Somogyi Néplap, 1984. június (40. évfolyam, 127-152. szám)

1984-06-01 / 127. szám

1984. június 1., péntek Somogyi Néplap 3 A friss húsnak van vevője A hazai ellátás javításával egyidőben A hús a legfontosabb táp­lálékok egyike, nincs is be­lőle elegendő a földgolyón, eladni mégsem egyszerű. Az egyértelmű: a hazai ellátás nem szenvedhet csorbát, év- ről-évre gyarapítani kell a hús- és húskészítmények választékát, ám az export sem szorítható háttérbe, a konvertibilis valutabevé­telre minden korábbinál nagyobb szüksége van a népgazdaságnak. Hogyan oldható meg mindez? Csak rendkívüli erőfeszítések árán. I// piacok A külkereskedők szerint húsexportban az 1960-tól 1972-ig terjedő időszak volt a dinamikus fejlődés kora. Akkoriban könnyebb volt az üzletkötés, az árak is megfelelően alakultak: egy tonna marhaúsért 1800 dol­lár fölötti árat is lehetett kapni. Mára viszont — az ismért világpiaci változások miatt — sokat romlott a helyzet, olykor az 1000—1209 dollárt is bajos elérni. És ez a kedvezőtlen tendencia tovább tart: 1984-re a hús árának 'további 12 százalé­kos csökkenése prognoszti­zálható. Az exportálási nehézségek a Közös Piac megerősödésé­vel, a tagországok termelé­sének fölfutásával tovább nőttek. A Közös Piacba tö­mörült tíz ország adja . a világ mezőgazdasági terme­lésének negyedét. A saját termelésük védelmében a magas vámok mellett oly­kor az áru árát is megha­ladó, úgynevezett lefölözést vetnek ki, ami a kívülállók­nak — nekünk is — szinte lehetetlenné teszi az üzlet­kötést. A marhahús mindig ke­resett cikknek számított a külpiacon. Korábban az egyik legjelentősebb vásár­lónk Olaszország volt. Ám időközben náluk is megnőtt a termelés, s már nem szo­rulnak behozatalra, sőt mar­hahúsból fölöslegük, elad­ható árujuk van. Néhány évig Görögország is jelen­tős üzleti partnerünk volt, évente 15—17 ezer tonna marhahúst vásároltak ha­zánkban, amióta azonban beléptek a Közös Piacha, egy dekát sem szállíthatunk nekik, mivel náluk is ér­vénybe lépett a gazdasági közösség diszkriminációs rendtartása. A nyugati ve­vők közül márcsak szinte a Vatikán államot sikerült megtartani, ők továbbra is tőlünk szereznek be évi 1000—1500 tonnányi marha­húst. A sorozatos piacvesztés új utak keresésére kényszerí­tette a külkereskedőket, s ekkor született a felisme­rés: elsősorban a speciális üzletek megszerzésében pró­báljuk meg visszahódítani az itt-ott elvesztett pozíció­kat. És mivel a Közös Piac elsősorban fagyasztott húst exportál, nekünk tehát a friss hús értékesítésében le­het keresnivalónk. Ezt a megállapítást igazolják az idei üzletkötések is: heten­te két repülőgép viszi a friss marhahúst Szaúd-Ará­biába és Libanonba, Algé­riába pedig kamionnal szál­lítják az árut. A legnagyobb vevőnk továbbra is a Szov­jetunió, idén 35 ezer tonna marhahúst vásárolnak tő­lünk. Afrikába, Amerikába A sertéshúst valamivel könnyebb eladni: 1984-ben körülbelül 170 ezer tonnát értékesítünk belőle. Igaz, e téren is megnőtt a Közös Piac termelése, de azért ki­sebb bevitelre van lehetősé­günk. Főként a darabolt sertéshúst keresik, a félser­téssel, a zsíros szalonnával nyugaton nem tudnak mit kezdeni. így aztán többnyi­re sonka, karaj, tarja kerül hazánkból a nyugati üzletek polcaira. Az mindenesetre nagy fegyverténynek szá­mít, hogy a korábbi évek 4000—5000 tonnás sertéshús eladásával szemben idén 40 ezer tonnát értékesítünk a tőkés országokban. Legje­lentősebb vásárlóinknak Olaszország (13 ezer tonna), az NSZK (6 ezer tonna1), a Kanári-szigetek (5 ezer ton­na) és Franciaország (3 ezer tonna) számít. A bárányhús továbbra is a legjobb árucikknek szá­mít, évente 3000 tonnát tu­dunk eladni belőle. S mivel fagyasztott áruból Üj-Zé- land és a dél-amerikai or­szágok uralják a piacot, így csak a friss bárányhús ex­portálásában vannak jó esé­lyeink. A pecsenyebárány tonnánkénti ára jelenleg 2500, a tejes bárányé pedig eléri a 4500(!) dollárt. Eb­ből az áruból jelentősebb mennyiséget szállítunk Olaszországba, Svájcba, Al­gériába, Libanonba és Sza- ud-Arábiába. Régi törekvése a magyar külkereskedőknek, hogy az Egyesült Államokba mind nagyobb mennyiségű hús- készítményt szállítsanak. Igaz, az amerikai piac rend­kívül igényes, de aki meg­felel az előírásoknak, az jó árat remélhet. Üj rekord? A korábbi években első­sorban a dobozos sonkát ex­portáltuk az USA-ba, ám ez a mennyiség nem volt több évi 5000—6000 tonnánál. A múlt évben már sikerült túlszárnyalni a 10 ezer ton­nát is, s valószínű, hogy az idén mintegy 14 ezer tonna dobozos sonka exportjára kerülhet sor. A húsipar azonban régóta szerette vol­na tovább bővíteni az USA- ba szállítható áruk körét. ezért 11 olyan terméket fej­lesztettek ki, amely megfe­lel az amerikai fogyasztók ízlésének, az ottani előírá­soknak. A húsexport — a számos gazdasági nehézség ellenére — évről-évre növekedett, az ebből származó bevétel már — az élőállat- és húskészít­mény-exporttal együtt — meghaladta az 500 millió dollárt. Ebben az évben -- az egyensúlyi helyzet javí­tása érdekében — további növekedést, mégpedig mint­egy 8 százalékos fejlődést irányoztunk elő, így várha­tóan a húsexportból szár mazó bevétel minden eddi­gi rekordot megdöntve az idén megközelítheti a 600 millió dollárt. Cseh János pártcsoport a napi politizálás, a tájékozta­tás és az emberek vélemé­nyéről való tájékozódás leg­közvetlenebb fóruma. Sok helyen azonban még nem sikerült kellően élni a köz­vetlen kapcsolattartásnak e lehetőségeivel. — Úgy gondolom ez he­lyenként csak azért látszik így, mert a pártcsoport munkáját nehéz hagyomá­nyos módszerekkel mérni — állította Nagy Gábor, a Ka­posvári Húskombinát 3-as számú alapszervezetének egyik pártcsoportbizlamia. — Aligha lehetne például egy jelentésben leírni, hogy az öltözőben parázs vita ala­kult ki-valamely napi poli­tikai kérdésről. Márpedig a pártcsoport életének épp az ilyen apró mozzanatok a legfontosabb elemei. Tapasz­talatom szerint — négy éve választottak bizalminak — egy-egy ilyen kötetlen mun­katársi beszélgetés haszno­sabb lehet, mint egy megha­tározott program szerint tartott pártcsoport ülés. Az emberek többsége akár a legpozitívabb véleménnyel sem áll ki szívesen nagyobb fórumon, ugyanakkor a fo­lyosón- egy cigarettaszünet­ben mindenki kimondja, amit gondol. Egy meggyőző A fák fölött, az ég alatt Kaposváron az elsők kö­zött megépült magasház, a sávház tízameletnyi-viibatha- tó-,méltósággal uralja a vá­rost. Három lépcsőházában, - 330 lakásban Ikét kis falunyi lakosság él. Több mint ezer ember. Falu tehát a ^városban? Hogyan élnék a sávházban az emberek? Kik azok, akik a fák lombjait felülről lát­ják? Kívülről a ház bosz- szantóan hosszú erkélysorá­val a nap minden órájában egy neorealista olasz filmre emlékeztet. Száradó fehérne­műk, dunyhák és párnák mindenütt, itt-ott cserepes zöld növények, mintegy bi­zonyságként, hogy szemma­gasságban és emberközeliben is kell a növényzet. Három lépcsőház hat lift­je közül három mindig rossz. Tíz emeletet suhanva járó szekrények, melyekre mindig várni kell. Nemre és korra való tekintet nélkül naponta többszázszor el- dünnyögött a mérgelődés: „ Gyalog már régen leérteni volna.” .,Most baktathatok a tizedikre a sok cuccai”. S miközben egyre idegesebben nyomkodják a hívógombot jöbb kézzel, a másik kézben a már előkészített lakás­kulccsal mély nyomokat vés­nek a falba. Ha az ember végigjárja az emeleteket, a vésetetk mélységéből könnye­déin megállapíthatja, hol vá­rakoznék a lakók legtöbbet a liftre. A hatodikon tenisz- labda nagyságú a lyuk, a ti­zediken- nem is egy ilyen dí­szíti a falat. A harmadik emeleten csak karcolások látszanak — onnan le vagy fel könnyebben indulnak az embereik. A hosszú folyosókon — a nagy falu utcáin — har­minchárom lakás sorakozik egymás mellett. A végét sem llátni. Alig három méteren­ként újabb és újabb aj to, köztük a konyhaablakok. A délelőtti és az esti órákban összekeveredő ételszag süly- lyed a folyosó kőpadozatára, mérges szél kapja föl. A sávház 'körül szinte állandó a huzat. Nyáron az esőt, télen a havat hordja, s ra­vaszul kicsempészi a köz­ponti fűtés melegét a laká­sokból. Bíró Antalné házfelügyelő nyolcadik éve intézi a ház ügyes-bajos dolgait. Már meg is örökítették a nevét — egy elégedetlen lakó az emeletek falán rögzítette a véleményét; bár nem való­színű, hogy igaza volt. Jár­dát söpörni, szemetet horda­ni, az oszló hulladék bűzé­től megszábadítanii a tároló­helyiségeket — bizony, nem irigylésre méltó elfoglaltság. — Olyan különbözőek a lakóik. Megesik, hogy az étel,maradékot az ab Iáikon hajigáljálk ki, a szeméttáro­lókat összetévesztik az il­lemhellyel. A lábakon álló ház sok sötét sarkot kínál a csöveseknek, esténként az unatkozó gyerekek is 'itt csoportosulnak, előkerül az ital, a gitár, és éjféLig is za- jonganak. Reggel aztán be­tört ablakok, szétszórt sö­rösüvegek maradnak utánuk. Az én iépcsőházamban min­denkit ismerek — legalább­is névről. De a lakóik egy­mást? Nemigen. Zárkózot­tak az embereik. Kényelme­sek a lakások, van közpon­ti fűtés, hideg-meleg víz. és kész. A közvetlen szomszéd­nak tudják a nevét, esetleg még arra is megkérik, ven­né át, ha sürgős postai kül­demény étkezik, de amúgy nemigen barátkoznak egy­mással. Miiat egy nagy faluban, itt is tudnak azért mindent egy­másról az emberek. Ki a?, áki rendszeresen részegen jár haza, hangoskodik és el­veri a családot, ki szereti a társaságot. A kiáramló étel­szag, a hangos beszéd, az ed kapott mondatfoszlányok mind-mind ismertétőjelek. De nem tudnak a csendes magányról, és nem az éjjel elsírd könnyökről. özvegy Borgida Józsefné 60 éves. Egyedü élt eddig. Az ura tizenöt éve halott,, gyereke nincs. Egy hónapja, hogy az unokaöccse a csa­láddal hozzá költözött, s Aranka néni azt mondja, az­óta újra tud mosolyogni. Szóba-konyhás a lakás, szű­kén vannak. Az előszobában gyerekkocsi és televízió. a konyhában heverő. — Hiába a nagy lakás, ha csak veszekednek az embe­rek. Leszázalékolt beteg vá­gyóik, eddig rettegtem, mi lesz, ha éjjel rosszul leszek, ki segít? Ä régi ismerősök elmaradtak, sokuk be sem szállna a liftbe. Én meg nem házalók a folyosón ba­rátok után kutatva. Galamb Sándorné gyesen van. Alig huszonegy éves. — Borzasztó hamar elsza­lad a délelőtt. Főzök, mosok, a fiam még csak hathóna­pos, sok a gond vele. Jó lenne, ha más, szintén gye­sen levő anyukával megoszt­hatnánk a gondjainkat, de nemigen van rá mód. Itt nem ismerkednek az embe­rek. Zárkózott világ. Igaz, nem régóta lakunk itt, ta­lán ha megszoknak bennün­ket. kialakul barátság is. Vásárlásból jövet-menet ta­lálkozom hasonló korúnkkal a liftnél, a folyosón. Köszö­nünk is egymásnak. De csak ennyi. Babay Szilveszter is nyug­díjas. Népzenész volt, fele­ségével és anyósával lakik. — Nekünk, akik 25 éven keresztül elfogadhatatlan odúban éltünk, csodálatos és kényelmes ez a lakás. Jól érezzük magunkat. Lakik a házban még két zenész, ve­lük össze is járunk. Másokat nemigen ismerünk. Az Irá­nyi Dániel utcában estén­ként mindig megbeszél gettük a többi lakóval az élet dol­gait,. nem volt fontos, hogy te bádogos vagy, te fuvaros, te zenész. Itt? Elképzelhetet­len. Li'ftkapcsalatok. Jónapot kívánok, jóestét kívánok, vi­szontlátásra. A nyolcadik emelet csön­des. Fejkendős néni tér visz- sza a vásárlásból, fekete macska suhan a folyosó vé­géhez. Halász Imréné is el­múlt 60 éves, kilenc éve él már itt. Saroklakás az övék, így hát „kisajátította” a füg­gőfolyosó zugát is, virágokat névéi. A macska tavaly „ra­gadt rájuk”, valahonnan odavetődött. A nyolcadik emeletre. Szépek a lakások a sáv­házban. És uniformizáltak. A hosszú falon a szekrény­sor és a heverő, középen az asztál, foteWk. Másként el sem fér. Az idős emberek magányosak. Barátaik ott maradtak a Toldi Ferenc ut­cában, a Sállái utcában. Ott a gyökerük. A fiatalok könnyebben barátkoznak. Vigyáznák egymás gyereké­re, s esténként becsöngetnek a másikhoz egy kis beszél­getésre. ők — ha egyszer majd elköltöznek — már innen viszik magukkal mé­lyebb vagy felszínesebb ba­rátságok emlékét. Este van. Tízemeletnyi fénylő vonal szabja a söté­tet. És ahogy telik az idő, úgy szakítja meg egyre több fekete pont — kihuny a fény, a sávház lakói aludni térnek. Klie Ágnes A KIS KÖZÖSSÉG EREJE Hétköznapi politizálás érv itt mindig jobban hat, pontosabban célba talál, hi­szen az élő vita során mód van a visszakérdezére. Olyan kételyek, esetleg té­ves nézetek is megfogalma­zódnak, amelyek talán nem hangzanak el például egy politikai oktatás során, s amelyek épp ezért ott nem kerülhetnek helyes megvilá­gításba. — Mindez a bizalmi föl­készültségének és vitakész­ségének fontosságát, felelős­ségének súlyát mutatja. Győzi-e mindannyiszor ér­vekkel? — Természetesen elenged­hetetlen a rendszeres tájé­kozódás. A politikai köny­vek mellett ebben sokat se­gítenek az újságok, a tv- és rádióműsorok. Ha mégsem sikerül minden kérdést meg­válaszolnom, bármikor segít­ségért fordulhatok a pártve­zetőséghez vagy akár a tit­kárhoz is. Ma több a nehéz kérdés, és az emberek a ko­rábbiaknál is inkább igény­lik az eligazító szót. Nem elég, ha a pártcsoportbizal- mi helyesen értelmez vala­mely döntést, ki is kell áll­nia a párt politikája mel­lett, legyen szó akár áreme­lésről vagy más kényszerű lépésről. — Mi foglalkoztatja az embereket? — A gmk-k többsége egyaránt szolgálja a vállalat és az egyén érdekét. Tiszte­let azoknak, akik a napi munkában való helytállás mellett a hét végén is dol­goznák. Keressenek hát töb­bet. Más kérdés, hogy emiatt olykor csökken a közéleti aktivitás, lazul a közösségi élet. Kommunisták esetében aligha fogadható el, ha az anyagi szempontok minden mást megelőznek. Még ak­kor sem, ha megért jük, hogy mindenki jobban akar élni. Tizenkét éve, mikor a válla­latihoz kerültem, két évig kellett bizonyítani azért, hogy valaki bekerülhessen egy szocialista brigádba. Mostanában talán épp az anyagi szempontok túlzott előtérbe kerülése miatt csök­kent a brigádmozgalom rang­ja. Pártcsoportom tagjai tmk-szerelők. Munkánk nem látványos, mégis előfeltétele a kombinát és az export- üzem zavartalan termelésé­nek. A két műszak mellett nemegyszer túlóráznunk is kell, hogy minden berende­zés jól működjön. Ha ehhez még hozzászámolom, hogy majd mindegyikünknek van egy kis szőlője vagy hobbi­kertje, könnyű belátni, hogy hétközben alig jut idő a családra, a gyerekekre. Már­pedig a gyerekek nagyon is igénylik, hogy legalább va­sárnap együtt legyen a csa­lád, hogy az apa játsszon, kiránduljon is velük. Ki-ki maga döntheti el, hogy eze­ket az együtt töltött órákat, vagy a gmk anyagi előnyeit tartja-e fontosabbnak. Mi — bár mindegyikünknek meg­volna a lehetősége a gmk- zásra — az előbbi mellett döntöttünk. — A pártvezetőség hogyan kíséri figyelemmel a párt­csoport életét? — Valamennyi vezetőségi ülésen a négy másik cso­port bizalmijával együtt én is jelen vagyok, s rendszere­sen számot kell adnom a munkánkról. Ez nagyon sok­rétű. Máig is hallani véle­ményt, hogy a bizalmi csak „bélyegárus.” Valójában a taggyűlések vagy a tagfelvé­telek előkészítésétől a poli­tikai oktatások szervezéséig sokféle közös feladatunk van. A párttitkár figyelme érthetően nem terjedhet ki minden ember apró napi gondjaira. Nekem erre is fi­gyelnem kell, s minden le­hetséges fórumot felhasznál­va segíteni. A kötetlen be­szélgetések mellett 2—3 ha­vonta tartunk párt csoport- megbeszélést is. A legutób­bin például az exportszem- lére való felkészülésről volt szó. Itt egyénenként is meg­határoztuk a tennivalókat. Nagy Gábor,' a tmk-mű- hely vízvezeték-szerelője mindössze 30 éves. Szavai érettségről, elkötelezettség­ről tanúskodnak. Komolyan veszi feladatát, s alighanem ez a nyitja a pártcsoport eredményes működésének, közösségi erejének. Bíró Ferenc

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents