Somogyi Néplap, 1984. július (40. évfolyam, 153-178. szám)

1984-07-31 / 178. szám

1984. július 31., kedd Somogyi Néplap Balatoni folklórtalálkozó NAPFÉNY ÉS TÁNC A hétvégén Balatonföld- váron és Siófokon rendez­ték a hagyományos balatoni folklórtalálkozót. A kétna­pos rendezvényen először a menettáncversenyt láthat­ták a nézők, majd a föld­vári SZOT-étterem előtt ünnepélyes zászlófelvonás következett, az esti műsor­ban pedig megyénk csak­nem valamennyi néptánc­együttese képviseltette ma­gát — a nézősereg tapsai alapján — színvonalasnak mondható produkcióval. Va­sárnap a siófoki szálloda­soron folytatódott a látvá­nyos sorozat, szintép menet­táncbemutatóval, majd este a szabadtéri színpadon gála­műsorral ért véget a So­mogy megyei művelődési és a dél-balatoni művelődé­si központ, valamint a bala- tonföldvári művelődési ház közös rendezésű találkozó­ja. (Gyertyái László felvéte­lét) Életmód kultúra nélkül? A közművelődésii törvény­iről mostanában keveset be­szélünk, .pedig érvényes még, egy szavát sem vonták vissza. Ennek nyúlván oka van. Minden bizonnyal a leg­főbb az, hogy a (törvényt 1975-ben álkoitták, 1976-ban szentesítették, vagyis az „il­lúziók korszakába®”, tehát már túli a nagy anyagárrob­banáson, a világgazdasági válság kezdete után, abban az időben, amikor még azt gondoltuk, hogy a külső öko­kat ki tudjuk védeni, meg­állítjuk Hegyeshalomnál. Ki­derült, hogy nem, hatásukat ma is érezzük és szenvedjük. Márpedig a közművelődés törvényibe foglalása, új ér­telmezése nem csupán szak­mai, szerkezeti konziekven- aiákat vont maga uitán, ha­nem anyagiakat is. Az akko­ri miniszter, Pozsgay Imre expozéjában így indokol ta : „A törvényjavaslat... nem engedi leszűkíteni a közmű­velődést, semmilyen tekintet­ben: tehát a teljes személyi­ség fejlesztésére vonatkoztat­ja, s az emberi élet egész tartamára, minden állampol­gárra, az egész közösségre kiterjeszti.. Ha már most a megjelölt célokat a valóság tényeiv el szembesítjük, azonnal kitű­nik: mindjárt az első cél megvalósítása igencsak várat magára. Nevezetesen az, hogy az emberi élet egész tartamára kiterjesszük a mű­velődést. A statisztikáik és a népművelőik ugyanis egybe­hangzóim azt állítják, hogy jószerint képtelenek elérni, bevonni a munkaképes kor­osztályokat a közművelődés­be; úgy húsz évtől hatvan­éves korig a magyar állam­polgárok túlnyomó többsége keveset olyast, keveset mű­velődik, s igencsak kiiktatta életéből a kultúrát. Az a furcsa és nemkívána­tos helyzet kezd kialakulni, hogy a művelődési intéz­ményhálózat (a könyvtárak, a művelődési otthonok, a múzeumok stb.) első számú látogatói a gyerekek és a fiatalok, főleg a jól szer­vezhető iskolások. Az ter­mészetesen nem baj, hogy az iskolás korúak odaszoknak a művelődési intézményekbe, a baj az, hogy van olyan (fő­leg községi) művelődési ház, ahol szinte kizárólag tizen­évesek alkotják a különbö­ző szakkörök, áldandó közös­ségek tagságát. iNem azok ellen emelünk kifogást, akik nem állnak be üres kézzel a sorba, hogy az államtól várjanak minden juttatást, hanem kezükbe veszik sorsúik irányításéit, és segítenek magiakon. Ám van egy egyre terebélyesedő ré­teg, amely már túli van az egzisztenciális alapozáson, házat épített, vagy lakást szerzett, élvezi a technikai tíirvtilliizáoió sok-sok előnyét, s rendes jövedelméből is jól megélne. De űzi-haj|tja ma­gát. Messze vagyunk tehát attól — s ma, 1984-ben talán még távolabb, mint 1976-ban voltunk —, hogy a kultú­rát az emberi élet egész tar­tamára, minden állampol­gárra, az egész közösségre kiterjesszük. A felelősség él­sősorban az egyént terheli. Nem viítás, a gazdasági körülmények sem kedveznek a közművelődés fejlesztésé­nek. A felelősség azonban nem hárítható el a közösség­től, a társadalmi egységek­től, a mai gyakorlattól sem. Ma már egyértelműen ki­mondhatják, hogy a kiuiltú- rában sem elég a program, röviid- és középtávú konlkrét tervekre is szükség van. A kulturális Irányitókinalk job­ban kellett volna ismemiök a valós szükségleteket, az átalakuló művelődési szöké­seik természetét, az ország gazdasági teherbíró képessé­gét. Hallani mostanában olyan hangdkat, hogy elsőször ter­melni kell, majd utána lesz kultúra is, mert mostanában nem a kultúra a legfőbb napirend a társadalom tár­gyalóasztalánál. Csakhogy ez ökonomista és technokrata szemlélet, amely a kultúrát valami szükséges ballasztnak tekinti. A gyakorlatban nem lőhet külön gazdaságpolitika, külön kulturális, csak egy­séges politika lehet, amely­nek mindenkor szerves része volt és marad a kultúra 's. B. E. HÍREK Július A nap 5.21 órakor kél, és 20.19 órakor nyugszik; a hold 8.45 órakor kél, és 22.22 órakor nyugszik. 31 Kedd Á várható időjárás; Napos, mele.i, száraz idő — délután több-ke- vesebb gomolyfelhövel. Napközben a Dunán­túlon megélénkül, néhol megerősödik a déli szel. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 31 fok között lesz. Oszkár A távolabbi kilátások (szombatig! : nyárias meleg sok napsütéssel. Jelentős mennyiségű csapadék nem várható. — Augusztus 20-a tisztele­tére a Kossuth Könyvkiadó ismét megjelenteti a Magyar Népiköztársaság alkotmányát. — Üj gyógyszertár nyílt tegnap Memyén. A patiká­hoz egy háromszobás, össz­komfortos, garázsos lakás is tartozik. A létesítmény 3 millió forintba került. — 140 ezer látogatója volt szombat déliig a szegedi vá­sárnak. A közönség szavaza­tainak eredményét is ekkor hirdették ki : közönségdíjban részesült a szegedi Magas- és Mélyépítő Vállalat nád- fedeles házáért, valamint Pósa György műszerész, la­katos művészileg megformált kovácsoltvas kerítéséért. — A balatoni hajók 60 ezer utast száll itottak a hét végén. A kompok 34 ezer embert és 12 ezer gépkocsit utaztatták. — Fürst Sándorra emlé­keztek vasárnap a Vas me­gyei Rumiban. A Rába-parti faluban a megye minden ré­széből érkezett KlSZ-fiata- ldk, a Fürst Sándor nevét viselő brigádok és iskolák ■képviselői, valamint a köz­ség dolgozói megkoszorúzták a szülőházon elhelyezett emléktáblát, megtekintet­ték az emlékmúzeumot. — Az új Nemzeti építési terveit vasárnapig lehet megtekinteni a Budaipest ki- áilliítóteremiben. A tárlat lá­togatói bejegyezhetik javas­lataikat a vendégkönyvbe. — A pécsi kürtkvartett is föllép augusztusban a Hiil- ton-szálió dominikánus-ud­varában. Műsorán Haydn, Mozart és Beethoven művei szerepelnek. — Magyar művészek utaz­nak Görögországba. A hét végén a Magyar Rádió és Te­levízió Szimfonikus Zeneka­ra, illetve a debreceni Ko­dály Kórus a Győri Balettel vesz részt az athéni feszti­válon. A görög fővárosiban augusztus 7-én lépnek föl; Niikos Mamangalkis görög ze­neszerző egyik művét adják elő. V alutaárf oly amok Vételi Eladási Pénznem árf. 100 egys. Ft­ban Angol font 6 343.22 6 735,58 Ausztrál dollár 3 982,01 4 228,33 Belga frank 82,70 87,82 Dán korona 458,46 486,82 Finn márka 794,62 843,78 Francia frank 544,62 578,30 Görög drachma a) 42,85 45,51 Hollandi forint 1 479,56 1 571,08 Japán yen (1000) 195,71 207,81 Jugoszláv dinár b) 31,67 33,63 Kanadai dollár 3 657,30 3 883,52 Kuvaiti dinár 16 175,69 17 176,25 Norvég korona 581,83 617,81 NSZK-márka 1 670,92 1 774,28 Olasz líra (1000) 27,20 28,88 Osztrák schilling 238.03 252,75 Portugál escudo 32,08 34,06 Spanyol peseta 29,61 31,45 Svájci frank 1 962,18 2 083,56 Svéd korona 575,20 610,78 USA-dollár 4 812,27 5 109,93 a) A vásárolható legmagasabb bankjegycimlet 500-as. b) A vásárolható legmagasabb bankjegycimlet 100-as. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon : 11-510 40 évvel ezelőtt, 1944. július 31-én halt meg 44 éves korában Antoine de Saint-Exupéry francia re­pülő és regényíró. Polgári és hadirepülő volt, s egy német repülőgéppel vívott légicsatában vesztette éle­tét; gépe Korzika fölött zu­hant le. Hivatásának tekin­tette a repülést, szenvedél­lyel vállalva a hőskor ne­hézségeit; sőt éppen e ne­hézségek legyőzésében ta­lált szépséget, s e szépség — a küzdelem -- emberi tisztaságának megörökíté­sére írta regényeit. A déli futárgép. Egyedül a felhők felett, Éjszakai repülés, egy- től-egyig a hősies helytál­lás, a bajtársiasság regé­nyei. Az 1939-ben írt Az ember földje című regényé­ben arról vall, hogy a pi­lóták a felszállást nem va­lamiféle kalandvágyból, ha­nem a feladat szépsége mi­att vállalják, bár e regé­nyében hangot ad annak az aggodalmának is, hogy az ember nem mindig él ön­magához méltóan, eltékozol- ja bolygóját, a Földet. E nyugtalanság költői fel­oldása A kis herceg va­rázslatos szépségű meséje. Mély embersége, nyelvének tiszta egyszerűsége a fran­cia próza remekei közé emeli. — Emlék ünnepséget tar­tottak vasárnap Kiskőrösön, Petőfi Sándor halálának 135. évfordulója adikalimából. A költő szülőházánál Lakatos József, a Petőfi Társaság tit­kára mondott beszédet, majd megkoszorúzták a-z épületet és Petőfi Sándor szobrát. — Virágzik a harmatfü. Vas miegye egyik legszebb természet véd elírni területén, a jeli botamiiikuäkertben, va­lamint az őrségi erdőkben virágzik a rovairevő harmat- fű. A lápok e jellegzetes nö­vénye a tőzegimoihával él tár­sulásban. A növény 5—25 centiméter magas tőlkocsánya most hozza fűzérékiben álló fehér víráglailt. — Ügyességi lovasversenyt rendeztek vasá rnap Szá ntód - pusztán. A siófoki üdülőhelyi klub népművészeti vásárra, a földvári pedig rockkon- oertre invitálta a közönsé­get. Az utóbbi helyen a Sa- tyroak együttes szerepelt. Hallgatók 10 országból A Népek Barátsága nyári egyetem — tagnap nyílt meg Pécsén. Huszonhatodik al­kalommal szervezte meg a Tudományos Ismeretterjesz­tő Társulat. A tizenkétnapos programinak a Janus Panno­nius Tudományegyetem ta­nárképző kara ad otthont. Hatvan hallgatója tíz ország­ból — köztük Pécs külföldi testvérvárosaiból — énkezet t. — Halállal végződő baleset történt tegnap délelőtt Nagy­atádon. A 72 éves Győr Sán- dörné nem a kijelölt gyalog­átkelőhelyen és körültekintés nélkül lépett az úttestre, s egy szabályosam közlekedő személygépkocsii elütötte. Az idős asszony a kórházba szál- 1 ítás után 4 óra múlva meg­halt. — Értesítjük a lakosságot és a közületeket, hogy augusztus 3-én Kaposváron országos ál­lat- és kirakodóvásár. Tabon aútóvásár lesz. (795471

Next

/
Thumbnails
Contents