Somogyi Néplap, 1984. július (40. évfolyam, 153-178. szám)
1984-07-29 / 177. szám
Tisztelt Szerkesztőség ! Május elején beadtam javításra Sanyo típusú magnetofonomat a Somogy Áruház alatt levő szervizbe. A javításért közel 800 forintot fizettem. A készüléket ezután megpróbáltam a bizományiban értékesíteni, de itt azt mondták, mivel hibás, nem vehetik át. Ezután kb. hétszer vittem vissza a szervizbe, ahonnan mindig a régi hibával adták ki. Legutóbb a múlt héten vittem be, amikor is a szervizvezető azt ígérte, hogy maga fogja megnézni a készüléket. Sajnos közben ö is, s o korábban javítást végző szerelő is szabadságra imént, ezért nincs, aki megjavítsa. A készüléket szeretném értékesíteni, mert szükségem van a pénzre, de sajnos a javítás elhúzódása miatt ez lehetetlen. Kérem, segítsenek, hogy a magnómat végre kijavítva megkapjam! Tisztelettel: Kovács Istvánná Kaposvár, Füredi u. 79. VI. em.i. Tisztelt Szerkesztőség! Sokat hallottam Balatonlelle szépségéről. A szemétről, ami ezt ellepi, magam győződtem meg. Különösen visszataszító, ami a Köztársaság és na Hullám utca sarkán található. Az idevalósiak \azt mondják, hogy mióta a tanács Boglárra költözött, nem törődnek semmivel... Tisztelettel: Lorándfi Pálné Dunaújváros Nagykereskedelmi tevékenység a barcsi áfésznál Az utóbbi ■ Î udositonktól1 çvGkbsn k szoros kap- csotat alakult ki a barcsi áfész BiM'j és a Kemi- kál barcsi gyára között: a termékeket közvetlenül a gyártól vette át és Barcson, valamint a városkörnyék nagyobb falvaiban forgal- mozta. Többek között szigetelőanyagokat, felületképzö termékeket és műanyag idomokat vett az áfész a gyártól. A szövetkezet igazgatósága úgy döntött, hogy megpróbálkozik a termékek forgalmazásával az egész országban. Takács László kereskedelmi főosztályvezető beszélt az elképzeléseikről: — A nagykereskedelmi munkához szükséges engedélyt a Belkereskedelmi Minisztériumtól szövetkezetünk már megkapta. Először piac kutatást végzünk, amelynek első eredményeiről már tudunk. Vannak már sikereink is, például a polgárdi áfész vásárolt már tőlünk, de megrendeléseket kaptunk a fővárosból és más megyékből is. — A nagykereskedelem bázisa egyelőre a volt jéggyárból kialakított raktár. Ez is pénzbe került. Még milyen kiadásokkal jár az új tevékenység? — Természetesen mindez jelentős anyagiakat igényel. Ezért szövetkezetünk tagságához fordultunk, hogy az alapok lerakásához szükséges pénzeszközöket célrészjegyek jegyzésével, befizetésével segítsék. A célrészjegyek után a lekötés idejétől függően 7—10 százalék kamatot fizetünk. Eddig 4 millió forint értékű részjegy kelt el. Az áfész a Kemikálon kívül tárgyalásokat folytat több barcsi gyárral és szövetkezettel, mert a nagykereskedelmi forgalomba bevont áruk skáláját szélesíteni kívánja. D. Z. Fiatalok képzőművészeti tábora Mártélyon A Csongrád megyei Mártélyon szombaton országos ifjúsági képzőművészeti tábor nyílt. A KISZ Központi Bizottságának megbízásából az idei nyáron 19. alkalommal rendezi meg a kéthetes programot a Csongrád megyei KISZ-bizottság, a Tisza holtágának festői szépségű partján. A képzőművészeti szakkörök, a fiatal alkotókat tömörítő más közösségek tagjai közül nyolcvanan bővítik itt szakmai ismereteiket, festő-, grafikus- és szobrászművészek irányításával. Az alföldi táj, az itt élő ember és környezete kerül majd többek között a fiatalok vásznaira. Tárlatés műteremlátogatások, kirándulások is szerepelnek a programban. A fiatalok Mártélyon készített munkáiból augusztus 10-én kiállítás nyílik a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeumban. Somogyi Néplap XL. évfolyam, 177. szám 1984. július 29., vasárnap Képző- és iparművészeti kiállítás Siófokon Sok Parkerdő a bazalthegyen Űjabb kirándulóközpontot hoztak létre a Balaton-vi- déken. A Szentgyörgy-hegyen — az idegenforgalmi szervek támogatásával, több mint 700 ezer forintért, autóparkolót létesítettek és az eddig nehezen megközelíthető bozótos, fás terület rendezésével parkerdőt alakítottak ki. A hegytető bazaltsapkáján esőbeállót is építettek, hogy váratlan vihar esetén menedéket nyújtsanak a bakancsos turistáknak. Jövőre a természeti szépségeken kívül más látványosságot is kínál a táj: itt alakítják ki az MHSZ egyik újabb sárkányrepülő bázisát. alkotó, sokféle műfaj Siófokon, a Siotour Üdülőhelyi Klubjában kiállítást rendezett a dél-dunántúli képzőművészek területi szervezete. A mintegy kéttucatnyi kiállító zömében baranyai, somogyi, illetve szentendrei képző- és iparművész. A festmények sorában kiemelkedik F. Zámbó István néhány szürrealisztikus. különleges technikával készült képe. Több festmény képviseli itt a megyénkben is jól ismert Csiszár Elek munkásságát. A Baranya megyei művészek közül bemutatkozik többek között Valkó László, Erdős János. A nyaralás könnyebb napjaiban a festmények mellett talán nagyobb érdeklődésre számíthatnak az iparművészeti munkák. A rendezőknek néhány darabbal igen sokféle műfajt sikerült felölelniük. Lőrincz Etel bonyhádi művész kézzel, természetes anyagból szőtt szal- vétakészletekkel mutatkozik be. Fusz György porcelánból készítette nagyméretű, finoman ívelt formájú edényeit. Egyéni ötleteket hordoznak Knoll Eva pécsi keramikus mázas és máz nélküli agyag használati tárgyai. Nádas Eva, a pécsi művészeti szak- középiskola tanára vörös- és sárgarézből kovácsolt ízléses ötvösékszereket, nyakláncokat, öveket hozott a kiállításra . A bemutató érdekessége, hogy több üvegtervező munkáit is megcsodálhatják a látogatók. Egyikük Kertészfi Ágnes pécsi iparművész, akinek tálai mellett domborműszerű faliképé is itt látható. A kiállítás külföldi vendégművésze az NSZK- beli Georg Michael Gansling üvegtervező, aki jelenleg a pécsi püspök megbízásából a mohácsi fogadalmi templomban dolgozik. Mint elmondta, különleges, ólommal összedolgozott színes üveg faliképéit azért mutatja be a kiállításon, hogy a magyar közönség körében népszerűsítse ezt a nálunk meglehetősen ritka technikát. Volán-szálló épül Győrben Kétcsillagos, nyolcvan vendégre méretezett szálló épül Győr belvárosában, a vár. a Rába folyó és az uszoda -termálfürdő közelében. A műemléki épületben, a volt Karmelita rendházban berendezendő hotelt a 19-es Volán Vállalat hozza létre, kialakítására s egyúttal az épület teljes rekonstrukciójára — ötvenmillió forintot költenek. Az egyemeletes, zárt udvaros, magastetős épület 1720-ban készült el, benne eredetiteg szerzetesi cellák, azonkívül közös helyiségek — könyvtár, ebédlő — voltak. Északnyugati szárnyának közepén egy barokk stílusú templom is található A keleti szárny földszintjén a múlt század végén üzleteket: alakítottak ki, amelyek még most is megvannak, és árusítanak bennük. A több mint két és fél évszázad alatt háromszor is végeztek az egykori rendházon felújítási munkákat, de a különböző átalakítások sem változtatták meg lényegesen az eredeti formát. A rekonstrukciós munkák során a szálloda mellett pinceborozót, bárt is kialakítanak. A szállóban lesznek galériás lakosztályok, fürdőszobás és mosdóval ellátott szobák. A szálló 1987- ben nyit kaput Zadig. Az egzotikus mesevilág ifjú és tisztalelkű hőse. Zadig a babilóniai királyi .udvartól eljutván egészen az egyiptomi sivatagokig, végigjárja a szerelem és az emberi lét megannyi kínját és gyönyörét. A Renaud—Barrault társulat parádés előadásban kelti életre Voltaire sziporkázóan szellemes keleti meséjét. Nyelvtanulóknak különösen ajánljuk a kétrészes, feliratos filmet, melyet ma este láthatunk a televízió 2-es műsorában. A színész esete a macskával Azt hittem, macskabagoly nyávog valamelyik fán a Szeszélyes nyár című bogiári színházi produkció pénteki — utolsó — előadása közben. A színen éppen Arnostek artista jelenése zajlott: etette a kisvárosi atyafiakat a szövegével, s főként Katerina asszony hallgatta ámulva, szemét a cirkuszos rózsaszín trikóruháján legeltetve. A vékony nyávogás erősödött, majd egyszeresük hátul megjelent egy fehér kis- cica, olyan kéthónapos csöpp gomolyog. A nézők várták, hogyan befolyásolja a játékot. A kismacska egyre közelebb jött: vonzotta a fény, az emberi hang. Szereplővé vált. Farkát zászlósra egyenesítve határtalan bizalommal bújt az előbb még pancsikoló. állig tri- kós Krokovy Vary-i lányokhoz, akik közül előbb az egyik vette észre, majd — amikor a macs’ orvul a hátának törleszkedett — a másik is. Simogatásl kapott a nézők örömére. Cicánk azonban nem elégedett meg a statisztálás- sal. Főszerepre vágyott. Dorombolva serteperlélt a karót nyelt Hugó őrnagy iába körül, aztán Arnostek bűvészt célozta meg kiflialakban görbülő gerinccel. Itt darabon kívüli drámai fordulatot vett a játék, mert a fiatal színész teljesen rutin- talanul, szerepéből kilépve messzire hajította az állatkát a szereplők köréből. Egy bűvészt alakító aktortól ötletet, sőt mi több trükköt várt volna a jogosan felhördülő közönség! Hiszen a Krokovy Vary nevű kisváros fürdőjének kerthelyiségébe bármikor besétálhat egy cicus. Vancura regényében Katerina asszony kendermagos tyúkjai is ott kapirgálnak a fürdő homokjában! Egy pillanatra elromlott az esténk. S akkor a pá- kosztos kanonokot frenetikus sikerrel játszó színész, Jordán Tamás egyetlen gesztussal úgy mentette meg a helyzetet, hogy azzal emberi minőségéről, de színészi intelligenciájáról is kitűnőre vizsgázott. Felemelte a megrémült cicust, és dajkálva simogatni kezdte: a hitelesség pecsétjét nyomva az általa alakított figurára, hiszen egy abbé ugye, könyörü- letet gyakorló személy ... ! A vastaps a darab végén a váratlan közjátékot az előadás javára fordító Jordán Tamás meghajlásakor jogosan erősödött dörgővé. L. L. Tarka sorok Egy őszinte politikus WiiiUiiam springflieldi lakost a gyógykezelés sikeres befejeztével elbocsátották a helyi elime- gyógyimtézetlből. A soron következő kongresszusi választásokon jelöltette magát, s fő jelmondatában a következőkkel érveit: „Én vagyok Ililii- noisban az egyetlen politikus, aki ókmányokfcat bizonyíthatom, hogy nem vagyok félkegyelmű”. Panasz Egy hölgy panaszkodik az orvosnőik : — Doktor úr, én olyan ideges vagyok, hogy éjjel felébredek és .le-fel járkálok a szóbában. iNem tud erre valami orvossá golt? — Dehogynem — mondja az orvos —, mielőtt lefekszik, hintse .tele a padlót szögekkel. Fogak — Elég rossz állapotban vannak a fogai. — Fiatall házas vagyok. A fogamihoz kell verni minden garast. Jubileum — A barátomnak holnap lesz az ezüstlákodat- ma. — Huszonöt éve nősült ? — Nem, huszonötször. Két perc — Nem értelek szívem —, panaszkodik a feleség. — Azelőtt boldog voltál, ha csak két percig is láthattál. — Tévedsz, szívem. Most is boldog vagyak, ha csak két percig láthattak . .. Válasz — Haszontalan kölyök vagy — saidja az apa a fiát —, semmi örömet nem szereztél nekem amióta a világon vagy! Mire a gyerek szemtelenül : — De előtte annál többet,. igaz papa? Kártya Joe. Jack és Jim kártyázott a szalon emeletén. Joe észrevette, hogy Jack hamisan játszik, erre dühében megfogta és kidobta az első emeletiről. Jack ott fekszik a kövezeten. Egy arra sétáló cowboy megkérdezi: — Hé Jack! Mit fogsz ezék után csinálni ? — Ezentúl csak földszinten kártyázom. Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapjo FOzzorkasztOr JÁVORI BÉLA FOszerkesztO-h.: dr. Ksrcza Imre Szorkoszlátég: Kaposvár, Latlnca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pt. 31. 7401. Tataion: 11-510. 11-311. 11-313 Kiadja a Somogy magyal Lapkiadd Vállalat. Kaposvár, Latlnca S. a. 2. falaton: 11-310 Postacím: Kaposvár, Pf. 31. 7001 Falalis kiadó: Balajcza János Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hirlapkézbasitO postahivataloknál Os kézbesítőknél ElOflzatési dl) agy hónapra 30 Ft, negyedévre 102 Ft. Ml ivra 204 Ft agy évre 400 Ft Indes: 23 M7 ISSN 0133-0000 Készült a Somogy magyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári űzőmében. Kaposvár, Májúi 1. u. 101. FalelOt vozatO : Mika Farenc igazgató