats" tánckar. A másnapi pop­gálán világhírű együttese­ket láthat a közönség a Bu­dapest Sportcsarnok színpa­dán, fellép többek között a Saragossa Band, a Twinsz együttes, a Spandau balett. Bernie Paul, Riccardo Fog- li, a Dolly Roll, a Neoton Família és az R—GO együt­tes. A gálaestekről a Magyar Televízió felvételt készít, melyet átvesz az NSZK-beli ARD, a svájci, a francia és a_z osztrák televízió. A Volkswagen Művek két autót ajánlott fel, amelye­ket kisorsolnak az est vé­gén a jegytulajdonosok kö­zött. A gálaestek egyik fő­szereplője, Caterina Valen­te már a jövő héten Buda­pest vendége lesz, ugyanis az SOS mozgalom indulóját az ő előadásában Magyar- országon rögzítik a rádió gyermekkórusának közre­működésével. A gálaestek jegyei augusz­tus 27-től . kaphatók a Bu­dapest Sportcsarnok pénztá­raiban és a színházak köz­ponti jegyirodájában. Kocsiégés, árokba borulás Balesetek a közutakon Kaposvár belterületén, a sávház előtt a 17 éves Len­gyel Tibor kaposvári tanuló úgy akart az úttesten meg­fordulni szerdán este a mo­torkerékpárjával, hogy nem vette figyelembe a vele azonos irányba haladó, sza­bálytalanul előzni akaró Bartha Ferenc 18 éves ka­posvári lakos által vezetett motorkerékpárt, s összeüt­köztek. Lengyel Tibor köny- nyebben megsérült. Ugyancsak szerdán, az éj­szakai órákban Simonfa és Kaposvár között Beretzky György 32 éves melegburko­ló. pécsi lakos nem a látási és útviszonyolknak megfele­lő sebességgel vezette sze­mélygépkocsii j át, letért az útpadkára, ott egy telefon- oszlotpnák, majd egy fának ütközött. A baleset következ­tében a személygépkocsi ve­zetője súlyos sérülést szen­vedett, az anyagi kár az autóban 50 000 foiint. Szerdán délelőtt Som és Daránypuszta között a 28 éves Horváthné Borbély Ró­zsa tabi ellenőr szabálytala­nul előzte személygépkocsi­jával az 52 éves Mózer Jó­zsef iregszemcsei gépkocsi- vezető által vezetett teher- gépkocsit, azzal összeütkö­zött, majd az árokba vágó­dott. A személygépkocsi ve­zetője és Horváth Józsefné tabi lakos súlyosan megsé­rült; a személygépkocsiban 45 000 forint kár keletke­zett. Nem tartotta be a követé­si távolságot személygépko­csijával és nekiütközött egy forgalmi okból megálló autó­nak szerdán Balatonszemes és Balatonszárszó között az 56 éves Kunyoczky László budapesti lakos. Az álló személygépkocsi az ütközés­től egy másik autónak csa­pódott. Kunyoczky László és utasa, a 12 éves Farkas An­namária budapesti tanuló súlyos, a kocsi többi utasa pedig könnyű sérülést szen­vedett. A három gépkocsi­ban 99 000 forint a kár. Műszaki hiba miatt ki­gyulladt és leégett tegnap reggel Balatoniberény külte­rületén a Tóth Sándor 64 éves nagykanizsai lakos ál­tal vezetett szeméiygiépkocsi. Személyi sérülés nem tör­tént, de a gépkocsiban ke­letkezett kár 200 000 forint. Kaposvár és Toponár kö­zött, a dónesmajori bekötő- útnál Istvánovics György 25 éves kaposvári gépkocsive­zető tegnap az általa veze­tett vontatóval nem adott áthaladási elsőbbséget egy jobbról érkező segédmotor­kerékpárnak és elütötte. A scgédimotorkerékpár vezető­je. Mészáros Zoltán 37 éves juhász, kaposrvár-fészerlaki lakos súlyos „sérülést szenve­dett. Tarka sorok ö a szakember — Doktor úr, annyira rosszul vagyok, hogy a legszívesebben megöl­ném magam! — Uram. ezt bízza rám! Szerencse — Van alibije a gyil­kosság idejére? A vádlott hallgat. — Látta valaki akkor, amikor a bűncselek­ményt elkövette? — Szerencsére senki, bíró úri A nászéj öröme — Már alig várom, hogy este legyen! —súg­ja oda az esküvői szer­tartás után a fiatal fe­leség a férjnek. — Téged is annyira szorít a cipő? — súgja vissza a férj. Idegen férfi — Tessék, a szálloda portája. — Itt a 305-ös szoba. — Jó reggelt, asszo­nyom! Mit óhajt! — Egy ideges férfi van a szobámban. — Mióta? — Tegnap este óta! Közelség — Mi van közelebb. Amerika, vagy a hold? — A hold, tanító néni, kérem. — És miért? — Mert a holdat lát­juk, Amerikát pedig nem. Hű barátok — Mit szóltak a ba­rátaid, amikor megtud­ták, hogy már nem vagy igazgató? — Körülbelül a fele úgy tesz, mintha nem is­merne. — De legalább a job­bak megmaradtak... — Igen, megmaradtak, ők ugyanis még nem tudják, hogy leváltottak. Mértéktartó — Iszik? — Igen, doktor úr. — Rendszeresen. — Nem mondhatnám. Vannak napok, amikor tizenöt üveg sört iszom, de máskor csak tizet. Megállt az idő — Drágám, ugye nem nézek ki negyvennek? — Ugyan, szivem! Már régen nem ... Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megy»} Bizottságának lapja -—►. Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Fözzerkosztó-h.: dr. Kercza Imi* Szorkaiztáiég : Kaposvár, Latine* Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf. 31. 7401. Telefon: 11-310, 11-511, 11-512 Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, La tinea S. u. 2. Telefon: 11-516 Postacím: Kaposvár, Pf. 31. 7401 Felelős kiadó: Balajcza János Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 34 Ft, negyedévre 102 Ft, fél évre 204 Ft, egy évre 408 Ft Index: 25 967 ISSN 0133—0608 Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében, Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: Mike Ferenc igazgató Sztárok a gyermekfaluért

Next

/
Thumbnails
Contents