Somogyi Néplap, 1984. június (40. évfolyam, 127-152. szám)

1984-06-24 / 147. szám

1984. június 24., vasárnap

Somogyi Néplap

5

Amerigo Tot Bartók emlékszobra Kecskeméten. Kecskemét főterén avatták fel Amerigo

Tot szobrászművész Bartók Béla emlékének ajánlott ,,Mikrokozmosz a makrokozmoszban című bronzból készült szobrát (MTl-fotó: Karáth Imre felv. KS)

Egy hétig angolul beszéltek

UNESCO-tábor Kaposváron

— Ég a ház! Gyorsan szedd össze a legkedvesebb tárgyaidat, melyeket ki akarsz menteni!

A fenti felszólítás az angol nyelvi tábor egyik óráján hangzott el, azzal a céllal, hogy az ország minden tájáról érkezett gyerekek kedvenc személyes tárgyaik alapján .„feltérképezzék” egymás jellemét, egyéniségét.

Ezen a nyáron, öt év után ismét a kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium adott otthont az UNESCO egyhetes angol nyelvi táborának. Az intenzív nyelvtanfolyamon a nemzetközi szervezet tagiskoláinak legjobb diákjai vehettek részt, öt előadót hívtak meg a rendezők: Roger House és Janet Scott az angliai Bristolból érkezett, Geoffrey Giibson a sárospataki gimnáziumban dolgozik lektorként, Abádi Nagy Zoltán a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem tanszékvezető-helyettese, Pintér Tamás pedig a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemen tanít.

Az ötven, többnyire második-harmadik osztályos gimnazista délelőttönként tíz fős csoportokban forgó- színpadszerűen vándorolt egyik óráról a másikra. A tanítási órákon kívül számos szórakoztató programot is szerveztek a résztvevőknek: délutánonként úti- beszámolók, városnézés angol nyelvű ismertetéssel, diszkó, strandolás, kirándulások tarkították a programot.

Janet Scott, a fiatal, skóciai születésű földrajztanárnő, aki társával együtt az UNESCO pályázata alapján, jelentkezett a tanfolyamra, láthatóan az első naptól kezdve jól érezte magát a magyar diákok között. A gyerekekket a padok tetejére ültette, faggatta őket, mit gondolnak Angliáról, térképet rajzolt, mesélt, pillanatok alatt feloldotta a gátlásokat.

— Otthon Angliában is ilyen módszerekkel tanít? — kérdeztük az órák közötti lélegzetvételnyi szünetben.

— Természetesen itt, ezen a szünidei tanfolyamon egy kicsit oldottabb a hangulat. De otthon is sokszor megtörténik, hogy átrendezzük a tantermet, eljátsszak a jelenetet, amiről éppen tanulunk.

— Milyennek találja a magyar gyerekeket?

— Nagyon lelkesek! Öröm velük dolgozni, szívesen beszélnek. Meglepően sokat tudnak Angliáról, jóval többet, mint amennyit én tudtam Magyarországról, mielőtt idejöttem — vallja be. — A gyerekek angoltudása is igen jó; más anyanyel- vűeknek többnyire rosszabb a kiejtésük.

Janetnek csupán a magyar konyha nem tetszik, ő

ugyanis vegefáriánus... De a többiek is arról panaszkodnak, túl sok húst kell itt enniük, és egy kicsit zsírosán főzünk. Mégis arra a kérdésre, hogy tetszik nekik Magyarország,' egyöntetűen felelik: kiváló a vendéglátás, és nagyon élvezik a jó időt. Az első szó, amit megtanultak magyarul: a nap.

— Volt alkalmuk itteni angoltanárokkal beszélgetni?

— Sokat konzultáltunk vendéglátóinkkal, s bár tanítani nem láttuk őket, az eszmecserék és a gyerekek tudása alapján az a véleményünk, jó felkészültségűek. tájékozottak — mondja Geoffrey Gibson.

— Az tetszik a gyerekekben — folytatja Roger House —, hogy nem kényszerből, hanem jókedvvel, szívesen tanulják a nyelvet. Őszinték, felszabadultak.

— ön otthon idegeneknek is tanít angol nyelvet. Melyik metódust tartja a legmodernebbnek, leghasznosabbnak?

— Mindennél fontosabbnak tartom a beszédet, a szituációs játékokat, az aktivitást. A személyes kontaktus, a természetesség sokkal lényegesebb a technikánál. Angliában lenne rá mód, hogy képmagnót használjak, de nem szívesen veszem igénybe ezt a lehetősé get. Esetenként előkerül a magnó, de az a legfontosabb, hogy a diákok ki . tudják fejezni gondolataikat, érzéseiket. Ezért főleg olyan helyzetek lértehozására törekszem, ami megmozgatja a fantáziájukat, ahol felszabadultan elmondják a véleményüket.

Az egyhetes kurzus után az első dolog, ami a d iákokban megfogalmazódott: még legalább egy hét kellene ebből a tanfolyamból.

— Nagyon meglepődtünk, hogy szinte mindent értettünk, amit mondtak — meséli Kovács Tímea, aki a- budapesti Kölicsey Ferenc Gimnázium második osztályát végezte angol tagozaton. — Élveztük, hogy úgy beszéltek velünk, mintha angolok lennénk. Még a kirándulásokon sem magyarul beszéltünk, hamar megszoktuk a kiejtésüket, a beszédtempójukat.

— Melyik a legkedvesebb élményetek ?

— Nehéz lenne választani, mindegyik óra élmény volt

— felelik szinte kórusban.

— Az oktatók szerencsésen, egészítették ki egymást. Az angol előadókkal kötetlenül beszélgettünk, játszottunk, Abádi tanár úr nyelvtani szókincsbővitő gyakorlatokat állított össze, ausztráliai és amerikai népdalokat tanított. Pintér Tamásnál inkább a szöveg megértésére kellett koncentrálni. Ezzel a kötettem, .közvetlenebb hangulatú módszerrel sokkal többet tanultunk, mint egy-egy merevebb iskolai órán.

A desedai strandon a tábor résztvevői már angolul énekeltek, angol játékokat játszottak. Reméljük, hogy a jól sikerült hét emlékét nem törli ki az idő, s a jövőben is hasznosítani tudják az itt tanultakat.

T. K.

Utoljára szólaltak meg pénteken . a csengők az iskolában. Vajon mivel töltik a lakótelepi gyerekek a hétköznapokat?

Az Arany János utcai lakótömb játszóterein délutánonként még nem sok gyereket látni. Nagy a meleg, a hinták tűzforrók, a fiúk és lányok szívesebben pihennek a hűs szobában. Tóth Péterrel és barátaival egy fa kellemes árnyékában beszélgetünk.

— Mióta ültök itt, fiúk? — kérdezem.

— Elég régóta, de nemigen tudunk mit csinálni. Tavaly volt olyan, hogy kilencig, fél tízig is lent voltunk, ha nem volt jó műsor a tévében. A lakók itúl hangosnak találnak bennünket, gyakran kerül sor összetűzésekre. Mindenkinek jobb lenne, ha építenének ide néhány focipályát, pingpongasztalt. Van ugyan egy- kettő, de mind a napon, így napköziben szinte használhatatlanok, kicsik is, s ráadásul a nagyobb fiúk már elfoglalták. Minket, általános iskolásokat nem szívesen látnak ott.

— Munkavállalási lehetőségünk is nagyon korlátozott — kapcsolódik be a beszélgetésbe Helmann Robi. — Én most végeztem el a hetediket, de még 4 órásra sem szívesen vesznek föl. Pedig úgy csak gyorsabban telne a nap. Bár nem panaszkodom, így az első hetekben jólesik még a pihenés. Ülünk itt a barátokkal és beszélgetünk. Lányokról, tanárakról, koncertekről, moziról. Szerintem nagyon kevés nekünk való filmet ját- szanák a moziban. S a tévében sem joíbb a helyzet. A szünidei matiné meséiből,

Jánosünnepély

Szombaton rendezték a nyomdászok hagyományos János-tinnepélyének gazdag programját a Népligetben.

A könyvnyomtatás ősatyjának Gutenberg Jánosnak nevenapját több mint egy évszázada minden esztendőben színes juniálissal ünnepük a szakma dolgozói. A múlt század végén a nyomdai munkások Segélyező Egyletének tagjaiban erősítette a János-napi összejövetel az egység, az összetartozás érzését.

A népligeti rendezvények belépődíjaiból származó bevételt a szakszervezet a szokásokhoz híven most is szociális célokra fordítja.

rajzfilmjeiből már kinőttünk, délelőtt pedig más filmet nemigen adnak. A városban is kevés a nekünk való program.

— Az ifjúsági ház nyári ajánlatát ismeritek?

— Nem, de az nem is érdekel — felel Robi. Inkább kimegyünk a strandra vagy fagyizunik egyet. Bár az is egyre drágább. Jól érezzük magunkat itt a téren. A szüléinkkel csak este találkozunk, akikor beszéljük meg a napi teendőket, különben egész nap egyedül vagyunk.

— S jó ez így nektek? — kérdezem.

— Jó, bár egy kicsit unalmas — tűnődik el Robi. — De inkább itt ülök, mint az iskolában ...

Langner Károly az első pillanatban egy szőke, zöld szemű kis ördögnek fest, ahogy fent üldögél egy kerítés tetején.

— Nem unalmas ott a magasban? — kérdezem.

— Nem — feleli rögtön.— Ez egy iskola iitt, rengeteg a gyerek, velük ismerkedem.

— És mondd, mit csinálsz, ha épp a földön vagy?

— Délelőtt nézem a tévét, délután pedig itt játszóim a

téren.

— Mikor találkozol a szüléiddel? — kérdezem.

— Általában csalk este. Anyuié'kmak olyankor is mindig nagyon sok a dolguk, de lefekvés előtt azért mindig beszélgetünk, és kártyázunk is egyet. Anyu esténként főz, délben megmelegítem. Nemsokára pedig táborozni megyek. Tavaly is voltam rhár a Balatonnál, nagyon jól éreztem magamt csak egy kicsit vágyódtam már haza.

— Mit szeretsz nyáron csinálni?

— Fooizni és bújócskázni. Moziba és könyvtárba is szívesen járók. Ilyenkor több időm jut az olvasásra.

— Nem, a bizonyítványomról ne beszéljünk. A szeptemberről sem. Az még messze van,S én akkor kezdem a hatodikat — mondja, s egy ugrással már el is tűnik a kerítés túloldalán.

Horváth Era

Egy esztendeje már, hogy építkezés során tönkretették a Kinizsi lakótelepen a játszóteret A homokozót szétszedték, szegélyköveit szétszórták. A lakók nem szívesen engedik gyermekeiket a játszótérre, hisz az éles peremkövek megsérthetik őket. Kíváncsian várjuk, hogy az illetékesek mikorra tervezik ennek a játszótérnek a helyrehozatalát, hogy a nyári szünetet otthon töltő gyerekek kedvükre szaladgálhassanak „baleset” veszélye nélkül a játszótéren

■ „Ment-e a könyvek által a világ elébb?” — Vörösmarty töprengő Jcérdé- se szenvedélyes válaszra késztet: ment bizony, csakis azok által, hiszen ‘könyvek, írásbeliség nélkül megszűnne létezni áz emberiség memóriája, s kezdhetné minden nemzedék elölről ugyanazt.

Semmi kétség, értékeljük, és vásároljuk a könyvet, mégis el kell gondolkodnunk azon, hogy azért a vásárlás mégsem azonos az olvasással. A KSH szabadidő mérlege szerint 1963-ban a férfiaknak átlagosan napi 54 perc, a nőknek 36 jutott olvasásra, míg 1977-ben már csak 46, illetve 28. Ellenben tv-nézésre 1963-han mindkét neminél 24 perc jutott, míg 1977-ben a férfiaknak 1 óra 34 perc, a nőiknek 1 óra 21 perc. Az átlag persze sók mindent elfed, de irányulást mégis jelez.

Az adaték nem a „Gutenberg galakszisért” keltenek aggodalmat, hanem önmagunkért. Mert a könyvet nem kell félteni, megáll az magáért, megtartja uralmát, mint az emberi közlés legfontosabb, pótolhatatlan eszKönyv, olvasás, nevelés

köze. írás, leírt szó nélkül, nincs elvont gondolkodás. Ami azonban félő és félthető: hovatovább megint;

köveseké lesz, beavatottaké, míg a .többség körüliüli a képernyőt, mint távoli ősök a rtiapsodost, a homéroszi korban. De még .ha csupa Homérosz szólna is: a néző ismeretei felületesek maradnak, ha a hallottak nyomán nem nyúl könyvhöz, ha a látvány nem indítja el az elmélyült, gondolkodó ismeretszerzés felé.

Véletlen, de jelképesnek is tekinthető: az idei könyvhét megnyitásának napján tájékoztatták az Országos ■Pedogógiai Intézet munkatársai az újságírókat az olvasástanítás különféle módszereinek használatáról, és a mai kisiskolások olvasási nehézségeiről. Ami sajnos sokaknál megfigyelhető, noha az írás—olvasás kezdeti nehézségei nem függenek össze az értelmi képességekkel! Akár lángész is lakhat

abban a kisiskolában, ak! nehezen barátkozik meg a betűvetései, sőt ki is bontakozhat, ha kellő gondot fordítanak rá, és törődnek fejlődésével. Itt rejlik az iskola óriási szerepe az egyenlő esélyek megteremtéséiben, hiszen: az értelmiségi szülő nem sajnál időt, fáradságot; színes szórakoztató, nagybetűs, képes könyveket vesz, azokból gyakoroltatja csemetéjével az olvasást, és lábujjlhagyen jár, ha az leckéjét írja. De akinek erre se ideje, se tudása, se igénye nincsen?!

Az olvasás elsajátításának nehéz vagy könnyű volta nem f ókmérője az értelmi képességéknek — de hat rájuk. Akii időben el nem sajátította az olvasás technikáját, az később nem tudja megtanulni a számára ki- böngészihetetlen szövegeket, nem képes hozzáolvasni a tanultakhoz, pedig ez ma már nélkülözhetetlen, mivel szerencsére szakítottunk az

„egykönyves" (tankönyv) oktatással; lemarad tehát, kedvét veszti. S ami még rosz- szabb: a sikertelenség szembefordítja iskolával, tanárral, eredményesebb társakkal, az egész világgal. A dac rossz tanácsadó, a következő lépés könnyen vezet a szipuzáshoz, a csövezéshez, az alkoholhoz.

Merész állítás lenne megkockáztatni, hogy a könyv abszólút biztos immunizáló szer mindenfajta félrecsú- szás ellen, de bizonyos, hogy a 'kallódó fiatalok között felettébb ritkán akad művelt könyvbarát, az erőszakos cselekedeték elkövetői között pedig szinte söha. A nagy számok törvénye alatt nyilvánvaló: minél alacsonyabb az iskolázottság szintje, minél kevésbé lel valaki örömet, vigaszt, feledést a szellemi élvezetekben, annál veszélyeztetettebb, annál könnyebben csúszhat a mélybe.

Az esztétikai és az erkölcsi nevelés egy tőről fakad: az ifjúságvédelem az olvasás tanításánál kezdődik. Kezdődik, de a folytatás sem mellékes.

Rendhagyó irodalomórát tartottam egy kis faluiban. Okos, tájékozott, lényeglátó gyerekek gyűltek össze a könyvtárban, élvezet volt beszélgetni velük.

De jó is lenne valameny- nyit megtartani a könyv hűségében! De jó is lenne, ha a felnőttek gyakori példája nem ragadná el őket, elhitetvén velük, hogy az olvasás, csak a ráérőknek, a gyerekeknek, s az öregeknek való! De ehhez az is kellene, hogy megnőjön a könyv, az irodalom becsülete az életben, az iskolában egyaránt, s hogy központi kérdéssé’ váljék: tudnak-e a gyerekek szépen beszélni, olvasni, színesen- szabatosan fogalmazni, hibátlanul írnli?

Jó llenne .belátnunk végre, hogy nemcsak az a fontos, „amiből élünk”! Hogy nem munkaerőt, hanem embert nevelünk. És aki talpig ember, az munkaerőnek is jobb ...

Bozóky Éva