Somogyi Néplap, 1984. július (40. évfolyam, 153-178. szám)
1984-07-19 / 168. szám
«984. július 19., csütörtök Somogyi Néplap 5 Somogyi levéltári évkönyv, 1982 Tánc a kötélen Úgy tetszik, Klüóníaik és Ka'Jliopéneik ismét nem sikerült megibalbonázná az illetékeseiket. A Somogy megyéi múzeumok közleményeinek 1982. évi — sorrendben ötödik — kötete csak néhány hete kerülhetett az érdeklődők kezébe. Igaz, szép külcsínn-el, helyenként izgalmas belbeccsel, s ezúttal a szinapszisok idegen nyelvű fardíitásiaiiira sem lehet panasz — a másfél esztendei késedelem okán azonban a kiadványban szereplő több tanulmány már szükségszerűen nem a tudomány mai állását tükrözi. Ily módon a címben feltüntetett múzeumi szó, sajnos, kettős értelmet kapott. Ami a tartalmat illeti : Mészáros Balázsnak, amlinit a hasonló tanulmánygyűjteményék szerkesztőinek általában, úgy kellett végigtán- colnlia egy kötélen a szakadék fölött, mint annak a bizonyos halálraítéltnek Nietzsche nevezetes művében. A levéltári évkönyvnek ugyanis egyidejűleg kell — kellene — kielégítenie szigorúan szallcmai szükségletet és közönségigényt, s az ellentmondás olykor feloldha- tatlanná válik. Ezért a recenzens — fájdalom —kénytelen lemondani például annak a terjedelmes írásnak a méltatásáról, melyben Költő László, a kaposvári múzeum régészeti csoportjának vezetője részletezte az avarkari bronztárgyak röntgenmiissziós analízisének módozatait, kénytelen egyszersmind a jogtörténészek hatáskörébe átutalni ítélethozatalra azt a cikket is, melyet Boross Ma" rietta írt a kőhegyi szőlőhegyre kiadott tizennyolcadik századi rendtartásokról. Szerencsésen elegyítette viszont a tudományos feldolgozás és az ismeretterjesztés módszereit a középkori somogyi mezővárosokból készített tanulmányában dr. Magyar Kálmán. Gondolatainak vonalvezetése a forrásokra való számos utalás és a sok apró vargabetű ellenére is világos, nagyszerűen énzékei- tefci egy településforma válságát. Ugyancsak középkori témát dolgozott fel a kötet kiemelkedően legjobb és sti- lár,is szempontból is legigéÁsatások, leletmentés E nyári napokban az ország különböző pontjain nyesebb tanulmányában V. Molnár László. A Huszárok a Somogy megyei végvári harcokban a XVI. század második fölében című írás legnagyobb erénye, hogy igyekszik felszámolni, a köz- tudatban ma is élő megszépítő túlzásokat, bizonyítva; a huszárság ebben az időben csak kiegészítő fegyvernem volt a török ellen. Hadat üzent V. Molnár a magyar nemzeti érzület olykor még előforduló túltengéseinek is, igazolván, hogy a huszárság intézménye délszláv talajból nőtt ki, holott a köztudat sókéig — tévesen — a leg- magyarabb fegyvernemnek, tartotta. Remek munka, s remek az illusztrációs anyag is. A téma részletesebb kidolgozásával és — esetleg — könyvalakban való megjelentetésével nemzeti önismeretünk hézagait pótolhatná a szerző, a kaposvári tanítóképző adjunktusa. A művészetek sem maradtak ki a levéltári évkönyvből. Olvashatjuk Olsvai Imrének, a neves népzenekutatónak veretes Kodály-meg- emlékezését — ez a Csiiky Gergely Színházban hangzott el, az 1982. decemberi emlékünnepségen — s tartalmazza a kötet azt a gyász- beszédet, melyet Sváby Lajos mondott él jó két esztendeje Bcmáith Aurél temetésén. Torokszorító hangulatukat lehetetlen kétségbe vonni, azt azonban feltétlenül, hogy egy múzeumi évkönyvben van-e helyük. Az irodalmi ízlés perifé- riájúre szorult kuriózumokra oly érzékeny Laczkó András az 1881-ben született Földes Imréről, a sokoldalú drámaíróról, Herczeg Ferenc és Lengyel Menyhért kortársáról, az Ady és Kosztolányii által is értékelt liite- rátonról adott pályaképet, filológiai pontossággal, óvakodva a legcsekélyebb szubjektivitástól is. Nem csodálkoznánk, ha a bőséges anyagismerettel megírt tanulmány után hamarosan monográfia születne a színházaink által oly mostohán kezelt, a közönség által elfeledett íróról. Sajnálatos módon egyetlen sort sem találunk a Somogy megyei múzeumok közleményéiben néprajzi és természettudományi témákról. A tavalyi év termését tartalmazó, várhatóan még az idén magjélenő újabb kötet talán némely est pótolja majd ezt a hiányt. Lengyel András Hatósági feladatok a gyermek- és ifjúságvédelemben Három év után ismét napirendre tűzte a gyermek- és ifjúságvédelem helyzetének alapos föltárását és az újabb tennivalók kimunkálását a Marcali Városi Tanács végrehaj tó Bizottsága. A gyámügy hatósági tevékenységével foglalkozott a testület. A korábbi intézkedések a gyermek- és ifjúságvédelmi munka hatékonyabb összehangolását célozták. Az elmúlt három évben eredményesen fejlődött a társszervek kapcsolata — állapította meg a végrehajtó bizottság. A gyámügy feladatai közben nem csökkentek. Az évről övre emelkedő ügyiratszámok azt jelzik, a hatóságnak sok feladata van a gyermek, és ifjúságvédelemben. Tavaly háromszáznál több esetben fordultak a gyámügyhöz. Emellett csökkent a fiatalkorúak elleni szabálysértési feljelentések száma, kevesebb esetben kellett a szülők ellen eljárást indítani. A tankötelezettség elmulasztása miatt 1982-ben még harminc- három esetben kellett intézkedni, az elmúlt tanév- első felében tizennégy ízben. Ezeket az adatokat elfogadta a végrehajtó bizottság, ám afelett vitatkoztak, hogy vajon a statisztikában szereplő adatok megfelel- nek-e a ténylegesen veszélyeztetett kiskorúak számával. Épp ezert hangsúlyozták a felderítő munka, a megelőzés szerepének fontosságát. Elfogadta a testület azt a javaslatot, hogy a fiatalkorúak társadalmi beilleszkedését segítendő bővíteni kell a gondnoki hálózatot Marcaliban. A családoknak kiutalt rendkívüli segély összege évről-évre emelkedik: 1981- ben hetvenezer forintot kaptak a rászorulók, tavaly már százhétezer forintot. Elköltését nem minden szülőre lehet rábízni, éppen ezért a családok egy részének az áíesz-boltpkba utalják a pénzt, amit csak meghatározott áruféleségekre fordíthatnak. A kisegítő iskolát, illetve az általános iskolát végzett, tovább nem tanuló gyerekek elhelyezkedése nagy gondot jelent Marcaliban is. Az üzemek nem szívesen alkalmazzák őket négy-hat órás részidőben. A csavargó életmód elleni leghatékonyabb intézkedés- pedig ezeknek a fiataloknak a munkába állítása. A gyámügynek, a gyermek- és ifjúságvédelemmel foglalkozó összes intézménynek javítani kell a kapcsolatát a munkahelyekkel — állapi tóttá meg a Marcali Városi Tanács végrehajtó bizottsága. H. B. Tolnay Klári sorozat A hét végétől ismét folytatja a hazai filmművészet kiemelkedő egyéniségeinek életművét bemutató sorozatát a televízió, s a főszereplő ezúttal Tolnay Klári lesz. A kétszeres Kossuth-díjas, kiváló művész öt évtizede, 1934-ben lépett először — a Vígszínházban — színpadra. Azóta a viliág drámairodalmának szinte valamennyi jelentős nőalakját eljátszotta. A művésznő ugyancsak 1934 óta filmezik: több, mint nyolcvan alkotásban formált jelentős szerepet. Első filmje a nagysikerű Meseautó volt — ezzel indítja sorozatát a televízió is —. amelyben a magyar filmtörténet olyan jeles egyéniségei voltak a partnerei, mint Törzs Jenő, Perczel Zita, Kabos Gyula és Gombaszögi Ella. A sorozatban még tizennégy filmet tekinthetnek meg a nézők. A felszabadulás előtt forgatott alkotások közül levetítik. Az én lányom nem olyan (1937), A hölgy egy kissé bogaras (1938), az Egy csók és más semmi, A szerelem nem szégyen (1940), a Három csengő (1941), a Kölcsönkért kastély (1937), a Ka- tyi (1942) című filmeket. Az utóbbi harminc esztendő filmtermését az „Ünnepi vacsora (1956), a Nem ér a nevem! (1961), Az özvegy és a százados, (1967) valamint az Elsietett házasság (1968) reprezentálja a képernyőn. A sorozathoz kapcsolódva j úlius 27-én, csütörtökön mutatja be a televízió a Mestersége: színész — Tolnay Klári című műsort, amelyben éLetéről, pályájáról vall a művésznő a kamerák nyilvánossága előtt. NÉGY ÉVSZAK NAGYATÁDON A nemzetközi szobrász ai- kotótalépen röviddel a faragás befejezése előtt találkoztunk a szovjetunióbeli Munkácsról érkezett Brovdi Iván szobrászművésszel. A négy évszak című szoborcsoportból az idei nyáron a Tél című figura készül el. Miért épp a Téliéi kezdte? — nem nehéz rá felelni. A tűző nap melegében frissítő a télre gondolni ... Brovdi Iván Ungváron végezte tanulmányait, Szovjetunió szerte .megtalálhatók munkái. Egy krími szanatórium új épületében fából készült alkotását helyezték el nemrégen, szívesen dolgozik fémmel és betonnal is. A felső .képem Brovdi Iván. szoibopfaragás közben; jobbra egyik alkotása : A Tél — makett formájában. A TÖRTÉNÉS több régészcsoport tevékenykedik, s az ásatások, leletmentések számos helyen már eddig is sikerrel jártak. A Magyar Nemzeti Múzeum és a székesfehérvári István király Múzeum közös kutatásokat végez Fehérvárcsurgón az Eresztve nyi erdő térségében. Itt a tavaly feltárt kora-vaskori sírlelet olyan eredményekkel kecsegtetett, amelyek indokolttá tették a további alapos vizsgálatot. A lelőhelyet az avatja különös jelentőségűvé, hogy szinte teljes épségben sikerült feltárni egy körülbelül 2709 éves sírépítményt és a benne rejlő, fából ácsolt sírkamrát. Temetkezési leletek kerültek elő a Csongrád megyei Deszken is, ahol a munka során az úgynevezett Szőreg—Perjámosi kultúra korai időszakából^ származó emlékekre bukkantak Esztergomban a Bazilika oszlopcsarnoka előtt végzett csatornai'ektetés során előkerültek a középkori Szent Adalbert székesegyház szentélyének maradványai. Leletmentő ásatással eddig mintegy 200, főleg gótikus kőfaragványt, ólomkeretes üvegablakdarabokat és pénzérméket találtak. „Ugye Te is ismered az érzést. Barátom, amikor tudatosan késlelteted a hazaérés időpontját, még egy utolsó sörre bemész a zárni készülő kocsmába, csakhogy minél később kelljen otthon lenyomni a kilincset? Mindig szeretnéd, ha történne Veled valami sivár életedben, s ez az, ami a lakásod négy fala közt teljesen kizárt dolog.” így kezdte Bihari a levelét kedvenc haverjának, akit már két éve nem látott, s azt híresztelték róla, hogy másodszor is nősülni készül. Bihari előző nap este, vidéki kiszállásról hazajövet tíz óra után pár perccel kétrét görnyedve még bebújt a kocsmaajtó félig lehúzott rácsa alatt; a külvárosban — ismerős lévén — még kiszolgálták, s rendelt egy üveg Steffl sört. meg egy szendvicset. A lány olyan évszrevétle- nül ragadt a csehóban Bi harihoz, mint kutya szőréhez a bogáncs. Kreol béréről lehetett volna éppen cigánynak is nézni, de beszéde meglepően választékos volt, s a „romás” hangsúlyt, hanghordozást sem lehetett fellelni benne. Nem is látta. honnan, egyszerre csak Bihari előtt termett, s két ujjával kicsípte az egyik kilógó téliszalámiskaréjt a zsemléből, a szájába vette, s még szinte nyelés közben odanevetett: — Ugye, nem sajnálod? Mert ha igen, veszek neked még egyet. Bihari vállat vont, nem sajnálta, majd jó érzékkel valami hülyeségről kezdett beszélni a lánnyal. A lány jót nevetett, minden rájátszás nélkül, őszintén, kissé túl hangosan. Tíz perc múlva már egymás mellett lépkedtek az utcán. Bihari- vásárolt és felbontott kettőjüknek egy üveg litetes bort, amelyet időnként mindketten meghúztak, s a lány természetes mozdulattal belékarolt. A férfinak azon járt az esze, hogyan tudná alkalmi ismerősét valamilyen fondorlattal a kiserdő felé kormányozni, ahol padok is vannak, s elvégre tavasz lévén, nincs is elviselhetetlen hideg. A nő azonban teljesen váratlanul megoldott minden problémát. — Itt lakom, nem mesz- sze, albérletben. Nem szoktam férfiakat fogadni, de most téged egy fél órára meghívlak. A háziak rendesek, vehetünk tőlük bort is, ha nem alszanak. A fene tudja, hogy van ez, de Bihari ilyenkor sohasem gondolt a feleségére és a gyermekére — akik különben is már valószínűleg alszanak —, és felcsigá- zottan követni kezdte a lányt. Alig mentek száz métert, egy parasztház hátsó udvarán lévő, legfeljebb háromszor három méteres szobácska zárjában kattant mögöttük a kulcs. Halkan beszéltek. A nő régi kapcsolatairól meséit, de hozzátette, hogy igazán senkit sem szeretett, majd tapogatózva íeíiiúzódtak a szélesnek egyáltalán nem mondható rekamiér-á, s Bihari jól ismert, gyengéd mozdulatokkal gombolni kezdte a nő blúzát. Amaz egyáltalán nem tiltakozott, amikor ajkuk egymásra tapadt, s a férfi tenyerében érezte a lány nem túl nagy, de formás, forró mellét. „De jó, hogy bementem még a kocsmába arra az egy sörre” — gondolta Bihari, s a lányra fordulva, vad csókolózás közben egymás után lerúgta cipőit. Két tompa, nem túl nagy köp- panás a padlón, „ez már a győzelem jele. Ebben a pillanatban megreccsent valami a másik falnál, kotorászás, tapogató keresés hallatszott, majd hirtelen egy kislámpa fénye világította be a kis szobát. A nő riadtan ellökte magától a férfit. Bihari nagyon hülyén nézhetett ki hunyorgó szemekkel, félig letolt nadrágban. Két összetolt fotelben egy nyolcéves forma kislány meresztett értetlen tekintetet anyja, s az idegen f$fi felé. Először sírásra görbült a szája, majd magára talált. teljesen felébredt, s nekibátorodotl. — Anyu! Mondtad, hogy kisbabát vársz, ‘ s lesz kistestvérem. A bácsi lesz az apukánk? — Aludj, Eszterke, mert úgy elverlek, hogy megbénulsz! Eloldotta a lámpát, de Bihari élesen emlékezett a fél percnyi világosságra, s a nő arcát rendkívül gonosznak és csúnyának találta. Mintha percek alatt éveket öregedett volna. A kislány riadtan fordult a fal felé, s nem mert többet szólni. A nő marasztalta a férfit, de az kitapogatta cipő it, felhúzta, és köszönés nélkül távozott. Kint a sötét udvaron belelépett a tyúkok vizébe, az álumíni- umlábos feldőlt, zoknija csurom víz tett. Bihari egy fojtott káromkodást eresztett meg, nem törődve a főbérlők almával. „Látod, így éldegélünk lassacskán. Barátom, néha történik is velünk valami, csak a sors fricskázó fintora jóvoltából sohasem olyasmi, és úgy, ahogyan mi szeretnénk” — zárta levelét gf - gi haverjának Bihari. Gabnai Gábor
