Somogyi Néplap, 1984. április (40. évfolyam, 78-101. szám)

1984-04-01 / 78. szám

Kosárlabda NB I Folytatta győzelmi sorozatát a SÁÉV SÁÉV—ALFÖLDI OLAJ­BÁNYÁSZ 94:89 (51:54) SÁÉV: Kostencki (21), Frolow (11), Goszíonyi (19), Magyar (12). Tóth (9). Cse­re: Juhos (4), Gálosi (2). A rendkívül idegfeszilc küzdelmes mérkőzésen ne­hezen győzöl' a SÁÉV. K, I. Ni kézilabda-szakosztály alakul Babodon jPOEIÖSPOR i sport SPOR iPÖRT spcrtstoR r.SPORT trt»sport®sport*spc ■pORTspprtSPORTi -ortsPORTSPor Somogybán kevés olyan kisközség van, ahol az utób­bi néhány évben annyira dinamikusan fejlődött volna a sportélet, mint az „egyut- cás faluban”, Somogybabo- don. A helyiek ezt a jelző' a tudatlanságnak tulajdo­nítják, hiszen a községben nem egy, hanem öt utca van. Mintegy nyolcszázan élnék a lakiban. A látránvi közös tanácshoz tartoznak, a sportban megmutatkozó fej­lődés azonban főként a he­lyi termelőszövetkezetnek köszönhető. Néhány évvel ezelőtt a Somogyőabodon csak átuta­zók is észrevehettek szem­mel látható változásokat. Az addig elhanyagolt labdarú­gópálya környéke megszé­pült. Kibővített, szépen be­vakolt öltözőépület, a pálya Asztalitenisz NB I körül kerítés, labdafogó há­ló a kapuk mögött, a pá­lyán pedig délutánonként a fél falu népe: kicsik és -na­gyok együtt. Ráadásul az útról is látható közeli domb­oldal erdejében motocross- pályát alakítottak ki. E lát­ványos fejlődésben nagy ér­demeket szerzett Bárt fai Imre, a termelőszövetkezet elnöke, Zalavári Zoltán sportegyesületi elnök, Somo­gyi József és Vörös Ferenc, aki a cross-szakosztály fej­lesztéséért tett igen sokat. A sportegyesület nemcsak a község, hanem a környék sportszerető fiataljainak is lehetőséget nyújt a mozgás­ra. A tsz műanyagipari rész­legében különösen sok a fia­tal. A szövetkezetben több mint hatszázan dolgoznak, sokan Bogiárlellétöl Polánvjg járnak naponta munkába. 1960-tó! van labdarúgó- csapata a községnek folya­matosan. Sokáig csak ez a ifjúságiakkal Badics István és Hujbert László foglalko­zik. A csapatban nemcsak helybeliek, hanem boglárlel- leiel?. somogytúriak, gamá- siak is játszanak. A motocross-szakosztály csak néhány évvel ezelőtt alakult, de már 1982-ben rendezett nemzetközi, 1983- ban pedig országos bajnoki futamot. Jelenleg nyolc sportolója edz rendszeresen Három jármű az egyesületé, a többiek saját motorokon gyakorolnak. Ezzel a sport­ággal is igyekeznek öregbi- 'eni hírnevüket a megyeha­tárain kívül. A versenysportolás mel­lett a tömegek igényeinek kielégítésére is találnak módot. A munkahelyi olim­pia keretében női—férfi kis­pályás labdarúgásra, a KISZ-szel karöltve asztali- teniszezésre, az MHSZ-en belül pedig lövészetre van, lehetőség. HEH TE— Kaposvári Rákóczi 16:9 szakosztály működött, egy­kor a megyei. II. osztályban is szerepeltek. Jelenleg a siófoki járási bajnokságban a 2. helyen állnak,, s céljuk nem több. mint a dobogó. A megyei bajnokságra nem áhítoznak, de a várható kör­zeti versengésért sem lelke­sednek. Ifjúsági csapatuk a második helyen van, s nem tudják, mi lesz például ve­lük, az utánpótlással. A fel­nőttek edzője Petri Tibor, az A babodiak nem eléged­lek meg eredményeikkel, szeretnének továbbfejlődni, még több lehetőséget bizto­sítani a sportolásra. Terve­zik egy nőt kézi’abda-szak­osztály megalakítását, és a bajnokságban is szeretné­nek indulni. A csapat jó­részt együtt van, így ez az elképzelésük is megvalósul­hat. Gy. L. Kosárlabda NB II Hazai győzelem a rangadón Miskolc: Bátory, Beleaoay. Molnár, Gulyás, Szűcs. Rá­kóczi: dr. Szitá. Tóth B.. Hayden, Szabados, Balázs. Győz: dr. Szita 4, Hayden 3, Szabados 1. Tótj\ B. 1. A kitűnő erőkből jfct Mis­. .Ti !)..< 0* .;(i.l)i * r? ■kolc ellen nem -volt esélye a Rákóczinak a győzelemre, A fenti eredmény ellenére nagy iramú, küzdelmes mér­kőzésen nyert a vendég csa­pat. Kiemelkedően játszott a Rákócziban dr. Szita és Hayden. A 30. mérkőzésen Jugoszlávia—Magyarország 2:1 (!): 0) Jugoszlávia: Szimovic.s — Csaplijics. Sziojkovics, Ra- danovics. Cvetkovics — Zc- jec, Sesztics. Bázsdarevia — Gracan, Pancsev, Haliío- yics. Magyarország: Kovács A — Gsuhay, Kardos, Garaba, Varga — Hannich, Nagy. Csongrádi — Bodonyi, Daj­ka, Esterházy. Góllövők: M. Gyurovszki. Radanovics (11-esből), illet­ve Gyimesi. A magyar válogatott szél­iéi szemben kezdte a jálé kot. Perceken át jóformán semmi sem történt. Sajnos a későbbiek folyamán is eléggé eseménytelen, sok le­adási hibával tarkított volt a játék és az iram sem elé­gített ki. Fölényt egyik csa­pat sem tudott kiharcolni. A második játékrészre M Gyurovszki váltotta íe1 Seszticset. Az 53. percben Csuhay hibázott. Haülovics törheted kapura, a 16-oson belül lefordult. már elve­szítette a labdát, amikor ütközött egy védővel. bíró meglepetésre 11-est adott. Haülovics a jobb sa­rok felé lőtte a büntetőt. Kovács vetődve kiütötte, majd a kipattant ( labdat Haülovics nőm tudta 3 mé­terről sem bo’.öni, mert Ko­vács a védők segítségével mentett. A 66. percben BazsdareVícs csavart a ma­gyar kapu elé egy szabadrú­gást éi) M. Gyurovics 14 mé­terről kapásból íélmagasan a jobb sarokba lőtte. (1:0). A 79. percben Bazsdart- vics nagy szóló után egye­dül tört kapura, a kétség- beesetten utána futó Csu­hay a lö-oson belül már csak felvágni tudfa a lóvé; pillanatában. Az újabb li­est Radanovics biztosan he­lyezte a jobb sarokba. (2:0), A 86. percben Szimovics Sztojkovicsnak adta ki a labdát, Gyimesi lecsapott rá, megszerezte és 16 méterről ballal ügyesen a kint. álló kapus felett a hálóba emel­te a labdát. (2:1). H. Táncsics SE—Kandó SC 99:76 (37:38) f V.: Major, Har­gitai. Sportcsar­nok, 150 néző. Táncsics: Huber (24), Béndek (14), Hász (11), Leszúr (18), Kovács (13). Csere: Jenei (4), Csapó (1). Edző: Stettner János. Két sikertelen hazai kísér'et után négypontos előnyt szereztek a vendégek. Hász és Huber kosarai­val 9:8-nál fordí­tott a Táncsics, de csak rövid időre. Felváltva vezettek egy-egy ponttal a csapa­tok. Rengeteg lé­péshiba, eladott labdák, s kiha­gyott büntetők jellemezték a Küzdelem a labdáért. Fehér mezben a Táncsics játékosai. játékot. 20:20- as állásnál meglódult a Kandó, s elhúzott 34:25-re. Ezt nagy hajrával sikerűit behozni, és csupán egypon­tos hátránnyal zárta a félidőt a kaposvári együttes. A második játékrészt jól kezdte a csapat, hárompon­tos előnyt szerzett, de a 6. percben már 50:50-et muta­tott az eredményjelző tábla. A félidő közepén 8 ponttal megugrott a Táncsics, elő­nyét tartani tudta, sőt a végén növelte is. Döntő té­nyező volt, hogy az ellenfél­től két meghatározó játékos kipontozódott., Eít kihasz­nálva 90:76-ra nyert, a Tán­csics. Az első félidőben köny- nyelműen játszott a kapos­vári együttes, s ellenfele maximálisan kihasználta hi­báit. A második játékrészre azonban ugrásszerűen felja­vult a csapat, a megszokott játékot nyújtotta, s teljesen megérdemelten legyőzte a mindvégig nagy... akarással játszó főiskolásokat. Jók: Béndek, Huber, Lestár. B. Zs. Tenyészkos-árverés A Kecskeméti Állattenyésztő Vállalat és a tótkomlós) Viharsarok Tsz 1984. április 19-én 9.30 órakor gyapjúban történő NEMZETKÖZI TENYÉSZKOS-ÁRVERÉST RENDEZ. Árverésre kerülnek egyévesnél idősebb Elit és I. osztályú (aszkániaí) fésűs merinó tenyészkosuk, valamint kb. 450 jerke tok'yó nyáj. Az árverés helye: Tótkomlós, községi tanya. Minden üzemet és kistermelőt szeretettel vár a RENDEZŐSÉG (2.54108) A Somogyi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság Szántódon üzemelő üdülőjébe élelmezésvezetőt keres Jogosítvánnyá) rendelkezők jelentkezését várjuk. Középiskolai végzettség szükséges. Fizetés megegyezés szerint.. Jelentkezni lehet az üdülő vezetőjénél: Szántód, Zrínyi u. 3. (235222) ÁPRILIS T VASÁRNAP Hugó A nap «.25 órakor kél, s 19.13 órakor nyugszik; a hold 5.28 órakor kél, s 17.06 órakor nyugszik. A várható időjárás: Jobbára napos idő lesz, csak délután kezd nyugat felöl növekedni a felhőzet, de estig számottevő eső még nem valószínű. A szél ma déli irányból fokozatosan megélénkül, A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, va­sárnap 11—16 fok között alakul. Boríték és veríték Két darab éppen egy tizes — mondja az árus, és kö­zömbös arccal figyeli melyik két borítékos sorsjegytől vá­rom anyagi helyzetem hirtelen javulását. A választás után. szertartásos kibontás következik, a művelet végén pedig bosszúsan dobom a „Szemetet ide tessék" feliratú ládába a „nem nyert”-szelvényt. Az iménti mozdulat ismétlődik: és lám, szerencsém is van, ugyanis újra húzhatok, az írás ér­telmében. A következő próbálkozás már tízforintos sikert hoz. — Ha most kiszállok, pénzemen vagyok — gondolom, de játszani tudni kell: újabb „nem nyert, újra húzhat” kombináció következik. A körüláüók már irigyelni kezdik szerencsémet: az ötödszörre is hasonlóan zajló eset után már gyöngyözik a homlokom: — Végre! — Ötvenezer? — kérdi valaki, — Nem. Csak két nem nyert. V. I. 84 négyes a lottón A Sportfogadási és Lotió- .igazgatóság közlése szerint a lottó 13. játékhetén öttalála- tos szelvény nem volt. Négytaiálatos szelvény 84 darab voit, nyereményük egyenként 122 056 forint, <■ három tálálafosok nyeremé­nye 646 forint, a kettesek pedig 30 forintot érnek. — SZÁZEGYEDIK SZÜ­LETÉSNAPJÁT ünnepelte tegnap Horváth Bélám Gyarmathy Etelka a buda­pesti Evangélikus Szeretet­otthonban. Az ünnepségen a ti. kerületi tanács képvise­lői _ is köszöntötték a szép kort megérő asszonyt. — A BM Kaposvár tánc­együttes önálló esten lép holnap este közönség elé a megyeszékhelyen. Az elő­adás hét orakor kezdődik a Killián . ifjúsági házban. — Könyvek Körösi Csorna Sándorról. Két kötet is nap­világot látott a Körösi Cso- ma-évforduló alkalmából. A szolgadiak címmel Dávid Antal írta meg a nagy uta­zó regényes életrajzát, a gyermekek körében népsze­rű Így élt sorozatban pedig Szilágyi Ferenc mutatja be Körösi Csorna életét. — Mintegy 30 fele virágot — összesen 115 ezer darabot — ültetnek ki Kaposvár közterületeire az idei virá- gosítás során. A városi ta­nács százezer forinttal tá­mogatja a lakossági virágül- íetést. Volkswagen roboton A Volkswagen új szerelő­csarnokában rekordarányú a robotizáció. a gyár új golf modelleket előállító Halle 54 elnevezésű gyáregységében a gépkocsik szerelésének auto­matizáltsági foka 25 száza­lékos. A VW termelési igaz­gatója szerint az ember nél­küli gyár belátható időn be­lül még nem lesz megvaló­sítható. a VW célja most a 30 százalék is szint elérése, ami kőris a préselési mun­kák 80 százalékát, a nyers szerelésnek pedig 60 száza­lékát végzik robotok. Saját robotok kifejlesztését a VW 1972-ben kezdte el. Hétfői ügyelet este B óráig. Telefon: lt-510. ~ ÖT ÉV UTÁN isme; Budapesten vendégszerepel az Ukrán Jégrevű társulata. A legnagyobb szovjet jég­színház művészei június 15. és 23. között a Budapest Sportcsarnokban mutatják be új műsorukat. A százta­gú együttes produkciójában ezúttal is balett-, revü- és folklórszámok, humoros je­lenetek és akrobatikus ele­mek szerepelnek. Kinevezés és kitüntetés • Asher Tamás lett a Csdky Gergeiy Színház főrendező­je. A megbízást tegnap ün­nepélyes társulati ülésen nyújtotta át Király Zoltán, a megyei tanács művelődési osztályának vezetőhelyette­se. Tóth Eleonóra színmű­vésznő Szocialista Kultúrá­ért, Fülöp János szakmun­kás Kiváló Munkáért mi­niszteri kitüntetést vett at Babarczy László igazgatótok — Öt síző halálát okozta egy lavina a svájci Alpok deli részén, Arolla közeié­ben. A mentőalakulatok még élve emelték ki őket a hó­tömeg alól, s helikopterrel azonnal a berni, illetve a lausannei kórházba vittek, ott azonban mind az öten belehaltak sérüléseikbe. Az öt szerencsétlenül járt sze­mély közül négy francia, egy pedig kanadai. Festménylelet Szekizardon Tizennyolc ismeretlen ere­detű, vizsgálatuk eddigi eredményéből ítélve értékes festményre bukkantak a szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum épületében. A nem mindennapi lelet az intéz­mény képzőművészeti gyűj­teményének költözése köz­ben került elő. A stílusje­gyek alapján valószínű, hogy valamennyi XVIII— XIX. századi műalkotás. — Tolvajlás vádjával vet­te őrizetbe az olasz rendőr­ség az Aeroporte di Róma repülőtér négy alkalmazott­ját. A négy embert rajta­kapták, amint értékes- tár­gyak után kutatva az Alita­lia egyik Münchenbe índuió gépéhek esomagtárplójába.) kinyitották több utas bő­röndjét. A repülőtér illeté­kesei szerint 1983 eleje óta mintegy harminc alkalma­zottat tartóztattak le a ró­mai repülőtéren hasonló tolvajlás miatt. — nn.. kbki KALMAN belsyd­S.v-i-v szakorvos magánrendelését április 3-tól megkezdi. Handel: kedd-'—csülortök du. 3—7-ig. Ka­posvár. Dimitrov u. 9. sz. alatt. asm

Next

/
Thumbnails
Contents