Somogyi Néplap, 1984. május (40. évfolyam, 102-126. szám)

1984-05-13 / 111. szám

Tisztelt Szerkesztőség! Vjkéry Csaba kaposvári olvasójuk április 10-én' meg­jelent levelében a lakótelep nevében arról érdeklődik, hogy miért „épül” csigalassúsággal a nevezett játszótér. A tisztánlátás érdekében röviden vázolom az előzményeket. 1982. december 20-án a Városi Tanács vb terv- ét munkaügyi osztálya a Somogy megyei Tanácsi Tervező Vullulat KISZ-szervezelét kérte fel, hogy társadalmi mun­kában készítse el egy igényes játszótér tervét az adott te­rületre. A tervek 1983 áprilisában elkészültek. A játszótér költsége — az akkori árszinten — 1,5 milliót tett ki. A zárt játszóteret földrézsűböl alakítanák ki, mely fe- lülnézetböl sárkány formát rajzol. Bejárata a lakótömb belseje felé nyílnék egy úgynevezett ..sárkány-szájon” ke­resztül, mely faszerkezetű lenne. A játszóteret a sárkány hasába terveztük a játszóeszközökkel. A tervezők arra gondoltak: a belső kialakítás tegye lehetővé, hogy a ját­szadozó gyermekek á földmű védelmében biztonságban legyenek. / A megvalósításhoz . 2500 köbméter töltésföldre, ivé- cs csapadékvíz be- és elvezetésére, útépítésre, jelentős te­reprendezésre. faanyagra és nem kevés munkaerőre van szükség. Készben megoldottuk mar a föld ,töltésanyag helyszínre szállítását. A kivitelezéshez tanácsi keretből 200 ezer, az 1. sz. GAMESZ-töl 100 ezer forintot kaptunk és részben biztosítottak a játszóeszközök. Anyagi nehézségeink ellenére nem kívánunk lemon­dani a „sárkány” játszótér megvalósításáról, azonban an­nak elkészítéséhez jelentős vállalati intézményi, lakossá­gi összefogásra van szükség. Számítunk a kaposvári kivi­telező vállalatok — Délviép. Sáév, Tanép, KÉV, DRW, VGV. IKV —, szövetkezetek, ktsz-ek, intézmények kollek­tíváinak aktív részvételére és támogatására. A játszótér terveiről — a társadalmi összefogás lehe­tőségeinek felmérése érdekében — május 17-én 18 órakor a Füredi úti szabadidő klubban tartunk ismertetést, mely­re szeretettel meghívjuk a segítőkész vállalatok, intézmé­nyek, egyéb szervek, valamint a jószándekú és segítőkész kaposvári lakosság képviselőit. Tisztelettel: Németh Zoltán osztályvezető Kaposvári .Városi Tanács V. B müszaki osztály Somogyi Néplap XI. évfolyam, 111. stém ie§4, május 13., vasárnap Állatóvoda a Dorottyában Görény. Nyérc. Kapucinus majom. Gibbon (olyan, mint a moncsicsi!). Pápaszemes kajmán. Óriáskígyó. Fekete párduc, puma, oroszlán és papagájok. A Dorottya szál­ló termeiben tegnap meg­nyílt díszmacska-kiállítá- son a veszprémi és a pécsi álattkert különlegességeivel is találkozhattak az érdek­lődők. A békés cicák hatal­mas közönségsikert arattak, hát még a két állatkert „ap­róságai”! A kaposvári Móricz Zsig- mond művelődési ház kiál­lításán Simon Ildikó a veszprémi, és Schlepp An­tónia, a pécsi állatkert gon­dozói vigyáztak arra. hogy a látszólag békés jószágok valóban azt tegyék, . amit várnak lólük: a tízhónapos fekete párduc úgy^ simuljon a kéz alá, ahogy azt a gye­rek elvárja. Seila ugyanis kegyetlen, ahogy ez a pár­ducokhoz illik. A kiállítás ma este 6 órá­ig lesz nyitva. A Béke és Szocializmus új számából A lenini eszmék időszerűsége A lenini eszmék időszerű­ségéről — Lenin születésé­nek 114. évfordulójáról megemlékezve — közli a fo­lyóirat több kommunista és munkáspárt vezetőiének írá­sát. Jegor Jakovlev szovjet újságíró Az igényesség le­nini iskolája című cikkében méltatja Lenint mint a szov jet állam- vezetőjét, bemu­tatja gyakorlati munkáját munkamódszerét. Athos Fa va, Argentína Kommunista Pártjának főtitkára a dik­tatúra bukása után kiala kult helyzetét és az argen tin kommunisták által a kö zeljövőben megoldandó fel­adatokat ismerteti. Ausztrfh Kommunista Pártjának XXV. kongresz- szusáról Franz Muhri, a párt elnöke, a Német Kom­munista Párt VII. kongresz- szusáról pedig Hermann Gautier, a párt elnökhelyet­tese tájékoztatja a folyóirat olvasóit. A pártmunka eredményességének feltéte­leiről és kritériumairól fq- lyó eszmecsere keretében ezúttal Tao Dzuj Tung, a Vietnami Kommunista Párt KB propaganda és agitációs osztályának vezetője fejti ki véleményét. Interjú készült Petko Ru- szevvel, a Bolgár Kommu­nista Párt KB tagjával, a Partien Zn ot (Pártélét) fő­szerkesztőjével a folyóirat munkájáról, feladatairól. A nukleáris háborúról is elmondható-e, hogy „a po­litika folytatása más eszkö­zökkel”? Erről a témáról közli a folyóirat a szerkesz­tőség általános elméleti kér­désekkel foglalkozó bizott­ságának álláspontját. A szocializmus realitásai című sorozatban négy or­szág: az NDK, Csehszlová­kia. Magyarország és Len­gyelország példáján mutat­ja be a folyóirat, hogyan működnek a helyi képvise­leti szervek egy szocialista államban. A Noszty fiú esete Tóth Marival A Gertler Viktor élet- m ú sorozataink ez a filmje Mikszáth híres regénye nyo­mán készült. Noszty Feri, a csinos, fiatal hadnagy — Terescsény hölgyeinek ked­vence — bajban van: dél bem lejár egy kétezer forin­tos váltója, s fogalma sincs hogy miből fizeti ki. Apja ezért utazott hozzá Pestről... A főbb szerepeket Uray Ti­vadar. Mécs Károly, Kren- csey Mariann, Mezei Mária, Páger Antal, Fónay Márta. Petényi Ilona. Pécsi Sándor, Bodrogi Gyula játssza. Ma este, 20.05-kor kerül a Televízió képernyőjére. A világ népessége 4,8 milliárd ember A fold lakóinak száma 4.8 milliárd főre emelkedett a múlt év végére, vált is­meretessé Washingtonban egy népességkutaló intézel közlése nyomán. Az intézet szerint a föld lakóinak száma évente 85 millió fővel nő. Amennyi­ben a világ népessége a jelenlegi ütemben bővül, akkor három éven belül el­éri az ötmilliárd főt. VIZ — Lányom, téged keres­nek! .., Riss Ern# rajz» A ház udvarán, a nagy lombú diófa alatt anyóka ül. Kezét összefogva, lazán ölébe ejtve figyel egy pont­ra, hitetlenül; mintha még most is csak álom lenne, amit lát. Kicsit vaksi sze­mét összébb húzza, s meg­nyugszik: ott van, s hogy tud ragyogni! Rajta a lom­bokon átszökö napsugár cső- vaja penge-villanású, ke- hely-ragyogású. Elnéz: szemeit végighor­dozza a jólismert udvar tár­gyain, gyorsan, sietősen, hogy ismét csak a. fényes vízcsapon pihenhessen meg tekintete. Víz! Feláll, a konyhába bal­lag. piros zománcú falban babot hoz. öt lépés a kony­haajtótól a csapig. A tálkái a csap ala helyezi, lassan fordít a fekete műanyag fo­gantyún, és máris csobog a kristálytiszta víz. Elzárja, két kézzel megfogja a tál­kát, kissé eltolja magától, hogy jobban lássa a vizet, a gyönyörűt, a csillogót, a tisztát. Nézem magamba feled­kezve a tétlenért boldogsá­got, az anyóka arcát gyö­nyörűvé varázslót. A hétköznapot ünneppé varázsló csodát! Kerner Tibor Hétvégi szolgáltatás Gyuris József kaposvári olvasónk pénteken délután mondta el: a hideg idő miatt befütöttek a távfűtők, s ennek jóvoltából ömlik a víz a felette levő lakásból. Örülne a melegnek és a fű­tők jószándékának, de nein úgy, hogy a nyakába csorog­jon a viz. S ennek oka: péntek délután nincsen a Kanizsa úti tömbíűtőbcn ügyelet. Ez így persze vadul hangzik: bizonyára van, csak elment valahova a karban­tartó. A vonal innenső vé­gén széttárom a karom. Mi­tévők legyünk, a 13-359-es telcfonszámot nekem sem veszik fel. Visszatérő esetek ezek. A múlt hét végén egy hölgy panaszolta, hogy a Dédász kaposvári ügyeletén nem vettek fel a hallgatót. Egy n&Asik merges bang a vizes poharába csurgó barna vizet kérte számon — rajtunk, mert a vízmű ügyeletet nem laJálla. Nincs a hétvégén gázcsere, kétnapos a távirat, zárva a művelődési ház. Ho­va tűntek a szolgáltatok? S a hétvégi kertek tulajdo­nosa, ha vetőmagra, nö- vény védő szerre, ne adj is*- len, egy ásóra lenne szüksé­ge, csak a szomszédhoz for­dulhat, a bolt ugyanis zár­va. A pénteki munkaidő sokak szerint csak délig tart. mert utána a keresett fél vidéken van, tárgyal, tanácskozásra utazott... A szolgáltatóktól pedig joggal várható cl egy me­gyeszékhelyen, hogy a hét­végén is a helyükön legye­nek, felvegyék a telefont, s ha kell, intézkedjenek. B. J. Tarka sorok rhh Audrey Hepburn egy­szer , bizalmasan el­árulta barátnőjének, hogy egy orvossal a?ért bontotta fel az eljegy­zését, mert az nagyon fösvény. — Csak nem kérte tőled vissza az ajándé­kokat? , — Dehpgynem — mond­ta Hepburn —, sót még számlát is küldött a harminckét vizitről... Vadászok — Én négyszáz mé­terről is megcélzók egy nyulat... — Ne haragudj! Olyan távolságról nem is lehet eltalálni! — És ki mondta, hogy eltalálom! Másik A betegnek retten-ste* gyomorégésé van. Elro­han az orvoshoz. Az orvos megvizsgálja, és így szól: — Felirok magának egy gyógyszert. Ha ez nem használna, jöjjön el ismét, akkor majd felírok egy másikat, az biztosan használni fog A beteg szerényen közbeszól: — Kérem, doktor úr, nem írhatná fel mind­járt azt a másikat? Moziban — Miért van ma olyan kevés néző ? — Mert ezt a filmet tizenhat éven aluliak­nak nem ajánlják, a többieket pedig nem ér­dekli ... A hét vicce Az én férjem min­dent megtett értfem amit csak lehetett! Elő­ször a régi barátairól mondott le, azután a szeszről, majd a ciga-. rettáról, végűi rólam is ... Siker — Professzor űr' Professzor úr! A labo­ratórium a levegőbe re­pült ... — Pompás! Ez a bi­zonyítéka, hogy a talál­mányom sikerült. Könnyű Kovács elmegy a könyvkereskedésbe, és valami modern olvasni­valót keres. — Valami könnyít adjunk talán? — kérdi az udvarias segéd. — Felőlem lehet ne- héz is — feleli Kovács —, autóval vagyok. Somogyi Néplap Ai MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő; JÁVORI BÉLA l-észerkesztő-h.: du- Kp. (<-».« lm.*« Szerkesztői eg; Kanos*«*. Latinos Sándor u. 2. Postacím; Kaposvár Pt. 31. 7401. Telefon; 11-510, 11-511. 11-512 Kiadja a Somogy megyei lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca S. h. 2. Teiefon: 11-516 Postacím: Kaposvár, Pf. 31. 74*1 Felelős kiadó: Balajczo János Terjeszti c Magyar Posta Előfizethető a hirlapkézbesitó postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj •Hf Hónapra 34 Ft, negyed黫 102 Ft, fél évre 204 Ft, egy évre 408 Ft Index; 2S 967 ISSN 0133-0608 Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalót kaposvári üzemében, Kaposvár, Május 1. u. 181. Felelős vezető; Kisdeak Jozs«f mb igazadé I

Next

/
Thumbnails
Contents