Somogyi Néplap, 1984. június (40. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-02 / 128. szám
1984. június 2., szombat Somogyi Néplap 9 IBY ANDRÁS Gaudeamus Negyven éve? ... Száz éve már? Komor tavasz volt, jött a nyár, és jött a borzalom. Űtnak indult egy kis csapat — közülük mennyi elmaradt — veszélyes utakon. Az évek szálltak, mint a szél. Az ember csak ritkán beszél mindarról,a mi volt. Előre néztünk, mint aki nem mer hátra pillantani, mint egykor ama Lóth. Pedig a múltunk nem ereszt, és egyre több.a sírkereszt, mi pihenésre int. Most hát megáll a kis csapat, s mindenkit, aki megmaradt, jól számbavesz megint. igitur!? Tibor, Iván s szegény Dezső ... Sírjukon fű hány éve nő? És mások is sokan elmaradtak félúton. Hová lettek? Nem is tudom, az idő úgy rohan. Küzdöttünk, és míg folyt a harc, siker ért-e avagy kudarc lassanként egyre megy. A csúcsra értünk, és az út innen már csak a mélybe fut. Nem oly magas a hegy. Hiába lettünk eszesek, csigolyáink már meszesek, lasabban lép a láb. Tudjuk, az út hová vezet. Fogjunk hát egymással kezet, és ballagjunk tovább. D ani kilencéves volt, nagyfejű, és imádta az édesanyját. Kilencéves volt, mint a csodákat hívő emberek mindig. Apja az istenek honába disz- szidált, ahonnan nincs visz- szatérés — hát anyjáért rajongott helyette is, és arról ábrándozott, hogy megmenti egyszer. Képzeletében hol lángra lobbant a ház, hogy ő élete kockáztatásával, ölben hozza ki édesanyját, hol banditák törtek a városra, akiket egyedül kellett visszavernie De hiába edzette indiánregényeken a szívét, hiába ajzot- ta pattanásig az íját, apja elfeledett, érthetetlen Naplóját olvasgatva újra és újra vacogó kisfiúvá vált. „Apa mindig szomorú volt?” „Nem, kisfiam, nem.” „De amit ír, nagyon szomorú.” „Honnan tudod?” „Nálam van a Naplója.” „Neked még nem szabadna azt olvasnod.” „Miért volt szomorú?” „Tudod, néha elkeseredett.” „Néha mindenki elkeseredik, igaz?” „Igen, kisfiam.” „És miért ír mindig a Csuka-tóról?” „Ott ismerkedett meg velem.” ... nem tudom, mi szívta ki a türelmet abból a nap- sütés-nevetésű lányból, aki a feleségem... a tó egykori ezüstje, ami szertetükrözte jókedvét, ólomszerűvé vált, mozdulatlanná ... az iszap á partra csap, és én már nem találok vissza a szavaink forrásához ... és én már nerrf tudok megtisztulni az emlékekben, újjáteremtve ezzel a jelent. .. Dani aznap is rettenthetetlen hős volt, amikor a szirénázó mentőautó megérkezett: az orvosok azonban már csak egy tehetetlen kisfiút láttak az anyja mellett térdelni. Gyors, pattogó szavak repkedtek, amilyenekkel Dani szokta megfélemlíteni az ellenségeit — de most hiába könyörgött, hiába kiabált a rettenthetetlen hős, egyedül maradt az üres lakásban. Hogy elűzze félelmét, föl-alá járkált, ahogy apjától látta, aztán, ahogy apjától látta, ágyba bújt. ... Talán azt szerette volna, ha hozzásúlyosodom ... ha rám is rámrakódnak a hétköznapok, és lehúzzák a karomat, mint a teli bevásárlószatyrok . .. félek, hogy mart a fiaim engem formáz, gyűlölete ellene is fordul... rá is kiterjeszti, mintha fekete szárnya nőtt volna... a keserűség földrevert varjúja gubbaszt már régóta a szemében ... „Mi az a Csuka-tó, anya?” „Egy régi bányató, kisfiam.” „Messze van?” „Messze.” „Ti miért jártatok oda?” „Talán hogy a bátorságunkat bizonyítsuk.” Egyszer el kell oda mennem, anya.” „A Csukató hideg és mély, kisfiam.” „Apa azt írja, ezüstből van.” „A Csuka-tó hideg1 és mély, kisfiam.” Sokáig vergődött, míg el tudott aludni végre, össze- összekoccant a foga, de maga sem tudta, a hidegtől-e vagy az üres gyógyszeresfioláktól. Moccanni sem mert, úgy érezte, valaki áll mögötte, s ha megmozdul, azzal elárulja magát. Apró kupacba hordta össze az álom, s a Napló a Csuka-tó vízében lebegett ..............furcsa, külön ös álmom volt a tóról... ijesztő, sötét alagút az erdei ösvény ... két kisfiú tapossa a havat... vacognak mindketten, de letagadják maguk előtt is, úgy nógatják egymást . . . amikor végre a tiltott tóhoz érnek, csalódottan látják, hogy befagyott a víz . .. — Pedig azt hittem, megleshetjük — pityeredett el az egyik. — Apu biztosan megver otthon. DEÁK MÓR Csuka-tó — Te mondtad, hogy jöjjünk! — kiáltotta dühösen a másik. — Te mondtad, hogy alkonyaikor látni lehet a Csuka-királyt! ... megrándultam álmomban, szerettem volna fölébredni ... szerettem volna, ha nem folytatódik többé semmi... Megrándul álmában, szeretne fölébredni. Szeretné, ha nem folytatódna többé semmi. Megrándul, de az álom örvénye beszippantja, hiába kapálózik erőtlen mozdulatokkal, hiába üt ki verejték a haja tövén. ... stég . .. korhadt, megrepedt deszkák, vízbe csúszott palló ... először Dani, aztán a másik merészkedik rá .. jég ... sikoly, a fiam megcsúszik ... a másik futása ... eszeveszett, félőrült futása .. ujjak... fogást kereső ujjak . . . látom, és nem tudok segíteni. a zokogás, amikor végül partot ér... a húsba maró hideg, az alkony ... az ijedtség, az úszni neon tudás... a menekülés, keresztül az erdőn... s a zokogás otthon, a zokogás .. „Voltam a Csuka-tón; anya.” „Tudom, kisfiam.” „Tudtad, hogy elmegyek, ugye?” „Igen, kisfiam." „Azért, mert ott ismerkedtetek meg.” „Meg azért, mert nem engedtelek.” „Majdnem meghaltam, anya!" „Miért fordulsz el?! Majdnem meghaltam !” -V Most, most végre fölébred. Fázik, de csurom víz a teste. Fél, de érzi, hogy előbb- utóbb el kell mennie a tóhoz. Felöltözik, az iskolatáska húzza a kezét. Két órával a tanítás kezdete előtt már bent ül az osztályban. „Mi baj, anya?” „Tudod. Néha mindenki elkeseredik.” „Én megvédelek bárki ellen!” „Jól van, kisfiam.” „De ha nem mondod meg, mi baj, nem tudok segíteni.” „Nincs semmi baj, fiam.” „Te nem szeretsz engem, anya? Miért nem szeretsz te engem?!" ... ki az, aki még adni tud ... mindegy, mit, csak ingyen, mert még vagy már nem megvásárolható ... talán a költők? ... a költők koporsóból beszélnek mindig ... a szerelem koporsójából, a barátság koporsójából... ha felujjongnak, az is csak olyan, mintha_ fekete ruhában örülne valaki... jaj, ha elmegyek, levetett gönceimet rá ne adja a fiamra . .. A portás nem enged be. — Ma nincs látogatás — mondta kimérten —, kisgyerekek meg, pláne felügyelet nélkül, amúgy se mehetnek be. — Tudja mi maga? — kiabálta a kisfiú, csak el ne sírja magát. — Egy hülye hólyag! Hülye hólyag! Hülye hólyag! „Sokan haltak meg a Csuka-tóban, anya?” „Sokan, kisfiam.” „Ti is?” „Apád igen. És lehet, hogy én is. Igen, lehet." „De én nem!” „Hál istennek, te nem.” „Mert erős vagyok és bátor, igaz, anya?” „Igaz. De azért ne menj el oda." Talált egy rést a kerítésen, bedobta az iskolatáskáját, utánamászott. — Anyukámat keresem — szólította meg az egyik nővért. — Pogány Dánielné. Sok gyógyszert vett be tegnap. Véletlenül. A nővér rámosolygott, megsimogatta a fejét. — Gyere — fogta kézen a kisfiút. Az öröm. A szégyen. „Hogy kerülsz ide?” „Bemásztam.” „Ne haragudj rám, fiam.” „Nem haragszom, anya.” „Hívd el a nagymamát.” „Jó, elhívom." „Mi ez rajtad?” „Apa orkánja.” „De hiszen borzasztó nagy!” „Nem baj. Legalább jó kényelmes.” „Na gyere, feltűröm az ujját.” „Jobban vagy, anya?” „Jobban. És most eredj haza." „Anya! Tudod, hogy én bárki ellen megvédelek! Ugye, ugye tudod?!” „Tudom, Dani. Na eredj, eredj.” ... talán félnem- kéne a Csuka-tótól. .. talán nevetséges, hogy mi mindent jelent nekem az a tó ... jobb lett volna, ha megismerem a tengert ... talán akkor nem nőne ekkorára éjjelente a tó ... talán megtalálom még a partján azt a régi-régi lányt... hiszen én jól tudok úszni... nagyon jól... „Te tudsz úszni, anya?” „Nem tudom. Valamikor tudtam.” „Miért csináltad ezt? Azt mondták meg akartál halni.” „Mondtam, hogy ne haragudj." „Mikor jössz haza, anya?” „Nem tudom'. Na eredj, menjél, és hívd el a mamát." De Dani nem hazafelé indult. Most. Most sikerülnie kell, gondolta, s megszapo- rázta a lépteit. ... ijesztő, sötét alagút az erdei ösvény ... Révész Antal grafikája Jugoszláviai magyar irodalom A jugoszláviai magyar irodalomnak áldozatos küzdelmeikben, kelllett létreihozíniia a maga intézményeit a két világháború között. Ezeket az intézményeket — a folyóiratokat, a könyvkiadási lehetőségeket — tönkretette és szétzilálta a háború: 1945 ta-, vaszán szinte a semmiből kellett ismét felépíteni a szellemi élet otthonait, melyek Újvidéken és részben Szabadkán jöttek létre. Hatékony szervezője a Híd című folyóirat, amely a két világháború között a vajdasági magyar kommunista értelmiség orgánuma volt, s a felszabadulás után minden szellemi érték átfogására törekedett. Munkáját az 1965- ben alapított Új Symposion, a fiatal írók folyóirata, illetve az 1971-ben indult Üzenet című szabadkai folyóirat egészíti ki. Nagy szerepet vállal az újvidéki Fórum könyvkiadó és az ugyancsak Újvidéken — az egyetem keretében — dolgozó Magyar Nyelv, Irodalom és Hungarológiai Kutatások Intézete, amely 1969-től kezdve Tudományos Közlemények címen ad közre nyelvészeti, irodalomtörténeti és néprajzi kérdésekkel foglalkozó folyóiratot. Mellettük Újvidéken és Szabadkán magyar színházi társulat működik, gazdag műsorral jelentkezik az újvidéki magyar rádió és televízió is. A vajdasági magyar irodalom élete némiképp másként alakult, mint a többi magyar nemzetiségi irodalomé vagy éppen a magyarországié. A jugoszláv művelődéspolitikában az ötvenes évektől fogva már nem érvényesültek azok a dogmatikus nézetek, amelyek a „személyi kultusz" korában olyan torzító hatást gyakoroltak a szocialista országok irodalmára. A vajdasági magyar irodalom ilyen módon nyitottabbá vált, könnyebben tudta magába fogadni a világirodalmi hatásokat, és fogékonyabb lett az újító törekvések iránt. Ezeknek az újításoknak, kivált az avantgarde irodalomfelfogásának, igen nagy szerepük volt a vajdasági magyar költészetben, többek között Ács Károly, Zákány Antal és Pap József munkásságában. Mellettük Fehér Ferenc lírája inkábbb a népi hagyományok folytatójának mutatkozott. A prózairodalom a két világháború között már kitaposott úton haladt, midőn — elsősorban Herceg János, Majtényi Mihály és Németh István műveiben — képet adott a jugoszláviai magyarság változó életéről. Burány Nándor összeroppanás című regénye a háború utolsó esztendejének súlyos tapasztalatait idézte fel. Modernebb törekvéseket képviseltek Szirmai Károly látomásos elbeszélései, például A csend víziói című kötetben, illetve Major Nándor példázatos értelmű, intellektuális regényei’ így a Büntetés és a Hullámok. Ugyancsak a példázatosság kapott szerepet Deák Ferenc abszurd elemeket is tartalmazó színdarabjaiban. A vajdasági magyar irodalom — az Új Symposion körül gyülekező fiatalabb írók munkájának következtében — a hatvanas években került igazán az avantgarde áramlatok vonzásába. 1964- ben Sinkó Ervin bevezetésével jelent meg a Kontrapunkt című antológia, amely először adott átfogó képet a fiatalok törekvéseiről. Tolnai Ottó, Domonkos István, Fehér Kálmán, Tóth Ferenc és Ladik Katalin költészete valósággal felforgatta a jugoszláviai magyar líra addigi normáit, törvényeit. A nonkonformista közéleti magatartás és az állandóan megújuló nyelvi, formai kísérletezés fontosságát emelte ki. A vajdasági magyar irodalomban a szürrealizmus, a dadaizmus öröksége, illetve az újabban fellépő neoavant- . garde jellegű gesztusköltészet, a szövegkonstrukció, sőt az irodalom és a képzőművészet határterületén elhe-^ lyezkedő vizuális költészet kapott nagy szerepet. Az Új Symposion elbeszélői ugyancsak újításokra törekedtek, s például Tolnai Ottó Rovarház című „regénye” merészen elutasította a hagyományos epikai alakítás minden fontos követelményét: a cselekményt, az alak- és környezetrajzot. Ezzel együtt is a születő művek többsége inkább a sok- nemzetiségű vajdasági társadalom múltjának és jelenének ábrázolására törekedett Ilyenek voltak Gion Nándor Testvérem, Joáb és Virágos katona, Végei László Egy makró emlékiratai és Domonkos István A kitömött madár című regényei. Varga Zoltán regényei — például Életveszély című munkája fantasztikus és mitológiai elemeket szőttek az ábrázolásba. A fiatal Balázs Attila Cuniculus című műve avantgardista ötletekkel mutatta be az ifjú nemzedék közérzetét. A jugoszláviai magyar irodalmi életben igen komoly eredményeket ért el az irodalomtörténetírás, általában a tudományos és elméleti irodalom. A legnagyobb munkát Bori Imre, az újvidéki egyetem tanára végezte, aki számos monográfiái és nagyobb tanulmány mellett megírta a jugoszláviai magyar irodalom történetét is. Mellette Szeli István, Juhász Géza, Dér Zoltán, Bányai János és Bosnyák István a jelentősebb irodalomtudósok és kritikusok. Pomogáts Béla Megnyílt a franciaországi Véra Cardot kiállítása Budapesten, a Dorottya-utcai kiállítóteremben. Képeink a kiállításon készültek. A mesebeli állat B. kisasszony Nő nyakékkel Osztojkán Béla Korán kelő lányok Tiszta saemű őszikék kicsit búsak álmosak jönnek mint az őzikék illatosak lányosak Rejtik kicsiny emlőiket rezegtetik csengőiket hogy sietnek hogy szaladnak jönnek jönnek mennyin vannak Lábuk lángos kardvirág mégis bodorul a rét rajtuk hasal a világ hej tergernyi Margarét
