Somogyi Néplap, 1984. július (40. évfolyam, 153-178. szám)

1984-07-31 / 178. szám

1984. július 31., kedd Somogyi Néplap a SPORT S3 Los Angelesben megnyitották a XXin. nyári olimpiát Los Angelesben szomba­ton este (közép-európai idő szerint vasárnap hajnalban) megnyitották a XXIII. nyá­ri olimpiai játékokat. A nyitó ünnepségen, a Coliseum stadionban amely már az 1932-es nyá­ri-játékokon is a versenyek egyik színhelye volt — Ju­an Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bi­zottság elnöke adta át az ötkarikás olimpiai lobogót Tom Bradleynek, a rendező város polgármesterének. Pe­ter Ueberroth, az olimpiai szervező bizottság elnöke, majd J. A. Samaranch mon­dott rövid üdvözlő beszédet, ezt követően Ronald Rea- Qan, az Egyesült Államok elnöke nyitotta meg a XXIII. nyári olimpiát. Be­széde az olimpiai hagyomá­nyoknak megfelelően mind­össze tizenhét szóból állt. A Coliseum küzdőterén 140 or­szág sportolói vonultak föl. Az olimpiai fáklyával Gi­na Hemphill, az 1936-os olimpiai játékok négysze­res győztesének, Jesse Oioensnek az unokája érke­zett a Coliseumbg, ahol az olimpiai lángot a 49 eszten­dős Ráfér Johnson, az I960 as nyári játékok tízpróba- versenyeinek győztese íob- bantotta fel. Ezzel megkez­dődtek a XXIII. olimpiai játékok, amelyek augusztus 12-én fejeződnek be. Az olimpia két hete alatt 23 sportágban 221 bajnoki címért versengenek. A siadionba bevonuló nemzeti küldöttségek sorát a hagyományoknak megfe­lelően Görögország sporto­lói nyitották meg. Az olim­piai zászlót tizenegyen vit­ték az ünnepélyes zászlófel­vonáshoz: W. Tyus, W Mills, S. Lee, P. McCormick. A. O. Brien, M. Robinson, B. Jenner, A. Oerter, J. Na­ber és R. Sandoval — az amerikai sport egykori ki­válóságai —, valamint ti­zenegyedikként Jim Thorpe unokája, Bill Thorpe. A nyári játékokon mint­egy 7800 sportoló vesz részi. Nevükben Edwin Moses, a 400 méteres gátfutás világ- csúcstartója, világbajnoka és montreali olimpiai győztese mondta el az olimpiai es­küt. ugyanezt tette a bírók nevében az ugyancsak ame­rikai Sharon Weber — ő a női tornaversenyeken lesz zsűritag. Az első nap eredményei Kerékpár Commie Carpenter- Phiinney 27 éves amerikai versenyző­nő, világbajnok, többszörös amerikai bajnok nyerte a Los Angeles-i olimpia első aranyérmét, a 79 km-es női országúti kerékpáros verse­nyen. Ez a szám első ízben szerepel az olimpia műsorán. A férfiak országúti egyéni versenyében a 23 éves ame­rikai Grewail győzött. * * * A sportlövőknél az a fur­csa helyzet állt elő, hogy először átadták az ezüstér­met a kínai Ji Fu-vangnak, aki 564 kört ért el, ugyan­annyit, mint az ekkor még bronzérmesnek tartott svéd Ragnar Skanaker — Münc­hen aranyérmese, Moszkva 6. helyezettje. A svéd csapat óvott, mondván, hogy ver­senyzőjük teljesítménye va­lójában 565 kör. A verseny- bíróság az óvásnak helyt adott, így a kínai és a svéd sportlövő helyet cserélt a dobogón. Az első olimpiai csúcs Los Angelesben Michael Gross nyugatnémet úszó nyerte a 200 méteres gyorsúszást. Eredménye világcsúcs: 1:47,44. Űszás A vasárnap elkezdődött úszóversenyelken az ausztrál Peter Evans a 100 m-es fér­fi mellúszásban felállította az első olimpiai csúcsot. 1:02,87 perces idővel. A ko­rábbi rékordot az amerikai John Hencken érte el, Mont­realban 1:03.11 perccel. Ez a csúcs azonban nem sokáig élt, merít nem sokkal később az amerikai John Moffet Evanst is felülmúlta, 1:02.16 perccel. Nem mindennapi eset tör­tént az első úszó döntőben, a 100 m-es női gyarsúsizás- ban. A két amerikai úszónő, Carrie Stednseifer és Nancy Hogshead egyaránt 55.92 mp- oel csapott célba, így mind­kettő j üknek aranyérmet ad­tak át. 100 m-es női gyorsúszás, olimpiai bajnokok: Carrie Steinseifer (Egyesült Álla­mok) és Nancy Hogshead (Egyesült Államok) 55.92 mp, 3. Annemarie Verstappen (Hollandia) 56.08. 100 m-es férfi mellúszás, olimpiai bajnok: Steve Lundqüiiist (Egyesült Álla­mok) 1:01.65 perc új világre­kord (régi John Moffet, Egyesült Államok, 1:02.13 p), 2. Victor Davis (Kanada) 1:01.99, 3. Peter Evans (Ausztrália) 1:02.97. 200 m férfi gyorsúszás, olimpiai bajnok: Michael Gross (NSZK) 1:47.44 p, új világcsúcs (régi: 1:47.55 p, Gross), 2. Michael Heath (Egyesült Államok) 1:49.10, 3. Thomas Fahrner (NSZK) 1:49.69. 400 m női vegyes, olim­piai bajnok: Tracy Caulkíns (Egyesült Államok) 4:39.24 p, 2. Suzanne Landol Is (Ausztrália) 4:48.30, 3. Petra Zindler (NSZK) 4:48.57. * * * Perzselő napsütésben, csaknem 15 ezer néző előtt kezdődött meg az Olimpiai úsizóbajnokság 29 döntőjének sorozata a McDonald uszodá­ban. Az első nap mérlege: három amerikai és egy nyu­gatnémet győzelem, s két vi­lágcsúcs, ami nem meglepe­tés, mert két olyan verseny­ző érte el, akik számukban eddig is a legjobbak közé tartoztak. Akadtak váratlan fordulatok, érdekes momen­tumok, és egy, az olimpiák úszódon,tőinek történetében páratlan holtverseny is be­került a jegyzőkönyvekbe. Az első kínai aranyérem Sportlövészet A férfi szabadpisztoly számban a kínai Hszü ha.j- feng nyert aranyérmet. Ez az olimpiai bajnokságok tör­ténetének első kínai győzel­mét jelentette. Férfi szabadpisztoly, olim­piai bajnok: Hszü haj-feng (Kínai Népköztársaság) 566 kör, 2. Ragnar Sikanaiker (Svédország) 565, 3. Ji fu- vang (Kínai Népköztársaság) 564. Női standard pisztoly, olimpiai bajnok: Linda Thom. (Kanada) 585 kör, 2. Ruby Fox (Egyesült Álla­mok) 585. 3. Patricia Dench (Ausztrália) 583, 4. Liu Haj- jing (Kínai Népköztársaság) 583. Torna: A tornaversenyek első szakaszában a férfi előírt gyakorlatok bemutatása sze­repelt. A papírformára rá­cáfolva a kötelezőikben az Egyesült Államok hatosa .versenyzett a legjobban, 1.05 pontos előnyt szerzett a vi­lágibajnok kínai válogatottal szemben, amelynek vezér- egyénisége az olimpián is a jól ismert Li Ning. Li Hszi- ao-ping. Tong Fej és Hszü Cse-estemig. Labdarúgás A labdarúgó torna küzdel­mei az A- és a D-csoport teljes első fordulójával kez­dődtek meg. Mindjárt meg­született a nagy meglepetés: az Eufópa-bajnok Francia- ország — Igaz, természetesen Platiniék nélkül — pontot veszített Katarral szemben. öttusa Az öttusázók az első nap a lovaglást teljesítették, a mezőnyből öten — Ellebedy (egyiptomi), Phelps (brit), MasaJla (olasz), Masisullo (olasz), Araki (japán) — ér­ték el a maximális 1100 pon­tot. A csapaitban a vívás előtt Olaszország áll az élen 3240 ponttal, az Egyesült Álla­moknak 3188, Japánnak 3150 pontja van. Súlyemelés Vasárnap délután és este zajlott le a súlyemelés első súlycsoportjának, az 52 ki­lóban indult húsz versenyző küzdelme. Meglepetést kel­tett, hogy a 20 tagú me­zőnyben mindössze három európai volt. Az első két he­lyen kínai versenyző végzett, azonos eredménnyel. Közöttük a könnyebb testsúly döntött, miként leg­utóbb a négy évvel ezelőtti játékokon is. Ezúttal mind­össze 10 dekányi testsúly- különbség jelentette Ceng Kúo-csiang számára az aranyérmeit. Amerikai sajtóvélemények A Los Angeles-i nyári olimpiai játékokon számos probléma merült fel, ame­lyekre az amerikai sajtó is felfigyelt. A „Christian Science Mo­nitor” megállapítja: a Szov­jetunió, az NDK, valamint több más szocialista ország távolmaradásával nagymér­tékben csökkent a játékok jelentősége. A cikk szerzője rámutat, hogy a hat olimpián I— amelyről ■ tudósított — szerzett legnagyobb élmé­nyeinek többsége a szocialis­ta országok sportolóihoz fű­ződik. Hasonlóan vélekedik az „U. S. Today” című lap is, amely szerint a Szovjetunió távolmaradásával csökkent az amerikaiak érdeklődése a játékok iránt. A „Daily World” hangsú­lyozza: „a Los Angeles-i a jelenkori történelem legkufá- rabb és legrosszabbul szer­vezett olimpiája.” A lap rá­mutat az olimpia körüli so­viniszta szellemre, amely szerinte a vezető üzleti kö­rök érdekeit képviselő, kom­munistaellenes álláspontra helyezkedett reagani politika következménye. A CBS tv-társaság is szá­mos gondra hívja fel a fi­gyelmet olimpiai tudósításá­ban. Hangsúlyozza többek között, hogy a létesítmények elszórtan, egymástól jelentős távolságra helyezkednek el. Olimpiai érdekességek... Négy piros lap 90 perc alatt Nehéz dolga volt a chilei Gaston CaiStrónák, a „Dv- csoportban lejátszott egyik nyitómérkőzés játékvezető­jének. Az Olaszország— Egyiptom labdarúgó-mér­kőzésen (1:0) Serena a 63. percben megszerezte az az- zurik győztes gólját. Ekkor elszab a dúltak az indulatok, öt perccel később ugyanis egy szabálytalanságért élőbb az egyiptomi Sedkinefc, né­hány másodperecéi később pedig a „verek ed ős” olasz Nelamak mutatta fél a piros lapot. Az utolsó negyedórá­ban a magáról megfeledke­zett két egyiptomi, Moursi és Ismail kényszerült idő előtt az öltözőbe. A mérleg: egy gól, négy kiállítás. Hszü Haj-feng és a madarak A férfi szabadpisztoily el­ső.' helyezettje, Hszü Haj- feng — aki egyébként az el­ső helyezettje, Hszü Haj­nal Népköztársaságnak a nyári olimpiai játékok törté­netében — csupán két évvel ezelőtt kezdett versenysze­rűen sportolni a pisztolylö­vésben. A huszonhét éves áruházi hivatalnokból — sa­ját bevallása szeriint — ko­rábban a madaraik retteg­hették igazán, és nem az el­lenfelék, A bajnok ugyanis roadarákra lövöldözött, ed­zésként. LENINGRAD Szállodai elhelyezés, teljes ellátás. Utazás: repülőgéppel. Időpont: 1984. november 19—24-ig. Részvételi díj: 4 100 Ft. IBUSZ Utazási Iroda Kaposvár Tanácsház u. 1—3. Telefon: 13-797 (79711) A magyar motocross-sport legnagyobb sikere Németh Kornél BBK-győztes Első lett a magyar csapat is A korábbi eredmények után már reménykedtünk. A sportág népes tábora azonban talán nem merte nyíltan kimondani vágyát, amely most valósággá vált. Bulgáriában a Béke és ba­rátság kupa hetedik — egy­ben befejező — fordulójá­ban a 250 ccm-es kategóriá­ban Németh Kornél a cseh­szlovák Pavel Kunc mögött megszerezte a második he­lyet. Ez az ezüstérem azt jelenti, hogy összesítésben ő lett a BBK legjobb ver­senyzője a 250-es géposz­tályban. Legnagyobb hazai riválisa, Gyurászik László végzett mögötte, összesítés­ben is a második helyen. A csapatversenyben a magyarok Csehszlovákia és Bulgária mögött a harma­dik helyet szerezték meg most a hetedik futam so­rán, és összesítésben ez is az első hely megszerzésé­hez egítette őket. A hazai crossmotorsport történeté­nek eddigi legfényesebb si­kerét érték el tehát válo­gatottjaink. s mindenek­előtt nagyszerű kaposvári versenyzőnk, Németh Kor­nél, akit többen már-már kezdtek „leírni”. Az idén kapott új motor és „lovasa” tehát fényesen bizonyított Most már csak annak a re­ményünknek adunk kifeje zést, hogy a vb-futamok so­rán is folytatódik ez a re­mek sorozat. ÁBp. Honvéd nyerte a cselgáncs Balaton-kupát Vasárnap az alsóbb súly­csoportok küzdelmével foly­tatódott a cselgáncs Bala- ton-ikupa. Már a reggeli in­dulásnál többen összesúgtak, amiiikoir a sportág Világszerte elismert képviselői a japánok is megjelentek a fenyódi sportcsarnokban. Kiderült, hogy korai volt az öröm. A távoli ország képviselői, akik jelenleg a tatabányai Bá­nyász vendégei, csak néző­ként ruccanták le a Balaton partjára. Igaz, nagy érdek­lődésit tanúsítottak a verseny iránt, mindent és mindenkit fényképeztek. Így hát a me­zőny nem bővült újabb kül­földi indúlókkal. A váratlan eredmények a második napon sem hiányoz­tak. Különösen az 1, számú szőnyeget nevezték ki a „meglepetések tatamijának”. Íme az ott tönténtéklből né­hány ízelítőül: (Közte kelle­mes meglepetésként kapos­vári vonatkozású esemény is akadt.) A 65 kg-ban a VB ezüstérmes Bujlkó ippomnal kikapott attól a Horváthtól, aki ugyancsak nem került dobogóra. Ezt a Horváíhot aztán a Kaposvári Dózsa re­ménysége. Nezdei László le­győzte, aki ezzel olyan ön­bizalmait kapott, hogy utána ippanmiall megverte a pécsi Pappot. Az viszont előtte a moszkvai olimpián ezüstér­mes Kincsest fosztotta meg a tovább jutástól, Nezdei végül az ötödik helyet sze­rezte meg és ez kellemes meglepetésként hatott az erősnek tartott mezőnyben. A 60 kg-ban a ramigsorveze- tő két Tóth L. csak a két harmadik helyet tudta meg­szerezni, 71 kg-ban pedig a nagy esélyes honvédos Mol­nár leszorult a dobogó tete­jéről. Még az első nap króniká­jához tartozik, hogy a K. Dó­zsa csieHigéncsozói közül a 95 kg-iban induló Fábos vaza- riival kapott ki ellenfelétől, így hetedik lett. Ugyancsak ezen a helyen végzett a +95 kg-ban szereplő Kelemen is, Nezdei László áki minit első éves felnőtt mindjárt „jól kifogta”, — Ozsivár Andrással került össze. A lényegesen nagyobb tudás, no meg a tekintélyes 25 kg-os súly különbözet dön­tött. Eredmények : 60 kg (16 induló): 1. Wág- ner (Bp. Honvéd), 2. Schul- hoff (MVSC). 3. Tóth L. (Ü. Dózsa) és Tóth L. (KSC). 65 kg (21 ind.) 1. Tóth (Tatabánya), 2. Zölderdő (Gy. Dózsa), 3. Holttér (Bp. Honvéd) és Paték (Bp. Spar­tacus) , 71 kg (26 ind.) 1. Faraga (Bp. Honvéd), 2. Molnár K. (Bp. Honvéd), 3. Zámbori (Bp. Honvéd) és Szoták (H. Sziailrvái SE ). Üj, díszes kupa került az idén először átadásra, mi­után a korábbi tizenhét évi vándorlás után végső gazdá­ra lelt az Üjipesti Dózsánál. Ez a mostani viszont már örökös vándordíj llett, tehát végleg nem lehet elnyerni, a győztes csapat a kicsinyített- mását kapja évente meg végleg. Ez az idén a Bp. Honvédnek sikerült, 29 ponttal végzett az élen.. A második hélyet a Kecskemé­ti SC 26, a harmadikat az Ű. Dózsa 15 ponttal szerez­te meg. J. R.

Next

/
Thumbnails
Contents