Somogyi Néplap, 1984. július (40. évfolyam, 153-178. szám)
1984-07-20 / 169. szám
1984. július 20., péntek Somogyi Néplap 7 SSPORT 0 Szép időben kezdődött a Balaton Kupa Kolczonay nyerte a párbajtőrt Ma a női törözők lépnek pástra Az előző ; napok hideg-bo- romgós időjárását tegnapra szép, napsütéses idő váltatta föl, máinjtha. csak köszönten! igyekezett voilna a fanyódi Balaton Kapa nemzetközi béznlábdia torna résztvevőit. Vadamennyi benevezett együttes megénkezett, csupán a nőknél a DMVSC távolmaradása miatt kellett új sorsolást készíteni a szerda esti technikai értekezleten. A csütörtöki első játéknapon reggeltől estig folytak a küzdelmek a spartcsarnokíban, illetve a szakmunkásképző pályáján. Az első nap általában küzdelmes mérkőzéseket hozott, hiszen minden együttes igyekezett jói1 rajtáim. A sportcsarnokban példáiul a második vonalbeli Űjpesiti Dózsa végig változatos összecsapáson úgy szerzett egy pontot az élvonalbeli Hódifcöt eHeni, hogy ellesniMe az utolsó másodpercben büntetőt hibázott. A Frankfurt—Dunaföldvár találkozó pedig azért okozott látványosságot, mert a játékvezetők sportszerűtlen viselkedésért mindkét edzőnek ( !) 'kénytelenek voltak fölmutatni a piros lapot! PÉNTEK Búvárúszás Tájékozódási búvárúszó OB. Gyékényes, bányató, 8 ó. Kézilabda Balaton Kupa. Fonyód. Sportcsarnok és Szakmunkásképző pálya, 8—18.25 ó. SZOMBAT Búvárúszás Tájékozódási búvárúszó OB. Gyékényes, 8 ó. Kézilabda Balaton Kupa. Fonyód, 8— 18.25 ó. Lábtenisz Siófok város lábtenisz bajnoksága. Siófok, tömegsporttelep, 9 ó. VASÁRNAP Búvárúszás Tájékozódási búvárúszó OB. Gyékényes, 8 ó. Kézilabda Balaton Kupa. Fonyód, sportcsarnok, 8—11.50-ig döntők. Ünnepélyes eredményhirdetés 12.30 ó. Lábtenisz Siófok lábtenisz bajnoksága. Tömegsporttelep, 9 ó. Labdarúgás MNK-mérkőzések; a kezA CSIKY GERGELY ■ SZÍNHÁZBAN július 30-án, 17.30 és 20 órakor Neoton família koncert Jegyek a rendezvény- irodában válthatók: Kaposvár, Május 1. u. (79530) Nagyatádi támadás a Tar now ellen A somogyiak felemásan kezdtek. A Kaposgép VL női gárdája az első mérkőzésen jól helytállt a szántén NB Il-es Szentes ellen, de egy góllal alul maradt. A Siófok győzelemmel rajtolt a Debreceni Spartacus ellenében, míg a Nagyatád úgy kapott Mi az Union Tamow- tól, két góllal, hogy az utolsó perceikben három büntetőt hibázott! A Csurgó kilenc gólos vereséggel kezdett. Első napi eredmények, férfiak: Ü. Dózsa—Hődiköt 24:24, Tatabánya—Szondi SE 28:25, Magyar ifjúságii válogatott—Komló 29:31, Frankfurt—Dunaföldvár 28:19, Komló—Tamow 26:25, Borsodi Bányász—Csurgó 33:24, Bauxitbányász—Budakalász 37:26, Siófok—Debreceni Spartacus 38:36, Tamow— Nagyatád 30:28. Nők: FTC —Szolnok 44:14, Lőrinci Fonó—Hódmezővásárhely 15:18, Kaposgép VL—Szentesi Komtaltota 13:14. dési idő 17 ó.: Andocs—Sző- nyi SE (Nyerki), Balaton- szabadi—Kiss J. SE (Csapó F.), Somogyi BSE—Barcs (Pápai), Balatonszemes—Fonyód (Pálfy), Kőröshegy—Marcali (dr. Csapó), Balatonberény— Latinka SE (Polecsák), Cso- konyavisonta—Somogysárd (Fodor D.), Kutas—Somogy- tarnóca (Vukman), Böhönye —Mernye (Laskai), Kéthely —Taszár (Cservölgyi). Népszerűsödik Egyre népszerűbbé válik a teniszezés. Idősebbek és fiatalabbak mind nagyobb tömegben látogatják a teniszpályákat. A Balaton- parton is szinte hetek alatt A szocialista országok nemzetközi vívóversenye csütörtökön a párbajtőrözők egyéni viadalával folytatódott a nemzeti sportcsarnokban. Az előző napokon megszokott hat ország sportolóihoz három csehszlovák versenyző is csatlakozott, így 21-én léptek pástra a selejtezők során, három hetes csoportban. Köztük Kolczonay Ernő, dr. Pap Jenő és Hegedűs Ferenc. A következő nyolc versenyző vívhat a döntőben: Kolczonay (magyar), Swor- nowski (lengyel), Bieler (NDK), Felisiak (lengyel), Duna jer (szovjet), Jurka (csehszlovák), Mozsajev (szovjet), Kühnemund (NDK). Eredmények: Negyeddöntő: Kolczonay—Jurka 10:8 Felisiak—Dunajev 10:8 Űj játékosok a A Siófoki Bányász NB Il-es labdarúgó-csapata immár július 10-től készül hazai környezetben az új bajnoki idényre, valamint a nemzetközi kupaszereplésre. Három hétig napközis rendszerben edzenek, de ezidő alatt is játszanak már több előkészületi mérkőzést rangos ellenfelek ellen. Most szombaton délelőtt már a Ep. Honvéd otthonába látogatnak, később a tervek szerint az MTK-VM és az FTC is szerepel a programban. A siófoki pályát a nyári szünetben kissé felújították, egyes részein újra gyeptéglázták, s ezért hazai környezetben először csak augusztus 2-án mutatkoznak bé közönségüknek egy görög együttes ellen, majd két nap múlva a spanyol Vigo lesz az ellenfél. A csapat Szőke Miklós edző irányítása mellett nemcsak a pályán készül. A szakvezetés erőfeszítéseket tesz az együttes további erősítése érdekében is. A régi játékosok közül egyea tenisz épültek meg a pályák az idei nyári szezon előtt. Balatonszárszón például a strandnál három új játéktér áll az érdeklődők rendelkezésére — pénzért. Üzlwt ez? Bieler—Mozsajev 10:8 Kühnemund—Swomowski 11:9 Elődöntő: Kolczonay—Felisiak 11:9 Kühnemund—Bieler 10:4 A 3. helyért: Felisiak—Bieler 10:7 Az 1. helyért Kolczonay—Kühnemund 10:8 Végeredmény: 1. Kolczonay Ernő (magyar) 2. Andre Kühnemund (NDK) 3. Robert Felisiak (lengyel) 4. Thomas Bieler (NDK) 5. Leomyfid Dunajev (szovjet) 6. Lasek Swoimowsäoi i(lengyel) 7. Aleficszandír Mozsajev (sizovjet) 8. Jamszlav Jurta (csehszlovák) A nemzetközi vívóvenseny befejező napján a női tőr és párbajtőr csapatiküzidelmekire kerüli sor. A döntőik 16, illetve 18 óraikor kezdődnek. Siófokban Szarvasra szeretne menni. A Siófoki Bányász játékosa már a Videotonból Kiss Péter, a Szabó L. SE-ből Nagy Mihály, és a Ganz- Mávagból Boda Mihály. A csapattal edz — de átigazolására még nem került pecsét — Markó Zsolt, aki a MÁV DAC-ból érkezett. Szintén Siófokra tart a Bakony Vegyész sportolója, Zsadányi László, aki jelenleg a Szabó L. SE-ben játszik, s augusztusban szerel le. Az együttessel készül két ifjúsági játékos is: Ker- sák György és Fodor János. Az egyesület augusztus 8—12. között egy nemzetközi tornát rendez, amelyen a tervek szerint a Siófok mellett a Csepel, a Vojvodina, valamint egy görög, vagy egy csehszlovák I. osztályú csapat szerepel. — Elmarad a július 25- re meghirdetett Univerzum SC—Bp. Vasas labdarúgómérkőzés a fővárosi együttes nemzetközi kötelezettsége miatt. A találkozót egy későbbi időpontban játsszák le. Igen, az! Na és persze: egészséges életmód! Mindenki jól jár hát, azok a gyerekek is, akikkel tenisz- oktatás formájában szakemberek igyekeznek elsajátíttatni a sportág alapjait Felvételünkön- az oktató épp az egyik kislánynak magyarázza a tudnivalókat. SPORTMŰSOR HÍREK Július A nap 5.08 órakor kél, s 20.32 órakor nyugszik; a hold 23.58 órakor kél, s 12.29 órakor nyugszik. 20 Á várható időjárás; Péntek Illés Gyakran lesz erősen felhős az ég, több helyen várható eső, zápor. A nyugati, északnyugatira forduló szél általában mérsékelt, a Dunántúlon helyenként élénk lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma 19—24 fok között várható. — Magyar siker Karlovy Varyban. A nemzetközi filmfeszti vállon Szántó Erika Óriás című filmje nyerte él az elsőfilmesek nagydíját. — Érparti történet címmel jelenteti meg a Szépinodalmi Kiadó Simta István elbeszéléseit, köztük olyanokat is, melyek eddig nyomtatásban még nem láttak napvilágot. A kötet anyagát Laiczkó András válogatta— Kelendő a csemegekukorica. Az igali áfész területén szerződésesen 35 hektáron .termelnek! csemegekukoricáit a kisgazdaságok. A szövetkezet a rövidesen betakarításra érett termést a hűtőiparnak számítja. — A bolgár irodalom panorámája címmel jelentetett meg kötetet a Gondolat Kiadó. A balkáni nép Irodalmát bemutató könyvet Pan- telej Zarev írta. — Rippl-Rónai József Apám és Piacsek bácsi vörösbor mellett című festményét mutatja be a tévé A hét műtárgya című műsora holnap este 21 óra 45 perckor. — Történeti kertek címmel háromrészes ismeretterjesztő sorozatot készítettek a közelmúltban a Magyar Televízió munkatársai. Az epizódok a hazai kertművészet történetét követik nyomon a XVIII. századtól napjainkig. — Az Úttörők a Balatonért elnevezésű környezet- és természetvédelmi tábor Zánkán csütörtökön megnyílt. Somogy, Veszprém és Zala megye Balaton-parti úttörőcsapataiból hívták meg azokat, akik kitűntek társaik közül természettudományos érdeklődésükkel. Az úttörők most kapják először kézihez az „Úttörők a Balatonért” című könyvet, amelyben a környezet védelméről, a természet szereteténől olvashatnak irodalmi idézeteket, élménybeszámolókat. — Uj tv-adó kezdte meg működését Siklós környékén. Csütörtöktől a 2-es programot sugározza. 680 évvel ezelőtt, 1304. július 20-án született, és 70 éves korában, 1374-ben (vagyis 610 éve) halt meg Francesco Petrarca olasz humanista költő. Miután 1326-ban meghalt édesapja, Francesco öccsével együtt papi pályára lépett. Hosszú utazásokat tett; megismerkedett Belgiummal, Svájccal, Franciaországgal, Németországgal. Fő pártfogója Anjou Róbert, Nápoly ura volt. 1337-ben született a pap Petrarca később törvényesített és oly sok bosszúságot okozó fia, míg 1343- ban öregkori támasza, le- ánva. Kalandokban gazdag, változatos élet jutott osztályrészéül. Hírnevét Daloskönyvével alapozta meg, amely lírai napló. „Cselekménye** (egyben két nagy szerkezeti egysége) a költőnek Laura iránti szerelme; a Laura életében reménykedő, majd halála után az emlékező, a reménytelen szerelmes éneke. iAz imádott szerelmes viliódzó égi és földi képei, a való világ és a szárnyaló fantázia realisztikus és alle- górikus jelenetei keverednek művében, a legösszetettebb érzelmek kifejezésére is hajlékonnyá tett olasz nyelven. A magvar szerelmi költészet — Balassitól Advig — nem eervszer felhasználta Petrarca hagyományát. levelezése Dedig az erdélyi emlékiratokat insnirálta. Hazafias líráia a reformkor nemzedékeire volt nagy hatással. Üzérkedő letartóztatása A Budapesti Rendőnfőtapi- tányság, gazdasági rendészete eljárást indított Egri Benjámin püspökladányi lakos és társai ellen üzérkedés és vesztegetés alapos .gyanúja miatt. Egri az utóbbi évek. folyamán budapesti és vidléki üzletekben vesztegetés útján/ több- millió forint értekben műszaki hiánycikkeket vásárolt fel, és ezeket felárral tovább értékesítette. A rendőrség előzetes letartóztatásba helyezte, és ügyében folytatja a vizsgálatot. — A Nemzeti Színház számlájára, július 17-ig 70 millió 161 ezer forint érkezett. Az OTP XXII. kerületi fiókjában eddig 16 594 befizetést könyvelitek el. — A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem aulájában tegnap nyitották meg az ország legrégibb és legnagyobb nyári egyetemének idei kurzusát. A magyar nyelv és kultúra iránt érdeklődő külföldi hallgatók számára egy hónapon át irodalomtörténeti, nyelvészeti, zenei, földrajzi és néprajzi előadásokait tartanak. Az idén minden korábbinál több hallgató érkezett Debrecenbe: huszonnégy országból mintegy négyszázötvenen vesznek részt az augusztus közepéig tartó kurzuson. Helyreigazítás Elírás történt lapunk tegnapi 5. oldalán a Tánc a kötélen című recenzióban. Az évkönyv nem a levéltár, hanem a múzeum kiadványa. A hibáért a múzeum és olvasóink elnézését kérjük. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon : _ 11-510 ^ A rendőrség felhívása A 7-es számú főútvonalon a 170/200 szelvényben 1984. július 13-án 21 óra és 22 óra között történt közlekedési baleset körülményeinek tisztázása érdekében a kaposvári rendőrkapitányság közbiztonsági és közlekedési osztálya kéri annak a kis tehergépkocsi vezetőjének jelentkezését, aki a 7-es főútvonalon a megjelölt időpontban Balatonkeresztúr felöl Nagykanizsa irányába közlekedett, tompított világítással, valamint azoknak a személyeknek a jelentkezését, akik a kis tehergépkocsi típusára felvilágosítást tudnak adni. A bejelentést a kaposvári rendőrkapitányság közbiztonsági és közlekedési osztályán, Dimitrov u. 127. szám, telefon 11 300/25-00 melléken, iUetve a marcali rendőrkapitányság fo- nyódi közbiztonsági és közlekedési alosztályán kérjük megtenni. AZ AUTÓKÖZLEKEDÉSI TANINTÉZET személygépkocsivezetői és ADR-tanfolyamokat indít augusztusban Kaposváron. Jelentkezés Kaposvár, Berzsenyi u. 2. Telefon: 11-147, augusztus 10-ig. (79635) A Kaposvári Afész szokola- bereki vasraktárába 20x30 cm-es barna, fagyálló padlócsempe érkezett 17,40 Ft-os áron. (79631) REVÜGÖKL-képzés a budapesti Maxim Varietében! Érettségizett, magas, jó ritmusérzékű lányok kizárólagos írásos jelentkezését várják. Éves szerződési lehetőség! Képzett táncosnőket is keresnek. Vidékieknek ■ lakást biztosítanak. Maxim Varieté, Budapest. Akácfa u. 3., 1072. (94017)