Somogyi Néplap, 1984. június (40. évfolyam, 127-152. szám)

1984-06-01 / 127. szám

XL. évfolyam, 127. szám 1984. június 1., péntek Korazorűa/ióaek a kapoavári vasútállomáson A vasúti személyszállítás szolgáltatási színvonalának és az utazás kulturáltságá­nak növelésére emelt utas­peronokat alakítottak ki. korszerűsítették a térvilágí­tást és az utastájékoztatást a kaposvári vasútállomáson. Az eddigi fejlesztésekkel el­jutottak odáig, hogy azokat tegnap használatba vehette az utazóközönség. Ebből az alkalomból Busch Károly, a MÁV Pé­csi Igazgatóságának igazga­tóhelyettese adta át a léte­sítményeket Mayer József üzemfőnöknek, a kaposvári üzemfőnökség vezetőjének. Az igazgatóhelyettes emlé­keztetett arra, hogy az utób­bi két évben elkezdődött — és 1988-ban befejeződik — az új kereskedelmi pálya­udvar építése 110 millió fo­rintos költséggel, s ezzel a kaposvári pályaudvarról a Kaposvár—Közvágóhíd ál­lomásra kerül a teljes ke­reskedelmi forgalom. Meg az idén nyáron elkészül a Textilművek megállóhe­lyen az új felvételi épület, 5,5 millió forintért. A tegnap átadott magas- , peronokat a múlt év augusz­tusában kezdte építeni a ka­posvári közúti Építő Válla­lat, s munkájukat dicsére­tesen végezték — hangsú­lyozta Busch Károly. Az új peron alapterülete 2200 négyzetméter, s 15—30 cen­timéteres magassága meg­könnyíti — és biztonságo­sabbá teszi — a vonatokból való leszállást, illetve a fel­szállást. Ezzel együtt átala­kították a vágányhálózatot, a biztonsági berendezéseket. Megtalálták az elveszett inka várost? Valószínűleg megtalálták. Ataihualipa inka király „el­veszett városát” a perui kultúrintézet régészei. Egyik expedíciójukról másfél ton­na súlyban 5 aranyszobrot hoztak magukkal. Egy dom­bon épült városról számol­nak be, prekolumbiánus kő- házakkal. A síkságon fekvő települést az őserdő nagy­részt benőtte. A csoportnak nem sikerült eljutnia a vá­ros magjáig, mert ebben a környéken élő indiánok megakadályozták őket. A helyes közlekedésért Lakberendezési bemutató ízlések és pofonok — újabb pofonokkal Bár az utóbbi években egyre többet tesznek az il­letékes szervek a helyes közlekedésre nevelés érde­kében, a baleseti statiszti­kák riasztó számadatai jel­zik, hogy a különböző ok­tatási intézményekben ha­tékonyabbá kell tenni a fia­talok felkészítését a közúti közlekedésre — ezt állapí­totta meg a Somogy megyei Közlekedésbiztonsági Ta­nács elnöksége a pénteki ülésén. A gyermekek közle­kedéskultúrájának, isme­reteinek bővítése már az óvodákban kezdődik, majd az általános iskolákban, kö­zép- és felsőfokú tanintéze­tekben tovább folyik. A megye 109 általános iskolá­ja közül 44-ben működik szakkör, a 32 középfokú in­tézet közül pedig 14-ben közlekedési diákkör. Bár az Kevés volt a kosár A Somogy Aruház Tabon Nyolcszázezer forintos készlettel érkezett a Somogy Áruház szerdán Tabra, hogy kedvezményes áron kínálja termékeit. — Tavaly már rendeztünk hasonló akciót — mondja Kovács Ferenc, az áruház igazgatója —, várakozáson felüli eredménnyel. Azt hi­szem, most sem lesz más­ként, mert a reggeli nyitás­kor kevésnek bizonyult a százötven bevásárló kosár. Az egynapos árukínálat a múlt évben háromszázhat­vanezer forint forgalmat je­lentett. Idén húsz és ötven százalék közötti árenged­ménnyel juthatnak egyes holmikhoz a vásárlók. Az áruház igyekezett úgy ösz- szeállítani készletét, hogy a Tabon hiánycikkek közé so­rolt áruféleségek is a pol­cokra kerüljenek. A nagy keresletre jellemző, hogy kora délután már másodszor érkezett újabb szállítmány Kaposvárról, hogy takarók­kal, paplanokkal, pulóve­rekkel töltse föl az üresen maradt polcokat. A hasznos kezdeményezésnek a tabi művelődési ház adott ott­hont. bővítették és korszerűsítet­ték a térvilágítást és az utastájékoztató berendezést. A peron kialakításával kapcsolatos munkálatok mintegy 7 millió forintba kerültek. Ez a fejlesztés végső soron a Dombóvár— Gyékényes fővonal, továbbá a fonyódi és a siófoki vonal forgalmának kulturáltabb lebonyolítását szolgálja. A kaposvári fejlesztések ki­emelt helyet foglalnak el a pécsi igazgatóság beruházá­si programjában: az elkö­vetkező két-három évben mintegy 140—150 millió fo­rintot fordítanak e csomó­pont korszerűsítésére. ízlések és pofonok — ezt a címet adták a szervezők annak a rendezvénysorozat­nak, melynek megnyitójára tegnap délután került sor Nagyatádon, s amely az ott­hon, a lakás ésszerű beren­dezéséhez kíván segítséget nyújtani. Mindenki szeretne olcsó és praktikus bútorok­hoz, kiegészítőkhöz jutni. Nos, a városi tanács és a TIT helyi szervezete éppen ezért határozta el, hogy egy átadásra váró lakást beren- deztet, s ott felvonultatja mindazt, amit érdemes meg­nézni, megvenni. Kaposváron már találkoz­hattunk hasonló kezdemé­nyezéssel, amikor a sávház­ban tartottak bútorbemuta­tót. Nagyatádra a budapesti Népművészeti Vállalat hozta el skandináv Desing búto­rait« Jókai lakótelep hetes épületének földszint hatos lakásába. A plakátok csábí­tóak — csakhogy a nézelő­dés nem is olyan egyszerű: úgyszólván megközelíthe­tetlen a helyszín. Afféle hegymászó, sártipró túrára kell annak válalkoznia, aki be akar jutni. Vitathatatlan, hogy érdemes megtenni ezt az utat, ám ugyancsak bosz- szús lesz a vendég, ha meg­tudja, a jövőben — helyben — mindebből nem vásárol­hat, csak ha rendel, s fizeti a szállítási költségeket. Kezdődik a szamócaszüret Tudósítónktól Somogyiban a legnagyobb szamócások a kaposvári kör­zetben van­nak, Mező- csokonya, So- mogysard, Csombárd, Bodrog, Hetes és Űjvárfalva környé­kén. A kaposvári áfész 370 gazdával kötött szerződést 35 vagon meg termelésiére, és erre piacot is találtak. Az időjárás eddig kedve­zett a szamócának, ibár a Vi­rágzás idején voltak kisebb fagyok. Fólia alatti primőrt már május eleje óta vásá­rolnak Ebből a saját üzlete­ken kívül a Zöldóntaek is jutott. A késői tavaszodás miatt várhatóan a szamóca- dömpiing. Ezen a héten már több mint egy mázsát vásá­rolnak fel és a jövő hétén már íheti 3 alkalommal szál­lítanak körzdtükből szamó­cát. Ha a várt 35 vagon gyümölcs a minőségi köve­telményeknek ímegfeliel, ak­kor szorgalmazzák az expor­tot, mely 12—15 vagon is le­het. Exportminőség esetéin a gazdák magasabb árat kap­nak. Ha a tervezett mennyi­séget megvehetik, akkor ez a termelőiknek 5,5—6 millió forintot jelent. országos átlaghoz képest ez jó, vannak még kihaszná­latlan lehetőségek. Különö­sen a középiskolákban, szak­munkásképzőkben, ipari is­kolákban szükséges növelni a diákkörök számát, hiszen a fiatalok közül egyre töb­ben kapnak kismotorokat, amelyekkel részt vesznek a közúti forgalomban. A közlekedésre nevelés egyik visszahúzó tényezője, hogy megoldatlan a szak­előadók (óvónők, pedagógu­sok) képzése. Somogyi ja­vaslat, hogy a közlekedés­pedagógiai képzést építsék be a pedagógus továbbkép­zés rendszerébe. A jövő tanévtől megyénkben — pró­baként — be is vezetik ezt az egyéves tanfolyamot. A pedagógusok közel harminc százaléka társadalmi mun­kában végzi munkáját. Évek óta dicséretes a Marcali tér­ségében végzett nevelő munka. Az utóbbi néhány évben jelentősen megerősö­dött Kaposváron a közle­kedésre nevelés, s javulás tapasztalható Siófok térsé­gében is. Az „Iskolák a közlekedés biztonságáért” vetélkedőso­rozat országos döntőjében a buzsáki általános iskola 4., a kaposvári Táncsics gim­názium pedig az 5. lett, kép­viselőiknek az elnökségi ülé­sen nyújtották át az okle­velet és a pénzjutalmat. Nem mindennapi állatokat tart zalaegerszegi otthonában Szabó László felszolgáló: egyebek között két oroszlán él a családi ház udvarán, ketrecekben. Az állatokat a győri ál­latkerttől kapta tartásra, négy hónappal ezelőtt. Az akkor kéthónapos oroszlánbébik azóta bizony ugyancsak mutogat­ják körmeiket Tisztelt Szerkesztőség! A Somogyi Néplap április 27-én megjelent Újságo­sok című cikkében foglaiüakat kivizsgáltam. A nevezett sárga színű egyennyomtatványt azzal a céllal rend­szeresítettük, hogy arra a pavilon zárva tartási ideje alatt a legközelebbi nyitva tartó árushelyet feltüntessék. Ez általában meg is itörtént, sajnálatos módon Kaposvá­ron elmaradt. Ennek pótlása, valamint általában a pavi­lonok nyitva tartása ügyében a postahivatalnál intézked­tem. A pavilonok bérbe adásáról adott javaslatot köszön­jük. A Magyar Posta a szolgáltatás korszerűsítése kereté­ben már régóta foglalkozik ezzel a gondolattal. A közön­ség megnyugtató kielégítése, sőt az igények felkeltése a Postának politikai feladata mellett gazdasági szempontból is érdeke. Ezért célunk — amennyiben ennek munkaügyi és jogi kérdései rendeződnek — a bérbeadás mielőbbi megvalósítása. Tisztelettel: Mátyás Géza osztályvezető -Pécsi Postaigazgatóság Tisztelt Szerkesztőség! A szélvihar miatt a tél végén összedőlt az istállóm es a pajtám. Február 9-én kijöttek a barcsi biztosítótól, és megállapították, hogy a kár 20—24 ezer forint. Ezután a kaposvári Állami Biztosítótól voltak kint, akik azt mondták, hogy nem jár kártérítés. Tanúkkal tudom igazolni, hogy az épület a szélvihar miatt dőlt össze. En is jobban örülnék, ha nem kellene a Biztositó segítségét kérni, hisz a valódi kárnak csak a tö­redékét kaphatnám meg. Kérem a segítségüket, hogy megfelelő kártérítésben részesítsenek. Tisztelettel: Bátori József Lad, Zrínyi u. 28. Somogyi Néplap Nő a biztonság, a kényelem Tarka sorok Iktatás — Hát halljam, mit csinált azokkal a régi iratokkal? — kérdezi az irodavezető az új, fiatal beosztottat. — Betűrendbe raktam őket, főnök úr ... — Remek! És azután hogy folytatta a feldol­gozást? — Elküldtem a MÉH- be ... Értékes ember — Mit kaptál attól az embertől, akit kihúztál a vízből? Mennyire ér­tékelte a saját életét? — Adott 5 koronát... — És mit csináltál erre te? — Visszaadtam neki 4 korona 90:et. Ásó, kapa ... — Végig tudná élni az életét egy hetven­éves férfival? — Az enyémet nem, de az övét igen .. . Bérfejlesztés — Igazgató úr, már három eve dolgozom há­rom ember helyett, és még mindig nem kap­tam fizetésemelést! — Többet fizetni most sem tudok magának, de mutassa meg, melyik az a két másik ember, rög­tön felmondok nekik! Már nem gyerek — Volt már büntet­ve? — Hát hogyne lettem volna! Már nem vagyok gyerek! • * • — Hogyan tudta min­den álmát valóra válta­ni? — kérdezi az újság­író a sikeres férfitől. — Mindig idejében felébredtem ... írástudók — Olvastam az új no­velládat. Érdekelne, ki írta meg helyetted! — És te kit kértél meg, hogy olvassa fel neked? Aforizmák Én mindig ősz iraté vá­gyók. Csak az őszinteség változik. (Krecla P.) A család az ellenállás magja az elnyomással szemben. (Chesterton) Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy magyal Bizottságának lopjo Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Főszerkesztő-h.: dr. Kercza Imre Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf. 31. 7401. Telefon: 11-310, 11-511, 11-512 Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat. Kaposvár, Latinca S. u. 2. Telefon: 11-514 Postaeim: Kaposvár, Pf. 31. 7401 Felelős kiadó: Balajcza János Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hirlapkézbesitő postahivataloknál is kézbesítőknél Előfizetési dl) egy hónapra 34 Ft, negyedévre 102 Ft, fél évre 204 Ft egy évre 400 Ft Indes: 25 *67 ISSN 0133-0600 Készüli a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári Üzemében. Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: Kisdeák József mb. igazgató

Next

/
Thumbnails
Contents