Somogyi Néplap, 1984. július (40. évfolyam, 153-178. szám)

1984-07-24 / 172. szám

1984. július 24., kedd Somogyi Néplap _________' 5 Befejeződött a Búvárúszó OB »BsportEIÍ t Hideg és Bán sikere a Budapest raliin Első osztályban harmadik a Volán—Surján SE Hidegék az új Ladával „Á hideg is kirázott" Gyékényesen vasárnap a koradelutáni ünnepélyes zárással befejeződött az idei könnyűbúvár tájékozódási országos bajnokság. A négy­napos versenysorozat si­kerrel ért véget, s a jelen­levő szakemberek vélemé­nye szerint egyértelmű fej­lődésről tett tanúbizonysá­got. Jobb eredmények szület­tek, mint a korábbi évek­ben, sálig akadt olyan ver­senyző, akit ki kellett „emelni” a kiszabott idő túllépése miatt. Az országos bajnokságra a kiegyenlített erőviszony volt a legjellem­zőbb. Megszakadt néhány klub hegemóniája, s a ko­rábban csak „asszisztálok” közül sokan jelentősen elő­retörtek. Külön figyelemre méltó a Dunaújváros, vala­mint á Pécs dinamikus fej­lődése és sportolóinak egy­ELKEZDTE A Tegnaptól két hétig Fo­nyódon készül az új bajno­ki idényre a SÁÉV SC NE. I-es férfi kosárlabda-csapa­ta. Simon Károly edző a régi játékosokra alapozhat csak, hiszen az átigazolási időszak augusztus 1-én kez­dődik. Egyetlen játékos ér­kezése biztos, a jelenleg Kaposváron, a Táncsics Síi­re javuló teljesítménye. Az erőviszonyok nemcsak a klubok, de a versenyzők között is egyre kiegyenlí­tettebbek. Jónéhány fiatal igazolta tehetségét, s a vá­logatott kerettagok is re­mekellek. Emelkedett, az idei OB-n a felszerelések műszaki színvonala, de ezen a téren további javulás szükséges ahhoz, hogy a nemzetközi porondon a si­ker reményében vehesse fel a magyar válogatott a ver­senyt. Jelentősen feljavul­tak a nők teljesítményei, akiknek eredményei vete­kednek a férfiakéval. Az országos bajnokságon a nyilvánvaló fejlődés elle­nére megfogalmazódott, hogy a nemzetközi szintű sportági előrelépéshez még jobban ki kell használni a lehetőségeket, még dinami­kusabban, még tudatosab­ban kell dolgozni, fejlődni. SÁÉV ben szereplő Lestár Mihály a SZEOL AK-ból jön a SÁÉV-hez. s leszerelése után, néhány hét múlva csatlakozik a többiekhez. Visszatért a csapathoz szá- badságáról a két lengyel fiú is, hiszen nekik még egy évig van érvényes szer­ződésük. Egy újaibb díszes serleg­gel, az Elcó kupával érkezett hazia a fővárosból kitűnő rallís párosunk. Hideg és Bán. Első ízben került meg­rendezésre a Budapest raflíi és igazi csemegét ígért az autós sport népes táborának; A rendezők ötlete bevált, mint kiderült jó húzásnak bizonyult a rajtot és a célt valamint egy gyorsasági sza­kaszt a Népligetbe ,,tel építe­ni'’'. A verseny reggel hatkor kezdődött és a magyar baj­noki mezőny csaknem éjfé­lig ült a volán mellett, már akik nem kényszerültek idő előtt befejezni a küzdelmet. 640 kilométeres távöt jelöl­tek ki a rendezők és ebbe huszonhat gyorsasági sza­kaszt iktattak be, 195 kilo­métert igénybe véve. A Vo­lán'—Surján SE válogatott párosa a nagy esélyes Hideg —Bán duó már a népligeti e^ső gyorsasági szakaszt megnyerte, és ez kellő önbi­zalmat kölcsönzött szá­mukra a nagyszerű folyta­táshoz. Pedig ezúttal nem ment mondén zökkenőmente­sen. A harmadik gyorsasá­ginál egy bal kanyarban Hi­deg csuklója megrándult, és ez csaknem a verseny_ fela­dására kényseerítette páro­sunkat. Részben ez kény- szerítette őket óvatosságra, miközben vesztettek jelentős előnyükből. Hidegneg végül is sikerűit fájdalmát le­képe győznie, így újra fokozhat­ták előnyüket. A maratoni verseny során nem keve­sebb mint húsz (!) alkalom­mal cseréltek kereket, jelez­te ez is, hogy a nagy küzde­lem nemcsak a versenyzőket hanem a gépkocsikat is mennyire igénybe veszi. Hi­degek végül is a Sailgó kupa után ezúttal újabb elsőséget szereztek kategóriájúikban. és az abszolútban egyaránt Ezzel a győzelemmel nagy lépést tettek az éves össze­tett bajnoki cím felé. A rali i első osztályban állt rajthoz a Budai—Kecskeméti kettős is. 1300-as Ladával a B kategóriában 18 induló között csaknem végig a má­sodik-harmadik helyen autóztak és abszolútban >s tartották az ötödik helyet. Fortuna azonban nem volt hozzájuk kegyes az utolsó gyorsaságii szakasznál. Mo­torjuk egyik hengere meghi­básodott, és ez nem keve­sebb minit öt perc hátrányt jelentett számukra. A célba valósággal úgy döcögték be, és kategóriájukban így csak a hatodik hely jutott nékik. Ezzel is hozzájárultak a csa­pat értékelhető eredményé­hez. Az első osztály harma­dik induló párosa Csángó és Pék volt a Lada 1300-as szériakocsik húsz főnyi me­zőnyében. Ök is elég balsze­rencsések voltak. A táv fe­létől a hátsó hiújukat „ösz- szedrótozva-' folytatták a versenyt, de így is időn be­lül értek a célba kategóriá­juk kilencedig helyén. A csapatot tehát lehetett érté­kelni. A győztes Budapesti ,Volán mögött mindössze egyetlen ponttal lemaradva a Pécsi Volán- tói a harma­dik helyen végzett a Volán —Surján SE első osztályú csapata. A másodosztályban két auiós páros képviselte a ka- posváriákat. A Wartburggal versenyző Balogh—Tóth ket­tős bár végigment a távon nem ért el helyezést. A Tra­banttal induló Keizer és Szabó féltengelytörós miatt már a verseny elején kény­telen volt feladni a küzdel­met. Mondotta autós sportunk egyik kiválósága, Hideg Já­nos hazaérkezésük után, amikor felelevenítette a Bu­dapest ralli egyik epizódját. Nevezetesen ártól az esetről van szó, amit fenti tudósí­tásunkban is rögzítettünk, amikor csuklórándulását kö­vetően kénytelen volt egy kézzel vezetni. A sebesség nem volt nagy, „alig” száz- nyolcvan és ez. még egy olyan harcedzett rutinos autóst is óvatosságra, körül­tekintésre int, mint ő. — Már-már azon gondol­kodtam, hogy feladom a ver­senyt, de átvillant bennem a gondolat, hogy ezzel a végső bajnoki címem veszélyezte­tem. összeszorítottam fiát a fogamat és „téptünk” to­vább — idézte fel a csöppet sem derűs pillanatokat a versenyző. A továbbiakban szót ej­tett arról, hogy ezt az évet újabb sikerekkel kívánják végigversenyezni. Űj autó, talán minden eddiginél ala­posabb (felkészülés megadják ehhez a biztos alapot. — Nem nyomasztotta az esélyesség tudata? — Az az igazság, hogy az egymást követő három válo­gatott szereplés elég sokat kivett belőlünk. Három BBK futam — közülük kettő EB is volt egyben ftem gye­rekjáték. Egy-egy harmadik, ötödik és nyolcadik helyet szereztünk ennek során — így a lengyelországi legutób­bi BBK után házi J számítá­saink alapján jelenleg a 6— 7-iJc helyek körül tanyá­zunk. Ha ezt tudnánk tarta­ni, akkor ebben a minőség­ben túlszárnyalnánk minden eddigi hazai rallizól. — Eddig miként vizsgá­zott az új versem/kocsi? — Mint az eredmények igazolják, jól. Ma már el­mondhatom, hogy összeme-- legedtünk a sok forró küz­delemben. A lengyel kupa futama után nem generáloz- tuk meg a motorját, a „ré­givel” vágtunk most neki a versenynek. Szerencsére ' a kocsi kibírta. En nem va­gyok izgulós típusú verseny­ző, de azért ez a tudat egy kicsit felnyomta a pumpát; vajon bírja-e végig. Mit mondjak még, elégedettek vagyunk mindketten, nyu­godtan nézünk a folytatás elé. J. R SÖTÉT ÁRNYÉK Az elmúlt héten az egyik kaliforniai McDonald's ét­teremben történt tömegmészárlás elég sötét árnyékot vet az ottani biztonsági problémákra, hiszen a tö­meggyilkos legalább száz golyót lőtt ki, s 21 embert ÖU meg, mielőtt a mesterlövész rendőr végzett vele. Vannak más baljós jelek is — írja a londoni lap tudósítója. — Az elmúlt tíz napban az FBI és a rend­őrség vizsgálatot folytatott olyan halálos fenyegetések ügyében, amelyeket a ,ku klux klán küldött hat fejlő­dő ország olimpiai bizottságának. Aggasztó az is. hogy ismeretlen tettesek 50 plasztik robbanószerkezetet lop­tak el egy San Diego közelében levő katonai raktárból, s pár napja a rendőrség őrizetbe vett egy magántestőri aki zsebében egy revolverrel sétálgatott a sportolók szálláshelyének közelében. Egyébként a 30 fokos hőségben és a szmogban va­lósággal fortyogó városban 18 ezer FBl-ügynök, tit­kosügynök, helyi rendőr és magántestör nyüzsög „Ügy vannak felszerelve, mintha a Hl. világháborúra készülnének” —' állapította meg kesernyés humorral egy sportoló. Mádl Ildikó a nemzetközi mesteri norma küszöbén Huszonhárom telitalálat a totón FORMA I KI MIÉRT? Tapolcán, a Batsányi Já­nos Művelődési Központban a 13, fordulót játszották a Cooptourist nemzetközi női egyéni sakk versenyén. Ser­dülő világbajnokunk. MádI Ildikó látványos játszmá­ban győzött a nyugatnémet Berglitz ellen, és fél pont­ra közelítette meg a nem­zetközi mesteri normát, s a hátralevő két fordulóban minden bizonnyal megszer­zi a címet. A 13. forduló eredményei: Starck (NDK)—Dazaj (ju­goszláv) függő, A. Maries (jugoszláv)—Hausner (oszt­rák) 1:0, Szalai I.—Petro- vics (jugoszláv) döntetlen, Samt (osztrák)—Turczyno- wicz (lengyel) 1:0, Stadler (jugoszláv)—Ghinda (román) 1:0, Jicman (román)—Ke­resztúri 1:0, Albulet (ro­mán)—Szalay Sz. 1:0, Berg­litz (NSZK)—Mádl 0:1. Az élcsoport állása: Mádl 10,5, A. Maries, Petrovics és Stadler 9—9, Ghinda 8 (1), Albulet 8, Starck 7,5 (l), Jicman 7,5 pont. * * * Egerben a Malév—Agria Kupa nemzetközi nyílt ver­seny 6. fordulója után a kö­vetkező szoros élcsoport ala­kult ki: Perényi és Plachet- ka (csehszlovák) 5—5, Jani- kowski (lengyel), Chotnik, Majorov és Pesina (szovje­tek) 4,5—4,5. Deák S., Mé­száros A. és Sugár 4—4 pont. Á világ NYUGAT-BERLIN A rendőrség letartóztatta Gustav „Bubi” Scholz egy­kori Európa-bajnok hivatá­sos ökölvívót. A vád szerint az 54 esztendős Scholz fele­ségét gyilkolta meg. akit ha­lálos sebbel a házuk fürdő­szobájában találták meg. Scholz pályafutása alatt 96 hivatásos mérkőzésen lépett szorítóba, mindössze kettő* vesztett el. 1962-ben mér­kőzött az amerikai Harold Johnsonnal a világbajnoki A Sportfogadási és Lottó- igazgatóság közlése szerint a 29. játékhéten 23 fogadó ért el telitalálatot. Nyereményük egyéniként 100 156 forint. A 13 találatos szelvények címért is, ekkor szenvedte el egyik vereségét. DIMITROVGRÁD Befejeződött az ifjúsás! fiú kosárlabda torna. Az utolsó fordulóban Magyar- ország 59:58 (32:32) arány­ban győzött Románia ellen s végül a 7. helyet szerezte meg. A tornagyőztes a Szov­jetunió lett, Jugoszlávia. Bulgária, az NSZK, Cseh­szlovákia és Olaszország előtt. 55 286. a 12-esek l 551, a ll­esek 132. a 10-esek 30 forin­tot érnek. A telita Iá latos szelvény: Ilx21xx2 1 1 1 1 x + x. KUALA LUMPUR A világhírű angol labda­rúgó, Kevin Keegan a ma- laysiai labdarúgó szövetség főtitkárának bejelentése szerint az ország második számú klubjának, a Tigers- nek az edzője lesz. A szer­ződés időtartama meglehető­sen rövid, mindössze egy hó­nap. Keegan, aki állítólag 65 ezer dollárt zsebel be az edzősködésért, játszani is fog a „tigrisek” között. Vasárnap az angliai Brands Hateh-ben megren­dezett Forma I-es autós vi­lágbajnoki GP erőpróbán a szokásosnál is többen kény­szerültek feladásra. Hogy ki és miért, arról az AFP hír- ügynökség szakírója a kö­vetkező összeállításban szá­molt be: 1. kör: Jo Gartner (oszt­rák) és Philippe Alliot (francia) karamboloztak; Stefan Johansson (svéd) gu­miköpenye kiszakadt, s a légterelő borda is károso­dott a versenykocsiján. 5. kör: Keke Rosberg (finn) Williams Honda ko­csijának turbóberendezése hibásodott meg. 6. kör: Manfred Winkel­hock (nyugatnémet) motora hibásodott meg. 10. kör: Teo Fabi (olasz) elektromos „zűrök” miatt váll használhatatlanná a Brabham BMW-je; J’onat­han Palmer (brit) karambo­lozott. 19. kör: Jacques Laffite (francia) túlmelegedés miatt kényszerült a Hondájával leállni. 28. kör: Thierry Boutsen (belga) turbó-zavarok kö­vetkeztében adta fel; Nigel Mansell (brit) sebességvál­tója makacsolta meg magát. 38. kör: Alain Prost (fran­cia) — ő is a sebességvál­tója miatt káromkodott. 47. kör: Francois Hesnault (francia) elektromos meghi­básodás hiúsította meg a terveit. 69. kör: Andrea de Cesa- ris (olasz) a Reanult turbó­ja elromlott, pedig már nem Vplt sok hátra. 70. kör: Riccardo Patresc (olasz) üzemanyaga fogyol t el, s anélkül még a ragyogó Alfa Rómeó sem gurul... sportja sorokban

Next

/
Thumbnails
Contents