Somogyi Néplap, 1984. június (40. évfolyam, 127-152. szám)

1984-06-24 / 147. szám

1984. június 24., vasárnap Somogyi Néplap 7 SPORT Mínusz négytől az MNK-diadalig Fennállásának legszebb évét zárta a Siófoki Bányász Aligha van sportbarát, aki gondolt volna arra, hogy az ismert előzmények után ilyen fényen pályát fut be ebben az évben a Siófoki Bányász labdarúgócsapata. Az előző bajnokságban ne­gyedik helyen végzett gár­dától a pontlevonás után csupán azt várják, hogy az . első tíz között fejezze b.e a bajnokságot. Már a múlt őszi eredmények lehetővé-, tették, hogy ez a nagyon is tág tervet „szorosabbbra” módositsák, a végső célt az 1—6. helyek egyikében je­lölték meg. Nagyszerűen si­került a felkészülés. A fi­zikai képességek fejlesztése mellett sorozatban játszot­ták az edzőmérkőzéseket, többek között négy első osz­tályú _ csapatot is ellenfelül választottak. A későbbiek­ben derült ki, hogy ez mi­lyen hasznos volt. Nagysze­rűen rajtolt az együttes, az szenvedett vereséget, és első öt fordulóban nem szenvedett vereségiét, és nyolc pontot gyűjtött. Ez­után következett a debre­ceni fiaskó, ötgólos vereség a DMVSC-itől. Rövidesen ki­derült, hogy a nagy rang­adók csak balsikert hoztak a Bányásznak, a hajdúságiak után Egerben majd Békés­csabán is kikaptak, de leg­fájóbb talán a hazai Ózd elleni vereség volt. (Érde­kes, hogy minden idényben van egy „ügyeletes” csapat, amelyik ott Siófokon győzi le a Bányászt.) A kettős ter­het, nevezetesen a bajnok­ságot és a kupaküzdelmet nem is tudta zökkenő nél­kül átvészelni ez együttes. Ami NB-s szereplése óta nem fordult elő, három egy­mást követő találkozón "ma­radt alul ellenfeleivel .szem­ben. Sokan már már a ku­pasorozatban látták a bal­siker okait, végül is éppen ez hozta meg a legfényesebb sikert. Annyi bizonyos, egyetlen másodosztályú csa­pat vállára sem nehezedett akkora teher, mint a siófo­kiakéra. Az utolsó két hó­napban futószalagon játszot­ták a mérkőzéseket heti két alkalommal. Ez még egy el­ső osztályú együttesnek is nagy tehertétel lett volna. Hogy a Bányász legénysége mégis így helyt tudott állni, ahhoz valóban a legalapo­sabb felkészülésre és a ma­gánélet teljes mértékű alá­rendelésére volt szükség. A? egyesület vezetői Szőke Mik­lós edzővel együtt váltig hangoztatták, -hogy elsődle­ges cél a bajnokságban vailó helytállás. Az MNK-ban csupán az országos döntőig kívántak eljutni. Minden továbbit már ráadásnak te­kintettek. Igaz, a Videoton legyőzése után a Keszthely kiütését a kupából már kö­vetelményként állították a csapat elé. A további út is­meretes. A csapat sorrend­ben az FTC-t, a TBSC-t és az ETO-t nemcsak hogy le­győzte, hanem játékban is fölibük kerekedett. A bajnokságban igaz „csak” megismételte előző évi teljesitmén'yét a Bá­nyász, de ez mégis most többet jelent, hisz négy pont hátránnyal indult. Az össz­teljesítmény is kedvező ké­pet mutat. Csökkent a dön­tetlenek és a vereségek szá­ma is. Az ősszel huszonhá­rom, a tavasszal huszonnégy pontot sikerült begyűjteni, pedig a mostani sorsolás volt a nehezebb. Azon kí­vül, hogy a rangadókra ide­genben került sor, eggyel többször kellett vidékre utazni, mint az ősszel. Ta­vasszal saját otthonában ti­zenöt pontot szerzett a csa­pat, idegenben pedig kilen­cet. A hazai gólkülönbsége 17—7, míg az idegenbeli 9— 16 lett. Ebből a tizenhat gól­ból tizenegyet a három rangadón szedtek össze. Az edző szerint javult a védelem játéka, mutatja ezt a kevesebb kapott gól. Vál­tozatlanul a középpálya a csapat fő erőssége, itt több variációs lehetőség kínálko­zik anélkül, hogy azt a csa- pai ti játék meg&mylené. Har- sonló a helyzet a hátsó alakzatokkal is. A csatárok­nál már kevesebb kombiná­lási iieiheitőiségie van az edző­nek. A megszokott támadó hármason kívül még Havasi jött elöl számításba, és ele­inte Belényesi, akinél beiga­zolódott, hogy a középpá­lyán többre képes. — Szinte kivétel nélkül valamennyi találkozón ren­geteg gólheyzetet dolgoz­tunk ki, ha ázoknak na­gyobb hányadát tudnánk értékesíteni, akkor bárkivel szemben döntésre tudnánk vinni a dolgot — mondta az edző, aki az utóbbi hetekben nagyon sokat nyilatkozott, de valahogy a saját szemé­lye kissé háttérbe szorult. Érdemei pedig elvitathatat- lanok. Sikerült két év alatt egy olyan játékstílust csa­patával kialakítani, amely nagyszerűen igazodik a lab­darúgók egyeni adottságai­hoz és emellett korszerű is. Szinte minden posztra meg­találta a legmegfelelőbb em­bert, s velük sikerült elhi­tetni, hogy kellő felkészü­léssel bárkivel szemben megállják a helyüket. Igaz, a Bányász a bajnokság so­rán huszonegy játékost fog­lalkoztatott, de ma már a kisgyermek is felsorolná an­nak a tizenhárom játékos­nak a nevét, akik a mérkő­zések túlnyomó hányadában szerepeltek. Egyetlen lab­darúgó játszotta csak végig a 38 mérkőzést, Olajos. Tie- ber 37, Szabó 36, Brettner 35, Onhausz és Szajcz 34 ta­lálkozón szerepelt. Virág 31. Bódi, Horváth II., Takács 30, Pardavi 26, Belényesi 23 és Horváth I. 23 találkozón kapott bizalmat. Tizenhármán osztoztak a rúgott hatvankét gólon. A legeredményesebb bombázó Bódi volt, aki tizenhárom­szor zörgette meg a hálót. A korábbi gólkirálynak, Hor­váth I-nek eltiltása után idő kellett míg belelendült, így erejéből ezúttal tíz gól­ra tellett. Tieber nyolcszor, Szabó hétszer volt eredmé­nyes. A további sorrend: Olajos 5, Belényesi, Szajcz 4—4, Onhausz 3, Pardavi, Mihalics, Károlyi 2—2, Ha­vasi, Petykó 1—1 lőtt gól. Anélkül, hogy egyénileg értékelnénk a játékosokat, vafamennyiiükrőll többet mond a szakvezető vélemé­nye: — Szeretnénk mégegyszer A Siófoki Bányász Játékos­kerete a Magyar Népköztár­sasági Kupával. Aliinak (bal­ról jobbra): Horváth I., Hor­váth II., Onhausz, Pardavi, Havasi, Málics, Takács. Kö­zépső sor: Balázs Zoltán gyúró, Virág, Bódi, Szőke Miklós vezető edző, Tieber, Szajcz, Horváth Károly pá­lyaedző. Elöl: Petykó, Brett­ner, Olajos, Csáti, _ Belénye­si, Szabó. a nyilvánosság előtt is kö­szönetét mondani valameny- nyi játékosnak a becsületes hozzáállásért. Igazán nagy­szerű partnerek voltak vé­gig, olyanok, akikkel öröm volt együtt dolgozni. Isme­rem annyira őket, hogy ez a sikersorozat nem tesz sen­kit elbizakodottá, hanem to­vábbi munkára ösztönöz. Arra a kérdésre, hogy el­jutott-e teljesítőképességé­nek csúcsára a Bányász, az edző így válaszolt. Való igaz, a csúcs közelébe ér­tünk. Igyekszünk a jövőben még sokrétűbb munkát vé­gezni, bár magam is tudom, hogy az nem mindig hozza meg időben a várt nagyobb sikert. Mégis csak ez lehet az újabb előrelépés záloga. Ezt támasztotta alá Szi­geti János elnökhelyettes is, aki úgy ítéli meg, hogy a következő bajnokságban, túl a nemzetközi szereplésen, meglesz a Bányásznak a nagy lehetősége az előrelé­péshez. Kettő helyett három csapat jutott föl az NB I- be, a kiesők mínusz pontok­kal rajtolnak... De hát addig még sok vr/ folyik le a Sión is. Mától egyelőre két heti nagyon is megérdemelt pihenés követ­kezik. Egy kis erőgyűjtés az újabb bajnokságra, egy kis erőgyűjtés a KEK-re. Jutási Róbert A TOLNA MEGYEI LAKASKARBANTARTÓ IPARI SZÖVETKEZET SIÓFOKI LAKÁSSZERVIZE (Siófok, Fő m. 136.) Értesítjük tisztelt vásárlóinkat, hogy az alábbi szakmákban 1984. július 1-től munkacsapatokat a pébé­keres felvételre gazpalackok eladását — műhellyel és gépi felszereléssel rendelkező két-három asztalost szüneteltetjük (üveges és parkettázó munkát végzők előnyben), Július 1. után a már — kőművest, hidegburkolót, három-négy főt. kiadott csekkek közül — három-négy bádogos és bltulaxos tetőszigetelést csak azok válthatók be végzőt, palackra, amelyeket — két-három melegburkolót, 1984. június 30-ig befizettek. — három-négy festő-mázolót, valamint kivitelezési gyakorlattal rendelkező e — magasépítési mérnököt, üzemmérnököt. Közép-dunántúli Jelentkezni lehet munkanapokon 7—15.30 óráig Gázszolgáltató a szervizvezetőnél, Siófok, Fő u. 136. Vállalat (76799) (79480) Véget ért az úttörő­olimpia Zánkán befejeződött az útitörőoliimpia országos dön­tőjének egyhetes küzdelem­sorozata. Az utolsó verseny­napon töMaislabdában és labdajátékokban hirdettek végeredményt. HÍREK A nap 4.47 órakor kél, s 20.46 /órakor nyugszik, a hold l.SS órakor kél, s 15.49 órakor nyugszik. A várható időjárás: Eleinte még folytatódik a napos, meleg idő, majd északnyugat felől átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet és záporok, zivatarok várhatók. Az északnyugati szél országszerte megélénkül, a Dunántúlon időnként erős lesz, illetve a zivatarokat rövid ideig viharos szél­lökések kísérik. A nappali felmelegedés jelen­tősen mérséklődik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 fok közelében várható. SZENT IVÁN-NÁSZÉJ „Láttam a boldogságát én...” Valóban fehér volt, mint a versben, ide nem másfél mázsa, talán egy fél sem. És csinos, rettenetesen csinos. Áttetsző volt az esküvői ruhája, a fátyla )s kissé szomorú az arca. Esküvőre ment, tegnap kora délután. Egy {mosolygós \ifjú karján. Vajon máért húsúit a Ileány, s méirt vidult a vőlegény? Lehet, hogy ugyanazért? Mert iaz ara keserűen döbbent rá, a férjjelölt pedig boldogan ismerte föl, bogy nászéjszaká­juk — az esztendő legrövidebb éjszakájára esik? Persze azért a ikis Puck nyilván most is megtette a magáét... S nem álomban ... L. A. Június n Vasárnap Iván • • • • Lottó A Sporttfoigadósi és Lottó- igazgatóság közlése szerinti a 25. hétien, 5 taüáliaitos szel­vény nem volit'. 4 tal-állatos szelvényt 141-eti találtak, nyereményük 67 811 forint, 3 találata 10 009 fogadónak volt, ezekre egyéniként 478 forintot fizetnek, a 2 talália- tos szelvény 23 forintot ér. — A Rába kistraktort, amely a tavaszi BNV egyik legsikeresebb tárgya voűit, árusítják már az Agroszer üzemegységei, többek között a pécsi is, ahol levizsgázta­tott álQápotbain vehetik át azok a vásárlók,' akiket a Rába-igyár erre feljogosít. A forgalmazás, a rendelések begyűjtése ugyanis a Rába kizárólagos joga. — Alacsony zsírtartalmú vajkrémek gyártását kezd­ték meg a/ Györ-Sopron, me­gyei Tejipari Vállalat1 sop­roni gyárában' a Maigyar Tejgazdasági Kísérleti Inté­zet szabadalmai állapján, A fehérjével dúsított, s mind­össze 40 százalékos zsírtiar- talllmú krém három változat­ban készüli — Óránként 150 ezer köb­méter levegő portartalmúnak leválasztására ailikalknias be­rendezések gyártását kezdte meg a tokaji Vas- és Fém­ipari Szövetkezeti A készü­lékek egy maigyar találmány megvásárlása és tovább fej­lesztése állapján három 'kü­lönböző típusban készülnék és feleslegessé tieszik a ha­sonló berendezések külföldi beszerzéséit. — Megnyitják holnap a miskolci nyári egyetemet. Az Ember, munkai, tansadafiom címmel szervezett Stúdiumso- rozait fő ítémája a vállllailko- zás és a felelősség lesz. A kurzusra százötvenen jelent­keztek. Magyar filmek külföldön Mészáros Márta Napid gyermekeimnek című alkotá­sa vesz részt a brüsszeli Ci- némaithéque 'intézet Arany­kor díjáért folyó versenyben. Szomjas György Könnyű tes­ti sértés című filmje a fran­cia La Rochelilé-i Fesztivá­lon szerepéi, június 18—25. között. Az Autötiortiúra című alkotás képviseli a magyar 'kinematográfiát' az e hónap végén rendezendő rövidlfüm- bemutatón. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: _ 11-510 ^ 180 évvel ezelőtt, 1804. június 24-én született, és 45 éves korában, 1849-ben halt meg Endlicher István botanikus, történetkutató és filológus. Papnak készült; 1823-ban a pesti egyetemen filozófiá­ból szerzett doktorátust. 1828-ban a bécsi udvari könyvtárban alkalmazták. Az ókori klaszikusokkal, közép­kori latin szerzőkkel, a kí­nai nyelvvel (ő írta német nyelven az első kínai nyelv­könyvet) és (magyar törté­neti forrásokkal foglalkozott. Publikálta az admonti kó­dexből az I. István korából származó két törvényköny­vet. Érdeklődése a továb­biakban mindinkább a bota­nika felé fordult, s 1836-ban a bécsi udvari természetraj­zi múzeum növénytani gyűj- teményéhez került. Növény- rendszere általános elisme­rést váltott ki. (Ebben elő­ször osztotta fel a növény­világot telepes és száras nö­vényekre. Tagja volt az osztrák és a német parlamentnek. A for­radalmi fiatalok fellépésétől megrettenve elmenekült Bécsből, és csak 1848 késő őszén tért vissza. A magyar történelmi források kutatása miatt az udvar magyar-ba­rátsággal vádolta meg, s Endlicher öngyilkos lett. — Magyar Méhészegyesü­let néven érdekvédelmi szer­vezetet hoztak liétire a haizai méhészek. Alakuló közgyű­lésükön! 'tegnap mintegy 200 szakember vett/ .részt. Az egy.es:ülle1] cé’Jjáull fűzt|e ki az ágazati fejlesztésének támo­gatását, a tenyésztés egész­ségügyi feltételeinek javí­tását,, az Oktatás segítését. Balesetek Halálos baleset történt pénte­ken délután Szökedencs külte­rületén. Palló János 35 éves za- lakarosi kiskereskedő az általa vezetett tehergépkocsival áttért az úttest bal oldalára, és ösz- szeütközött egy személygépko­csival, melyet Parti Agnes 34 éves nagykanizsai óvónő veze­tett. Az ütközés következtében a Trabant a bal oldali árok­ban egy fának ütközött. A gép­kocsi utasa, Udvari Jánosné 70 éves nagykanizsai nyugdíjas a helyszínen meghalt, Parti Agnes súlyosan megsérült. A vizsgála­tot a rendőrség szakértők be­vonásával folytatja. A figyelmetlenség vezetett sú­lyos balesethez péntek reggel Siófok belterületén. Daru Enikő 27 éves siófoki felszolgálónő az általa vezetett gépkocsit figyel­metlenül vezette, letért a jobb oldali útpatkára, és a vízelve­zető árokba hajtott. A személy­gépkocsi vezetője súlyosan meg­sérült. Ellene szabálysértési el­járást kezdeményeznek. — A keszthelyi Helikon kas­télymúzeum értesíti látogatóit, hogy 1984. június 26-tól 30-ig filmforgatás miatt zárva tart. Első nyitvatartási nap július 1. Látogatóink szíves megértését kérjük! Az Igazgatóság. (79326) — Express-hirek! Magas Tát­ra (Horny Smokovec): 1984. Jú­lius 21—25. Teljes ellátás. Uta­zás autóbusszal. Részvételi díj: 2780 Ft/fő. Üdülés Bulgáriában (Primorszkón): 1984. július 22— 29-ig. Teljes panzió. Utazás re­pülővel. Részvételi díj: 5900 Ft/fő. Gyermekeknek: 4400 Ft/£ö 12 éves korig. Jelentkezés és felvilágosítás: Express Utazási Iroda, Kaposvár, Ady E. u. 8. (79455)

Next

/
Thumbnails
Contents