Somogyi Néplap, 1984. május (40. évfolyam, 102-126. szám)

1984-05-03 / 102. szám

1984, május 3-, csütörtök Somogyi Néplap 7 SPORTg Hárman két keréken OLIMPIAI ÖTPRÓBÁZÓK NAGYATÁDON A Ferencvárost búcsúztatta a Bányász Siófok a négy között Siófoki Bányász—Ferencváros 4:2 (2:0), 2:2, 4:2 Harminchét általános is­kolás fiú, tizenöt pirosnyak- kendős kislány, negyvenegy nő és száznegyvenet férfi — összesen kétszázhar- mincnyolcan pattantak ke­rékpárra vasárnap délelőtt Nagyatádon, hogy részt ve­gyenek az olimpiai ötpróbá- zók kerékpártúráién. A fér­fiakra a Nagyatád—Böhönve —Nagybajom—Kaposmérő útvonalon, oda—vissza száz kilométer megtétele várt. a nőknek csak Nagybajomig Hétfőn Budapesten a Test- nevelési Főiskola sportléte­sítményeiben a döntőkkel befejeződött a középfokú is­kolák idei labdajáték-kupa versenysorozata. A lányok kellett eljutniuk, hogy on­nan visszafordulva hatvan kilométert kerekezzenek. A városi KISZ-bizottság lele­ményességének köszönhető, hogy rajtvonalhoz szólítot­ták az úttörőket is: ők per­sze csak néhány kilométert pedáloztak. A rajt után gyorsan szét­szakadt a mezőny; percek alatt kiderült, hogy ki ké szült rendszeres edzésekkel és ki az. aki hirtelen ötlet­től vezérelve vágott neki. röplabda-vetélkedőjében szép kaposvári siker született; a Táncsics gimnázium csapata — a budapesti Kaffka gim­názium mögött — ezüstér­met nyert. Hat férfi már a város ha­tárában maga mögé utasí­totta a mezőnyt. Alig 23 perc alatt érték el Segesdet. s 1 óra után 26 percre volt szükségük arra. hogy a ka- posmérői fordulóhoz érkez­zenek. Közülük Varga Ta­mást, Hetényi Gábort, Gira Lászlót és Novák Pétert em­lítjük; visszafelé is ők ha­ladtak a legtempósabban. A legkényelmesebben a pécsi Gépipari Szakközépiskola tanulói teljesítették a túra követelményeit: hármójuk­nak elegendő volt egyetlen kerékpár, ők ugyanis egv tandemmel indultak. A túra sikeres volt. a ki­jelölt távot mindenki meg­tette. * V — Nemzetközi baráitságos labdarúgó-mérkőzésen méri össze erejét ma a Kaposgép V L együttese. Ellenfele a Weimar csapata lesz. A ta­lálkozó a Kaposgép VL-pá- lyán, 16 őrekor kezdődik. Siófok, 8000 néző. Vezet­te: Nagy B. (Marton. Haza­fi). Siófok: Szajcz (Takács 71. perc). Bódi. Olajos — Belé­nyesi. Horváth Tieber (Szabó 90. perc). Edző: Sző­ke Miklós. FTC: Zsiborás — Szántó. Haáz. Jancsika. Takács — Ebedli (Rubold 56. perch Deák. Pogány — Szabadi. Kerekes. Kvaszta (Répási 90. perc). Edző: Vincze Gé­za. Siófoki rohamok vezették be a mérkőzést. .Az FTC jobbára védekezésre szo­rult. A 12. perc meghozta az áhított hazai vezetést. Jan­csika Horváth I.-et elgán • csolta a kaputól 25 méter re. Bódi futott neki a lab­dának. és a szétnyíló sorfal között óriási erővel, a kapu bal oldalába bombázott 1:0. (Zsiborás elkésett a ve­tődéssel.) Válaszként Kere­kes fejjel veszélyeztette Horváth II. kapuját, majd Belényesi mentett Kvaszta elől. A 36. percben egyen­lítési lehetőséget szalasztott el Kerekes, akit Pardavi az utolsó pillanatban szerelt. A ferencvárosi csatár a 40. percben egy szabadrúgást 13 méterről élesen csavart a bal sarokra, de Horváth II. remek érzékkel védett. A 43. percben született a má­sodik gól. Haáz fellökte a 16-osra betörő Olajost, s Nagy B. túl szigorúan li­est ítélt. A labdát Bódi naev erővel küldte a kapu bal ol­dalába. 2:0. Góllal kezdődött a máso­dik félidő is. Az 50. perc­ben egy előrevágott ferenc­városi labdára Kvaszta és Brettner rajtolt, közben a ferencvárosi csatár a len­dülettől átesett a kifutó Horváth II. lábán. A játék­vezető nagy meglepetésre ismét büntetőt ítélt. (Sző sem lehetett szabálytalan­ságról!) A labdát Kerekes a jobb sarokba lőtte. 2:1. A 60. percben nagy védelmi hibából egyenlített a Fe­rencváros. Brettner teljesen ártalmatlan helyzetben el rúghatta, volna a labdát, ehelyett hazaadott. épp a kapu felé induló Szabadi­hoz. s ő kihasználta a le­hetőséget. és á jobb sáron, ba emelt. 2:2. Váltakozó já­tékkal teLtel, a további idő. Ezután került sor a hosz- szabbításra; ez mindjárt siófoki góllal kezdődött. A 92. percben a kapu elé be­törő Szabót Haáz buktatta Üjabb 11-es. A labdát Bódi a bal felső sarokba lőtte 3:2. Három perccel később megszületett a végered­mény: egy földön guruló hazaadásnál Zsiborás a lab­Sportcsarnok. 300 néző. Vezette: Elmauer, Szabó IV. SÁÉV: Kostencki (6), (Sosztonyi (24). Monok (19). Juhos (3). Gálosi (16). Cse­re: Dér (2), Magyar (8), Czimbalek. Nagy. Edző: Si­mon Károly. A ZTE az ifjúsági csapa­tával érkezett a mérkőzés­re. Tehette, hiszen 5 játé­kos is tagja a felnőttgárdá­nak. Az első félidőben tel­jesen egyenrangú ellenfelei voltak a kaposváriaknak, akik csak a 17. percben ju­tottak előnyhöz. A félidőt ugyan 46:45-re megnyerte a csapat, de Gósztonyi és Gá­losi kivételével mindenki mélyen a tudása alatt ját­szott. Foghíjas volt a véde kezés. a ZTE többször is üresbe játszhatta a labdát, s többnyire pontokkal fe­da mellé nyúlt. Szabó ott termett, és az üres kapuba gurította a labdát. 4:2. A hátralevő játékidőt már 10 emberrel játszotta végig a Bányász, mert Pardavi meg­sérült. Csak azoknak meglepetés az eredmény, akik nem lát­ták a találkozót. A Siófoki Bányász nagyon érett játé­kot produkált, nemcsak felnőtt ellenfeléhez, hanem a mérkőzés túlnyomó szaka­szában fölé is kerekedett. Mind védekezésben. mind támadásban időnként leisko­lázta nagynevű ellenfelét. Jók: A Siófoki Bányász­nak nem volt gyenge pont­ja, de Horváth II.. Pardavi. Onhaus. Bódi. Olajos és Horváth I. így is társai fölé nőtt. Az FTC-ben Jancsika. Deák és Szabadi dicsérhető. jezték be a támadásaikat. A második játékrészt nagv lendülettel kezdte mindkét csapat, a vendégek behoz­ták hátrányukat, s percekig fej-fej mellett haladt a két együttes. Maid a zalaiak rö­vidzárlatát kihasználva 64:56-ra módosította az eredményt a SÁÉV. Ez meg­zavarta az egerszegieket. s több labdát is ejadtak. 14 pontra nőtt az előny, magú biztossá vált a hazaiak já­téka. A vendégek sietették a pontszerzést, s ahogy ilyenkor lenni szokott, nem sikerült nekik. A hazai gárda győzelme percekkel a vége előtt biz­tossá vált. Jók: Gosztonyi. Gálosi. illetve Földesi. Bod­rogi. B. Zs. Á Táncsics gimnázium lányai ezüstérmesek Felszabadulási kupa SÁÉV SC—ZTE 86-74 (46-45) Labdarúgó bajnoki tabellák NB II 1. Eger 2. Békéscsaba 3. Débr. MVSC 4. Hódgép M. 5. Siótok 6. Szolnok 7. Bakony V. 8. Nagykanizsa 9. 22. sz. Volán 10. Keszthely 11. Ózd 12. Baja 13. D. Kinizsi 11. Kecskemét 15. Salgótarján 16. Sopron 17. Szekszárd 18. Kazincb. 19. H. Szabó SE 20. Ganz-M. 28 18 5 5 52-27 41 28 & 6 6 68-33 38 28 15 8 5 50-29 38 28 13 7 8 35-24 33 28 12 12 4 47-31 32 28 11 8 9 51-36 30 28 12 6 10 45-45 30 28 9 11 8 46-46 29 28 10 . 9 9 36-39 29 28 9 9 10 37-31 27 28 9 9 10 39-44 27 28 9 8 11 47-46 26 28 9 8 11 40-40 26 28 9 7 12 39-55 25 28 8 8 12 33-35 24 28 9 6 13 26-43 24 28 7 9 12 30-43 23 28 8 4 16 35-58 20 28 6 7 15 28-43 19 28 4 7 17 28-64 15 Területi bajnokság 1. K. Rákóczi 2. Mohács 3. Siklós 4. Bonyhád 5. Nagyatád 6. Kisdorog 7. Komló 8. M.-szászvár 9. Sellye 10. Boly 11. PVSK 12. Táncsics SE 13. Szigetvár 14. Boglárlelle 15. PBTC 24 18 1 5 47-18 37 24 11 12 1 43-18 34 24 12 6 6 34-15 30 24 12 5 7 36-29 29 24 9 10 5 34-24 28 24 10 7 7 39-24 27 24 9 8 7 31-25 26 24 9 7 8 32-22 25 24 8 8 8 23-26 24 24 6 11 7 29-29 23 24 6 11 7 28-32 23 24 8 5 11 25-36 21 24 6 7 11 21-41 19 24 6 5 13 36-47 17 24 6 3 15 21-45 15 16. Nagymányok 24 1 4 13 7-65 6 GAZSZÜNET! Értesítjük tisztelt gáz-, fogyasztóinkat, hogy 1984. május 3-án (csütör­tökön) 12.30-tól 15 óráig üzemzavar-elhárítás miatt gázszünetet tartunk Kaposváron a a KINIZSI LAKÓTELEPEN Kérjük, hogy a gázszünet idejére szíveskedjenek gázkészülékeiket elzárni. KÖGÁZ ÜZEME KAPOSVÁR (264030) Megyei labdarúgó-bajnokság Döntetlen m «S©fe®gós®k rangadóján Marcali—Tab 2:2 (1:2) Marcali. 500 néző. V.: Las- kai. Marcali: Bartha — Héder, Czuczka, Hajdú I., Ilia, (Rácz), Luka, Hajdú II., Kis-Dörnyel, Guricza, Elek, Izsák. Edző: Kis- borsó Imre. Tab: Kiss F. — Reichert Z., Kurucz, Reichert J., Kiss I. Vinkler, Kiss K., Balázs, Gyür­ke (Berki), Kovács, Németh. Edző: Puha József. Színvonalas összecsapáson a vendégek kihasználták a hazai védelem hibáit, s a 15. pereiben, már 2-rO-na vezettek. A 45. percben 1:2-nél a ha­zaiak 11-,est is hibáztak. GóMövők: Kis-Dörnyei, Lu­ka, illetve Czuczka (öngól), Németh. Jók: Hajdú II., Gu­ricza, illetve Kiss F., Ku­rucz, Kiss K., Balázs. Marcali ifi—Tab ifi 4:0 Beke Sándor Kiss .1. SE—Barcs 2:2 (0:0) Kapoly. 200 -néző. V.: Auman. A jó iramú mérkőzésen a hazaiak győzelmet érdemel­tek volna. Góllövők: Nemes, Rénes, El. Kovács 11-esből, Mongult. Jók: Murányi, Fá­bián, Németh, ill. Komái, Erdelecz, Gulyás. Kálmán Fercno Latinca SE—Fonyód 2:0 (1:0) Fonyód, 200 néző. V.: Szentgyörgyi. Végig nagy iramú küzdel­mes találkozón mindkét csa­pat' sok helyzetet kihagyott. A vendégek a 35. percben 11-est hibázták. A 72. perc­ben kiállítva durvaságért Kovács. Jók: Páli, Gajdén, Mikó, Horváth, illetve Fene- si. Pintér, Koszira. Tolnai Attila Kaposgép VL—Karád 1:0 (0:0) Kaposvár 200 néző. V.: Pesti Cs. A sok gólhelyzetet és li­est kihagyó hazaiak, ellen a lelkes és sportszerű vendé­gek végig jól tartották ma­gukat. Góllövő: Szrnka. Jók: Szrmjka, Bóna, Szilágyi, Kurják, illetve Komáromi I., Komáromi II.,. Gróf. Kaposgép VL ifi—Karád ifi 3:0 Göncz István VBKM Vasas—Szőnyi SE 5:2 (4:1) Kaposvár. 200 néző. V.: Horváth. Jelenet a Kaposgép V. L.—Karád mérkőzésről A jobb erőkből álló ha­zaiak akár nagyobb arány­ban is győzhet tök volna. Góllövők: Szabó (2), Rózsa­völgyi I., Átó, Rétsági, illet­ve Ágoston (2). Jók: Rétsági, Szabó, Tóth, Szentgróti, Pá- vel Zs., illetve Horváth R. Ágoston. Csupor Gyula Somogysárd—Kadarkút 3:0 (1:0) Somogysárd 200 néző. V.: Vukimian. Biztos győzelmet aratott a helyenként jól játszó hazai együttes. Góllövők: - Lukács (2), Vancsura. Jók: Sági I., Páli, Borbély, Vancsura, Lu­kács, illetve Miovecz, Máltán. Somogysárd ifi—Kadarkút ifi 7:1 Vancsura Vilmos Csurgó—Somogytarnóca 5:0 (1:0) Küzdelmes mérkőzésen nyert a vendégcsapat. Góllö­vők: Hideg S., (2), Treszler, illetve Burcsa. Jók: Haran­gozó, Hideg S., Szita, Ko­csik, illetve Burcsa, Bácsics. Somogytarnóca, 500 néző. V.: Polecsák. A listavezető vendég- együttes biztos győzelmet aratott. Góllövők: Deme (2), Takács, Horváth A., Mód. Jók: Krónusz, Mód, Kovács, Kiss. Csurgó ifi—Somogytarnóca ifi 2:1 Horváth József Zimány—K. Gazdász 3:1 (2:0) Kaposvár. 100 néző. V.: -Szabó T. K. Gazdász ifi—Z imany ifi 2:1 1. Csurgó 2. Tab 3. Kaposgép VL 4. Marcali 5. VBKM Vasas 6. Latinca SE 7. Kiss J. SE 8. Barcs 9. Somogysárd 10. Zimány 11. Kadarkút 12. S.-tarnóca 13. K. Gazdász 14. Fonyód 15. Karád 16. Szönyi SE Pócza Kálmán 23 16 4 3 59-21 36 23 12 9 2 42-20 33 23 14 5 4 40-21 33 23 14 4 5 72-24 32 23 13 4 6 59-32 30 23 12 6 5 45-21 30 23 10 9 4 43-21 29 23 9 10 4 33-20 28 23 7 6 10 27-32 20 23 8 4 11 36-45 20 23 7 3 13 33-46 17 23 5 7 11 24-41 17 23 2 8 13 28-60 12 23 2 7 14 20-73 11 23 2 6 15 28-61 10 23 4 2 17 30-78 10

Next

/
Thumbnails
Contents