Somogyi Néplap, 1984. július (40. évfolyam, 153-178. szám)

1984-07-25 / 173. szám

Gyászjelentés Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SZLOTTA JÓZSEF ny. tanár 63 éves korában, türelem­mel viselt, hosszan tartó betegség után csendesen elhunyt. Búcsúztatása július 27-én, pénteken 12.30 órakor lesz a kaposvári Nyugati temető ra­vatalozójában. Felesége és fia. * • • Az 512. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet vezetősége, tantestülete, párt­ós szakszervezeti bizottsága mély megrendüléssel tudatja, hogy az in­tézet volt műszaki tanára, szeretett kollégánk, SZLOTTA JÓZSEF életének 63. évében elhunyt. Végső búcsút 1984. július 27-én 12.30 óra­kor veszünk tőle a kaposvári Nyu­gati temető ravatalozójában. • • • Mély fájdalommal tudatjuk, hogy BODIS árpád cukorgyári nyugdíjas rövid szenvedés után, 87 éves korában elhunyt. Te­metése 1984. július 27-én, 13.30 óra­kor lesz a kaposvári nyugati teme­tőben. A gyászoló család. • • • Fájdalomtól lesújtva tudatjuk ba­rátainkat és ismerőseinket, hogy drága jó férjem, édesapánk, nagy­apánk, GYŐRRE ISTVÁN nyugállományú honvéd alezredes, 62 éves korában fáradt, beteg szíve örökre megpihent. Temetése 1984. július 26-án, csütörtökön 15.30 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. A megrendült gyászoló család. • • • Fájdalommal tudatjuk, hogy TOTH JOZSEFNE Molnár Anna volt kaposfüredi lakos, életének 77. évében csendesen elhunyt. Temetése 26-án, 11 órakor lesz a kaposfüredi temetőben. A gyászoló család. » * • Fájó szívvel tudatjuk, hogy DE. HORVATH JÓZSEF volt tabi körzeti orvos életének 73. évében, csendesen elhunyt. Temetése július 27-én, pénteken 13 órakor lesz a siófoki temetőben. A gyászoló csa­lád. Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, bará­toknak, akik szeretett halottunk, FARKAS LAJOS MAV-nyugdijas, volt Kaposvár, Németh István fasor 42. sz. alatti lakos temetésén részt vettek, koszorúikkal, virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igye­keztek. Gyászoló család. INGATLAN Kaposvár belvá­rosában két és fél szobás öröklakás fizetési könnyítés­sel eladó. Ajánlatot 23-as számra a ki­adóba. (231 Vennék Kaposvá­ron kisméretű, több helyiségből álló, kertes családi há­zat, gazdálkodásra alkalmas környe­zetben. 300 ezer fo­rintig, vagy elcse­rélném kétszobás, gázos tanácsi bér­lakásomat. Ajánla­tot 4909. számra a kiadóba kérek. (49091 Kaposfüred. Re­zeda u. 8. sz. alatti „Újszász” típusú családi ház, köz­ponti fűtéses, eladó. Két és fél szobás lakást beszámítok. Érdeklődni : Ka­posvár, Kisfaludy u. 48/a. Egész nap. (50151 Nagyatádon, Pe­tőfi u. 38. sz. alat­ti ház, nagy telek­kel eladó. Érdek­lődni a helyszínen lehet, szombaton 9 óra után. (77134) Segesd-Alsóhegyen a buszmegállótól 500 méterre, 900 n- öl szőlő-rét-gyü- mölcsös terület egyben vagy kél részre megosztva eladó. Érdeklődni : Segesd, Vörös Had­sereg útja 42. szám alatt lehet. (4951) Balatonlelle, Kert utca 2. sz. alatti háromszobás ház 496 n-öl telekkel eladó. Érdeklődni a helyszínen. (77148) Egyszobás, 35 m2-es gázos lakás eladó. Kp. + OTP- átvállalással. Mar­cali, Lenin ük 3. II. lph. fszt. 1. (77127) .1 .1 ..... I. Boglárleüén el­adó társas üdülő­ben egy 34 m2-es lakrész. Érdeklődni : Pécs, telefon: 12-926. (312945) Nagyatád köz­pontjában 4. eme leti kétszoba-össz- komfortos, erké- lyes lakás, vala­mint 60 n-öles kis­kert eladó. Érdek­lődni lehet egész nap. Nagyatád, Kossuth u. 42. (77112) Boglárlellén, a Várhegyen az I. sz. társasüdülőben 1 szoba garzon eladó. Megbízott: Kocsis Vilmos, Boglárlel- le, Honvéd u. 48. (13993; Csokonyavisontán a Privát úton csa­ládi ház nagy kert­tel eladó. Érdek­lődni : a helyszínen, Péteréknél. (77096) Siófok, Szépvöl­gyi út mellett 416 n-öl telek, házzal, bekerítve eladó. Víz van. Érdeklőd­ni: Budapest XIV., Szegvár u. 13/a. Chlebó László. (77092) Siófokon ötszobás családi ház eladó Preimusz Tibor. Siófok, Wesselényi u. 50/b, (77085) Háromszintes csa­ládi ház 220 n-öl telken sürgősen el­adó. Dr. Kurdi György, Toponár, Őrei u. 21. (95) Zamárdiban, Széplak-alsón 350 n-öl kifogástalan szőlő belterületen eladó. N-ölenként 600 Ft. Vata, Szép- lak-alsó. (77086) Eladó Kaposvár belvárosában 2 szoba, hall + üz­lethelyiségből álló komfortos házrész, kis udvarral. Első emeleti erkélyes, telefonos, 2 szobás tanácsi cserelakást beszámítok. Ajánla­tokat 13857. számra a hirdetőbe kérek. (13857) Rendezett, kom­fortos, háromszobás családi ház mellék- épületekkel, 2000 n-öi területen kor­donrendszerű sző­lővel, gyümölcsfák­kal, 20 éves nyár­faerdővel eladó. Ár: 350 ezer, illetve 250 ezer forint, cím: Szita Sándor. Nagyszakácsi, Kos­suth u. 177. (77017) Balatonszéplak-fel­ső központjában 150 n-öles telken, két- szoba-hallos, téliesí­tett nyaraló eladó. Molnár, Kaposvár, Rákóczi tér 2. Tele­fon: 12-756. (14257) Eladó félkész — de lakható — álla­potban egy családi ház. Kaposvár, Lö­völde u. 6. sz. (14060) Eladók Kaposvár. Zöldfa u. 18. sz. alatti házrész, őszi beköltözéssel. Ko­csibejárat, garázs van. Ugyanott egy 150xl50-es új ablak is eladó. Érdeklőd­ni lehet minden nap. (14087) Házhely eladó kis épülettel. Víz, vil­lany van. Németh József, Somogyjád, Baj csy-Zsilinszky u. 16. (1401J) Háromszobás csa­ládi ház 400 n-öl telekkel olcsón el­adó. Gödre, Dobó u. 9., Zalka. (14011) Kaposvár, Gorkij u. 47. alatt eladó vagy elcserélhető utcai 41 m2 alapte­rületű egyszoba- konyha. spejzos házrészem 100 n-ül kerttel, tanácsi, vagy szövetkezeti, vagy OTP-s egy­szobás, összkomfor­tos lakásért, garzo­nért, megegyezéssel. Ugyanott 1 db 62x185-ös teli-ajtó tokkal eladó. Kiss István, Gorkij u. 47. (13996) Egyszoba-konyha, spájzos házrész sürgősen eladó. Ka­posvár, Irányi Dá­niel u. 21. Érdek­lődni : Matinénál. (14003) Kertes Családi há­zat cserélnék igé- nesnek siófoki másfél szobás, össz­komfortos társas­házért, második emeletig. Cim: Ba- latonszabadi. Vak Bottyán u. 15/a. (77091) Háromszobás, loggiás társasház­ban levő, I. emele­ti 68 m2-es, .gázos lakásomat elcse­rélném — eladnám. Kérek kaposvári, beköltözhető csa­ládi házat. Ajánla­tokat „Minden megoldás érdekel” jeligére, 13185. számra a hirdető­be kérek. (13185) Balatonmária- fürdő-alsón nyara­lórész eladó. Latin- ca utca 3. (93) 3ÁRMÜ PR-es Trabant 53 000 km-el eladó. Hegedűs Lajos, Kéthely, Kossuth u. 9. (77115) PZ-s rendszámú 4,5 éves 1200-as La­da eladó. Érdeklőd­ni minden nap 18— 20 óráig, Kaposvár, Pacsirta u. 21. (1400) Feljavított 1200-as komplett Zsiguli- motor eladó. Ér­deklődni Kaposvár, Zrínyi u. 48. (1111) 3 éves Trabant Combi eladó. So- mogyszob, Ady u. 24. (77159) Skoda S 100-as szgk. alkatrészenként eladó. Kaposvár. Hunyadi János u. 67. (5008) PI-s, fehér, 1200- as Lada friss mű­szakival eladó. Ka­posvár, Lenin u. 11. Telefon: 13-539. (4956) ZD-s Wartburg Tourist vonóhorog­gal, új motorral el­adó. somogytúr. Árpád u. 26/A.. Né­meth. (14006) ÁLLÁS Lakásomon gép­írást. könyvelést vállalok. Ajánlato­kat „Sürgős” jel­igére. 14090. számra a hirdetőbe kérek. (14090) EGYÉB Eladó terepjáró IFA elsőhíd és te­repváltó. Kaposvár, Szigetvári u. 147/B. (14022) Jó állapotban lé­vő Super Zetor 50, pótkocsival és tel­jes gazdasági fel­szereléssel eladó. Érdeklődni: Czun­ga János, Magyar- lukafa. (13480) Két sodrott 16 (5— 6 évesek) és egy hathónapos csikó eladó. Cím : Gáspár Béla, Lengyeltóti, Petőfi u. 22. (77117) Betegség miatt el­adó egy pár lószer.: szám és egy 3 ton­na raksúlxú bille­nős lovaskocsi. Ér­deklődni lehet: Ber- zence, Szabadság tér 4. (77109/a) Kaposváron vagy környékén idős, egyedülálló személyt családunkba fogad­nánk lakásért vagy házért. Ajánlatokat 113. számra, a kia- dóba kérünk, (113) Zsűrizett, modern vonalú kerámiát vá­sároljon Dakó Ju­dit keramikus üzle­tében. Kaposvár, Május 1. u. 60. _________________U20) 8 0 m2 eloxált új alumínium trapézle­mez eladó. Érdek­lődni: 17 óra után Kaposvár, Honvéd u. 45., 1/1. (14233) Siófokon üzlet- helyiséget keresek, amit később bővíte­ni lehet. Ajánlato­kat 633. számra a siófoki szerkesz­tőségbe. (77083) Földieper-palánta Gorella, Sengasen- gana, Rivál, óriás gyümölcsűek őszi telepítéshez, álla­milag ellenőrzött, engedélyezett sza­porítótelepről, da­rabja 2,50 Ft. Szál­lítás 100 db-tól utánvéttel. Kéki Jó­zsef, 4031 Debrecen. Tőzsér u. 22. (110775) 2,5 m hosszú, 6 cm vastag tölgyfa­padló eladó. Bog- lárlelle, Május 1. u. 79. (13843) Jó állapotban lé­vő boroshordók, szőlőprés és daráló eladó. Érdeklődni : Fonyód, Kupavezér u. 13. sz. alatt. (4977) Eladó üzemképes állapotban levő K— 25-ös Zetor, 700-as szalagfűrész rásze­relve, és 1 db egy­tengelyes pótkocsi. Cím: Bárdudvar­nok. Olaj-hegy 32. (12739) Szépet, újat, de ■ koratívat kedvelők figyelem! Egyedi, húzott, fodros füg • gönyök, sötétítők készítése magazin­ból, autó üléshuzat minden típusra — nyugatira is — ké­résre felszerelve. Csak hozott anyag­ból. Balatonkiliti. posta mellett. (77162'a) Sima foxikölykök eladók. Toponár, Gagarin u. 18. ÍJ40SS) Eladó 1 db előírá­si vemhes koca és 1 db 1 éves üsző. Gölle, Táncsics M. u. 5. (14065) Szíjgyártó műhe­lyemet megnyitot­tam. Parrag János szíjgyártó, Zalako- már 1., Kossuth u. 85. (77139) 7,60 m-es bontott fagerendák eladók. Kaposvár, Kertész u. 37. (13851) Három db 320 kg-os bika eladó. Kapospula, Sza­badság u. 10. (13933) Üj kutak ásását, régi kutak felújítá­sát rövid határidő­re vállalom. Tóth, Kaposvár. Hunya­di J. u. 28. (13951) Két búvárszivaty- tyú eladó, teljesen új, 45 méterről szív. Kaposvár, Hu­nyadi J. u. 28. (13949) Eladó kerti kis- traktor ekével, mar­kolóval, pótkocsi­val. Mesztegnyő, Szabadság u. 21., Lukács. (77020) 44 db 6—9 hóna­pos magyartarka bika sürgősen el­adó. Könye László. Kisrákos, Vas me­gye. (272214) Törpe termő cit­romfa eladó. Ka­posvár, Kanizsai utca 125. (13921) Redönykészítést garanciával válla­lok. Levélcím : Szűcs Mihály, Ka­posvár, 48-as ifjú­ság útja 36. (4868) EXPRESSZ HIRDETÉSEK Háromszobás, új családi ház eladó (fizetési kedvez­ménnyel). Kapos­vár, Kecelhegyalja u. 15/a. (14140) Családi ház nagy telekkel eladó. So- mogyvámos. Fő u. 38. Érdeklődni Csepregi u. 30., Vis- nyei. (38) Barcson a Kálvá­ria u. 7. sz. alatt kisebb méretű csa­ládi ház, mellék-, épületekkel, 300 n-öl telken eladó. Irányár: 260 ezer Ft. (77199) Marcaliban négy­szobás, központi fűtéses családi ház eladó. Rózsa Fe­renc u. 16. szám alatt. Érdeklődni : 17 óra után. (77183) Eladó Siófokon háromszobás. ker­tes családi ház kül; ső mellékhelyisé­gekkel, nyaralta- tásra alkalmas. Cím: Sarok u. 14. (77191) Barcson, a Hárs­fa u. 13. sz. alatti családi ház szabad kézből eladó. Ér­deklődni : ugyanott. (77197) Kaposmérö, Kos­suth L. u. 7. szám alatti 3 szobás, jól megépített családi ház eladó, 412 n-öl telekkel. Érdeklőd­ni : ugyanott. (14213) Eladnám (kp. + OTP-vel) vagy el­cserélném hasonló szegedire déli fek­vésű, 57 m2-es, összkomfortos la­kásomat három kü­lön bejáratú szo­bával, beköltözhe­tően. Érdeklődni : a helyszínen (Kapos­vár, 48-as ifjúság útja 52. fszt. 2.) hétköznap 17—19 óráig. hétvégén bármikor, vagy a kaposvári 1. sz. ÜMK-nél a 14-334- es telefonon 16—18 óráig. (87) Műszakizott Sko­da 105-ös, 31 000 km-el eladó. Bes­senyei István, So- mogyvár. (14146) IL-es írsz. Zsigu­li személygépkocsi eladó. Mosdós, Rá­kóczi u., Varga Imre. (14153) Platós ZUK fel­újított állapotban eladó. Érdeklődni : 17 óra után Kapos­vár, Zaranyi ltp. 19., Szántó. (40) Tolótetős Wart­burg de Luxe sür­gősen eladó. Bog- lárlelle. Zrínyi u. 87. (77189) Polski Fiat 126-os eladó. Érdeklődni lehet : Balatonföld- vár, Hotel Feszti­vál. Rákóczi u. 35., Palotás Péter. (77192) Nagy tejhozamú nyolchónapos vem­hes, kijáró tehén eladó. Somogyvá- mos, Csepregi u., Péter József. (39) 500-as stabil sza­lagfűrészgép, 220 voltos betonkeverő és egy felújított MIA benzinmotor eladó. Horváth. Ba- latonboglár, Klapka u. 1, ^ (77187) Eladók gyári új ajtók, kis ablakok, zsalus ablakok. Ka­posvár, Magyar u. з. ______________(32) K ilenc nagyfülű választási malao eladó. Juta, Dózsa и. 64. (46) Siófokon kiadó tartós használatra 3 szobás családi ház­rész. Siófok, Sió u. 52. sz., Oletics. (7.6) A SKÁLA-COOP rendkívüli ajánlata a SIÓ ÁRUHÁZBAN Siófokon. Közelebb a vásárlókhoz kitelepüléses árusítás az áruház melletti belső parkolóban július 25-től augusztus 3-ig. női szandálok reklámáron 198 Ft bakfis mini overál 250 Ft női tréningruha 550 Ft weekend nadrág (kamasz és férfi méretben) 297—380 Ft-i import élőké és melltartó reklámáron 15 Ft Továbbá: sortnadrágok, miniruhák, overálok, nadrág­szoknyáik, blúzok, tréning- ér. iteniszruhák nagy válasz­tékban kaphatók a Sió Áruház kedvezményes árusítá­Bedolgozást vál­lalnék géppel di­vatárusnál, elő­nyomást, kézihím­zést kézimunka­készítőnél. vagy ke­reskedőnek árut ké­szítek. Ajánlatokat a balatonföldvári takarékszövetke­zetbe kérek. (77116) Nagy teljesítmé­nyű betonkeverő eladó, vagy bérbe kiadó. Érdeklődni Kaposvár, Zaranyi út 3., Kadlicskó. (4825) ÉPÍTŐK, figye­lem! Bontásból származó tégla, minden méretű fa­anyag, 10 méter hosszúságig, piros cserép, egyéb bon­tásanyagok nagy mennyiségben el­adók. Lengyeltóti, Bem u. 2. sz. (a volt vendéglő). (079623) B tenor szaxofon (NDK) újszerű ál­lapotban eladó. Ér­deklődni Kovács Ferenc, Boglárlel- le, Lenin u. 28., egész nyáron. (312946) Ezerhatszáz db májusi kelésű, hö- gyészi Hampshire tenyésztyúk-állo- mány eladó, az ab­ból származó összes tojást szerződéses lekötéssel vissza­vásárolnánk. Aján­latokat levélben az alábbi címre: Nagy- Imre István, Fo­nyód, Turul u. 48. sz. (14001) Vidéki vendéglátó üzletbe, jó fizetéssel keresek pultost, üz­lettársat, utódot. Ajánlatokat: „Be­csületes” Jeligére, 14009. számra a ka­posvári hirdetőbe. (14009) Speciál 1000-es elektromos orgona, basszus és dobgé­pes — erősítővel és erősítő nélkül is használható — el­adó. Megtekinthe­tő : naponta délután 5 órától. Mikó Béla. Nagyatád, Ságvári u. 7. (77113) 20 db választási malac eladó. Csom- bárd, Kossuth L. u. 70. (4831) Sertés-önetető el­adó. Cser, Gölle, Kossuth u. 10. (13961) 400 m2-es üzem­csarnok öltözővel, irodával, fürdővel és telefonnal bér­beadó. Kaposvár, Buzsáki u. 48. sz. Telefon: 13-593. (13610) Építtetők! Szűrt, fehér zsákos oltott meszet, tetszésük szerint, helybe szál­lítva is. Hromipota István mészoltó. Marcali, Bem u. 56. (13611) Garázs kiadó, raktárnak is. Sió­fok: 11—177-es tele­fonon. (7.7142/a) Eladó 3—4 mázsás bika. 2 db. Kapos­vár, Kunffy utca 27. (14070) Bontott autóal­katrészek, felújí­tott fékpofák, rá­diótechnikai beren­dezések, háztartá­si kisgépek, vala­mint felsőruházati cikkek, katonai surranók, félcipők állandóan kapható, ugyanezekért hí­vásra házhoz me­gyek. Som, Petőfi u. 1., Kanyó hasz- náltcikkes. Telefon: 33-262. (76976) Bontott faanyag, bontott nagymére­tű tégla eladó. Nagy Dezső, Boglárlelle, Kórház u. 1. (76954) Eladó 25 NB csa­lád méh pergetővei és bódéval. Érdek­lődni : Kaposvár. Stromfeld Aurél u. 4. (881 ALBÉRLET Garzont bérelnék Kaposváron. Aján­latokat 14076. szám­ra a hirdetőbe ké­rek. (14076) Bérbe vennék Ka­posváron egy-két évre másfél- vagy kétszobás, központi fűtéses, bútorozat­lan lakást. Ajánla­tokat: 13999. szám­ra a hirdetőbe ké­rek. (13999) OLCSÓBBAN kínáljuk ! Import takarók 1590 Ft helyett 1390 Ft és 1390 Ft helyett 990 Ft A Somogy Áruházat mindig érdemes felkeresni! (79691) MAI L MŰSOR Csiky Gergely Színház Nyári Színháza Boglárlellén: 20.30 órakor: SZESZÉLYES NYAr. Kaposvár, Vörös Csillag: du. 5 és este 7 órakor: BALFÁ­CÁN. Szabad Ifjúság: du. 4 és 6 órakor: EGY SZOKNYA. EGY NADRÄG. Este 8 órakor: BŰN­TUDAT (14). Latinca filmszín­ház: du. fél 6 órakor: CICÁK ÉS TITKÁRNŐK. Mozimúzeum: rtu. fél 6 órakor: A TŰZ GYER­MEKEI. BALATONI MOZIK MŰSORA Siófok, teremmozi: du. fél 6 órakor: DONALD KACSA ÉS A TÖBBIEK. Este fél 8 órakor: KLUTE (16). Siófok, kertmozi: este 9 órakor: E. T. (A FÖL­DÖNKÍVÜLI). Balatonboglár: du fél 6 órakor: A KICSI KO­CSI ÚJRA SZÁGULD. Este 8 órakor: KISVÁROSI FOJTO­GATÓ (16). Balatonföldvár, fe­dett kertmozi: este 8 órakor: FITZCARRALDÖ I—II. Balaton­lelle, fedett kertmozi: este 9 órakor: ISTVÁN, A KIRÁLY. Este 11 órakor: SZÉP LÁNY AJÁNDÉKBA (14). Balatonfeny- ves, fedett kertmozi: este 9 órakor : GYILKOS BOLYGÓ (16). Balatonszárszó: este 8 órakor: EGY TROMBITÁS SZO- CSIBAN. Balatonszemes, fedett kertmozi: este 9 órakor: CSAK SEMMI PÁNIK . . . Balatonmá- ria: este fél 8 órakor: ELCSE­RÉLT SZERELEM. Fonyód, fe­dett kertmozi: este 9 órakor: A FRANCIA HADNAGY SZE­RETŐJE (16). Zamárdi, fedett kertmozi : este 9 órakor : ÖLD MEG A SOGUNT! (16). TELEVÍZIÓ Budapest 1. 10.00: Tv-torna. 10.05: Allat- szelidítők. 10.30: Delta. 10.55: Hó a lábak alatt. 12.10: Képúj­ság. 16.30: Hírek. 16.35: Fanfár. 17.05: A kafferbivaly halála. 17.30: Perpetum mobile. 18.10: Reklám. 18.15: 9-es stúdió. 18.50: Agrárvilág. 19.20: A Közönség- szolgálat tájékoztatója. 19.40: Tv-torna. 19.45: Esti mese. 20.00: Tv-híradó. 20.30: Kék tény. 21.40: A hét műtárgya. 21.50: Zenebutik. 22.50: Tv-hír- adó 3. Budapest 2. 19.00: Képújság. 19.05: Egy novemberi vasárnap este. 19.50: Corelli: Concerto grosso. 20.30: „Boldog, szomorú dal” 21.20: Tv-híradó 2. 21.40: ön hogyan döntene? 22.35: Képújság. Jugoszláv tv 17.30: Magyar nyelvű tv-nap- lő. Í7.50: Videooldalak. 18.0 > : Hírek, tv-naptár. 18.15: Kuka kapitány kalózai. 18.45: Népi muzsika. 19.15: Rajzfilm. 19.30: Tv-napló. 20.00: A kitelepített személy. 22.30: Tv-napló. Osztrák tv I. 9.00: Hírek, latin nyelvlecke. 10.00: Angol nyelvlecke. 10.30: Az asszony arany Cadillac-ban. 12.05: Belföldi riport. 15.00: Lou Grant. 15.50: Rajzfilm. 16.15: Sportműsor. 17.05 : Gyermekmű­sor. 17.55: Esti mese. 18.00: Hi­vatal, hivatal. 18.30: Mi. 19.00. : Ausztria ma^ 19.30: Tv-híradó. 20.15: Én, Natália. Amerikai film. 22.00: Hírek. Osztrák tv II. 17.05: Kompassz. 17.30: Ország és emberek. 18.00: Osztrák ké­pek. 18.30: Enterprise űrhajó. )9.30: Az első olimpiai játékok Athénban. 21.15: Tv-híradó. 21.45: Kulturális híradó. 22.30: Műalkotások. 23.50: Hírek. KOSSUTH RÁDIÓ 4.25— 7.59: Jó reggelt! 8.00: Hí­rek, műsorismertetés. 8.25: Leu­kémia és remények. 8.54: Be­szélni nehéz. 9.06: Klasszikus kamarazene. 9.39 : Kis magyar néprajz. 10.00: Hírek. 10.05: Egy kicsi szellem kalandjai. 10.29: Válaszolunk hallgatóinknak. 10.40: zenékari muzsika. 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer na? 12.45: Házunk tája. 13.00; Operaslágerek. 13.30: Dzsessz- melódiák. 14.30: Mozart: A-dúr klarinétötös. 15.00: Hírek. 15.3,5: Toldi. 16.05: A Szovjetunió né­peinek zenéjéből. 16.49: Kriti­kusok fóruma. 17.00 : Hírek. 17.05: Rajtam nem múlik, 17.30: A két uszkár. 17.55: Az MRT szimfonikus zenekara Játszik. 18.15: Hol volt. hol nem volt... 13.30: Esti magazin. 19.15: Gon­dolat. 20.00: Népi hangszeres muzsika. 20.25: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. 21.30: Szintézis. 22.00: Hírek. 22.20 : A Moncada örökösei. 22.30: Három Liszt-kórusmű. 22.45: Jó ez nekünk? 23.00: Ru- szalka. 24.00: Hírek. 0.10: Orosz­lán Gábor dalaiból. 0.25: Him­nusz, vízjelzőszolgálat. PETŐFI RÁDIÓ 4.25— 7.59: A Petőfi rádió reg­geli, zenés műsora. 8.00: Hírek. 8.05: Operettdalok. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.35: Időseb­bek hullámhosszán. 9.30: A Ka­locsai Honvéd Helyőrség zene­kara játszik. 10.00: Zenedélelőtt. U.35: A Szabó család. 12.05: A KISZ Központi Művészegyüttes Rajkó zenekara játszik. 12.35: Tánczenei koktél. 13.25: Útika­lauz üdülőknek. 13.30: Nefe­lejcs. 14.00: Zenés délután. 17.30: ötödik sebesség. 18.35: A King’s Singers és a könnyűzene. 18.18: Operettkettősök. 19.45: Az Ult- ravox együttes felvételeiből. 20.35: Teázás közben. 21.59: Ju­liette Grecóval Magyarországon. 22.30: Victor Máté szerzemé­nyeiből. 23.00 : Hírek, könnyű­zene. 24.00 : Hírek. 3. MŰSOR 9.00: Norma. Részletek. 10.00.: A kaméliás hölgy. 11.05: Két olasz madrigál. 11.30: Popmű­hely. 12.00: Karr—razene. 13.00: Hírek. 13.07 : Női arc, keretben. 13.27: Mozart- és Csajkovszkij- lelvételek. 14.00: A háború első napja. 14.30: Holnap közvetít­jük. 15.00: Fúvószene az NDK- ból. 15.23: Zenekari muzsika. 16.45 : Hangverseny századunk zenéjéből. 17.50: Magnóról mag­nóra. 18.30: V materinskom jazyku. 19.05: Smetana-ciklus. 20.00' Operarészletek. 21.10: Pi­látus lépcsőin,. 21.40: Körusmu- zsika. 22.00: Három Vivaldi- concerto. 22.30: Kritikus füllel. 23.30: Hírek.

Next

/
Thumbnails
Contents