Somogyi Néplap, 1984. május (40. évfolyam, 102-126. szám)

1984-05-09 / 107. szám

1984. május 9,, szerda Somogyi Néplap 5 László Levonta tárlata Mosdóson Festmények mellben Pálya 14ívtak, barátok, tí.M- té-lők gyűllek össze hétfon este a mosdóst tüdőgyógyin­tézet kultúrtermében, Lóiií'ó Levente festőművész tárlatá­nak megnyitójára. A képek hangulatához illő, Urát vei'* ses-zanés megnyitó műsor után dr. Albert Áron mon­dott, köszöntőt. Röviden vázolta a csaknem negyven éve Kaposváron élő alkotó pályájának Jelentő­sebb állomásait. László Le­vente a Balázs János Kép­zőművészeti Körben Gerö Kdztnér és Rutsz György ta­nítványaként kezdte festői pályafutását. Később a taní­tóképzőben Tömöri Aladár, majd Szegeden Winkler László festőművész volt a mestere. 1962 óta Kaposvá­ron tanít rajzot az 512. szá­mú Ipari Szakmunkásképző Intézetben, s tanítványai szép sikerrel szerepelnek a különböző pályázatokon, ki­állításokon. A festő huszonegy éve szerepel csoportos és egyéni kiállításokon. 1903-ban Pá­' rizsbam. később a megyeha­táron kívül Tapolcán, Gyu- in, Kőszegen, Pécsen, Bu­dapesten, Debrecenben, To­kajban ismerhette meg al­kotásait a közönség, A kiállítás látogató első benyomása a képek llraisá- ga íestői&ége. Bér a téma és az alkalmazott technika sok­féle, a festményeket erős hangulati töltöttség, oldott- ság köti össze, Képeinek többsége tájat örökít meg. A megközelítés azonban más ás más. A Szé­kelyföldi tájat pontosan, a komor, f-tökks hegyeket szín­éi forma tekintetében egy­aránt a valóság konkrét áb­rázolásával adja vissza. Más képein viszont a vidéket csupán jelzésekkel, az érzel­mi effektusok kiemelésével, elmosódott foltokkal közve­títi. ilyen az Erdöstít ho­mályos ábrája, a Parti kö­vek Szögletes, egymásba csú­szó vonalai. Különös benyo­mást tesz ránk a Téti világ. Verseny előtt Szinte belénk hasítanak a szikrázó fehér és hideg ké­kesszürke, éles jégsziilánkok, amelyeknek kuszasága mö­gött melegen és gömbölyűén sárgállik a napkorong. Minden képe érzést hor­doz, de van, amelyiknek központi témája is valami­lyen emberi állapot, hangu­lat, A Magány egy kopa­szon, szánendóen hajló fa a'att álló árva, elferdült székben jut kifejezésre. A kivágott fa emlékét meg tör­delt fél iileien fék ette kockák és vonalaik vibrálása őrzi fájdalmasan. Már-már hit­vallásnak számítanak a szimbolikus jelentésű Gyertya és ecset, valamint a Kedves tárgyaim című csendéletek. A lelki zakla­tottság, öröm, avagy éppen a szorongás kifejezője több esetbén a képplasztáka, azaz a festék érdes, göcsörtös fe­lületre való felvitele, Elgondolkodtató festmény — számomra a tárlat legér­dekesebb alkotása — az Égy katedrális emléke. A hal­ványkék árnyalataiban ját­szó lebegő, gótikus boltívek mintha álomból rémlené­nek föl. Az ég felé törd, lé­gies csúcsok Coleridge láto­máspalotáját idézik föl. Elnyújtott alakok, Hosszú, laza ecsetvonások, lágy tónu­sok. valósághű és nonfigura­tív ábrázolás váltakozik a képeken, László Leventét sok minden érdekli, keresi a neki leginkább megfelelő kifejezési formát. Közben az álmot képpé, a valós lát­ványt álomszerűvé lényegi- ti át. Beléfésti örömét, bá­natát, hangulatait képeibe. Mintha nem is kézzel, ha­nem a leikével festene. Ki­állítása úgy lesz a nézőszá­mára élmény, ha érzelmeit szabadon engedve nézi vé­gig a tárlatot. Tersztyánszky Krisztina Hamlet, mi lett? Itv-nézö Átlapozom a jegyzetfüze­temet; mennyi minden ma­radt említetiienül az utóbbi hetek műsorából? Például egy remek Woody Allan-in- tet'jú KepeS Andrástól a Stúdió 84-ben. Ugyanebben a műsortípusban a követke­ző héten két Bulgakov-mü- ről hallottunk ©szil étáit is ..zsébrévá-gó” pompás e «nzést Babarczy Lászlótól, aki a Mester és Margaritából színpadi változatot írt, il­letve Székely Gábortól, a Menekülés rendezőjétőJ. Ba- barczyról jut eszembe: Al­máéi Miklós nagyszerű szín­házi beavató műsorát Is­métlik a 2-es programban; ebben a Csiky Gergely Szín­ház igazgató rendezőjétől és Major Tamástól igazi csodá­kat is láthatunk az alkotót folyamat során! De hogy visszazökkenjek a vágányra, említést teszek egy Furcsa esetrőt — ez volt a doku- mentumfiilm címe —; egy apa harmincöt év Után talál « lányára és vállalná őt, hogy legalábbis részben ér­zelmi, anyagi jóvátételben részesítse, de a megtalált nem kér sem az apa csa­ládjából feléje sugárzó sze­reidből, sem az anyagi ja­vakból. Azt remélem, lesz folytatás, és találnak az al­kotók újabb „furcsa esete­ket", s tálalják majd Ilyen „Vitray-módra”. Hm ... Vit- ray. Az Igazi riporteregyéni­ség gyakran lesz vitapart­nerévé azoknak akik ilyen- olyan okokból támadják mű­sorai ürügyén magét a sze­mélyiséget. Most éppen az Elet és Irodalomban folyik polémia azok ellen és mel­lett, akik orvosi-tudósi fe­hér köpeny nélkül fedeztek föl gyógyszereket, Illetve fájdalomenyhítő kencéket Bevallom, Vitrayék igaza áll hozzám közelebb; ők azt tartják, hogy a tőmegkom- Wuiitkáeió igenis vállalja föl azokat az eseteket, ahol a gépezet valahol elakadt. Ha annak idején nem karol­ják föl a Naksol-ügyet, még ma Is zátonyon vesztegelne a naiki bácsika dereglyéje .. Riportokról esett szó. A Pannon krónika — pécsi áruvédjegyes tévétermék — májusi adása szintén ripor­tok füzére, egy-egy interjú­val, tudósítással spékélve. Irigykedve néztük a legszebb ház címet elnyerő épületét, Csaba Gyula és Rákos Tibor valóban szemnek tetszőt ter­vezett, Nemrég a kaposvári Munkácsy gimnáziumban avatták Trischler Ferenc egyik alkotását, most Bólé­ban Ismerkedhettünk meg a rokonszenves szobrászmű­vésszel, és ezen túl egy ro­konszenves, távlatokban gondolkodó gazdasági veze­tői szemlélettel. A megyei gazdaságoknak, téeszeknek mondom: mecénás kereste­tik. De ilyenfajta viszony ö zálog, mint amilyet ebben a riportban láttunk! Ahol a művész is vállalja az otta­ni embereket... Láttunk a Pannon krónikában zalai, tolnai epizódot is; Sofno- gyot ezúttal elkerülték a műsor stábjai. Kerülgetem a témát, mint macska a forró kását. Már előre is szaladtam az idő­ben. De ki kell mondanom; a május elsejei körkapcso­lás nem tudta megismételni az április 4-i, hasonló adás legjobb pillanatait, s vala­hogy lakodalmasok ihajcsu- liajoe mümagyarkodáséba fúlt. Az esti ajándékműsor Szegvári Katalin — Gálvöl* gyi János „baráti” acsarko- dása magánügy: nem tarto­zik a nézőre, hogy tetszett-e a szerkesztő riporternek a róla készített paródia ... Volt egy nagy vállalkozá­sa a Magyar Televíziónak. Észleryalyos Karoly megren­dezte Shakespeare Hamlet­iét. A sokadik dán királyfi­hoz volt szeren csenik Gálffi László személyében. Egy eretnek gondolat; a jóból is megárt a sok. Gassmann, Letek Jacobi, Szoktumovst* MJ, Maximilllan Schell és megannyi színházi Hamlet után Shakespaeare-rel motu dom, hogy ez jóra nem ve­zet. Mégunafják e remek­művet a nézővel! Ráadásul Esztergályosnak az égvilágon semmi mondandója nincs számunkra; a történetet — nem mindig szerencsésen meghúzva — tálalja. Pedig már Hevesi Sándor megír­ta, hogy meg kell keresni Shakespeare-ben minden kornak azt, amivel saját gondjaira is választ kaphat; ezért olyan mai és igazi Hamlet például a kaposvári! Gálffi egyhangú kántálása fővárosi kritikus kollégámat arra a felismerésre juttatta: kamasz Hamlet áll előttünk. Csakhogy a sfrésójelenetben kiviláglik: szó sincs kamasz­ról, a dán királyfi éppen harmincéves a történés ide­jén! Leskij László Két zenei esemény DON CARLOS Vezérmotívummé vélt a házai színházi kritikákbah a panasz; a legtöbb előadás­ra egy-két hónap után ráte­lepül a rutin penésze, leva- karhatatlanul, „mint a gua­no, feketén, vastagon’. Akadnak persze kivételek la. Magam • tizenhárom hó­napja láthattam először a Szegedi Nemzeti Színház opera társulatának Don Car- los-produkcióját, s a színvo­nalat akkor megiBinélelhe- tetlefthek véltem. A múlt héten azonban Siófokon, a Dél-balatoni Kulturális Köz­pontban épp oly magasren­dű élményben lehetett ré­szem, mint a Tisza-parti városban. Sőt, mintha eme legfeketébb verdl-gyémánt egyik-másik lapja Rt és most mintha erősebb fény- nyál esüilögött volna, miliőt akkor és Obt. Elkeserltően komor az a tlzehhatodik századi spanyol világ, melyben kudarcra ítéltetett Erzsébet, a király­né, s a trónörökös Don Car­los szerelme, halálra a pol­gárosodás eretnek tanait képviselő Posa márki — és szívbetnarkölóán komor Horváth Zottdn rendezése. A szabadság-kettőstől a záró­kép gyönyörű szerelmi du­ettjéig a legtöbb jelenetben csupán egy-két gyertya vilá­gítja meg a szereplők feke­te jelitiezait., jelezve, hogy a Brabant és Flandria szabad­ságáért küzdő két fiatalem­ber áldozatvállalása mégsem volt fölösleges. A gyertya­fényben egy szemernyit sem láthatunk a konvencionális operajátszás sablonjaiból. Van viszont árnyalt jellem- ábrázolás, a mozdulatok és a gesztusok sokfélesége ál­tal. Dráma ez a javéból. Mindehhez jön a Szegedi Szimfonikus Zenekar ihle­tett, elegáns játéka: a hege­dűsök legéttetszőbb pianóit is hallani lehet, a rézfúvó- sek fortéi sohasem fullad-, nak bömbölésbe, s általában remekül bontakozik ki .Ver­di hangszerelésének ezer­nyi finomsága a fiatal kar­mester, Cser Miklós kezei alatt. Egységes, markáns és szép a Molnár László által betanított kórus hangzása, kiváltképpen a hői karé. A főszereplők közül hárman is sikerrel állhatnak a ver­senyt az Állami Operaház nemzetközi hírű Don Car* los-produkciójénak szólis­táival. Mlsiita Zsuzsa kissé édes­kés plánéival tud szende kislány Is lenni Erzsébet, a királyné szerepében, Tökéle­tesre csiszolt szopránjának fortéival. In d u la tíob báná­saival lenyűgöző heroinévá Is képes válni a két szerel­mi kellősben, A negyedik felvonás ima.ielenetét hang­lemezre lehetett volna ven­ni elötidásábun. A FÜlöp király szerepét alakí'ó Grego* József tuda­tos, nagy művész. A töpren­gő, szere.é'.óá vágyó ember vonásaiból ugyan keveset villant föl, ám annál többet árul el a kegyetlen, hiszté­rikus zsarnokról. Sajnálni egy pillanatig sem tudjuk, <te szakadatlanul félünk tőle. s csodáljuk pokoli mélységekbe leereszkedni és barltonállí magasságokba egyaránt fölemelkedni képes basszusét, alakításának ki­dolgozottságát, Méltó ellen­fele a küzdelemben Rodrigo Pose márki, Kémeik Jő.rrsf. Nem az az Ifjú álmodozó ő, akibe valamennyi nagy- és dédanyánk fülig szerelmes volt, ellenkezőleg. Ezernyi árnyalatra képes baritonjá­val igazi hőst varázsöl elénk; halá-ozott, ravasz, konokul becsületes spanyol grandot. Ellentmondást nem tűrő fortéitól a hátunk bor- sózött, Sajátságos hangszlne mi­att aligha nevezhetjük esz­ményi hőstanornak Réti Csabát, Nem vitatható azon­ban, hogy szép dallamfoZ- máiáséval, diadalmas ma­gasságaival, játékának in­tenzitásával jó Ízléssel ele­venítette meg Don Carlos alakját. Lengyel Ildikó ke­veset mutatott meg Eboli hercegnő szerelmi szenve­délyéből, sodró érzékiségé­ből. A nehéz szerep korrekt elénekléséért azonban elis­merés Illeti. Jó „csapatjáté­kos" volt a íőinkvizítor sze­repében lienessey Gábor és V. Károly császár jelmezé­ben szakáig Péter. A Don Carlost két szerep­osztásban is láthatta-hall- hafta a közeli városok kö­zönsége. Rejtély, miért nem lehetett részese az élmény­nek a kaposvári publikum,.. ALÁZATTAL Egy néhány esztendeje történt eset jutott az eszem­be amikor meghívót kaptam a kaposvári Barokk Együt­tes jubileumi hangversenyé­re. A fővárosba tartó gyors­vonaton Csupor László íu- volalsnárrfi'. találkoztam akkor, az együttes alapító- jAv.il és vezetőjével. „Ze­nei könyvtárakban szeret­nék búvárkodni” —■ mond­ta —; „néhány új müvet akarunk megtanulni, s ez kották nélkül nem megy." Kottavásárlásról szó sem le­hetett, maradt a másolás, természetesen kézzel. A Ba­rokk Együttes tagjai még­sem panaszkodtak. Inkább derűsen, jó adag humorral vették tudomásul a ténye­ket. Szerényen, a zene és a közönség iránti alázattal. Ugyanezt a szerénységet, megllletődöUséget láttam arcukon hétfőn este a ka­posvári zeneiskola nagyter­mében, az együttes alapítá­sénak tizedik évfordulója al­kalmából rendezett hangver. senyen. A produkciókat persze nem lehet szerény­nek nevezni. Négy Vlvaidí- fuvolaverseny friss, hangu­latos interpretálásával s egy Benedetto Marcello-koncert előadásával teremtett - nagy­szerű hangulatot Csupor László, s öt muzsikustársa: a fuvolás Csupor Lástlóné, a hegedűs Gyánóné Bokor Mária, a gordonkás Horváth László, valamint a csemba­lón közreműködő Bernáth Magda, az együttes alapító tagja, s Balázs István, a csoport mai vezetője. A ze­nész-szolidaritás szép példa­Záporpróba az Operaház színpadán A megifjodó Operaház új színpada kedden reggel víz alá került: záporpróbán vizs­gáztatták —a tűzoltóik és a szakmabeliek előtt — a dal- színház legfontosabb bizton­sági berendezését, amelynek 600 méter hosszú csőhálóza­tára fölszerelt 184 vízszóró rózsa 26 méter magasságból sűrű vízfüg.gönnye] árasztot­ta el a játékteret. A Cső­szerelőipari Vállalal dolgozói készítették ezt a tűzvédelmi berendezési, amelynek tar­tályaiban 80 köbméter vizet tárolnak — óvatosságból a szükségesnél mintegy 90 százalékkal többel. Ezúttal csupán a Víznek egy részét használták föl, mert azt vizs­gálták, beteríti-e a víz a színpad minden talpalatnyi helyét. A szakértők szerint a próbán a berendezés sikere­sen vizsgázott. Az ütemterveknek megfe­lelően megkezdődlek a szín­pad 10 süllyeszthető éá emel­hető pódiuménak egységen­kénti próbái is. Az épület kőhomlokzatá­nak csaknem 00 millió forint értékű felújítási munkálatai, a máladozó és sérült kőele­mek pótlása és a levegő szennyeződésétől piszkos- szürkére színeződött felületek megtisztítása is megkezdő­dött. A nézőteret pedig ha­marosan elfoglalják az asz­talosok, és fölszerelik a szók- sor otkatí jaként lépett pódiumra a csoport két „kültagja”, Fröh­lich Lajos brácsás és Kuti Béla hegedűs, s ugyanebben a szellemben, igényesen, íz­lésesen adott elő egy Bux- tehude- és egy Michael Haydn-szerzeményt a Can­tus Pannonicus kamarakó­rus, Heísz Károly vezényle­tével. Hadd ne méltassam ezút­tal részletesebben a csapat­munkát és az egyéni telje­sítményekét, hiszen —• ré­szint ugyanezeknek a pro­dukcióknak az ürügyén -~ erre többször volt már le­hetőségem lapunk hasábja­in. Akkor, amikor egy már neves vagy egyelőre csak a hírnév kapuján kopogtató ifjú festőművész kiállítását nyitotta meg nemes muzsi­kálásával a Barokk Együt­tes, s akkor, amikor a me­gyei könyvtár előadótermé­ben adott emlékezetes hangversenyeket. Dé talál­koztam velük alig világított, alig fűtött falusi művelődé­si házban — muzsikájukat szinte falták a Vivaldinak, Albinomnak, Corelllnak ta­lán a nevét sem ismerő pa­rasztemberek —- s hozott össze bennünket a jósors is­kolák előcsarnokában vagy „zsibongójában", ahol a klasszikus zene világában még bizonytalanul csetlő- botló kisgyermekek ámultak az olasz és a német ba­rokk kompozícióinak halla­tán. Mentek mindenhová, ahová csak hívták őket. Nyáron, a pedagógus-holt­szezonban sem pihentek, Hol itt, hol ott jöttek össze pró­bálni, hogy azután vastaps­ra késztessék a közönséget. Sok ember lelkében te­remtettek vonzalmat a jó­kedvre hangoló és vigaszta­ló muzsika iránt; súk kis­diákot ébresztettek rá arra, hogy a fül az élvezetszerzés egyik legfontosabb forrása, és sokunknak mutattak pél­dát csaknem háromszáz ed­digi koncertjükkel a művé­szet és a publikum iránti tiszteletből, alázatból. A ju­bileum ünnepe ezért hát nem egyszerűen az ő ünne­pük, hanem mindenkié, aki képes befogadni a szép hangok varázsát, aki képes tisztelni egy megszállott kig közösség áldozatvállalását. L «ügyel Andrés

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents