Somogyi Néplap, 1984. június (40. évfolyam, 127-152. szám)

1984-06-05 / 130. szám

1 ' * 1984. június 5., kedd Somogyi Néplap * 7 KAPOSVÁRI NYÁR Taps a sötétben Nem játszódtak le szom­baton este hétkor a kiaipos- váni főtéren olyan tumultu- óztós jeleneteik, mint ugyan­azon a naipon a váci búcsún a parázsszemű Sandokan, alias Kaibir Bedi tiszteletére, mégis — vagy éppen ezért — kellornesen szórakozhat- ltjaik' azoík, alkíilk a gyermek:- fftirdetést és a vacsoraíkészí- tést össze tudják egyeztetni a Kaposvári Nyár rendez­vénysorozata megnyitójának megtekintésével és meghal 1- giatásával. Az ünnepséget a Himnusz elhangzásai után Garat László, a városi tanács mű- vdllődési osztályának veze­tője nyitotta meg. Köszön­tötte — a szervezésben és a finanszírozásban tetemes részt váDlíalló Kiszöv nevé­ben is — a második ka­posvári da lost alá lkozóra a fővárosból és a Dunántúlról étkezett tizenkét énekkart, utalt a somogyi kórusmoz­galom országos és nemzet­közi sikereire, majd elmon­dotta. hogy megyeszékhe­lyünk lakossága mindig szí­vesen fogadja az énekkari en levonják majd a követ­keztetést a szervezésre és a propagandára vonatkozóan. S legiközelébb talán vezetőt is adnak majd az éjszakai szerenádra induló, de Ka­posváron nehezen vagy egy­általán nem tájékozódó énekkaroknak, hogy ne kell­jen tanácstalanul kóvályog­niuk az éjszakában. Mindez azonban kevéssé csorbította a produkciók esz­tétikai minőségét. A zsűri — élén Sapszon Ferenccel, a Magyar Rádió és Televízió énekkarának Liszt-díjas kar­nagyával — több kórus tel­jesítményét méltathatta fel­sőfokú jelzőkkel. Az első na­pon a Szekszárdi Szövetke­zeti Madrigáiikórus, a pécsi Mecsek Kórus, valamint 3 Vukár Béla Vegyeskar szer­zett maradandó élményt a formálás gondosságával, a hangzás csiszoltságával és az igényes műsorválasztással, a második napon pedig az OKISZ Erkel Ferenc Vegyeskara aratott kiemel­kedő sikert. De több ének­kar rukkolt ki szép produk­ciókkal vasárnap déliben, a szennai templomban rende­zett búcsúhangversenyen is öt együttes éjszakai szere­nádjáról nincsenek szemé­lyes tapasztalataim, ám b;- zonyára egyikük sem járt rosszabbul, miiint a Vikár kó­rus a Béke—Füredi lakóte­lepen. Másíél-ikéttucatnyi ablakban igyúlt világosság piHaniatolklfoal a „serenata notturna” megkezdése után; s a magasból szórványos, taps is félcsattant a félórányi mű­sor befejezésekor. L. A. kultúra képviselőit. Méltatta az osztályvezető az idén 85 esztendős Bárdos. Lajos ér­demeit. A neves zeneszer­zőt is meghívta a szövetke­zeti énekkarok eme jeles fesztiváljára a kezdeménye­ző Kiszöv és a Vikár Béla Vegyasfear vezetősége, ő azonban, egészségi állapota míialt't, csupán tevéiben üdvö­zölhette a résztvevőket. A felolvasás nyomán kiderült: biztató, szép levélben. Ezután az összkar köszön­tötte a közönséget Kodály- és Bárdos-művek előadásá­val, Zákányi Zsolt, Jobbáyy Valér és Tillai Aurél irányí­tásával, majd néhány kórus adott elő szűkebb hazájából hozott népdatesokrol A nyi- tóüninepséget a Kaposvárt Honvéd Heilyőrség Szabó László álltai vezényelt fóvós- zenékarának térzenéje zárta. A " Munkácsy gimnázium aulájában rendezett - esti hangverseny, sajnos, nem teljesein igazolta Garai Lászlónak azt a véleményét, mely szerint a kaposváriak szenvedélyesen szeretik az énekkari kultúrát. A kon­certre — a kezdés után ti­zenöt percceíl szerzett infor- fonmáció szerint — mind­össze tizenegy jegyet adtak el, s a „nem fizető” haillga- tóságigal együtt sem lehet­tünk Hamniiincnáli—negyven­nél többen, eltekintve ter­mészetesen a kórusok tagjai­tól. Hasonló érdektelenségei .tapasztalhattunk a vasárnap délelőtti hangversenyen, ugyancsak a Munkácsyban. A közönség csekély számá­ból az illetékesek remélhetö­A jelek titkátót az értelem világosságáig Az olvasástanítás rejtelmei Az országgyűlés legutób­bi ülésszakán megvitatták az oktatásügy távlati fej­lesztési tervét. Szinte a leg­fontosabb kérdésként vető­dött fel az alapkérdés, va­gyis az altalános iskolában végzett munkának a megja­vítása. Ugyanis minden to­vábbi ezen múlik; homok­ra építünk akkor, ha alap­képzésünk nem megfelelő. Ezen belül is talán a kér­dések kérdése a kezdet: az olvasás. A közvéleményt joggal foglalkoztatja, hogy gyermekeink tudnak-e és hogyan tudnak olvasni. Hosszú évekig nem volt gond, nyugodtak voltunk ■ gyermekeink már az első osztályban megtanulnak ol­vasni. Lehet, hogy némely szülő, némely tanár kételke­dett, ez azonban sokáig nem derült ki. Mindaddig, míg 1980-ban az UNESCO nem végzett egy felmérést a 10-14, valamint a 14-18 éve­sek körében több európai országgal együtt Magyaror­szágon is, és meg nem ál­lapította, hogy a magyar ta­nulók rosszabbul olvasnak, mint a nyugat-európai ha­sonló korúak. Az olvasástu­dás látványos hanyatlása hidegzuhanyként érte a ma­gyar pedagógia elméleti szakembereit, mindaddig nem volt tudomásuk róla. Mi az oka? Tették fel a kér­dést. A munkafüzetek, a feladatlapok voltak-e rosz- szak, amelyeket a hetvenes években vezettek be, s ame­lyeknek használatát — mát - mint_az olvasás szempontjá ból — nem tudták kellő képp követni, vagy pedig egyszerűen az olvasás tani tásában vólt-e a hiba? Min­denesetre ez a fölmérés de­monstrálta az olvasás nem tudását. magyar pedagó­gia alapintézménye, az Or­szágos Pedagógiai Intézet korántsem ellenérzéssel, a mundért óva fogadta az UNESCO felmérésének az eredményét, ellenkezőleg: hálás volt a felismerésért Mindaddig feltételezte, hogy az iskolások igenis tudnak olvasni, még a kétely sem merült fel benne. Ezután azonban vizsgálni kezdte, hogyan is állunk valójában az olvasni tudás két szaka­szával: az olvasás techniká­jának elsajátításával, a né­ma értő olvasással és a má­sodik periódussal, az igazi olvasni tudással, a szöveg megértésével és tolmácsolá­sával. A vizsgálatok summáza- tát továbbadták a pedagó­gusoknak, széles körű pro­pagandát kezdtek a jobb ol- vasástanitás érdekében Mindez persze hosszú folya­mat volt: reform, új tan­könyv, sőt tankönyvek kö­vették egymást. A lényeges: az Országos Pedagógiai In­tézet váltott, felismerte, hogy az olvasókönyv csak egyetlen olvasnivaló a sok közül, a társadalom, a kör­nyezet hatását nem lehet figyelmen kívül hagyni. Olyan tankönyveket készí­tettek, amelyek nem elanda­lítanak. ellustítanak. hanem jó értelemben véve provo­katívak; a tanulóktól reakci­ót várnak, azt, hogy kérdez­zenek, ne értsenek, de úgy hogy ez a nem értés rögtön kérdésbe, miértbe forduljon át. S még egy lényeges fel­ismerés: olvasni csak az ol­vasás taníthat meg. Egyszerű, sőt a lehető leg­egyszerűbb gondolat: igen ha nem tűnődünk el azon, hogy megváltozott körülöt­tünk, gyermekeink körül a világ. Az olvasás hátrább­szorult: az édesanya már nem olvas hangosan estén­ként mesét kisfiának-kislá- nyának, csak a televíziót kapcsolja be neki, amiben nem is az a rossz, hogy sze­mélytelen, hogy a betűtől messze van, hanem az, hogy képről-képre ugrál, folyton változik, s az elmélyültség, a belefeledkezés ellen hat. Egy magyar pedagógus azt írta valaha, hogy „minden egészséges, épeszű gyerek így vagy úgy, előbb vagy utóbb, de képes arra, hogy megtanuljon olvasni”. Meg­nyugtató, hogy a magyar pedagógia ebből az eviden­ciából indul ki, tudniillik, nem bonyolítja túl az olva­sás tanítását, tanulását. Nagyanyám idestova száz esztendeje tanult meg ol­vasni: amikor a könyv fölé hajolt, mindig félhangosan betűzte a szavakat. Kislá­nyom némán és gyorsan fut­ja át a képregények kockái­nak a föliratait. Kettőjük közül ki olvasott, ki olvas jobban? Az, aki többet meg­értett; az, aki többet meg­ért. És ez a legfontosabb. Kislányom — remélhetőleg — többet megért a szöveg­ből és a világból is. Győri László HÍREK A nap 4.4‘J órakor kél. s 20.37 órakor nyugszik; a hold 10.33 órakor kél. s 1 00 órakor nyugszik. Á várható időjárás: Déltől ismét növekvő felhőzetre, délnyugat felöl szórványos záporra, zivatarra számítha­tunk. A déli, délkeleti szel napközben sok helyen élénk, zivatar idején többfelé viha­ros lesz. A várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet kedden 10, 15 Celsius fok, a leg­magasabb nappali hőmérséklet 21, 26 fok kö­zött lesz. Június J_ Kedd Fatime — Szabó Imre, a barcsi ős- borókás természetvédelmi körzet vezetője tegnap vette át dr. Gonda György állam­titkártól Budapesten a ter­mészetvédelemért járó leg­nagyobb kitüntetést, a Pro- natura-emlékérmet. Szabó Imre 40 évet szolgált a ter­mészetvédelemért, az OKTH Dél-dunántúli Felügyelőség dolgozója. — Iparművészeti bemuta­tót rendez mától a Képcsar­nok Vállalat a tabi művelő­dési házban. Az árusítással egybekötött kiállítás pénte­kig tart nyitva. — Kende Sándor író lesz ma délelőtt tíz órakor a ka­posvári Édosz művelődési ház vendége. Az író-olvasó találkozóra elsősorban a fia­talokat várják. — Kaposváron tartja soros ülését ma a Kertészeti Egye­sülés zöldfelület-gazdálkodá­si szakosztálya. A Városgaz­dálkodási Vállalatnál rende­zett tanácskozáson megvitat­ják Kaposvár zöldfelület­gazdálkodásának időszerű kérdéseit: kiemelten foglal­koznak a Szabadság park és a belvárosi fasorok felújítá­sára, illetve a faállomány cseréjére javasolt progra­mokkal. — „Börtön” címmel rendez tévédrámát Kodolányi János kisregényéből Horváth Tibor. A produkcióban szerepet ka­pott Serf Egyed, a Csiky Gergely Színház tagja is. — Apáczai Csere János nevét vette fel a pécsi Neve­lési központ. Az intézmény, melynek falai közt több mint 4000 diák tanul, a pedagó­gus nap alkalmából kapta új nevét. — Rendhagyó együttvirág­zás országszerte. A szokatla­nul hűvös tavasz miatt az idén egyszerre virágzik az akác és a bodza. Mindkettő értékes gyógynövény. A Her- bária ebben az évben első­sorban a bodza virágjának gyűjtését tervezi. — A Videoton egyik leg­újabb terméke a családi mik­roszámítógép. A készülék a videojátékok lejátszásán túl segíti az otthoni tanulást, de alkalmas az iskolai oktatás­ra is. — Az országos környezet- védelmi koncepció és köve­telményrendszer szellemében megkezdődött a Kis-Balaton visszaállítása. Az idén a te­rület egy nészét már eláraszt­ják, így a Zala folyó termé­szetes biológiai tisztító hatá­sa részben érvényesülhet. — Figyelmetlenül indult el a parkolóból Boglárlellén Kovács István, 49 éves bu­dapesti lakos, s ütközött a segédmotorkerékpárjával sza­bályosan közlekedő Sovák Béla 17 éves tanulóval. A szombaton történt baleset következtében a segédmotor­kerékpár vezetője könnyebb sérüléseket szenvedett. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: . 11-510 ® 75 évvel ezelőtt, 1909. június 5-én született, és 62 éves korában, 1971- ben halt meg Gombás Pál kétszeres Kossuth-díjas fi­zikus, akadémikus, egy év­tizeden át (1948—1958) a Ma­gyar Tudományos Akadémia alelnöke. A budapesti tudomány- egyetemen 1932-ben szerzett oklevelet, s ugyanott Ort- vay Rudolf tanársegédje lett az elméleti fizikai tan­széken. 1939-től a szegedi egyetemen, 1941-től a ko­lozsvárin, a felszabadulás után pedig a Budapesti Mű­szaki Egyetemen oktatott, mint a fizikai tanszék pro­fesszora. 1947-ben az Egye­sült Államokba távozott, de a következő esztendőben ha­zatért, s attól kezdve halá­láig a fizika tanszék veze­tője volt 1954-től igazgatója az MTA Elméleti Fizikai Kutató Csoportjának, s el­nökségi tagja az Eötvös Lo- ránd Fizikai Társulatnak. A többi között a statiszti­kus atomelmélet kiváló mű­velője volt; az elmélet leg­fejlettebb modelljét a világ szakirodalma’ ma is Tho- mas-Fermi—Dirac-Gombás­modellként idézi. Foglalko­zott a szilárdtestek és az atommagok elméletével, az atomhéj-fizika problémái­val is. Elméleti munkássá­gát több mint 130 szakdol­gozat és tucatnyi könyv jcl- zi. — Aba Novák Vilmos mű­veiből rendezett kiállítás nyílt vasárnap a pécsi Janus Pannonius Múzeumban. A modern magyar festészet egyik legeredetibb alakjának számító művész ebben az évben lenne 90 éves. A tár­lat szeptemberig látogatható — Honvédelmi repülőnapot rendezett vasárnap Miskol­con a Magyar Honvédelmi Szövetség Borsod-Abaúj- Zemplén megyei szervezete Az egyéni műrepülést, ejtő­ernyős céibaugrást, helikop­teres bemutatót, kötelék mű­repülést, valamint hőlégbal­lon- és motoros sárkányrepü­lő bemutatót több ezer ér­deklődő tekintette meg. — Negyedik alkalommal rendezik meg Kecskeméten a veterán járművek találko­zóját és, versenyét, melyre eddig csaknem félszáz autót és motorkerékpárt neveztek' be. A széktói stadionban ren­dezendő vetélkedőn nemcsak a járművek szépségét, ápolt- ságát, hanem a tulajdonosok öltözékének korhűségét is értékelik. — Figyelmetlenül vezette segédmotorkerékpárját Mesz- tegnyő területén Szabó Zsolt 17 éves tanuló, böhönyei la­kos, és nekihajtott a szabá­lyosan közlekedő Zsoldos Gé­za 65 éves, nyugdíjas kerék­párosnak, aki könnyű sérü­lést szenvedett. Árokba haj­tott és fának ütközött vasár­nap Jutompusztánál Öcsödí Dániel 63 éves budapesti la­kos. A baleset következtében a gépkocsi vezetője köny- nyebb, utasa öcsödí István 77 éves nyugdíjas súlyosabb sérülést szenvedett. — Értesítjük a lakosságot és a közületeket, hogy június 6- án Tabon országos állat- és ki­rakodóvásár lesz. (79300) — Most vásároljon, most ér­demes ! Utazótáska 281 Ft, mű­szerész táska 296—390 Ft. Kap­ható a Bizományi Áruházban. Kaposvár, Ady E. u. 4—6. (79170)

Next

/
Thumbnails
Contents