Somogyi Néplap, 1984. június (40. évfolyam, 127-152. szám)

1984-06-08 / 133. szám

Gyászjelentés Fájdalommal tudatjuk, hogy FERSTEK LÁSZLÓ tragikus hirtelenséggel elhunyt. Te­metéséről hamvasztás után intézke­dünk. Gyászolja bánatos felesége, kislánya és közeli hozzátartozói. * * * A Krénusz János Általános Iskola nevelőtestülete és tanulóifjúsága mély megrendüléssel tudatja, hogy KÖRÖNDI MIKLÓS tanár 1984. június 6-án elhunyt. Em­lékét kegyelettel megőrizzük. • * • Fájó szívvel tudatjuk, hogy szere­tett férjem, édesapánk, apósunk, dédapánk, _ FRIDER MIHÁLY cipész, volt kisbárapáti lakos június 4-én 78 éves korában örökre ittha­gyott bennünket. Temetése június 12-én fél kettő órakor lesz a kapos­vári Nyugati temetőben. A gyászoló család. Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazok­nak a rokonoknak, munkatársaknak, ismerősöknek, akik felejthetetlen ha­lottunk, HORVATH ISTVÁN, volt marcali lakos temetésén részt vettek, virágaikkal, koszorúikkal fáj­dalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. • • • Köszönetét mondunk mindazoknak, akik ÖZV. BALOGH JANOSNÉ temetésén részt vettek és együttér­zésüket fejezték ki. A gyászoló család. • • • Őszinte szívvel mondunk köszöne­tét mindazoknak a kedves rokonok­nak, barátoknak, munkatársaknak, ismerősöknek, akik felejthetetlen halottunkat, BORÖDY SÁNDORT utolsó útjára elkísérték, fájdalmun­kat részvétükkel, virágokkal, együtt­érző szavakkal enyhíteni igyekez­tek. A gyászoló család. • » • Hálás szívvel mondunk, köszönetét mindazoknak n rokonoknak, szom­szédoknak, ismerősöknek, akik fe­lejthetetlen halottunk, HAJAS ISTVANNE, volt Újvárfalv8i lakos temetésén részt vettek, koszorúikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. • • • Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, bará­toknak, ismerősöknek, akik felejt­hetetlen halottunk, MIHÁLYI LASZLONÉ temetésén részt vettek, virágaikkal mély fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család. * * • Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, bará­toknak. munkatársaknak, akik sze­retett férjem, édesapánk, fiúnk, test­vérünk, sógorunk, vőnk, IFJ. DOBOSSY JÓZSEF temetésén részt vettek és fájdalmun­kat együttérzéssel enyhjtették. A gyászoló család. • • • Köszönetét mondunk a rokonok­nak, barátoknak, ismerősöknek, volt munkatársaknak, akik felejthetetlen halottunk, RANG A JANOS temetésén részt vettek. A gyászoló család. « • • Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak, barátoknak, ismerő­söknek, munkatársaknak és mun­kásőr bajtársaknak, a Kaposvári Húskombinát vezetőségének, a vá­rosi pártbizottságnak, a Kaposvári Cukorgyárnak, akik VAJDA JANOS temetésén részt vettek és gyászunk­ban osztoztak. A gyászoló család. INGATLAN 400 ezer forint készpénzzel Ka­posvár környéki (10-15 km!) kertes, összkomfortos csa­ládi házat vásárol­nék. Ajánlatokat 4669. számra a ki­adóba kérek. (4669) Balatonfenyvesen vízparti társas üdü­lőben 25 négyzet- méter alapterületű, nagy erkélyes lak­rész eladó. Érdek­lődni: Vidikné, Pécs, Irányi tér 2. T.: 17-268. (4506) Kaposváron, a bel- váron központjá­ban lévő egyszobás, összkomfortos, 42 m2-es, tehermen­tes öröklakás azon­nal beköltözhető­en, készpénzért el­adó. Ajánlatokat 4614. számra a ki­adóba. (46 H) Balatonlellei, víz­parti luxus társas­üdülői lakrésze­met (kétszobás, ^ 40 m2-es), önálló bala­toni ingatlanra cse­rélném, vagy el­adom. Érdeklődni: Budapesti 34/2 sz. ÜMK, VII., Madách u. 12. (79198) Családi ház be­költözhetően el­adó. Többszintes, központi fűtés, mo­dern kivitel. Érdek­lődni: este 6 utcTu, Kaposvár, Kelet- ivánfa u. 52/d, Sze- gedi. (130541 Jutái zártkertben 507 n-öl szőlő-gyü­mölcsös, jól termő terület — nagy épü­lettel, pincével — eladó. Szabóné, Ka­posvár, Damjanich u 40.. IPI. (13186) Bedegker, Kéri út 3 szám alatti ház, 1200 n-öl telekkel és 14 m hosszú is­tálló (bontásra is), eladó. Érdek­lődni: Mákos Gyu­la, Toponár, Erdei F. u. 13. (13251) Kétszobás, gázos kertes családi ház­rész sürgősen el- acfó. Érdeklődni: minden nap 18 órá­ig, Kaposvár, Szal­ma I. u. 9. alatt, Magyaréknál lehet. (13322) Marcaliban 400 n­öl telken kertes családi .ház közpon­ti fűtéssel igényes nek eladó. Nagy melléképületekkel, gazdálkodásra al­kalmas, vállalatok­nak telephelynek is alkalmas. Érdek­lődni : Radnóti u. 6. Telefon: 451. (76486) Siófok-Kilitiben 230 n-öl családi ház építésre alkalmas telek, közművesít- ve, építési enge­déllyel eladó. A tel­ken gáz van. az ut­cában buszjárat. Érdeklődni: Fo­nyód, 41l-es telefo­non. 17 óra után. naponta. (76555) Tengődön, a Dó­zsa Gy u. 211. alatt kisebb ház eladó. Érdeklődni: Tab, Kossuth u. 99., Fe- .keténé, 17 óra után. (76560) Ság váron kétszo- ba-konyhás családi ház, ugyanott 450 n-öl telek és egy CP-s, érvényes mű­szakis Wartburg el­adó. Érdeklődni. naponta 17 órától Eognár György, Ságvár, Ságvári E. u 29. (76621) Segesdi szőlőhe­gyen eladó 1000 n- öl terület (88 n-öl szántó, 200 n-öl málnás, nagy gesz­tenyefa), müútho/ közel, kút van. Ér­deklődni: Segesd, Táncsics u. 7. (76687) Balatonfenyvesen, a Tavasz u. 70-ben ikernyaraló fele (2 szintes), sürgősen e^adó. Érdeklődni: Szőke János, Pécs, Egyetem u. 4 Tele­fon: 17-541, este. (3129c:>) 3ÁRHÜ Novemberben mü­szakizott 1200-as ZV-s Lada és Wart­burg de Luxe 15 000 km-rel eladó. Ér­deklődni 13-483-as telefonon, munka­idő után, Kapos­vár, Tüskevári u. 5/a. (4601) PN-es Wartburg Limousine sürgő­sen eladó. Érdek­lődni munkaidő után: Kaposvár, te- telefonon 14-854. (4661) US írsz., megkí­mélt 128-as Fiat eladó. Mezőcsoko- nya. Fő u. 6. Ér­deklődni egész nap. (76602) KG-s Trabant sür­gősen eladó. Érdek­lődni naponta lő órától, szombaton 9-től 12 óráig. Mar­cali, Széchenyi u. 7., Balogh Vilmos. (76607) ZK-s Lada sze­mélygépkocsi el­adó. Érdeklődni a ll-958-as siófoki telefonon, 18 óra után. (76625) PX-es Wartburg eladó. Marcali, De- csi Imre út 4. (76563) ZG írsz. 1300-as Lada eladó. Érdek­lődni: Madarász. Boglárlelle, Dália u. 3. (76701) EGYÉB Nagyatád köz­pontjában 62 négy­zetméter, 86 négy­zetméter és 88 négy­zetméter alapterü­letű, összkomfor­tos üzlethelyiségek elhelyezési hatóság útján történő ki­utalással bérbeve- hetők kedvező fel­tételekkel, első­sorban lakossági szolgáltatás céljára. Érdeklődni a Nagy­atádi Városi Ta­nács V. B. hatósági osztályvezetői énéi lehet. (79202) ötvöskónyiban, a Pápa u. 5. sz. alatt egy 4 éves ló 5 he­tes csikóval eladó. (76611) Utcai rokkantko esi eladó. Marcali. Noszlopy u. 143., Cikli János. (76721) 5 mázsa szemes­kukorica eladó. Ka­posvár, Kanizsai u. 59., Illés. (4513) iparjeüegü, nagy­teljesítményű da­ráló eladó. Csöves kukorica és szálas takarmány dará­lásra is alkalmas villannyal és más munkagéppel is üzemeltethető. Si- monfa, Dózsa Gy. u. 20. (4214; Olcsó áruk boltja Kétszeres alapterülettel, nagy áruválasztékkal, igen olcsó árakkal JÚNIUS 12-ÉN 9 ÓRAKOR nyit Kaposvár, Ady E. u. udvarban. (4612) EXPRESSZ HIRDETÉSEK Kaposváron 250 n­öl építési telek el­adó. Érdeklődni le­het: Kaposvár, To­kaj u. 7. alatt (13385) Zselickisfaludon, a Fő u. 19. sz. csalá­di ház beköltözhe­tően eladó. Érdek­lődni lehet: Kapos­vár, Szigetvári u. 17. (4523) Eladó kétszobás, erkélyes lakás, ga­rázzsal vagy anél­kül, kp plusz OTP- átvállalással. Ér­deklődni hétköz­nap 18 óra után, szombat, vasárnap egész nap. Kapos­vár, Kinizsi ltp. 14., Fenyő. (4602) Szentjakabon lévő 210 n-öl szőlő, épü­lettel, teljes felsze­reléssel sürgősen eladó. Érdeklődni: Tóth, Kaposvár. 48- as ifjúság útja 27. 1/3., du 5 órától. 8—16 óráig 12-587. telefonszámon. (13422) Platós Zuk eladó. Ugyanott 1500-as Lada vonóhoroggal eladó. Kaposvár, Hunyadi u. 28 (4526) PB rendszámú Skoda 120 L sze­mélygépkocsi friss műszakival eladó. Megtekinthető: Já­kó. Zrínyi M. u. 7 a. (4626) Wartburg de Luxe, TN-es, májusban műszaki vizsgázott. 22 000 km-rel, új­szerű állapotban el­adó. Horváth Ká­roly, Hetes, Vikér B. u. 10. (4606) TN-es Trabant el­adó. Érdeklődni • Kaposvár, Petőfi u. 21., IV. em. 15.. Ka­lász. Érdeklődni: 18 óra után. (4642) Zündap KS 600 ve­terán motor telje­sen felújított álla­potban eladó. Irányár: 60 ezer Ft. Érdeklődni: egész nap, Cséplő, Bala- tonfenyves, Kos­suth u. 50. (76738­KA-s 1310-es, piros Dácia eladó. Dl. Zalay fogorvos, Bö- hönyg. Telefon: 24. (76743) Négyéves, PV-s 1200-as Lada eladó. Érdeklődni: Nagy­atád, Kápolna u. 2 B., 17 óra után. (76747) ZR-es Trabant Combi felújított ál­lapotban, első kéz­ből eladó. Érdek­lődni : Hevesi Ist­ván, Kaposvár, He­gyi u. 1/D, 17 óra után. (13152) 1200-as, IT-s Zsi­guli, kifogástalan állapotban, sürgő­sen eladó. Csököly, Rákóczi u. 73. (13159) 3 éves Wartburg, kevés km-rel, ga­rázsban tartott, kor­rózióvédett. eladó. Kaposvár. Kossuth L u. 57., III 23.. Tóth, szombat, va­sárnap. (13389) Lada Combi üzem bentartói joggal át­adó. Keszthely, So­mogyi u. 24. (356553) Elcserélném Ka­posvár. Hunyadi úti sorgarázsban lévő garázsomat Kisfa­ludy utcai sorga­rázsban lévő ga­rázsra. Érdeklődni lehet minden nap 16 órától, Füredi u. 57., III/3., Koós la­kás. (13156) Egy 200 kg-ig mé­rő mázsa és egy japán gyártmányú sarokcsiszoló el-y adó. Érdeklődni: Tóth Béla, Kapos­vár, Nyár u. 135. (13189) Külön bejáratú, üresen álló szoba- konyhás házrész házaspárnak ki­adó. Érdeklődni: Kaposvár. Jókai u. 2/a. 17 óra után. (4220) Lakást bérelnénk albérletbe hosz- szabb időre. Zara- nyi lakótelep előny­ben. Ajánlatokat 13137. számra a hir­detőbe kérek. (13137) A SOMOGY MEGYEI NYOMDAIPARI VÁLLALAT, Kaposvár, Május 1. u. 101. fölvesz érettségizett fiatalokat, akiket vállalati, felnőtt szakmunkásképző tanfolyam keretében SÍKNYOMÓ (OFSZET) gépmesterré képez át A szakimunkásképző tanfolyam időtartama: 1 év. A tanfolyam elvégzése után a résztvevők szakmunkás- vizsgát tesznek, illetve szakmunkás-bizonyítványt kap­nak..'1 * .* i ' , * A kereset a betanulási idő alatt havi 3500 Ft, a szak- muinkás-bizanyítvány megszerzése után 4—6000 Ft. Jelentkezés a válMat munkaügyi osztályán. (79350) LAKÁS Elcserélném buda­pesti, egyszobás, összkomfortos bé­kásmegyeri taná­csi lakásomat ka­posvári kétszobás­ra, nem lakótelepi­re. Ajánlatokat 78- as számra a kiadó­ba kérek. (78) Fehérneműk gazdag választékban az Olcsó Áruk Boltjában! — lányka és bakfis hálóin? 130—150 Ft, — krepp bakfispizsama 130 Ft, — pamutpóló 60 Ft, — rövid ujjú fiúin? 39 Ft, -----V — váll pánt os gyermekpizsama 116 Ft. 4^"°®] KAPOSVÁR, NOSZLOPY GÁSPÁR ü. 6. (79324) V i Külföldre cascóvalí A gépkocsira kötött belfc — a kötvényfeltételek sze szocialista országokban is Az európai nem szocialista orszagokaa uta- zók ehhez kiegészítésként külföldi cascobiz- Ä tosítást köthetnek, amely a törés- és a lo- ^ páskárra is érvényes. Díja: 15 naponként 200 forint. Akiknek nincs cascobiztosításuk, és európai szocialista ivagy nem szocialista országba utaznak, szintén megköthetik ezt biztosítást. Ebben az esetben a díj: 15 naponként 400 forint. MŰSOR Csiky Gergely Színház, la órakor: LILIOM, Budapest, vígszínház. Kaposvár, Vörös Csillag, du 5 és este 8 órakor: KELLY HŐSEI, I—II Szabad Ifjúság, de 10. du 4, 6 és este 8 óra­kor: FORRÓVÉRŰ KÍSÉRTÉT. Mozimúzeum, du. fél 6 órakor: APOKALIPSZIS, MOST, I—II. (16) Marcali, este 7 órakor: SZERELEM RECEPTRE. Nagy­atád, du. 5 és este fél 8 óra­kor: SOK PÉNZNÉL JOBB A TÖBB (16). Balatoni mozik műsora: Siófok, teremmozi, du. fél 6 és este fél 8 Órakor: A HÉT ME­RÉSZ KASZKADŐR Siófok, kertmozi. este 9 órakor: KÉMEK A LOKÁLBAN (16). Balatonbog- lár, du fél 6 órakor: DONALD KACSA ÉS A TÖBBIEK, este 8 órakor: GYÖNÁS GYILKOSSÁG UTÁN (16) Balatonföidvár, fe­dett kertmozi, este 8 órakor: KINCS. AMI NINCS. Balaton- leile, fedett kertmozi. este 9 órakor: A PISZKOS TIZEN­KETTŐ, I—II. (14). Balatonszt- mes, fedett kertmozi. este 9 órakor: 101 KISKUTYA. Za- márdi, fedett kertmozi, este 9 órakor: HAIR (14). TELEVÍZIÓ Budapest 1. 8.25: Idősebbek is elkezdhe­tik 8.30—9.45: Iskolatévé. 9.45. Afár — a földi pokol. 10.25: A szakállas bagoly télen. 10.45: A „Fekete Macska” bandája. 11.55: Képújság 15.00—16.15: Iskolatévé. 16.20: Hírek. 16.25: Hetvenöt éves a magyar mo­dellezés. 16.50: A fekete város. 17.50: Képújság. 17.55: Reklám. 18.00: Kalendárium 19.00: Rek­lám. 19.10: Idősebbek is elkezd­hetik. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Holnap kupa­szerda! 21.10: Péntek esti ran­devú 22.10: A hét műtárgya. 22.15: Tiltott játékok. Francia film. 23.35: Tv-híradó, 3. Budapest 2. , 15.55: Képújság, 16.00: Fran­cia nemzetközi teniszbajnokság, férfi elődöntők. 19.00: Kereszt­kérdés. 19.30: Repülés a túl­élésért. 20.00: Gondolkodó. 20.50: A világ animációs filmjeiből. 21.00: Tv-híradó, 2. 21.20: Egész­ségünkért! 21.30: Nincs mese! 22.40: Képújság. 1984. június 9-én 18 áraikor A VÍZVARI MŰVELŐDÉSI HÁZBAN P,MOBIL koncert lesz (79217) Jugoszláv tv 17.00: Magyar nyelvű tv-nap- ló. 17.30: Videooldalak. 17.40: Hí­rek. 17.45: Adás gyermekeknek. 18.15: Tv-naptár. 19.15: Rajz­film. 19.21: Reklám, 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 19.55: Rek­lám. 20.00: A találkozó helyét tilos' megváltoztatni. 20.55: Rek­lám 21.00: Könnyűzenei adás. 21.45: Tv-napló. 22.00: A szív kultúrája, KOSSUTH RÁDIÓ 4.25—7.59: Jó reggelt! 8.00: Hí­rek. 8.20: Mai kulturális prog­ramok. 8.27: Színes képek a Föld belsejéből. 8.37: Paske- vics: A zsugori. 9.33: Tücsök koma. 9.53: Lottósorsolás. 10.00: Hírek 10.05: Hobbi-domino. 10.35: Csak ennyi. 10.40: Beetho­ven: G-dúr trió. 10.59: Lottó- eredmények. 11.00: Gondolat. 11.45: Kórusművek. 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer mai 12.40: Reklám. 12.45: Hétvégi panoráma. 13.52: Daloló, muzsi­káló tájak. 14.20: Liszt: Tasso. 14.44: Magyarán szólva. 15.00: Hírek. 15.05: Révkalauz. 15.35: kamaramuzsika. 15.58: Hallga­tóink figyelmébe! 16.00: Mit üzen a iádió? 16.35: Pucia Popp operaáriákat énekel. 17.00: Hí­rek. 17.05: Kossuth-díj korhű keretben. 17.30: Verbunkosok, nóták. 18.12: Reklámkalauz. 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.25: Mai könyvajánlatunk. 18.28: Hallgatóink figyelmébe! 18.30: Esti magazin. 19.15: A láplakók. 20.25: Balakirev: Is- lamey. 20.35: Operettkedvelők­nek. 21.30: Szolgáljuk ki egy­mást! 22.00: Hirek 22.20: Tiz perc külpolitika. 22.30: Kap­csoljuk a 22-es stúdiót. Kb. 23.35: Szimfonikus táncok. 24.00: Hírek. 0.10: Melódiákoktól. 1.25: Himnusz. PETŐFI RADIO 4.25—7.59: A Petőfi rádió reg­geli zenés műsora. 8.00: Hírek. 8.05: Az izraelita felekezet ne­gyedórája. 8.20: Tíz perc kül­politika 8.30: Hírek. 8.35: Pa- zeller: Rózsakirálynő. 8.44: Sl'á- germúzeum. 9.31: Külpolitikai könyvespolc. 9.51: Reklám. 9.53: Lottósorsolás. 10.00: Zenedél- előtt. 11.30: Hírek. 11.35: Tánc­zenei koktél. 12.30: Hírek. 12.35: Édes anyanyelvűnk. 12.40: Népi muzsika 13.15: Gyermekeknek. 13.45: Időjárás- és vízállásje­lentés. 14.00: Zenedélután. 17.30: ötödik sebesség. 18.30: Hírek. 18.35: Popzene sztereóban. 19.37: Reklám. 19.40: Nótakedvelök- nek. 20.30: Hírek. 20.35: Irány­tű. 81.42; Santana összes albu­ma. 22.30: Nem szentírás! 23.80: Hírek. 23.20: Jacobi Viktor ope­rettjeiből. 24.00: Hírek. 0.10: Magyar és idegen nyelvű viz- jelzőszoigálat. 3. MŰSOR 8.57: A kiállítótermek prog­ramjából. 9.00: A magyar pe­dagógia évszázadai. 9.31: A Liszt Ferenc Kamarazenekar Mozart-hangversenye. 10.47: Üj c'zsesszfelvételeinkböl. 11.00: Hí­rek. 11.05: Magyar művészek operafelvételeiből. 11.36: Mes­siaen: Turangalila. 12.55: Pilla­natkép. 13.00: Hírek. 13.07: Kül­politikai klub. 13.37: Kamaraze­ne. 14.21: Az Állami Népi Együttes zenekarának felvéte­leiből. 14.50: Zenekari muzsika. 15.30: Ooerettrészletek. 16.16: Joó Árpád vezényli a Londoni Szimfonikus Zenekart. 16.59: Fe­lejthetetlen arcok az Operaház­ból. 17.30: Kapcsoljuk. Kb. 18.40: Operaáriák. 19.00: Hírek. 19.05: Vajda Jánosné Bartos Rozália: Emlékirataim. 19.15. Barokk kórusművek. 19.45: Opera-müvészlemezek. 20.35: A Poptarisznya dalaiból. 21.35; A Luzerni Fesztiválzenekar hangversenye. 23.30—23.33: Hí­rek. Időjárás. Június 8-án, 9-én és 10-én MEGÉRKEZETT! MEGÉRKEZETT! A TORINO cirkusz Kaposváron, a Cseri parkban tart előadásokat, du. 4 és este 7 órakor. A műsorban fellépnek magyar és külföldi artisták, illuzionisták, bohócok, idomított elefántok, pónilovak, kutyák, majmok. Mindenkit szeretettel várunk! Június 8-án, 9-én és 10-én (264089)

Next

/
Thumbnails
Contents