Somogyi Néplap, 1984. május (40. évfolyam, 102-126. szám)
1984-05-19 / 116. szám
1984. május 19., szombat Somogyi Néplap 7 SOMOGYI TÁJAK, EMBEREK válság. Az agrárolló birtokok százait vágta el a fejlődés lehetőségétől. Az osztályunkban harmincán végeztünk, de csak tízünknek sikerült munkát találnia. Volt, aki oklevelével csak egy vasútépítésen tudott elhelyezkedni, krampácsoló lett. Egy évig az akadémián tartották tanársegédként, de nem csábította a tudományos pálya. Ekkor ment a piarista uradalomba, ahol hétévi segédtiszti szolgálat után helyezték Taszárra intézőnek. A felszabadulás után miniszteri biztosként a parlagföldek megművelését, a termelés megindítását kapta feladatul. — Nagykorpádtól Mesztegnyőig valameny- nyi tábla el volt aknásítva. Tudni kell ezt, hogy megértsük, mit jelentett akkor megindítani a termelést. Nagybajomban végeztek az aknászok, mégsem akadt fogatos, aki a földre merészkedett volna. Végül is katonák szántották föl az első területeket. Inkább csak szerencse, hogy nem történt baleset, hiszen még évekkel később is találtak aknákat ezeken a területeken. Bajcsy Ede irányította a megye első hároméves tervének elkészítését. — Ismertem a megye adottságait, tudtam, hol, mit és milyen hozamokkal termeltek azelőtt. Így viszonylag kivihető tervet sikerült összeállítanom. — Nem lehetett könnyű megtalálni az összhangot a „parancsok” és a termőhelyi adottságok között... — Bizony nem — válaszolta, egy félmosollyal jelezve, hogy érti a célzást. — Nem tagadom, később megyei főiagronó- muskén.t, majd 1954-itől a minisztérium növénytermesztési főigazgatójaként magam is továbbítottam utasításokat gumipitypang vagy gyapot ültetésére. Tudtam-e, hogy ész- szerűtlen? Mindannyian tudtuk, a minisztertől a fogatosig. Mezőgazdaságunk hagyományos értékei jórészt a süllyesztőbe kerültek. A helyi termelési hagyományoktól és adottságoktól- eltérő sémák alapján kellett irányítanunk a munkát. Aki akkor ellentmondott, hamar megkaphatta, hogy szabotál. Az is igaz, hogy a gumipitypangról ma több szó esik, mint amennyi volt belőle. Mikor először kaptam ilyen utasítást, visszaszóltam: „Hová vessem? Hiszen ennek semmi értelme!” „De muszáj” — hangzott a rövid válasz. így hát félreeső, rossz táblákba tettük ezeket a növényeket, mert végül nem is a termés volt a fontos, hanem hogy jelenteni tudjuk: elvetettünk. — Hogyan emlékszik a tsz-szervezés korszakára? — Erről is sokáig csak árnyalat nélküli képeket festettek. Az élet bonyolultabb volt, de kevésbé drámai. Igaz, hogy voltak, akik sírva írták alá a belépési nyilakozatot, s ez érthető is. örültek a földnek, még a tehénkéjüket is az eke elé kötötték, hogy meg tudják művelni. Azután úgy érezték, mindezt el akarják venni tőlük .. . — Add csak ide azt a noteszt — mondja, majd tétova értetlenségemet látva hozzáteszi —- akarok mesélni valami érdekeset! A budai villában a délutánba hajló beszélgetés során még jónéhányszor átadtam a tömböt... Házigazdám pontosan tudta ugyan, hogy mindaz, amit ő kényes témának érez, már régen nem az. Mégis megmaradt benne ez a védekező reflex. Megértettem. Csaknem 40 évesen, 1944-ben még uradalmi intéző volt egy olyan társadalmi rendben, ahol egy emberséges döntés kommunistagyanússá tehetett valakit. Két évvel később a megye mezőgazdasági termelési miniszteri biztosa lett. Szakirányító maradt tehát abban a korszakban is, amikor egy ésszerűtlen döntéssel szembeni kiállás miatt könnyen kimondták valakiről, hogy vissza akarja forgatni a történelem kerekét. Bajcsy Edét is fenyegette ez a veszély, hiszen akkoriban az intézőket lakkcsizmás, lovaglópálcás népnyúzóként ábrázolták a filmek, ö pedig nyolc évig volt a piarista uradalom ötezer holdas taszári kerületének intézője. — A máig is hallható summásdalok nagyon is sommásak, akárcsak az ötvenes években készült sematikus regények és filmek. Igaz, az ezekben ábrázolt intézőtípus létezett, az viszont korántsem, hogy ez lett volna az általános. Életem 80 évének egyik nagy tapasztalata, hogy minden társadalmi rendben előfordulnak — beosztásuktól függetlenül — józan, becsületes és hitvány emberek is. A hajdani intézők többsége is cseléd volt, csak iskolázottabb. - Ugyanúgy parancsoltak neki. A felszabadulás után a régi rendszer maradványait felszámolni akaró hév kipróbált szellemi és anyagi értékeket is leromtíolt. Megértem, hogy akkoriban nem volt mód pontos diagnózisra. A születőben levő szocialista mezőgazdaság azonban számos buktatót elkerülhetett volna, ha akkoriban bátrabban támaszkodnak a jól képzett, s már nagyüzemi tapasztalatokkal rendelkező szakemberekre. A szellemiek mellett anyagi értékek is veszendőbe mentek. Temérdek régi épületet, magtárat romboltak le, amelyeket évek múltán is nehéz volt pótolni. — Losonczi Pál akkori mezőgazdasági miniszter kérésére 1965-től három évig a barcsi Vörös Csillag Tsz-ben dolgoztam. Korábban is jól ismertem és szerettem a gazdaságot. Azt hiszem, megerősödésük és fejlődésük egyik nyitja éppen az volt, hogy nem romboltak, mindig csak építettek. — Hogyan válhatott 1945-ben intézőből egycsapásra földosztó bizottsági elnökké? Hogyan kapott később mégis bizalmat, mint mezőgazdasági szakirányító? — A menekülő németek megparancsolták, hogy szántassam föl a területünkön levő repülőteret, én azonban csak a gyeptéglákat forgattam föl, így amikor a szovjet csapatok megérkeztek, egy-két nap alatt ismét helyre tudtuk állítani a leszállópályát. 1944-ben egy zsidó munkaszázadot osztottak be hozzám az aratáshoz. Mire a gabona elfogyott, az őri- zetteket és az őröket is sikerült elbújtatni... A hasonló lépésekre nem valamiféle politikai meggyőződés, egyszerűen csak az emberség késztetett. Később sem igyekeztem soha politikai tettként feltüntetni ezt. Hogy 1945 után is bizalmat kaptam, annak inkább az a magyarázata, hogy soha nem volt ösz- szeütközésem a hozzám beosztott emberekkel. Tiszteltek, becsültek, s többen később is kiálltak mellettem. Egy hajdani intéző — bár ez talán történelmi kortól függetlenül is igaz bármely vezetőre — két módon szerezhetett tekintélyt a falusi emberek előtt. Az egyik az volt, ha mindent tudott, amit az emberei tudtak. Kaszálni, kévét kötni, cséplőgépet etetni... Szóval, ha valaki nem féltette a tekintélyét attól, ha megfogja a munka végét. A fegyelemtartás másik lehetséges módja a „hatalmi szó”. Csakhogy az így kizsarolt fegyelem és tekintély csupán látszólagos. Ezt tudva inkább igyekeztem szót érteni az emberekkel, érvekkel s nem hangerővel meggyőzni őket. A kerületemben dolgozó cselédek közül később többen magas beosztású vezetők lettek. Aligha maradhattam volna irányító beosztásban, ha korábban hibázom. Sokan sejtették közülük, nem lehetett véletlen, hogy a háború alatt tőlünk mindössze egy embert vittek el katonának. Hogy ennek ügyeskedés és megvesztegetés volt az ára? Akkor ettől életek függtek. 1945-ben, mikor a földet kiosztottuk, azt mondtam az embereknek: csináljátok továbbra is közösen, mert ez a legbiztosabb módja, hogy megőrizzétek, ami a sajátotok. Akkor még egyikünk sem látta tisztán a jövőt. Apja, aki uradalmi erdész volt, szerette volna lebeszélni a mezőgazdasági pályáról. „A mágnásokat ne szolgáld! — mondta sokszor, Bajcsy Ede mégis vonzódott a gazdász pályához, s 1924-ben a mosonmagyaróvári akadémián kezdte meg tanulmányait. — Miré végeztem, már dúlt a gazdasági Elelút hajtűkanyarokkal — Bensőleg hitt-e a tsz-ben? — Hittem, mivel azelőtt is nagyüzemben dolgoztam. Tudtam, hogy az ágazat fejlesztése csak így gyorsítható föl. Másokkal ellentétben még csak elhamarkodottnak sem éreztem ezt a lépést. Ma is az a véleményem, pár évvel később sokkal nehezebb lett volna keresztülvinni ezeket az élet által igazolt változtatásokat. Bajcsy Ede részletesen beszélt az uradalom munkaszervezéséről, rendjéről. Különösen elgondolkodtató volt, amit a gépkihasználásról, vagy a termelőeszközök megóvásáról mondott. „Egyetlen marhakötél, vagy akárcsak lóvakaró sem veszhetett el soha. Ha elhasználódott, le kellett adni, s csak akkor kaptunk másikat...” — Szavaiból úgy tetszik, hogy az egykori uradalmi cseléd — jóllehet a gazdaságban semmi sem volt az övé —, mégis jobban magáénak érezte az eszközeit, mint a későbbi társtulajdonos tsz-paraszt... — Ez érthető, hiszen a magyar ember tudatába évszázadok során ivódtak be az enyém, tied, övé fogalmai. Ugyanakkor a „miénk” sokáig megfoghatatlan volt a számukra. A gyors társadalmi változásokat nyilván csak lassabban követhették a tudatiak. Hasonlóképp az utasítások végrehajtásában is évszázadok beidegződései vezették az embereket, nem úgy a demokratikus ön- kormányzatban, mely új és ismeretlen volt, s előbb meg kellett tanulni. A Barcson töltött évek után, 1967-ben nyugdíjasként hívták meg a minisztérium tanácsadó testületébe. — A 60-as évek végén, de a 70-es években is gyakoriak voltak a „szélirányváltozások” az ágazat irányításában. — Egy friss forrás föltöltésekor először sokfelé folyik a víz, keresi az útját, s csak évek múltán találja meg a helyes medret. Nem véletlen, hogy ha életem filmjét visz- szapörgetném, 1968-ban állnék meg. Ettől az évtől az ésszerű törekvések a mezőgazda- tágban iS könnyebben találtak utat. Igaz, ekkor még jött pár év, amelyet a technika révületében éltünk át. Utána újra föl kellett fedezni a szervestrágyázást, a meszezést, a magyar tarkát és a mezőgazdaság megany- nyi tartós értékét. Mellesleg az ésszerűség minden korban ugyanazt jelenti. A melléküzemág vagy az agráripari egyesülés új fogalmak, de régi dolgok. Azelőtt is magától értetődő volt, hogy a gyönge adottságú földek mellé kell néhány „miniüzem” is az eredményességhez, s az is, hogy ahol a répát termelték, ott volt a cukorgyár. A burgonyás uradalmaknak mindig volt szeszgyára ... Ma 80 évesen is részt vesz a minisztérium munkájában. Javaslatai alapján dolgozzák ki egyebek között a cukorrépatermelés újabb érdekeltségi rendszerét. Emellett a vetőmag vállalatnál tanácsadóként is dolgozik. — A tanácsadókról ma eléggé eltérőek a vélemények... — Tudom, aki tanácsot ad, adjon kalácsot. Iltít sem lehet azonban álttaüánosítami. Vannak tanácsadók, akiknél ez a beosztás csak ürügy egy-kétezer forint fölvételére, s vannak olyanok is, akik komolyan veszik feladatukat. Szó sincs például arról, hogy jómagam többet tudnék, mint egy frissen viélgizetit agrármérnök. Van viszont nélmá rálátásom, amelynek segítségével1 tálán mégis mondhatok újat, hasznosíthatót. Most is rendszeresen járom a gazdaságokat, s mindenütt tapasztalok valamit, amit azután ösz- szevetve más megoldásokkal tovább adhatok. Ede bácsi lánya és fia is elismert vezető szakember. Elfoglalták, így hát a nagypapának fontos szerep jut a három fiúunoka nevelésében. A velük való foglalkozás és a munka kitölti, s ősz fejjel is derűssé teszi életét. Félig tréfás méltatlankodással mesélte, hogy a minap a buszon egy szemrevaló ifjú hölgy át akarta adni neki az ülőhelyét. — Annyira öreg mégsem vagyok — mondta, s cigarettára gyújtott. Talán a negyvenedikre reggel óta. Bíró Ferenc
