Somogyi Néplap, 1984. június (40. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-23 / 146. szám
6 Somogyi Néplap 1984. június 23., szombat r r r AZ IFJÚSÁG ELETE FIATAL SZÜLŐK (Király Béla fölvételei.) Hogyan lőttem épületburkoló A HÁTRÁNYOS HELYZETŰEKÉRT Segélyt kapnak a fiatalok Hatodik helyezés Tatáról Helytálltak a barcsiak ségben egyre többen vesznek részt, az eredményességet a szakkörök számának növekedése is mutatja. Ennek az a forrása, hogy több igazda- sági egység és középiskola szorosan együttműködik mindebben. Számítanak a KISZ-esekre a környezet és a természet védelmében ..is. A déli part alapszervezetei sokat tesznek azért, hogy tisztább legyen, a Balatoni A tavalyi-és az idei környezetvédelmi építőtábor is ezt a' célit szolgálja. a Sáévhez. Akkor indult az első olyan csoport, amely épületburkoló szakmát szerezhetett. Kedvező volt az ajánlat; gondoltam, eltöltőm itt az időit szeptemberig, aztán keresek valami mást. Belepottyantam hát a dologba, minit vak tyúk a gödörbe. Azt sem tudtam, mi fán terem a dolog. A művezető azzal csalogatott bennünket: szebb ez, mint kőművesnek lenni. Mi leszünk az „urak’’ az építőiparban. Nekem persze más elképzeléseim voltak. Ügy hittem, egyszer majd olyan helyem lesz, ahol reggel nyolótól - délután négyig tart a munkaidő. S „csavargó” lett belőlem. Alighogy megkaptam a szakmunkás-bizonyítványt, brigádvezető lettem. Gondolom, ebben közrejátszott az is, hogy a Szakma ifjú mestere aranykoszorút elnyertem Pécsen. Megszerettem a szakmát is, az anyagot is. Jó, ha az ember megcsinál valamit és tud benne gyönyörködni. Aki csak pénzért végzi a munkáját, az meg sem nézi utána a saját keze nyomát. Más volt ám régen minden. Habarccsal ragasztottuk a csempét a falra: szebb is volt, mint most. A habarcs engedte „helyezkedni” a burkoló anyagot, kiegyenlítette a csempe hajlásúból adódó egyenetlenségeket, tükörsima volt a felrakott dísz. I,eg szebb a mázas metlachit, mindegy az, színes vagy mintás. Jó a minősége is. Szeretem a márványt és az egyszerű csempét is. Legkedvesebb színem az Adrla- kék és a fehér. Ebből a színkombinációból valóban szépet lehet alkotni. Változatos ez a szakma, nem hosszan elhúzódó, nem olyan, amit meg lehet unni. Mindig más az anyag j is, meg a hely is. Talán nyugodtabb is, mint más. Beállók egy fürdőszobába dolgozjni, aztán embert sem látok, míg nem végzek. Igaz ugyan, hogy közben leszoktam a beszélgetésről. Elégedett vagyok. Talán boldog is. Kiegyensúlyozott. Van otthon szőlőm és kiskertem, tökéletesen kiegészíti a bennük való szösz- mötöllés az életemet. Kész tehát a ház. Fel van öltöztetve. Sok ember kezének nyomát őrzik a falak — köztük az épületburkolókét. Klie Agnes Nem irigylem Mohári Jenőt, a nagyatádi szakmunkásképző intézet igazgatóját; évente több mint négyszáz tanulót képeznek tizenhat szakmában. A számok persze keveset mondanak, hiszen ilyen aránypárokat még sok iskolában föl lehetne mutatni, csakhogy a nagyatádiak olyasmire is vállalkoztak, amire a megye többi intézete nemet mondott: vállalták az intéieti, a kisegítő iskolát végzett és a hátrányos helyzetű gyermekek képzését is. A városi pártbizottság a közelmúltban tárgyalta a nagyatádi szakmunkásképzés helyzetét. Akkor hangzott el: „Származásuk szerint tanulóink 96 százaléka fizikai doLgozók gyermeke. Fölmérésünk szerint iskolánk tanulóinak 35 százaléka hátrányos helyzetű, halmozottan hátrányos helyzetű huszonhat gyerek.” — Kiket neveznek hátrányos helyzetűnek. illetve halmozottan hátrányos helyzetűnek? — kérdem az igazgatót. — Tanulóink közül a hátrányos helyzetűeket három csoportra osztjuk. Az egyikbe azok tartoznak, akiknek édesanyjuk vagy édesapjuk meghalt, így anyagilag hátrányos helyzetben vannak. A másikba azok tartoznak, akik ingerszegény környezetből jöttek, míg a harmadikba azokat a tanulókat soroljuk, akik kedvezőtlen caládi körülmények között élnek; vagy az apa, vagy az anya alkoholista, napirenden vannak a családi veszekedések. Ezekről a gyerekekről már az általános iskoláktól kapunk jellemzést, időben fel tudunk figyelni rájuk. Mi a tantestülettel közösen eldöntöttünk, hogy ezeket az „emberkéket" fölvesszük, s megpróbálunk segíteni rajtuk. így vagyunk azokkal is, akik intézetekből érkeznek. A somogyvári gyerekeket például egyik iskola sem akarta fogadni. Mi elhatároztuk — ismétlem, kollektív döntésre —, hogy tanítjuk őket. A kollégiummal jó az együttműködésünk, így minden rászorulót el tudunk helyezni. Henézi Péter valamikor KISZ-összekötő tanár volt, ma a KISZ-vezetőség tagja, s egyben gyermek- és ifjúságvédelmi felelős. KISZ- megbízatásként a hátrányos helyzetű gyermekekkel foglalkozik a pedagógus alapszervezetben, amelynek különleges feladatai is vannak. A tagok megfogalmazása szerint van elég értekezletük, idejük kötött, így négy évvel' ezelőtt nem azért hozták létre az alapszervezetet, hogy statisztikákat kiegészítő rendezvényeket tartsanak, hanem azért, hogy tegyenek a fiatalok érdekében. Főképpen a hátrányos helyzetűekért. — Mit tudnak csinálni? — Mivel már tanévkezdés ellőtt tudjuk, hogy kik azok, akik problémákkal küszködnek, lehetőleg egy osztályba osztjuk be őket. Tantestületi ülésen, KISZ-taggyűlésen pedig föltesszük a kérdésit, hogy ki hajlandó ezekben az osztályokban tanítani. A munka több let-f éladatokkal jár, így önkéntesen tettük a vállalásokat. Az igazgatótól kezdve mindenki vállalja az oktatásukat. Főképpen az építőipari szakmákra, illetve gépiforgácsolónak irányítjuk ezeket a gyerekeket, mert tudjuik, hogy kikerülve az életbe, bárhol az országban olyan helyeken helyezkedhetnek el, ahol munkásszállást kapnak, nem kell albérletet fizetniük, nem kell lakást keresniük Anyagi gondjaikon mi is tudunk segíteni, mert van segélyezési alapunk, így szép summát oszthatunk szét. Jó a kapcsolatunk a hivatásos pártfogókkal is, s ezért tudjuk, hogy milyen helyzetben vannak azok a fiatalok, akik nevelőszülőknél élnek. Rajtuk is segíthetünk. Számíthatunk a vállalatok közreműködésére is. A Sáév például minden évben megvásárolja a hátrányos helyzetű gyerekek ballagási ruháját... — A szakmunkástanulók abban a korban vannak, amikor véglegesen kialakul a személyiségük. Már ne haragudjon, de ezek a gyerekek olyan szakmákat tanulnak, ahol a mesterek ... — Ne folytassa a kérdést. Nincsenek veszélynek kitéve, mert a szakoktatók és a fiatal pedagógusok mindig mellettük vannak, még szabadidőben is. A hátrányos helyzetűeknek például minden tanítási héten kötelező szilenciumot tartunk, hogy segíthessük őket. Tárlatokra, bemutatókra visszük őket Nem kallódhatnak el. — Amikor a városi párt- bizottság tárgyalta a munkájukat — mondom Mohári Jenőnek —, szó volt arról is, hogy azok a gyerekek, akik a kisegítő iskolákból, kerülnek ki, s főképpen ők képezik a hátrányos helyzetűeket, a nyolc osztályukkal tulajdoniképpen csak hat osztályt végeztek, ám önök szeretnék, ha tapasztalt fiatalokat adhatnának a vállalatoknak. Miként tudják ezt elérni? — Az ilyen gyerekekkel az első két osztállyal párhuzamosan megtanítjuk a hetedikes és nyolcadikos anyagot is. — Megéri ennyit törődni velük? — Többségük itt marad a városban és a környéken. Ha gondjuk van, mindig visszajönnek hozzánk, meglett emberként is. Nagy Jenő Húsipari védnökség A somogyi KISZ-szervezetek sokat tesznek a napi és a távlati gazdasági feladatok megoldásáért. A megye fi altaljai ikét kiemelkedő központi védnökségben, vesiznek részt. Elismerést szereztek a Kaposvári Húskombinát fiataljai azért' a munkájukért, amelyet) húsprogram védnökségében végeznek. A számítástechnikai védoiökVakolatlan még a ház, és előtte halomban a sitt. Az állványokon kőműves akrobaták. Meztelen ház, nincs ruhája. A lakások már mutatják a végső formát, de bútor nélkül üresen-tágasak a szobák, nincs bennük egyéniség. Csupán a fürdőszoba és a konyha az, ami a ház átadásakor már teljes díszében pompázik. Épületburkoló szakmunkások keze nyomán. Staub János Batén lakott. Dehogyis akart ő szakmunkás lenni — vadabb álmai voltak. Továbbtanulás és majdan talán a mérnöki munka. A középgenerációhoz tartozó — alig negyvenéves ember — ma már nem is nosztalgikus. — Apám kőműves volt, nem ismeretlen számomra az építőipar. Segítettem is neki sokat, de nem gondoltam arra, hogy kőműves legyek. Nem vettek föl a gimnáziumba — aztán, hogy el- töltsem az időt, elszerződtem A barcsi 525. számú Ipari Szakmunkásképző Intézet csapata képviselte Somogyot a június 8-án és 9-én Tatán megrendezett Országos Ifjúgárda tűzoltóversenyen. Húsz csapat vett részt a tűzoltó szakalegységek országos bajnokságán. A barcsiak a 800 liter percenkénti teljesítményű kismotorfecskendő szerelésében a harmadik helyen végeztek. Az összesített pontversenyben a 6. helyre kerültek. Ez a helyezés mindenképpen elismerésre méltó, hiszen a csapat mindössze három hónappal ezelőtt alakult meg. A verseny egész időtartama alatt esett az eső, hűvös, szeles volt az' idő, s ez megnehezítette a versenyzők dolgát. Vizsgák után — félúton Verőfényes délelőtt. Három fiatalember áll a kaposvári könyvesbolt kirakata előtt, öltönyben, nyakkendőben, arcukon várakozás- teli izgatom. Idegességnek a nyoma sem látszik rajtuk, pedig mint kiderül, néhány óra múlva érettségiznek. — Lehet, hogy nyugodt- naik látszunk, de azért jobb szeretnénk egy nappal idősebbek lenni — mondja Nagy Gábor. — Holnap ilyenkor már semmi gondunk, végre kezdődhet a pihenés. Igaz, nem sokáig tart az idén, július elején már munkába állunk, Csabi barátommal együtt — mutat rá barátjára Gábor. — S a baráti kör harmadik tagja? — Én végig kihasználom a nyarat, s majd csak szeptemberben nézek munka után — feleli Józsi. — Ó az örök kényelmes — élcelődik Csaba. — Pedig neki is jól jönne a pénz. Amíg itt tanultunk a cukoripariban, minden hónapban kaptunk ösztöndíjat. Jó érzés, ha nem üres az ember zsebe. Ezért is kezdjük meg mar fnóst a munkát. A cukorgyár, ahol dolgozni fogunk, nem idegen számunkra. Hetenté egy napot már eddig is ott töltöttünk, s a nyári egyhónapos termelési gyakorlat is odaköt bennünket. A szakmunkásvizsgát is a gyárban tettük le, nem is olyan rég — emlékszik Visz- sza Gábor. — Ismerjük már az ottani munkát, az embereket. Ügy érezzük, nem lesz különösebb probléma a beilleszkedéssel. Persze kezdetben egy kicsit biatos$in furcsa lesz. Most már nem hivatkozhatunk az iskolára, mindenki felelős lesz önmagáért, a munkájáért. Elmúltak a diákévek. Oljt már „igazi” felnőttek leszünk. Hogy jó ez vagy rossz? Nem tudnám megmondani — tűnődik el Csabi. — Ezt talán néhány hónap múlva kellene megkérdezni. Hasonló cipőben jár Talpas László is, aki az 503-as Szakmunkásképző Intézet végzős tanulója. — Az én munkakönyvembe az Autójavító Kisvállalat neve kerül be elsőként. Egy évet már voltam ott gyakorlaton, így számomra sem lesz ismeretlen a hely. Mégis elsősorban azért választottam ezt a vállalatot, mert itt még bíznak a fiatal szakmunkásokban. Sok helyen nem.szívesen- fogadják őket, jobban örülnek az idősebb mestereknek. Igaz, ők rutinosabbak, mennyiségi és minőségi szempontból is jobban dolgoznak, de talán időjvel sikerül felzárkózni mögéjük. S hogy ez minél előbb megvalósuljon, szeptemberben jelentkezem az Ipari Szakközépiskolába. Ez azért is fontos, mert néhány év múlva a szakmunkásképző is ad érettségit, s így hátrányban lennénk az akkor végzőkkel. Jelenleg karosszéria-ilakatos vágyók, az érettségivel azonban általános gépészeti minősítést is kapnék. De ez még a jövő zenéje. Akinek azonban már nem az, legalábbis az érettségi, az Benke Mária, a Munkácsy Gimnázium negyedikes tanulója. Az érettségi teremből lép ki, mikor találkozunk. Kissé fáradtnak látszik. de már mosolyog. , — Mária, nem is kérdezlek most a vizsgáidról, feledkezz él • róluk egy percre, beszélj inkább a jövődről! Hogyan tovább? — kérdezem. — Az én életem remélhetőleg néhány évig még ösz- szefonódlk a tanulással Pécsre jelentkeztem az orvosira, s ha sikerül, kemény hat év áll előttem. Megjelöltem még az Egészségügyi Főiskolát is. s ha innen is elutasítanak, szeretnék a kórháziban elhelyezkedni. Mindenesetre az biztos, hogy szeptemberben új fordulat következik az életemben. Egyetem vagy főiskola, esetleg munkahely. Mindegyiknek megvan a maga varázsa. Ezért várom már izgatottam az őszt. Horváth Éva
