Somogyi Néplap, 1984. július (40. évfolyam, 153-178. szám)
1984-07-07 / 158. szám
1984. július 7., szombat Somogyi Néplap 9 IRODALOM, MŰVÉSZET, KÖZMŰVELŐDÉS Nincs mese! ALMOK — Mit írsz? — Novellát, rólad. — Rólam!? — Tessék, olvasd. A tópart amolyan kora tavaszias volt. Idényeleji. A víz még hideg, az ég felhős, a sétányok üresek. A fiú egy nyugágyban ült és írt vall,ami,f. A lány pár méterrel előtte hasalt egy pokrócon. Olvasott. Néha fölnézett a fiúra. Majd hirtelen fölállt, és odalépett hozzá — Mit írsz? — Novellát rólad. — Rólam!? — Tessék, olvasd! A lány csodálkozva olvasta a kezdő sorokat. — És mi van, ha nem jövök ide? — Ide kellett jönnöd. — Miért? — Mert egyedül vagy. Mert unatkozol. Mert kíváncsi vagy. — Nem vagyok kíváncsi. — Aiklkor miért jötítéL ide? — Zavarok? — Folytasd inkább! A fiú fölállt, és a lány kezébe nyomta a tollat. A lány leült. Elgondolkodva nézte a papírt, majd kis habozás után írni kezdett .. Később együtt ebédeltek. A fiú úgy rendelt, mintha már régóta ismerné a lányt. Talán nászutasoknak is nézhették volna őket; egymáshoz tartozókként ültek TAMÁSI OROSZ JÁNOS az asztalnál, néha összenevettek. Otthonosság érződött minden mozdulatukon. A fiú szótlanul hallgatta a lányt, aki szinte lélegzetvétel nélkül beszélt: — Tegnap délután jöttem le. Egy hétre. Olyan jó megszökni Pestről, A telefonoktól, a kíváncsiskodóktól. Júliusban utazom nyugat- európai turnéra. Addig elbújok egy kicsit. — Híresség lehetsz ... — Á! Csak énekelek. És megnevezett egy-két számot. A fiú ismerte a dalokat, de nem nagyon tetszettek neki. Ezen elvitatkoztak egy ideig, majd a fiú fizetett. Elhatározták, hogy keresnek egy kicsi, hangulatos presszót. Fölálltak. Ké* lépés után a lány hirtelen megtorpant. — A füzeted! A fiú visszament. Mosolyogva nyúlt a füzetért. Belelapozott, elolvasta a lány mondatait, majd előszedte a tollát... — Kényelmes szobád van — Egy hétre megfelel — bólintott a lány, és az ablakhoz lépett. — Gyönyörű a kilátás. A fiú odament hozzá. Lágyan megcsókolta a lány tarkóján a barna hajszálakat. Megérezte a hozzá simuló testet, ujjai lassan siklottak a kicsi, lüktető mellek felé... Csendben feküdtek egymás mellett. A lány befúrta fejét a fiú hóna alá, úgy kérdezte, kíváncsian . .. — Te író vagy? — Is. írogatok. — Verset is? — Néha. — Milyeneket? — Amilyen te vagy. — Szépeket? — nevetett föl a lány. A fiú is elmosolyodott. Elgondolkodva válaszolt: — Olyanokat, amilyenek az álmaid. — Az álmok hazudnak. — Neked is? A lány nem válaszolt. A fiú érezte megfeszülő testét. Magabiztosan folytatta. — Te nem vagy énekesnő. — Miből gondolod? / — Ezt te írtad a novellába. Én nem ilyennek képzeltelek. — Hát milyennek? — A lested ugyanilyen. De sokkal kisiányosabb, szerényebb vagy. Dolgozol valahol, egy gyárban vagy egy irodában, és hónapokig spórolsz, hogy eltölts egy hetet egy első osztályú szállodában. A lány megdöbbent. Fól- térdelt, kapkodva, kiabálva válaszolt: — Stimmel! De akkor az sem igaz. hogy lefeküdtem veled! Azt meg te írtad be, csak úgy... És nem is velem voltál! Valami barna hajú fantommal! — Mindketten egy álommal voltunk együtt. Azért volt ilyen jó ... Fáradtan, egyre távolabbról néztek egymásra. À lány az ablakhoz lépett. Szőke haján felszikráztak a bágyadt napsugarak, de egy újabb felhő gyorsan eltakarta a fényt. A szürke homály furcsa ólomszínbe burkolta meztelen bőrét. Kinézett.., A tópart amolyan kora tavaszias volt. Idényeleji. A víz még hideg, az ég felhős, a sétányok üresek. A fiú egy nyugágyban ült, és írt valamit. A lány pár méterrel előtte hasalt egy pokrócon. Olvasott. Néha fölnézett a fiúra. Majd hirtelen felállt, és ... A gyermek és a tömegkommunikáció Ismert pesti ,kiszólás'’ volt valamikor, annak jelzésére, hogy a helyzet adva van, a dolog komolyra megy. s nem lehet változtatni rajta. A néphumor hamarosan tovább fűzte: „Nincs mese. Andersen meghalt”. Nos, ez akkor tréfa volt, és szimbolikusan értendő; de azóta komolyra fordult, mégpedig a szónak legkonkrétabb értelmében. Valóban: nincs mese már; illetőleg hát ami van, az egyre kevésbé az. Mi volt a játék gyermekkoromban? Előgyakorlat a valóság természetének, szerkezetének (meg a társadalombeli viszonyoknak és tevékenységformáknak) elemző megismerésére és alakító befolyásolására. Meg kellett tanulni: hogyan gyúrjuk össze a rongyot, hogy kerek labda legyen belőle; milyen talpat szegeljünk a cukrosládára, hogy szánkóként simán csússzon; mekkorákat szabad a sípnak szánt fűzfavessző héjára csapkodni a bicska nyelével, hogy „megjöjjön”, azaz egyben lecsavarható legyen de ne repedjen meg. S az„Adj király katonát!” — játékban az okos lendület, a „Hátulsó pár előre fuss!”-ban az éber fürgeség, a fociban a helyzethez és a társakhoz való alkalmazkodás készsége Kapott edzést; a várvédelem szívósságra nevelt... És mi volt a mese? A társadalmilag kiérlelt és szentesített erkölcsi és értékelési rendnek fogalmi-gondolati letisztítottságú, nyelvi burokba öltöztetett hordozója és közvetítője. Ez hozta be a gyermek életébe a kerítésen túli világot, mégpedig úgy megformálva, hogy agyában a mindennapi életből kiszűrt, egymásnak sokszor ellentmondó természetű benyomásokat elrendezze; s a gyermeki fantáziát ne csupán megmozgassa, hanem irányítsa, eligazítsa egyben. S akinek a mesét könyvből olvasták, abban ráadásul kialakult egyfajta vonzódás a betű, az írott szó iránt, amely érzelmekkel telített és akaratunkra is ható formában nyitja meg és hozza közelebb a távoli nagyvilágot... Mi a játék ma? Kész csodaszerkezetek ^használata, gombok nyomkodása segítségével. Mi még szétszedtük az első (használtan és csereberével szerzett) óraszerkezetes kisautót, hogy a belsejébe nézzünk; hiszen megszoktuk, hogy (magunk csinálta) játékainknak értjük a mechanizmusát. A mai gyerek ezt fölöslegesnek érezné. Mi a mese ma? Valami nagyon hasonló! Mi még be- laszólhatunk a mesébe, hol visszakérdezve, hol alakí- tóan, ha érzelmeink vagy erkölcsi igényeink mást diktáltak, mint a hagyományos szöveg De a mesélő család rég megszűnt már. Idestova a beszélő család — a kérdező gyermek és a felelő szülők, meg az érdeklődő felnőttek és az erre válaszoló gyermek — szintén a múlté: Apuci túlórázik, Anyuci bedolgoz „a gyerek érdekében^’, hogy „megadhasson neki mindent”; a gyerek pedig közben magára marad. Magára; esetleg a telefonvagy rádiómesére. S ott már nem kérdezhet vissza, nem szólhat bele; ott aktív közreműködőből tudomásul vevő hallgatóvá válik: befogadóvá, a 'kész szolgáltatás használójává. A gép pedig mondja a magáét. De ez még legalább mondja, sza- vakkal-mondatokkal, azaz fogalmilag-gondolatilag vé- gigfarmálltam, dirámyítóan. — A tévémesében azonban már ez is elvész. Eleinte ez éppen többletet adott a rádióhoz képest: képileg illusztrálta vagy dramatiku- san dialógussá szabdalta a szöveget. Ám a képiség egyre inkább eluralkodik, a mese idestova elnémül. S a zenével vagy csipogó magnóhalandzsával kísért — amúgy is egyre képtelenebb — képsor a gyermeki fantáziát nem irányítja, hanem teljesen szabadjára hagyja. Megpróbálták 6—7 éves gyerekekkel lejátszani egy elég világos cselekményül, okszerűen mozgalmas, de csak gyorsított magnószöveggel hangosított tévémese történetét. A gyerekek ész nélkül összevissza roihangász- tak, és artikulátlanul üvöltöztek: a konkrét tartalmat sem értették meg, nemhogy az „eszmei mondanivalót”’ Nincs mese! S félő: előbb- utóbb valóságértő és igazságra érzékeny ember is_ mind kevesebb lesz; helyet-’ tűk egyre több jól idomított tényező a technológiai folyamat egyes pontjain, aki (vagy: amely?) a gombokat nyomogatja. Deme László Szülőföld — szántóföld FEHÉRVÁRY FERENC FOTÓMŰVÉSZ KIÁLLÍTÁSA A NÉPRAJZI MÚZEUMBAN KERÉK IMRE Éjszaka madarában mintáivá állat'csöndesen úgy szuszog szellő-zsongatta zöld ligetek mezők s zord hegykaréj-övezte völgyben a nyugovóra ledőlt falucska derengő gyöngysor égnek a villanyok óljából olykor föltutul egy kutya a hold-villogtató yak űrbe csöndbe, borul a vidék utána itt a magasban kósza ködök mögül ezerredőjű ősöreg istenarc | meredek sziklafal komorlik üregeiben az éji szél jár morc remetéknek hajdani lakhelye e-kőbevájt sok titkos üregszoba most surranó gyíkok tanyája pengetekintetű sasmadáré ha majd a hajnal fénye a falra tűz dárdát emelve látod a Kőlovast előtte megsebzett oroszlán hű ebe lova mögött iramlik ______________________________________________1
