Somogyi Néplap, 1984. április (40. évfolyam, 78-101. szám)
1984-04-07 / 82. szám
kém legyen a legszebb kardom, faragott hajóm, botom, tányérom. Él-eljártam az itteni faragókhoz, Gyanís Lászlóhoz, Máté Ferenchez, Pék Lászlóhoz. Ügy kezdtem én is, azokkal a motívumokkal, amiket tőlük láttam. Ma ón is ezzel keresem a kenyeremet. Buzsáki István szíve szerint faliképeket farag leginkább, a paraszti élet aprólékos, hű bemutatását szem előtt tartva. Felesége is a buzsáki nóphagyoanányokért dolgozik, óvónői állását cserélte föl a művelődési ház vezetésére, főként a buzsáki hagyományőrző együttes miatt. Nevüket a felszabadulás előtt is ismerte az ország, s a mai néptáncfesztiválokon is vastaps föllépéseik jutalma. A buzsáki lakodalmas vagy legújabban a disznóölőtánc országosan egyedi koreográfia, amelyeket egykor apáik, nagyapáik táncoltak ... A mai Buzsák arcához tartoznak Miseid József fóliasátrai is. Hat éve otthagyta azt a munkát, amit nem szívesen csinált, s kertészkedésre váltotta föl, amit gyerekkora óla kedvel. Paprika-, paradicsom- és uborka- palántáit babusgatta, amikor egy furcsa kérdéssel beállítottam hozzá: — Ha buzsáki lennék, mit gondol, melyik táborba tartoznék? Az irigyet vagy a barátai közé? — Ha tudná, hogy ötvenezer forintba ké* rül a nylon és a fűtőolaj, sha éjfélkor hazafelé menet még mindig a sátor alatt látna és másnap reggel négykor már az uborkát szedni, akkor elgondolkodna. Ahhoz, hogy május elsejére paprika és uborka legyen, ahhoz napi tizenhatórás munka vezet. A több pénz türelem, kitartás és sok munka aélkül elérhetetlen ... Hogy nemcsak kicsiben van így, arról a tsz elnöke, Ecséry László is tanúságot tett. / — Jókora drukk volt bennünk 1978-ban. A szanálásban nekünk még külön is szanálni kellett. Szakembereket, akiket pedig hitük a mezőgazdasághoz kötött; gazdaságtalan ágazatokat, ami pedig a háztájiban remekül ment, és megvalósíthatatlan elképzeléseket. Megszüntettük a sertéshizlalást, áttértünk a húsmarha-tenyésztésre, kiválasztottuk a mi savanyú, homokos talajunkhoz alkalmazkodó növényeket. Mi lettünk a megye legnagyobb dinnyetermelői, s a gyümölcsnél maradva száz hektár meggyest telepítettünk. Bevezettük a kereskedelmi tevékenységet, boltokat nyitottunk. Adtunk, vettünk. Tavaly negyvenmillió volt a felvásárlás a háztájiból, huszonnégymillió az állat- hizlalásfoód származik. Tavaly ötezer sertést, 150 hízómarhát, húsz vagon meggyet adott az országnak Buzsák. Létesítményeket építettünk, bővítettük a gépparkot. Talpra álltánk ... Két óra hosszat tartott a félórára beszélt találkozó. — Szorgalmas, törekvő emberek laknak Buzsákon. Nézzen csak körül, akármelyik portán! — enged az utamra. Buzsákon azt tartják, ha a legény nem szerette a menyasszonyát, akkor a lány fakanalat rejtett a rékliije ujjába, s észrevétlenül ezzel simogatta meg a legényt. Az ebtől olyan szerelmes lett, hogy soha nem hagyta el menyasszonyát. Mikor a fonyódi járás volt a vőlegény, örömmel látták a menyasszonyt. — Jó kis táncegyüttesetek: van, aztán a faragók, a hímzőasszonyok s rendezett a falu is szem- revaló — vette számba a vőlegény a hozományt. Mikor Marcalihoz kerültek, megint kellőképpen fogadták őket, mert a kulturális szemlétől a csisztai fürdő idegenforgalmán keresztül az úttörősportig gazdagon teltek az eredményrubrikák. Most Boglárlelle a kérő. — Mégis csak közel vagytok, jó helyetek lesz nálunk — mondták. Mindig öröme volt a vőlegénynek ... De hiszen szép volt a menyasszony .. . Békés József SOMOGYI TÁJAK, EMBEREK A szép menyasszony rvegyvew* perc*i WRflKönk együtt, de nem a betűvetés, vagy a kislabdahajiítás volt a tananyag, hanem a buzsáki mindennapok. — Jó tizenöt éve a búcsúval együtt szokás emlegetni Buzsákot. Van, aki ezért megmosolyog bennünket. De mi nagy asztalt terítettünk százféle lakomával, s úgy veszem ész.re, esznek itt jóízűen mások is. A legfontosabb ebben a buzsáki hagyományőrzés. Van itt persze mindenkinek kedvére való: céllövölde, ringlisek, lacikonyha, térzene, mise, bál, sokféle fellépés, kínálat a sátrak alatt. Amolyan igazi búcsú ez a két nap. Tudjuk, a sátorozók busás jövedelemhez jutnak, de nélkülük elképzelhetetlen a búcsú. Így is amennyire csak lehet, igyekszünk kiszorítani a giccset. Az iskola magáénak vallja a kodályi igét: népünk, elődeink kultúráját nem lehet örökölni, azt meg kell tanulnunk. ■ Ezért barangolják a tanárak a diákokkal a környéket, s kutatják a szülőföld múltját. Ezért indították — Németh Gézáné tanárnő fegyverténye — lányaiknak a hímzőszakkört, ahol egy életre beleivódik a finom uj jakba a rátétes, a boszorkányos és a valódi, országosan ismert buzsáki hímzés, a vézás tudása. Ez az egyedi, csodálatqpan bonyolult és gazdag fantáziájú komponálás a var.rástechnika remeke, s egyben ötven buzsáki asszony megélhetése. A hímzőasszonyok a siófoki Háziipari Szövetkezet bedolgozói, de nyáron tíz kézzel sem tudnának eleget tenni az ismeretlen külföldiek kéréseinek ... A faragósziakikörben Gyanis László népi iparművész oktatja a bizsók kezelésére a felsőtagozatos fiúkat. Olyan neves elődök tanítottak itt a felszabadulás előtt, mint idősb Kapoli Antal vagy Kálmán István. A buzsáki faragók azóta iskolát teremtettek, s hogy csak két híres-neves mestert említsünk: Boszkovics János és Jan- csekity János. Egy fiatalabb, ismeretlenebb fiú-férfit, Buzsáki Istvánt kerestem föl a Balaton utcában, hogy szenvedélyéről, a munkájáról kérdezzem. Otítjártamkor valóban nagy fába vágita a fejszéjét: egy két és fél méteres, négy ókorrá szántó béresszobrot farag. — Második általános iskolás korom óla szabja a kés a fát a kezemben. Eleibe’ csak a játszópajtásokat akartam lepipálni; neA századforduló óta a múlt évben laktak itt legkevesebben: 2118 lélek. Még U hetvenes évek közepén — végén is meghaladta ez a szám a kétezer-ötszázat. Ha Buzsákon ennek az okáról kérdeztem a falusiakat, hitetlenkedve, néztek rám. Az bizony nem lehet, hogy ne lennénk két és félezren. Amikor továbbra is hajtom a magam igazát, legtöbben azt mondják: „Tuggya, elveitek a tanácsot...” — Nem hiném, hogy ez lenne az ők — gondoltuk át közösen Papszt Lajossal, a közös községi tanácselnökkel Buzsák jelenének mindennapjait. — Volt egy időszaka az elvándorlásnak, s egy másik, ami még most is tart: az elöregedésnek. A hatvanon túliak húsz százalékon felül vannak a faluban. Buzsák gondtalanul éli a maga csendes, mindennap’ életét. Több mint húsz éve törpe vízmüve van, háromcsoportos óvodája, korszerűnek tekinthető, tízéves általános iskolája. Mindössze egy, a tornaterem hiányzik. A pedagógusoknak szolgálati lakásokat biztosítottak, kettő még üresen is áll. A tizenhét tagú tantestület a falu szellemi magva. A község egyetlen kenyéradója a Munka Harcosa Termelőszövetkezet. Múltjában kétségtelenül vannak vargabetűk. 1978-ben például 18 millió forint mérleghiány, s ezzel együtt a szanálás. Nézze meg, hol tart ma . . . A tanácselnök nem védi Lengyeltóti elsődlegességét a két rivális község között kissé még ma is feszülő ellentmondásban.. A járható utakon minden apróságra figyelő, mindent pontosain ismerő kalauz akar lenni. — Valamikor Buzsák a tbc melegágya volt. Vizes, penészes épületek, a kemény fizikai munka, a rossz ivóvíz, a gyengéntáp- láltság orvoslás nélkül, haragvóan töltötte csecsemőkkel, fiatalokkal a temetőt. Ezért is lökték el a buzsákiak a régi épületeket. De nemcsak magukat tartják becsben, hanem a pénzforrást is; az istállók, az ólak éppúgy rendesek, tiszták. Az utóbbi évtizedben a falu a tanáccsal közösen szinte mindent megoldott: új iskola, posta, müveK- dási ház, boltok, orvosi rendelő, büfé épült vagy újult meg. Az utak nagy része szilárd burkolatú, s ha kitart az építőkedv, a régi vágy, a járdaépítés is meglesz. A Lengyeltótiból Buzsakra vivő út ma is őrzi az egykori lápos, vizenyős táj arculatát. A légvonalban három-négy kilométerre fekvő „szomszédvár” 1938-ig esős időben szinte elérhetetlen volt. Volt vőlegény, aki emiatt örökre pártában hagyta választottját. Sár, sár mindenütt, csak a bivalyfogatok vághattak át az irdatlan pocsolyatengeren. A falu két életet él. Egyet gyönyörű, új házaiban, amint azt az utcákon tett séták alkalmával tapasztaltam, s egyet a hegyközségben, ahol még találhatók nádtetős, tömésfalú. másutt már modern pincék. Utam az iskolába vitt. Vida Árpád igazgatóval Egy — a századelőn nyomtatott könyvből és a buzsákiak élőszavából kerekedik ki — leokeötperoként — a falu története. Már a XIII. századból maradtak feljegyzések a mai Buzsák területén fekvő Akts, Magyar! és Kőik ed községekről. Somogy vár tartozékai voltak, afféle adományközségek a vitéz Bő nemzetiség fiainak, majd a Magyar családnak. Egy 1536-os adománylevélben Akts- Magyariként szerepel, majd ettől kezdve — főképp az egyházi iratok — horvát nyelvű lakosokról beszélnek. A valószínűleg Dél- Szlavóniából ide települt tótok több hullámban érkeztek Buzsákra és a közeli településekre, Táskára, Tótszentpáíra, Varjaskérre. Ez a táj akkor még a Nagyberek lápbirodalmához tartozott. Amolyan homoksziget- cödöpfalu. — Vésák — mondhatta mérgében a tót atyafi, amikor térdig merült a sárba. Ingoványt, mocsarat jelentett az ő nyelvén, de a mellette kínlódó magyar komája torkából a foghoz, nyelvhez, szájhoz állóbb Busák, Buzsák perdült elő egy 1675-ben kelt perirat szerint, mert régen még hálnál előtt kelt a harag és a haragszomrád Buzsákon. Mondják: vertek itt agyon lőcscsel vásáros embert, s szörnyűbb, hogy papot is lelőttek egy kocsi tetejéről. A perirat két Buzsákról is beszél, Jankovics- és Lengyel-Buzsákról. A két család jussán civakodva megosztotta a községet. A falu öregjeinek a száján ma is ki-kies üss zan ez a Saiuféi-nevezet. Elhagyjuk a falut. Felvesszük a nekünk dobott kesztyűt: a csillogó, csalogató mesz- szeség csalárd kihívását. Embere válogatja, kinek mennyi ereje jut a szárnyalásra, milyen gazdagon fogott az induláshoz. Mi az, ami ,az otthonról hozott tarisznya mélyéről elővéve az élet ütközeteiben kardként segíti, vagy pajzsként megóvja. A folyók, berkek, rétek világát, megannyi vadvirág nyersen kedves illatát, kaszákon csattogó kalapácsok érchangját, s az alkonyi utcán végigtoak- tató tehéncsordát idézzük a gyerekkorból. Nagyanyánk meséit, apánk rövid, igazító szavát, anyánk bújtató, védő kötényét. A lakodalmakat, a farsangot, a bálokat, a vásárokat, az ünnepeket és a gyászt. S akár a fában egymás köré futó évgyűrűk a központi magot, úgy kapja meg ő a közösségtől a tanító őszinteséget. Erre leltem a nyolcvanas évek közepén Buzsákon.
