Somogyi Néplap, 1984. június (40. évfolyam, 127-152. szám)

1984-06-28 / 150. szám

1984. június 28., csütörtök Somogyi Néplap 5 Kereskedő voltam én... Már elsó nap a pult mö­gé állítottak. A pult végére egy rácsot szereltek (az volt az „iroda"), oda állt a fő­nöknő. Csúnya öreg banya volt, amikor megláttam má­ris elhatároztam, hogy nem maradok sokáig ott. A legelső vevő? Lassan, idegesítően cso­szogva jött be. Kedvesen, mosolygó, apró szemei vol­tak, régimódi sapka a fején: nyugdíjas tanító bácsinak néztem. Csatos üveget rakott a pultra, és vízüveget kért. Furcsán nézhettem az öreg re; fogalmam sem volt, mi az. A főnöknő ráadásul rám- mordull: — A raktárba! — Ennyit mondott csak. rám se nézett, a tanító bácsira se. Bementem a raktárba, és leültem. Mit is csinálhattam volna? Volt ott jó pár hor­dó, millió színes doboz. Mii tudtam én, melyikben van? Különben is: ezt a szót, „vízüveg”, nem hallottam soha. Néhány perc után a főnöknő beordított, hogy miért nem viszem már. Er­re fogtam magam és a hoz­zám legközelebb álló hordó­ból töltöttem az üvegbe. Vi­lágos volt, és könnyű. A tanító bácsi eltette, már cßak a fizetség volt hátra. A főnöknőre néztem. „Kilenc” — szólt. Az öreg komótosan kiszámolta a pénzt, és elkö­szönt. „Viszontlátásra!” — kiabáltam utána, mert a fő­nöknő parancsa jutott eszembe, aki szerint a ke­reskedő egyszersmind kö­szönőgép is. Másnap a főnöknő a rak­tárba hívatott. (Az ajtóra kitette a táblát: „A központ­van vagyok"). Rámutatott arra a bizonyos hordóra: — „Mi ez?" — „Vízüveg” — mondtam. Erre a főnöknő kirohant, poharat hozott, ön­tött a hordóból és azt pa­rancsolta, hogy igyam meg. Víz volt, sima víz. A főnöknő hatalmas po­font adoti és kiabált — olyan közönségesen, hogy én, azt hiszem, attól sírtam, nem a pofontól. Kirohantam volna, de az ajtó zárva volt, meg a fonöknő is rámordí­tott: „Hová mész?” A fönöknő ismerte az öre­get: nem tanító volt, hanem trombitás a színházban. El­határoztam, hogy megkere­sem és visszaviszem neki a kilenc forintot, meg vízüve­get is viszek neki, az én költségemen. (Most már tu­dom, mi az. A kályhások használják, a samottéglákat vízüveggel ragasztják össze.) A főnöknőnek nem szól­tam a tervemről, őt nem is érdekelte volna, a pofonná! számára elintéződött min­den. Az öreg trombitás éppen gyakorolt, nem vett észre, amikor beléptem. Gyönyö­rűen fújta, bűn lett volna holmi kilenc forinttal és vízüveggel megzavarni. Hall­gattam hát. Azután észre­vett, és rettenetesen zavar­ba hozott, mert nem azzal kezdte, ki vagyok, mit ke­resek nála, hanem azt kér­dezte: tetszett-e a trombita­szó. Alig tudtam valamit ki­nyögni. Gyorsan kitettem az üveget meg a kilenc forin­tot. Az öreg trombitás elne­vette magát: rögtön tudta, ki vagyok. Ügyetlen kereskedötaniM voltam... Sárközi Gábor EMLÉKEZZÜNK RÉGIEKRE! Kempelen Farkas dédunokája Somogybán A 250 évvel ezelőtt szüle­tett híres magyar polihisztor, Kempelen Farkas egyik déd­unokájának, Kempelen Gyu­lának a sírja Somogy megyé­ben, a balatonlellei temető­ben van. Élete utolsó két év­tizedét Leién töltötte, s ott halt még 1918-ban. , Kempelen Gyula 1833-ban született a Tolna megyei Pakson. Iskoláit Pécsett vé­gezte, az akkor hatosztályos gimnáziumban. Utolsó tan­évébe az 1848—49-es szabad­ságharc beleszólt, ö is, mint a többi lelkes gimnazista, részt vett az országba dói fe­lől betörő horvátok elleni harcokban. Tizenöt éves volt! Egy puskalövedéktől meg­sebesült a lábán. Ékről a Pesten megjelenő Kossuth Hírlapja 1848. december 31-i számában —túlzással — így számolt be: „A Simunich el­len való csatában egy ifjú közhonvéd, Kempelen Gyula egyik lábát az ágyúgolyó el­szakította. A derék fiatalem­ber (ki szerencsétlen esete után bámuló lélekjelenléttel kérte tisztjét, hogy engedje meg neki, ha szolgálatra nem mehet, mert lába nincs) a táborból Pestre hozatott, s a „Tigris” vendéglőben a kor­mányelnök saját háziorvosa által gyógyíttatá őt, köze­lebbről pedig hadnaggyá ne­veztetvén, mint sérült (inva­lidus) ily ranggal nyugalmaz tatott.” A szabadságharcban való részvétele, de talán az előbb idézett hírlapi cikk miatt büntetésből besorozták az osztrák hadseregbe. A gróf Haller-huszárezredben szol­gált, mely akkor az osztrák uralom alatt álló észak-olasz­országi Veronában álűomáso- *satt. Onnan ment 1869 őszén szabadságra Szegedre, Győző bátyjához, aki a Szegedi Híradót szerkesztette (Győző 'szintén részt vett a szabad­ságharcban, Guyon ezredében szolgált). Egy hazafias tün­tetés szervezésének vádjával bátyját letartóztatták, és hét hétre a csehországi Josef - stadtba internálták, őt pedig visszarendelték alakulatához, végig kíséret mellett — Ve­lencétől Veronáig vasra ver­ve vitték. A katonai szolgálatból azonban hamarosan elbocsá­tották, mert 1861 tavaszán már polgári pályán találjuk. Volt írnok a Károlyiak de- rekegyházi uradalmában, tisztviselő a Magyar Földhi­telintézetnél. Az 1870-es években a budapesti tűzoltó­ságnál teljesített szolgálatot gróf Széchenyi Ödön főpa­rancsnok segédtisztjeként. A budai Ördögároknál 1875- ben történt katasztrófa al- kalmábóli élet- és vagyon­mentésért a koronás arany érdemkereszttel is kitüntet­ték. dolgozott gépgyárban mint tűzoltószerek szakértőig. Majd a képviselőház alkal­mazásában állt 1894-beli nyugdíjazásáig terembiztos­ként. Nyugdíjazásakor köl­tözött le Ballatonlellére, ott a főutcán, a templommal szembeni házak egyikében lakott második feleségével. Első félesége korán elhalt, s ő újra nősült: Kovács Sa­rolta budapesti polgári isko­lai tanítónőt vette el, aki mintegy harminc évig taní­tott Budapesten. Kempelen Gyula 1918-ban hallt meg. Kempelenné férje halála után, 1921-ben Eger­be költözött, s 1923-ban ott hunyt el Sírja az egri úgy­nevezett „Hatvani temető­ben” található. Humánus életvitelükkel és magatartásukkal méltóak voltak a híres dédapa által ismertté tett Kempelen név­hez. Emlékezzünk meg ró­luk! Pózd er M iklós Felvételik idején — a felvételről Gondos elemzés készült cl nemrég a Művelődési Mi­nisztérium egyetemi és főis­kolai főosztályán összegez­ték a tapasztalatokat, szám­ba vették, miként vált be a 120 pontos felvételi rend­szer. Továbbá: milyen a fel­ső szintű oktatás iránti igény. Természetesen egész sor torzulás is felszínre bukkant a munka során. Beszélni róluk rendkívül időszerű, hiszen elérkeztünk a nyári egyetemi-főiskolai felvételi .vizsgákhoz. 60 ezer jelentkező Rekordok ideje lesz az idén ez az időszak: soha ennyi fiatal nem jelentke­zett továbbtanulásra. Több mint 36 ezer fiú és leány kíván nappali tagozaton nc- kigyűrkozni a vizsgáknak, június 27. és július 6. kö­zött, a szóbelik idején, va­lóságos nagyüzemmé válik a legtöbb felsőoktatási intéz­mény. ' Az esti-levelező ta­gozatokra jelentkezőkkel együtt összesen 60 ezer fel­vételiző ad számot . felké- szülségéról. Az esélyek jel­zésére elöljáróban érdemes idézni a minisztériumi sta­tisztika adataiból: a nappali tagozaton a helyek száma azonos a tavalyival, tehát 15 740 elsőévest fogadhat­nak. Eszerint összességében 234 százalékos a túljelentke­zés. Ez normálisnak tekint­hető. Az arányok vizsgálata tár föl, igények eltolódását, viszont jelentős torzulásokat jelzi. Néhány szemléltető adat: a bölcsészkarokon átlagosan öt jelentkező jut egy hely-. re, s nagy a tolongás a jo­gi karokon is. A miskolci új jogi kar 120 helyére például 423 a jelentkező ... Erős nyomás nehezedik az orvosi és az állatorvosi fakultás­ra: a SOTE általános orvos- tudományi karán csaknem négyszeres, az állatorvosi egyetemen ennél is nagyobb a túljelentkezés. Ami az el­lenkező előjelű jelenségeket illeti, a műszaki felsőoktatás már krónikus érdeklődes- hiánnyal küszködik. Minden bizonnyal a műszaki pályák társadalmilag alacsony pénz­ügyi értékelését jelzi, hogy több főiskola iránt egészen mérsékelt az érdeklődés. Nagy a szóródás Most már gyakorlatnak tekinthető, hogy a minisz­térium augusztusban pót­felvételiket hirdet meg jó néhány főiskolára, illetve egyetemi karra. Az idén is ez lesz a menetrend. Átirá­nyításokkal és a pótfelvéte­likkel várhatóan mindenütt megtelnek majd a felvételi listák. A felvételi vizsgák lebonyolítása során arra is ügyelnek, hogy a leginkább tehetséges munkás-, illetve paraszti származású jelent­kezők kellő számban bejut­hassanak a felsőoktatási in­tézményekbe. Igaz, az egyes intézmé­nyek tekintetében elégge nagy a szóródás. A bölcsész­karokon például csak 22 szá­zalékos a munkásdiákok je­lentkezési aránya, a jogi karokon sem több 29—30 százaléknál, a vidéki orvos- egyetemeken 26—30 százalé­kos. A legtöbb fizikai dol­gozó szülőktől származó diák a mezőgazdasági főis­kolákra igyekszik. A gimnáziumokban a lá­nyok, a szakközépiskolák­ban a fiúk nagy túlsúlya egészségtelen polarizálódás­hoz vezet. Fölrajzolja jó néhány értelmiségi pálya szinte teljes elnőiesedésének, másutt — például műszaki területen — az ottani hiva­tások elférfiasodásának kör­vonalait. Megmutatkozik ez abban, hogy rendkívül ke­vés lány adott be felvételi lapot a budapesti Műszaki Egyetem villamosmérnöki karára (3,8 százalék), a Kan­dóba (5,1 százalék), a Bánki Donát főiskolára (3,5 száza­lék). A budapesti és a vidé­ki bölcsészkarokon viszont leányinvázió van — 70 szá­zalékos arányú a jelentkezé­sük —; a< jogi karokon 48— 63 százalékos, a tanítókép­zőkben 68—72, a tanárkép­zőkben 85 százalékos. Meg­emelték 260 fővel a peda­gógusképző intézményekben a felvehetők létszámát, s jó néhány új szak és kar is indul például Egerben, Szombathelyen. Hány pont kell? A 120 pontos vizsgarend tavaly lépett érvénybe. A minisztériumi tájékoztatás szerint bevált az újfajta ér­tékelés, különösebb gondot nem jeleztek az egyetemek, főiskolák. Az ún. pontkü­szöbökről — tehát arról, hogy körülbelül mennyi pontra volt szükség tavaly a sikeres vizsgákhoz, illetve a föllebbezés jogának meg­szerzéséhez — érdemes szól­ni. Várhatóan hasonlóak lesznek ugyanis áz idén is az értékhatárok. A bölcsész- és a természettudományi ka­rokon minimálisan 89—95 pont volt szükséges a siker­hez. Jogi karokon 93 pont volt a legalacsonyabb, a gazdasági jellegű főiskolá­kon 77—98. Dunaújvárosba már 66 ponttal bejuthatott a felvételiző, a miskolci gé­pészkarokon 72—76 pont volt a mérce; az orvosi és állatorvosi karokon 100 pont alatt kilátástalan volt a fel­vétel. A tavalyi adatokból is le­vonhatjuk a következtetést, a most kezdődő felvételi vizsgaidőszak igen komoly felkészültséget feltételez. És sokezer próbálkozó számára, sajnos, kudarcok hordozója lesz... Várkonyi Margit szemétgödörből nagyobb figyelemmel kutat­nak. — Ezek a szemétgödrök a legnagyobb jelentőségű lelő­helyek. Ezekben tárolták kezdetben az élelmiszert, az­tán a szemetet szórták bele. Ilyen gödrökből kerülnek elő a dunántúli, késő bronzkor­ból való mészbetétes csere­pek, állati csontok. — Miről vallanak e ma­radványok? — Aá ásatásoknak min­dig van általános kultúrtör­téneti, s ezen belül helytör­téneti jelentőségük. A lele­tekből következtetni lehet, milyen népiek éltek itt a hon­foglalás előtt, volt-e folyto­nosság a lakottságban. Meg­ismerhetjük a jelenlegi, il­letve a már korábban a kör­nyéken feltárt települések előzményeit, az egykori épít­kezés módját, a táplálkozási szokásokat. — Milyen lehetett egykor a Balaton vízszintje? — A bronzkori gödrök mélysége azt bizonyítja, hogy akkoriban a vízszint alacso­nyabb lehetett, mint most,' hiszen a mélyedések alján sokszor elérjük -a talajvizet, s ha ez akkor is így lett vol­na, nem élelmiszeres verem­nek, hanem kútnak lehetett volna őket' használni. A rá­hordott üledék, homok vi­szont azt bizonyltja, hogy később két-három méterrel megemelkedett a vízszint. Járnak az ásók, á lapátok, hajladoznak a fiúk a tűző napsütésben. A helybeliek már gyakorlottan dolgoznak, a kaposvári diákoknak egye­lőre elkel egy kis segítség, jó tanács a régésztől. Költő László figyeli a munkát, vizsgálja a leleteket, fényké­pez. Bent, a csoport szállás­helyén pedig nagy zsákokba gyűlik az anyag — további elemzésre, tanulmányozásra. Tersztyánszky Krisztina Értékes leletek a KIS-BALATONI ÁSATÁSOK — No csak, mit találtaitok! Elz a cserép a népvándorlás korából származik, nyolca­dik-kilencedik Sizázadi. Hon­nan kerüli elő, fiúk? — A második ásonyomból — felelik a középiskolások, és máris csoportosítják, ré­tegek szerint zacskókba gyűj- tiK a talált törmelékeket. Sorra nyílnak a szelvények, felszínire 'kerülnek a régi ko­rok emlékei. Dr. Költő László régész vezetésével június közepe óta folynak az ásatások a Kis- Balaton Papkert nevű félig fnocsanas szántóföldijén. A Kerékerdő féterása már be­fejeződött, s ezen a nyáron még több helyszínt tárnak föl a kaposvári múzeum ré­gészei. Gyorsított ütemben folyik a munka, hiszen ezt a területet természetvédelmi okok miatt három év múlva elárasztják, s addig minél több letetet kell kimenteni. — Honnan tudják, hogy e hatalmas területen hol ér­demes megkezdeni az ása­tást? — Ősszel és tavasszal át­fésültük a területet, s a friss szántás több helyen cserép­töredékeket hozott felszínre. Ahol a bejárás nem volt elég, ott a soproni Geofizi­kai Kutatóintézet segített szondázással. A geomágneses területfelmérés kimutatta, hol rejt a föld értékesnek ígérkező cserép- és téglama­radványokat. — Mekkora területet tár­nak föl ezen a nyáron ? — A Kerékerdőnél Honty Szilvia vezetésével öt kuta­tóárkot húztak, tizenötször ötven méternyi alapterületen. Itt, a Papkertben ötvenszer ötven méteres terepet jelöl­tünk ki. — Gazdag leletanyagra ta­láltak? — A már lezárult ásatá­soknál igen sok lelet került a felszínre, többek között két római kori cserepekkel kira­kott kemence, bronzkori élelmiszertároló gödrök, ha- musvermek. A papkerti te­rületen a középső bronzkor­tól, tehát az i. e. II—III. év­ezredtől egész a XIV—XV. századig találtunk település­nyomokat. A feltárt szelvények alján, a lapáttal megnyesett sima földterületen élesen kirajzo­lódnak az eltérő színű fol­tok, az emberi kéz beavat­kozásának nyomai. Ahol ilyenre bukkannak, gondo­san körülkerítik, s ott még

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents