Somogyi Néplap, 1984. május (40. évfolyam, 102-126. szám)
1984-05-26 / 122. szám
1984. május 26., szombat Somogyi Néplap 9 IRODALOM, MŰVÉSZET, KÖZMŰVELŐDÉS SZOCS MARIANN Ötórai tea? — Megengeded? — Persze. Egész délután magát vártam. — Csak nem? — Ilyen lerobbant palik csak nekem juthatnak. — Ezt meg honnan veszed? — Lesír magáról. Tudja a magányos pancserek csak ide-oda lötyögnek, nem tudnak mit kezdeni magukkal, nincs biztos társ, akihez menekülhetnének. így aztán legatyásodva lődörögnek. — Ne mondd! — Tutti. Az ember figyel, ráragad minden, akár a kosz. — Iszol valamit? — Amit maga. — Lehetnél egy kicsit kedvesebb is! — Szeretné? — Nem is tudom. Tulajdonképpen mindegy, ha te így érzed jól magadat. Egyébként eltaláltad, hogy egyedül vagyok. Már egy éve. A feleségem lekopasz- totta a lakást, én meg úgy forgolódom benne, mint egy idegen. — Behapsizott az asszony? — így is lehet mondani. Most már a saját bőrömön is tudom, hogy kapuzárás előtt minden nő megbolondul. Vagy bogarasakká válnak, vagy az első adandó jött-ment alak karjába zuhannak. Ámítják magukat Mi meg tehetetlenül állunk és rágjuk magunkat, hogy mit és hol ronthattunk el. — Ahogy elnézem, maga is inkább a nyugdíj felé járhat közelebb, mint az érettségihez. Azt hiszi, hogy magukat, férfiakat nem éri utói ez a kapuzárásos nyavalya! Elég sok ilyen bizonyítani akaró fószerral volt már dolgom. Ezek egyike sem az élevezetért csinálta hanem azért, hogy a végén megkérdezze: ugye jó voltam? A pénzéért pedig naná, hogy dicsérem, mint édesanya a hülye gyerekét. 81 — Hagyjuk ezt! Hogy hívnak ? — Andrea. És magát? — István. Egri István elvált, de nem lerobbant, csak semmihez-nincs-kedvű. — Akkor miért ült ide? — Hivatásos vagy? — Maga nyomozó? — Miért ne? Elővegyem a személyimet? — Fölösleges. Kopjon le, és ne maceráljon! — Nem kell rögtön megsértődnöd! Inkább legyél kedvesebb! Mérnök vagyok és nem akarok tőled semmit, csak fecsegni. — Tehát mégis igazam volt, hogy kiborult. De engem ne tévesszen össze a lelki elsősegély-szolgálattal! — Szóval hivatásos vagy. — Nem, ha mindenáron tudni akarja. Most éppen nincs pénzem. — Nem tudsz kölcsönkérni valakitől? — Kitől? Senkim sincs. Gyivis vagyok. A meló nem dob fel, de legalább adtak munkásszállást. A fiúm pedig piszok módon ejtett. — Mi az, hogy gyivis? — Talált gyerek vagyok, na. Lesz üzlet vagy nem? — Nem ismered a szüléidét? (Zvolszky Zita illusztrációja) — Már a kórházból dobbantott «z anyám. Intézetis voltam. A nevelőszüleim is csak azért ragaszkodtak hozzám, mert tudtak dolgoztatni. Megszöktem tőlük, akkor már inkább az intézet. A melegszívű gondoskodóktól herótom van. Na, ne vágjon már ilyen savanyú képet, hanem nyilatkozzon! Lesz üzlet vagy nem? — Ragaszkodsz hozzá? — Mondtam már, hogy nincs egy árva kanyim se. — Értelek. De ebben a „szakmában” kedvesek a lányok. — Ha fizet, azt csinálom, amit mond. — Mennyit kérsz? — Ezret. — Aha. És ezért a pénzért a végén meg fogsz dicsérni? — Ha erre van szüksége, igen. De a pénzt előre! — A lányom lehetnél. — Ez most hogy jön ide? — Nem tudnám megtenni. — Ne kábítson. Akkor minek ült ide? — Itt volt hely mondjam ezt? — Akkor ugrott az üzlet, már itt se vagyok. — Várjál! — Mire? — Adok pénzt. — Komolyan? — Ezret mondtál? — Igen, szivi. Látja, a komplexusaival együtt engem is sikerül levetkőztetnie. Nos, kedvesem, akkor mehetünk, nem? — Félreértesz. Én csak segíteni akarok neked. Mondtam már, hogy a lányom lehetnél. — Akkor adja annak. — Nem tudom, nincs lányom. — Akkor tartsa meg. Ez üzlet, apukám. A viszont! — Ne csináld ezt a dolgot! Olyan fiatal vagy és szép! Találsz te biztosan egy rendes srácot... — Aki elvesz és boldogan élünk, amíg meg nem halunk. Na, jó volt kedves tévémaci, a mesének vége. aludjatok szépen! — Segíteni akarok rajtad! De nem egy éjszakára, érted, ÉRTED! — Nem és nem is akarom megérteni. Mondtam már. hogy talált gyerek vagyok. Engem még maga se akarjon megtalálni! Elég volt tizennyolc éven át elvisel ■ nem a fenenagy gondoskodást. Na, ezt értse meg, tu- dóskám! Heten voltunk Móricz Ida visszaemlékezése „Édesapánk így szokott velünk alihenoegni: ,Hat fiam és egy lyányom van nekem1 — ón vagyok az az egy lány. Zsiga meg a fiúk így szedték hexameterbe a neveinket: Zsig-mond, Pis-ta, De-zső, Mik-lÓ6, Kari, Sán-dor, I-duska.” így kezdi visszaemlékezését a megjelenés előtt álló Heten voltunk... című kő- teltben Móricz Ida Móricz Zsigmond legfiatalabb testvére. A Móricz-csaLádiban a szülők házasságával két különböző világ kapcsolódott ösz- sze: a szegényparaszti sorból kirobbanó energiával felfelé törő Móricz Bálint elvette feleségül az özvegy papné lányát, PaUaghy Erzsébetet. „Két pólus volt ez a két ház, lakóinak eredete és természeti alkalta szerint is — emlékezik Móricz Zsigmond az Életem regényében. — A Móriczok a mélységből emelkedtek fel odáig, hogy a napnyugati portán a falu irányadó szintjéig feljuthattak. A Pallaghyak a magasból ereszkedltek egyre jobban le, míg végre odáig süly- lyedtek, hogy nívójuk már beleolvadni látszott a keleti telken a falu szürkeségébe... A két pólus között szikra pattant, s lettem én.” A paraszti sorú család gyerekei közül Móricz Zsigmond valóban üstökösként emelkedett ki, de testvéreiből is építész, tanár és statisztikus vált, leánytestvére, Ida pedig szintén művész szobrász lett. Ida — aki 15 évvel volt fiatalabb Móricz Zsigmond- nál — a fiútestvérek dédelgetett kedvence, a - család szemefénye volt. Lánykorát már Móricz hatására kialakuló szelemi, értelmiségi környezetben töltötte. Gyakran töltött nála estéket, járt hozzá összejövetelekre, szer mélyesen ismerte Adyt, Ba- bitsot. A családban korán Móricz Ida rajza édesanyjáról 1917-ben felfigyeltek kézügyességére, rajzikészségére. „Mindenkit lerajzoltam, aki csak elébem került. Legjobb modélljeim anyám és a fiúk voltak.” Előbb rajziskolába íratták, majd szobrászatit tanult az Iparművészeti Főiskolán. A legjobb művészekhez járt tanulni, Beck ö. Fülöp és Vedres Márk magántanítványa volt, s testvérei komoly művészeti eredményeket reméltek tőle. Móricz Ida apja halála napján találkozott Varga Hugó Jánossal, a filozófus- költővel. A találkozásiból mindent elsöprő szerelem lett, s a szerelemből házasság. Ha Móricz Bálint és Pallaghy Erzsébet házasságára azt mondtuk, hogy két különböző világ kapcsolódott össze, akkor erre a házasságra méginlkább igaz ez a megállapítás. Az eltérő kultúrájú polgári családból származó, elvont gondolkodású, egzaltáit fiatalember és a magát a képzőművészetben megvalósítani akaró, céltudatos, puritán Móricz Ida mindvégig szenvedélyesen Móricz Ida munka közben ragaszkodott egymáshoz, de házasságuk megpróbáltatásokkal, buktatókkal volt terhes. Mindkét család gyanakodva, bizalmatlanul fogadta az elhatározást, s a fe- hénterror alatt sok zaklatást kapó Varga Hugó Jánossal Móricz Ida 1920-ban Bécstoe költözött. Komoly anyagi gondok közt, napról napra élve négy gyermekük született. Varga Hugó János lapot szerkesztett, tanulmányokat, költeményeket írt, de ebből családját nem tudta eltartani, Ida cserépégetéssel, vázák, timtatartók készítésével próbált gondoskodni családjáról. Ekkor fordult segítségért bátyjához, Móricz Zsigmondhoz, aki élete végéig rendszeres, havonkénti anyagi támogatást nyújtott neki, különösen azután, hogy Ida férje összeroppant, többször elmegyógyintézetbe került, majd tragikus állapotba jutva meghalt. Az Anschluss után származásuk miatt hátrányos helyzetbe kerülő gyerekeket a család, ahol tudta, segítette: a gyerekek szinte minden nyarat Leányfalun töltöttek, Móricz állásit szerzett a legnagyobb fiúnak, pártfogolta, támogatta őt. Móricz Z&igmon és Ida levelezését átolvasva megdöbbentő képet kapunk arról is, hogy Móricz milyen komoly erőfeszítések árán teremtette elő a népes családja megélhetéséhez szükséges anyagi feltételeket. Ida feleleveníti Móricz két szerencsétlen sorsú házasságának történetét, és Csibével való kapcsolatát is. Móricz Ida visszaemlékezése — mely a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Múzsák Kiadó közös kiadványaként fog megjelenni — négy gyermekének történetével zárul. Kelevéz Ágnes SOMOGYI PÁL VERSEI*. LOVAK Láttál már biztos hófehér cirkusz-lovat, Midőn büszkére zablázott fejjel, Ezüstveretű szerszám alatt Megjelenik a porondon, És remegve térdet hajt A tapsoló urak s a pattogó korbács előtt... De láttad-e a tajtékzó pej csikót, Mely tépett pányvával ficánkolva száguld És belevágja patáit a végtelen róna Füves földjébe, Lobogó sörényén arany ragyogással Tobzódik örömében a napsugár. Most itt álltok velem az utcán, S nézitek a leroskadt igáslovat, Amint verejtékes, kizsarolt testét Nyögve emelgeti, De reszkető térdeit kisodorja alóla A kegyetlen, kockás kőfolyam ... Oh, pedig fiatalság fénylik a szemében! KARJAIM Hej, de lekonyultatok karjaim! Mint kifáradt gyümölcsfaágak. Melyekről naphosszat tépik, a gyümölcsöt. Mindennap, lejjebb-lejjebb estek, Apadtok, száradtok karjaim. Vajon mi lesz, ha május-nedvetek kifogy, S több gyümölcsöt nem bírtok verejtékezni. Odajuttok ti is, szomorú, csüggeteg karok, Ahová a többi elszáradt ágak, A kizsarolt gyümölcsfagallyak, Melyeket az élet kegyetlen keze lezár, Majd hullotok, zuhantok Az öröklét-semmibe. * A verseket Somogyi Pál születése 90. évfordulóján közöljük. IVÁN VIHNEVSZKI Akakukkos óra Nemrég megnősültem, s egy csapásra temérdek gondom lett. Legényembe!: koromban szívesen töltöttem estéimet baráti társaságban, klubban vagy vendéglőben. Egy üveg bor mellett, kellemes csevegés közepette, késő éjszakáig el üldögéltem. Két óra előtt nemigen kerültem ágyba. Feleségem azonban mindjárt kiélezte a dolgot: — Vagy én, vagy ők — jelentette ki. Kénytelen voltam engedelmeskedni. De történetesen éppen akkor volt a legjobb barátom, Goso születése napja. El kell mennem hozzá! Hogy a feleségemet is elvigyem, arról szó sem lehetett. Minden barátom nőtlen volt, egyedül én lennék a fehér holló ... — Meg kell puhítani az asszony szóvét — döntötte el Goso. — De hogyan? — Végy neki ajándékot! Goso elvitt egy óraüzletbe. — De neki van órája — tiltakoztam. — És kakukkos órája is van? Ilyesminek egyetlen női szív sem tud ellenállni. Saját házi kakukkja lesz ... Vegyük meg És csoda történt. — Ö, milyen gyönyörű! — kiáltott föl a feleségem, és cuppanós csókot nyomott az arcomra. Az órát a konyhában akasztottuk föl. A kakukk minden félórában kakukkolt: pontosan mérte az idő múlását. Feleségem magán kívül volt az elragadtatástól. E hangulata láttán elhatároztam, hogy szóba hozom Goso meghívását. — Holnap lesz a születésnapja. Mellesleg: éppen ő választotta ki neked ezt a csodás ajándékot. Remélem, megengeded, hogy elmenjek hozzá ... — Hát persze — mondta a feleségem —, csak legkésőbb tizenkettőre okvetlenül itthon légy. Elszaladtam Gosóhoz. — Ilyesmiről szó sem lehet! — mérgelődött a barátom. — Kettő előtt nem kerülhetsz haza. A feleséged akkor úgyis alszik, és nem veszi észre. — De hát a kakukk! Kettőt fog kakkolni, és nekem végem! Goso értette a módját, hogy mindenféle helyzetből kivágja magát. — A kakukk kettőt fog kakukkolni — mondta —, te meg ráadásul hozzáteszel még tizet. Akkor éppen tizenkettő lesz. — De én nem tudok kakukkolni. — Gyakorold. Gyakorlat teszi a mestert. Egész nap, miközben a feleségem az üzleteket járta, buzgón kakukkoltam. Végre már eléggé élethű hangokat csaltam elő a torkomból. Este nyugodt lélekkel elindultam Goso születésnapi murijára. Éjjel két óra tájt a barátaim hazahoztak. Feleségem az igazak álmát aludta. Alighogy bebújtam a papucsomba, az óra kettőt kakukkolt. Én legott átvettem a hangot, és ugyanabban az ütemben, igen szakszerűen, tíz kakukkolást vágtam ki. összesen tizenkettő volt — éppen ezt az órát jelölte meg a fíje- ségem, amikorra haza kellett jönnöm. Utána levetkőztem, bebújtam a paplan alá, és máris úgy aludtam, mint a bunda. Reggel a feleségem rossz hangulatban volt. — A kakukkos óra elromlott — mondta. —, el kell vinni a garanciális javításokat végző műhelybe. Az óra ekkor nyolcszor kakukkolt. — Tökéletes rendben van ez a kakukk — ellenkeztem —, hiszen az óra is nyolcat mutat. — Dehogy, valami történi vele! Éjszaka kétszer is ugyanazt az időt jelezte Előbb éjfélkor, azután kettőkor. De még ennyivel sem érte be: miután másodszor is tizenkettőt kakukkolt, háromszor köhintett, kétszer csuklott, aztán nagyott ásított, cifrán káromkodott, és bebújt a paplan alá ... Kénytelen voltam lemondani az efféle agglegénytempóról. Most igazi mintaférj vagyok... Fordította: Gellert György