Somogyi Néplap, 1984. július (40. évfolyam, 153-178. szám)
1984-07-06 / 157. szám
1984. július 6* péntek Somogyi Néplap 7 HSPORT EJ RÉSZSIKEREK ORDGYÉN Pótol-e az utánpótlás? Nem kívánok ünnepronfó lenni. Legalább úgy örültem serdülő labdarúgóink, atlétáink és tájfutóink legutóbbi sikereinek, mintha saját csemetém is részese lett volna a győzelmeknek. Amikor a Rákóczi—Vác osztályozó mérkőzés szünetében a hangosbemondó közölte az örömteli híreket, a nézőtéren méltán verődtek tapsa a tenyerek. Akkor lényegében már eldőlt a Rákóczi labdarúgóinak sorsa, a fiatalok remek eredményeiben vigaszt találtak az emberek. Vélemények: — A jövő talán ígéretesebbnek látszik, mint a jelen... Néhány év múlva majd ezek a fiatalok megvigasztalhatnak bennünket .. . Való igaz, a jövő záloga csakis az utánpótlás tervszerű nevelése lehet. És tegyük mindjárt hozzá: Somogybán nem itt van a legfőbb baj. Utánpótlásnevelésünk néhány sportágban kiállja az összehasonlítást országos viszonylatban is. Mondjunk példát? Női röplabda! Azért hivatkozunk most csak erre, mert az Izzónál valóban évek óta a saját nevelés a szép szereplés alapja. Hozhatunk fel mást: kézilabdából, labdarúgásból, asztaliteniszből, atlétikából és még sorolhatnánk tovább. A tehetségek nevelése, az alapok lerakása nálunk is megtörténik. Számos sportág utánpótlásversenyeinek országos erőpróbája igazolja, hogy nem vagyunk hátrányban. De utána valahol elszakad a fonál. S itt divatos dolog Somogybán a kellő feltételek hiányára hivatkozni. Ma már nem a létesítményekre gondolnak. Tény és való: megyénk évtizedek óta kitűnő vadászterülete a szomszédos megyéknek éppúgy, mint a fővárosnak. Számoljunk a lehetőségeinkkel! Tény, hogy a megye két főiskolája nem jelent olyan bázist, amely a sportban tehetséges fiatalok többségét foglalkoztatni tudná. Így éppen az ifjúsági korban levő sportolók jelentős hányada megválik megyénktől. Ha valaki egyszer összeszámolná, hogy az ország különböző sportegyesületeiben hány meg hány somogyi nevelésű sportoló arat kiemelkedő sikereket, bizony, elszorulna a szíve. S az elvándorlási folyamatot csökkenteni lehet, de megállítani aligha. A tovább tanulási vágy a jövőben is elhódítja a fiatalokat, jó néhány sport200 mm átmérőig fémdarabolási bérmunkát rövid határidővel vállalunk. Vállalási ár: 150 Ft óra. Komfort Építő- és Szolgáltató Ipari Szövetkezet motorszerelő-részlege, Nagyatád, Széchenyi tér 19. (76974) ágban pedig a jobb lehetőségek csábítják el őket. Mert bármilyen örömteli, hegy a kézilabdasportban van egy Csurgónk és Berzencénk, de vajon mi lesz a neveltjeikkel, amikor megyénkben ebben a sportágban a legmagasabb szint is csak a harmadik vonalat jelenti? Ugyanakkor kosárlabdában egyetlen NB I-es csapatunkkal büszkélkedhetünk, de sehogy sem jön össze az utánpótlás, és még a megyei bajnokság is csak olyan, amilyen... Az ellentmondásra jó példa akad labdarúgásban. Egyetlen NB-s csapatunk, a Siófoki Bányász mindenre büszke lehet, de utánpótlás- nevelésére nem. Ifjúsági és serdülőegyüttesei az országos bajnokságban csak statisztaszerepet játszanak. Mit hozhat így számukra a jövő? ... Ellenkező a Rákóczi esete. Évek óta kitűnő nevelőmunka folyik a klub utánpótlásánál, de ebből épp a Rákóczi képtelen kamatoztatni a befektetett energia arányában. Mert hogyan fest ma a helyzet? A területi bajnokságban szereplő valamennyi egyesület a fentebb levőknek szabad prédája. A beérő fiatal bevonul, s ezzel szinte elveszett anyaegyesülete számára. Leszerelés után a legjobb esetben is saját klubjának ugyanúgy meg kell vásárolnia, mintha idegenből érkezne. Ha nem teszi, elveszik játékosa. S a nevelő egyesületeket semmi nem védi. Bizony, nem ártana az átigazolási szabályzatban erre is gondolni! PélASZTALITENISZ Áz élen a Kaposplast utánpótlás Véget ért az utánpótlás- konúak dunántúli női asztalitenisz csapat bajoksága. Az utolsó fordulóban Szekszár- don mérkőztek a résztvevők, köztük a Kaposplast leányai is. Az újoncok és serdülők három-három fővél körmérkőzést vívtak. A Rák, Alko- nyi Sz., Végh (Marosi mint tartalék) összetételű újonc csapat veretlenül végzett az étem A mezőnyből kiemelkedett Rák Szilvia, aki egész évben nem veszített mérkőzést, így az egyéni összetett győztese lett Ugyanebben a rangsorban Alkonyt Szilvia megszerezte a harmadik helyet. A Vadál, Alkonyi K., Füllöp (Csima tartalék) ösz- szetétellű serdülő gárda ezúttal második helyet szerzett és az éves összesítésben a negyedik helyen fejezte be a küzdelmeket. Itt Vadál Ankió végzett az első helyen az éves egyéni összesítésben. A győztes somogyi serdülő válogatott. Vajon közülük hány marad a megyében? dául részesüljenek előnyben azok a klubok, amelyek utánpótláskorú labdarúgót adták a magasabb osztálynak! S egy idő után zárják ki a kedvezményből azokat, akik rendre képtelenek erre. A magyar sport érdekelt szem előtt tartva Somogy emelt fővel járhat. Sok jó sportolót adott és ad az országnak. Megyénket mégis sok-sok elmarasztalás éri. Miután felsőfokú iskoláink számát mi nem szaporíthatjuk, egyetlen lehetőségünk marad: vonzóvá tenni sportegyesületeinket. Ezt pedig csak a magasabb osztályban való szerepléssel érhetjük el. Nézzünk szembe tényekkel, például a Rákóczi esetében! Épp az elmondottak miatt csak illúzió az, hogy labdarúgásban saját utánpótlásával egykor majd révbe jut. Nem teheti, mert a többiek úgysem hagyják! Ehhez előbbre kellene lépnie a labdarúgócsapatnak. De vonatkozik ez más sportágakra is! A párhuzamos följebblépés lenne az egyik pillére annak, hogy tudatosan kiválasztott és féltve nevelt fiataljainkkal ne a BVSC, ne a BSE vágy a Videoton, a PMSC (a felsorlás helyszűke miatt megszakítva) dicsekedjen, hanem azok, akik megkedvel tették velük a sportot és elindították őket az élsporthoz vezető úton. Laptársunk, a Dunántúli Napló az idén Ls elkészítette az NB II-lben játszó labdarúgók rangsorát. Ehhez az alapöt a Népsportban megjelent tudósítások, egyéni kiemelések szolgáltatták. A szempontok között szerepelt, hogy az illető játékosok hányszor, milyen erősségű ellenfelék ellen, milyen eredménnyel végződő mérkőzést játszottak, ki hányszor szerepelt a jók között. Mint minden hasonló rangsorolásokban természetesen üt sem hiányzik a szubjektivizmus. A Siófoki labdarúgók helyezéseit tekintve úgy hat, mintha velük kissé túl szigorúan bánták volna. Mindenesetre egyéni pontszámaik összege — összevetve a többi csapatéval — nemigen tükrözi a táblázaton elfoglalt negyedik heLyet. Mint érdekességet azért mi is közreadjuk. A Bányász csapatából Olajos Sándor teljesítménye emelkedik ki, aki nemcsak posztján, bal oldali középpályán, hanem az abszolút rangsorban is megszerezte az első helyet. A posztonként sorrendekben még Világklasszis birkózók Budapesten Köztudott, hogy a kötöttfogású birkózásban európaiak, közelebbről a szocialista országok játsszák évek óta a főszerepeket a különféle világversenyeken. Ezért lesz érdekes, és magas színvonalú a július 13—15. között, a Budapest Sportcsarnokban lebonyolításra kerülő nemzetközi viadal. — Hét vagy nyolc nemzet rajtjával számolhatunk — mondta Pintér László főititkár. — Ez azt jelenti, hogy körülbelül 80 induló lép szőnyegre. A bolgár és csehszlovák nevezés tanúsága szerint e két nemzet lehető legerősebb összetételben veszi fel a harcot, és — bár neveket még nem tudunk — természetes, hogy a Szovjetunió, Lengyelország, az NDK és Kuba is élenjáróit hozza Budapestre. Hegedűs Csaba szövetségi kapitány a magyar birkózók felikés zülés érői elmondta : Némiffleg módosították az év elején elhatározott for- mábahozás rendijét, s az utolsó három hetet Kecskeméten töltötték. A kötöttfogásúaik küzdelme utáni héten Szófiában a sza- badfogásúakon lesz a sor. Sporthírek ELMARAD A BALATON- ÁTÚSZÁS A kedvezőtlen időjárás miatt a szervező bizottság úgy döntött, hogy elmarad az olimpiai ötpróbaakció utolsó erőpróbája, a Bala- ton-átúszás; az új időpont: július 14—15. * * * — Atlétika. A Somogy megyei szövetség területi minősítő versenyére ma kerül sor Kaposváiran> az Arany utcai sporttelepen. Kezdés: 15.30 óra. — Július 7-én 9 órától rendezi meg Kaposvár nyílt lábteniszbajnokságát az Uni- verzus SC. A helyszín a kaposvári strand. Külön indítják az igazolt játékosokat és külön az amatőröket. Jelentkezni a strandom lehet, 8 órától. Tieber került dobogós helyre. íme, a posztonkénti első helyezettek és a siófokiak eredményei! Kapusok: Ulbert (Hódmezővásárhely) 233 pont ... 17. Horváth II. 137 pont. Jobbhátvédek: Paró- czai (DMVSC) 262, ... 9. Brettner 164. Középhátvédek: Zsádái (Eger) 253,... 14. Plardavi 164. Beállások: Mé- hesi (Eger) 234... 6. Qnha- usz 182, Balihátvédek: Fodor (Kazincbarcika) 217... 9. Viráglh 148 ... 13. Takács 130, Jobboldali középpályások: Pásztor (Békéscsaba) 233 ... 5. Szajcz 182. Középső középpályások: László (Olajbányász) 252 ... 5. Bőd! 205. Baloldali középpályások: Olajos 270 ... 18. Belényesi 112. Jöbbszélsők: Megyeri (Székszàrd) ... 5„ Szabó 190. Középcsatárök: Stark (Hódmezővásárhely) 244... 16. Horváth I. 117. Balszélsők: Melis (Békéscsaba) 256 ... 3. Tielber 201. Abszolút sorrendben: 1. Olajos (Siófok), 2. Paróczai (DMVSC), 3. Melis (Békéscsaba), 4. Szekeres (Békéscsaba), 5. Zsidai (Eger). Jutási Róbert Labdarúgórangsor az NB ll-ben hírek Július Jí Péntek Csaba A n»p 4.54 órakor kél, és 20.43 órakor nyugszik ; a hold 13.31 órakor kél, és ----- órakor nyugszik. Á várható időjárás: Az északi azél lassanként mérséklődik, ma mór csak egy-két helyen lehet erősebb széllökés. A felhőzet felszakadozik. Általában napos Időre számíthatunk. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, pénteken 17 és 23 (ok között alakul. — Nagy sikerrel mutatkozott be szerdán este a párizsi közönség előtt a Budapest Táncegyüttes. Az együttes három hétig a Bo- bino színházban, a francia főváros egyik legrégibb mu- sichaldvjában lép föli. — 400 termelőszövetkezet gépallkatrész-ellláitását gyorsítja meg az a számítógépes rendszer, amit a KITE nádudvari központjában helyeztek üzembe. A rendszenköz- pont egyes feladatai mellett a folyamatos alikatcészeUá- tásra is vállalkoztak. — Várdombi nyár címmel ifjúsági parkot nyit a ber- zencei művelődési ház és a helyi KISZ-szervezet. Az ezentúl minden héten megrendezendő koncertek, táncestek sorát hétfőn a Tincto- ris régi zeneegyüttes, a ber- zencei népi együttes és férfikórus, valamint a somogy- udvarhelyi honismereti szakkör fellépése kezdi meg. — Riprotalanyokat keres a Tévé pécsi körzeti stúdiója egy most készülő dcfcu- menitumfilimhez. Azoknak a jelentkezését várják, akik az első, illetve a második tsz- szrevezést követően tsz-el- nököik lettek. Az alkotók kérése, hogy a jelentkezők rövidem írják meg élettörténetüket. Cím: MTV Pécsi Körzeti Stúdiója, 7621 Pécs, Sorház u. 8. A borítékra írják rá: „Tsz-élnök lőttem”. — Megkezdődött a Medosz-dolgozók gyermekeinek üdültetése tegnap a kaposvári mezőgazdasági Főiskolám. Az idén másodszor használják ilyen célra épületeit Két csoportban 200 Fejér megyei gyerek tölt két-kéí hetet Kaposváron. A megyével is megismerkednek a nyaralás idején. — Szétpattant egy víztároló Siófok határában, a ba- .iatonkilMlti szőlőhegyen. Az egy hónappal ezelőtt üzembe helyezett ötezer köbméteres tárolóból kiömlő víz kárt tett a szőlőben és a pincékben. A tönkrement építmény értéke meghaladja a 12 millió forintot. A rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja, hogy tervezési vagy kivitelezési hiba miatt történt-e az eset. — Szokatlan baleset következtében vesztette életét szerdán a spanyolországi Tiairragonában egy NSZK- beld 16 éves turistalány. Egy narancsot szállító teherautó előzés közben felborult és a 16 tonnányi rakomány maga alá temette a leányt. — Olcsóbb desszertek, táblás csokoládék, karamellák és cukorkák .gyártását kezdik meg a Szerencsi Csokoládégyárban. Az új termékekkel az egyre erősödő hazai versenytársaikkal szemben kívánják megnyerni a vásárlókat. — Tegnap Ritburgha utazott a baiátonmária-fürdői áfész Kis-iBaLaton táncegyüttese. A nemzetközi jubileumi fesztiválon tizenkét ország 40 csoportjával együtt lépnek föl a balatonszentgyörgyi táncosok. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon : 11-510 X1 75 évvel ezelőtt, 1909. július 6-án született, és 64 éves 'korában, 1973-ban halt meg Szentiványl Lajos Kossuth-díjas festőművész. Tanulmányainak befejeztével elnyerte a római és a Valló Ede-ösztöndíjat, s az utóbbinak a segítségével hosszabb külföldi tanulmányutat tehetett. A negyvenes évek elején festett képeit be- feléfordulás, lirai megnyilatkozás jellemzi, többnyire az est hangulatát ábrázolta. A felszabadulás után alapító tagja lett a Művészek Szabad Szakszervezetének, s 1952—54-ben a Művészeti Dolgozók Szakszervezetében a festőszakosztályt vezette. 1955-ben Budapesten, a mai Derkovlts-teremben, 1963- ban a debreceni Képcsarnokban volt önálló kiállítása; ez utóbbin főleg tájképekkel vett részt. Fontos alkotása a Csepeli Papírgyár Ikultúrháza számára készített hatalmas falfestmény, amely a papír felhasználásának útját ábrázolja a szellemi életben. A többi között 26. négyzetméteres seccét készített a nyomdaipari dolgozók budapesi Dániel úti üdülőjébe, 42 négyzetméteres falképet a pápai pártházba. Két sgrafit- tója díszíti a szegedi Tisza- szállót is. — Fodor András költővel tölthetnek 45 .percet a hallgatók. A Gondolat, a Rádió irodalmi lapja holnap délelőtt 11-kor a Kossuth rádióban sugározza a tamási városi könyvtárban) fölvett irodalmi műsort Dorogi Zsigmond rendezésében. — Az építőiparban dolgozó szakmunkások számára ez évben is felvételt hirdet levelező tagozatán induló magasépítési ágazatára a pécsi Pollack Mihály építőipari szakközépiskola. A jelentkezés feltételeiről az építőipari vállalatok adnak részletes felvilágosítást. Anyósból feleség A Lordok Házának illetékes bizottsága engedélyezte, hogy Alan Monk 29 éves angol tehergépkoosiivezető és elvált feleségének anyja, a 49 éves Valerie Hill törvényhozókat toborozzon házasságkötésük támogatására, s ily módon mentességet szerezzenek az alól; a több száz éves angol törvény alól, mely tiltja a rokonok közötti házasságot. A házasulandó pár beadványát a brit parlament két házának kell majd jóváhagynia. — Elkészült Sínké Ervin Optimisták című regényének tévóváltozata, melyet az újvidéki televízióval közösen forgatott a Magyar Televízió. A filmet Dömölky János rendezte. Fontos szerepet alakít benne Jordán Tamás és Koltai Róbert. — Harmic halottja van Chilében egy lavinának, amely az argentin—chilei határon maga alá temette a határőrök 3200 méteres magasságban levő laktanyáját és a vámhivatalt., A körzetben péntek óta heves vihar tombol. — Értesítjük a lakosságot és a közületeket, hogy július 8-án Marcaliban autóvásár lesz. (79547) — Az Áramszolgáltató Vállalat értesíti Kaposvár lakosságát és közületett, hogy 1984. július 4-én, 5-én és 6-án naponta 7 órától 16 óráig a Mátyás király utcában, a Könyves Kálmán utcában, a Károly R. utcában, a Corvin téren, valamint a Szent László utcában a Hadas- .tyán utcától északra áramszünet lesz. (79553)