Somogyi Néplap, 1984. április (40. évfolyam, 78-101. szám)

1984-04-06 / 81. szám

Tisztelt Szerkesztőség! Kovács Béla, Kaposvár; Ungvár u. 5. sz. alatti lakos március 23-án megjelent panaszara az alábbi választ ad- . juk. A 26/1981. (XI. 14.) 'EVM sz. rendelet 4. par. (1) be­kezdésében szabályozza a kéményseprésre vonatkozó kö­telező munkákat. Ennek lényégé, hogy a családi hazak egyedi kéményeit félévenként egyszer ki kell tisztítani. E feladatunkat igyekszünk maradéktalanul végrehajtani. Előfordul, hogy a tulajdonos vagy bérlő nem tartózkodik otthon, amikor dolgozónk a munkáját akarja végezni, de a telefonon vagy levélben történő bejelentésre a kért idő­pontban a kötelező kéménytisztítást mindig elvégezzük, hiszen tevékenységünk a túzelőanyag-megtakarítas mel­lett tűzrendészen megelőző tevékenység is. A panaszostól korábban semmiféle bejelentést nem kaptunk. A panasz megjelenésétől függetlenül kéményseprőnk március 23-an éppen az Ungvár utcában és környékén dolgozott A reggeli árakban volt Kovács Béláéknál is, ahova a tulajdonos kérésére később kellett visszatérnie. A kérésnek dolgozónk eleget tett, munkájának elvégzése után azonban az igazolás aláírását megtagadták, mond­ván, hogy az OTP-nel van átutalási betétszámlájuk. A panasz olvasása után március 23-án délutántól négy alkalommal kerestük a panaszost, de csak 28-an reg­gel tudtuk vele fölvenni a kapcsolatot. Sajnos a panaszát illetően nem tudtunk közös megállapodásra jutni. Az Ungvár utca összes többi, lakója egyébként elégedett te­vékenységünkkel. A levél hangnemét vállalatunk részéről sértőnek tart­juk. A közvélemény előtt becsüli le azt a nem kevés és nem is eredménytelen munkát, melyet az elmúlt években eppen az energiahordozókkal kapcsolatos takarékosság ér­dekében végeztünk. Tisztelettel: Balázs P. lózsef kéményseprő ágazatvezető Somogy megyei Kéményseprő és Tüzeléstechnikai Szolgáltató Vállalat XL évfolyam, 81. szám 1984. április 6., péntek Rímfaragó Szellemi vetélkedő „Brigádunk 40 fős, mint mesében a rablók. Ha nem teljesítjük a normát, nincs Ady, se Bartók.” A fenti so­rokat a barcsi Dráva 1SZ Magyar—ijzovjet Barátság szocialista brigádjának be­mutatkozó verséből idéztük,' s ebből már következtetni is lehet annak a versenynek a hangulatára, amelyet teg­nap rendeztek Kaposváron, a KISZÖV székhazában. So­mogy megye 24 szövetkeze­te közül 16 képviseltette ma­gát a szellemi versengésben, amelynek célja: játékos ve­télkedés keretében számot adni többek között a szövet­kezet- és szociálpolitikai, történelmi, irodalmi es zenei felkészültségről. A hazánk felszabadulasa évfordulójának tiszteletére rendezett verseny előkészü­letei már a múlt év végén megkezdődtek. A szövetke­zetek szocialista brigádjai a versenyfelhívással egyidőben kézhez kapták a témajavas­latot is. amelynek segítségé­vel készültek a vetélkedőre A négytagú csapatoknak nemcsak a szövetkezeti ön- kormányzati élettel össze­függő, valamint hazánk tör­ténelméhez. kulturális éle­téhez kapcsolódó kérdésekre kellett választ adniuk, ha­nem — hacsak néhány stró­fában is — meg kellett bir­kózniuk a rímfaragással és a plakátkészítéssel is. Ez utóbbi témája: hazánk fel- szabadulása. A csapatok felkészültségét a feladatok megoldását Weisz Zoltánnak, a megyei pártbizottság munkatársá­nak elnökletével egy három­tagú zsűri értékelte. A verseny első díját és az ezzel járó 1200 forintos pénz­jutalmat a Kaposvári Szol­gáltatóipart Szövetkezet Március 15. brigádja nyerte el. A második helyen a Ka­posvári Lakberendező Ipari Szövetkezet Hámán Kató brigádja, a harmadik helyen holtversenyben a Somogyvá- ri Építőipari Szövetkeze': Radnóti és a Somogy Ipart Szövetkezet nagybajomi Komplex ifjúsági brigádja végzett, ök 1000, illetve 800 forint jutalomban részesül­tek. A kenyérhiány okai A sok is kevés volt Amatőr népművészeti tárlat nyílt a héten a marcali if­júsági házban. A hagyományos tavaszi bemutatón 95 alko­tó képző- és díszítőművészeti mnnka látható. Szeszélyes idő lesz Április S. és 12. között változékony, szeszélyes idő lesz. A hét közepétől foko­zatosan felszakadozik a fel­hőzet, , am záporok még tobbfelé kialakulhatnak. A hét végién több lesz a nap­sütés, esőre sem kell szá­mítani, a jövő hét közepén azonban ismét felhő- és csa- padékzona éri el a Kárpát - medence területét. Erősödik a nappali föimelegedés, a legalacsonyabb hőmérsék­let általában 2—7 fok körül alakul; kora déhitánonként 11—16, a hét végén pedig 14—19 fokra is {elszaladhat a hőmérő higanyszála. A derüitebb éjszakákon gyen­ge fagy lehetséges. Az időjárás változékony­sága orvosmeteorológiai szempontból nem kedvező. Az erős felhősődés, a zápo­rok rossz közérzetet okoz­hatnak, s ehhez járulhat a sokaknál jelentkező, úgyne­Korrupt üzletkötő Vesztegetés és devizabűn­tett alapos gyanúja miatt a rendőrség nyomozást folyta­tott Tordai István budapes­ti Lakos és társai ügyében. Tordai István, a Transelekt- ro Külkereskedelmi Vállalat üzletkötője hosszabb ideig folyamatosan több külföldi kereskedelmi cégtől mint­egy másfél millió forint ér­tékben fogadott él jogtalan 'vagyoni előnyt. A nyomozás további 12, különböző állami gazdáLkodó szerveknél dol­gozó gyanúsított vesztegetési cselekményeire terjedt ki: ők bűncselekményeik révén mintegy 5 millió forint érté­kű külföldi fizetőeszközt fo­gadtak el. vezett tavasza fáradtság is. A hét végi es a jövő hét eleji időjárás — a több órás nap­sütés, a kisebb páratarta­lom és az emelkedő nappali hőmérséklet — viszont már kedvezőbb lesz. Növekszik a meghűlésa ve­szély, hiszen az enyhe nap­palokat hűvös éjszakáik kö­vetik. Fontos tehát a réte­ges öltözködés. Fronthatás a jövő hét közepéig nem vár­ható, akkor viszont — a közelgő melegfront miatt — az erre érzékenyeknél gyen­gül a koncentrálóképesség, romlanak a reflexek. Lapunk szerdai számában hírül adtuk, hogy zavar tá­madt kedden a kenyér- és a tejellátásban a megyében. — Az ünnepi előkészülete­ket a tervszerű, kiegyensú­lyozott ellátás érdekeben többször ellenőriztük — mondta Dóri Janos, a me­gyei tanács kereskedelmi osztályának vezetője. — A boltvezetők a szokásos hé' végi megrendeléseken felül igenyeltek kenyeret és tejet, de ez is elfogyott a kora délutáni órákban. A tej- és húsipar úgynevezett „slepp- túrát” indított: az áruval megrakott gépkocsik sorra járták az üzleteket, s min­den boltvezető annyit vett át, amennyire szüksége volt a készlet pótlására. A sütő­ipar 67 százalékkal gyártót! többet, mint egy átlagos hét végén, s tekintve, hogy csak egynapos ünnepről volt szó, senki sem számított rá, hogy ez a mennyiség nem lesz elegendő. A kereskedelmi osztály ügyeletére délu -án beérkezett jelzesek alapján a sütőipar soron kívül gyár­tott 2500 kilogramm kenye­ret, és 18 órakor megkezdte a kiszállítását. A Kaposker igazgatója megkérte a háló­zatába tartozó üzleteket, hogy tartsanak nyitva zár­órán túl is, sőt, Siófokon szerdán kinyitott 'az ABC, hogy a vevőket kiszolgálhas­sák kenyérrel. — Ez a megnövekedett igény a kenyér iránt meg­lepő, s bátran állíthatom, so­ha nem ‘apasztalt volt. Ha egy ilyen dolog megesik, hi­ba lenne azt állítani, hogy minden szempontból tökéle­tesen felkészültünk a zavar- talan ellátásra. A tanulság: Tavasz Szánt ódpusztán Lángoló csárdaablakok Eled Szántódpuszta. Kirü­gyeztek az öreg akácfák, lángolnak a muskátlik a Ménescsárda ablakaban. — Vasárnap nyitunk — mondja Nemes Pál csárda gazda, a déli part híres ven­déglőse. — A2t szeretnénk hogy a csárda szebb legyen mint hat évvel ezelőtt volt, amikor először fogadtunk vendégeket. Munkatársaim­mal újrafestettük a falakat lemázoltuk az ajtókat, abla­kokat, a terasz bútorzatát felújítottuk, a Háziipari Szö­vetkezet vesszőfonatú termé­keivel megérkeztek a város- lődi edények is. Mindent el­követünk avégett, hogy Szán­tódpuszta látogatói a ven­déglátással is elégedettek le­gyenek. E percekben még minden­ki a készülődés izgalmában ég. lótnak-futnak a pincé­rek, szakácsok, a „gazda" fél szavából is értenek. Va­sárnap itt mindennek „első osztályú” fényben kell ra­gyogni. Lombos leandereket cipelnek a teraszra, a gazd- asszony a muskátlikkal fog­lalkozik. — Mintegy harminctagú gárdával nyitunk, s a fő­szezonra körülbelül ótvenre emelkedik a létszám — mondja Nemes Pál. — Vaía- mennyien regi munkatár­saim, a törzsgárda tagjaival 15—16 éve dolgozunk együtt. A Pest-budai Vendéglátó Vállalat üzletében jövede­lemérdekeltségi rendszerben fognak dolgozni. Első osztá­lyú vendéglő, de vasárnaptól kő. június közepéig elősze­zoni (olcsó) árakkal üzemel­nek, s a főidény után, ősz­szel és télen ugyancsak. A puszta pinceborozóját és a drinkbárt május 1-én nyit­ják ki, ezekben az egysé­gekben a föidény hónapjai­ban sem emelkednek az arak. — Terveznek-e valami vendégcsalogató újdonságot? — hégi elképzelésemet, a malacsütöt talán most meg­valósíthatom — mondja a csárdagazda. — Ide a terasz­ra tervezem, tálán megfele­lő kivitelező is akad. A csorda előtt Szabó Mik­lóssal, a szantódpusztai kul­turális központ vezetőjével beszélgetünk. — Napról napra több a látogató — mondja. — Ma például egy népes kirándu­lócsoport érkezett két a utó­busszal. Az idén a belső csárda és a kukoricagóré kivételével valamennyi épület renoválá­sát befejezik a pusztán. A belső csárda — amely egy­kor a postaút lóváltó állo­mása is volt — gyönyörű boltíveivel már most sejteti, milyen szép lesz jövőre. Itt is a Pest-budai Vendéglátó Vállalat, illetve Nemes Pál lesz a gazda. sz, A. nagyobb tartalékokkal kell felkészülniük a termelő és szállító egységeknek, tudato­sabban kell alkalmazkod­nunk az igényhullámzások követésére. Ezen felül — hosszabb távon — foglal­koznunk kell a vásárlói szo­kások megváltozásával, hogy ilyen eset többé ne fordul­hasson elő. Annak sem szabad meg­történnie, hogy az ilyen hir­telen megemelkedett igény teljesen váratlanul érje a kereskedelmet és — főleg a sütőipart. Minden valószí­nűség szerint gyorsabban is lehetett volna pótlólag ke­nyeret sütni, ha jobban szá­mítanak a váratlanra. Baleseti krónika Szabálytalanul tolatott Kedden a kora esti órák­ban Tab belterületen, egy útkereszteződésben szabály­talanul tolatott személygép­kocsijával Forró György torvaji lakos, és összeütkö­zött Dankhazi Sándor tabi motorossal. A motor vezető­je súlyosan megsérült. Forró ellen büntetőeljárás indult. Kaposvár kaposiüredi vá­rosrészében a 67-es út szom­szédságában levő iskola ud­varán játszadozott testvéré­vel a 7 éves, újvárfalvai Horvath Rita. Egy színes szalagot látott meg az úton, odaszaladt, s közben egy te- S hergépkocsi oldalának ütkö- • zött. A kislány súlyos sérü­léseket szenvedett. Olyan gyorsan kanyaro­dott Kaposváron, a Dimit­rov utca és a Május 1. utca sarkán segédmotorjával a 16 esztendős Zalakovics Zsolt kaposvári tanuló, hogy el­vesztette uralmát a jármű fölött. Egy parkoló teher­autó hátuljának ütközött es könnyebben megsérült. SOROK Jean-viccek — Jea®, ez a hőmérő nem megy se le se fel. — Bizonyára elfelejtette felhúzni, uram. * * * — Mit csinál egy tenge­rész, Jean, ha a süllyedő hajón a víz már a nya­káig ér ? — Kézre áll, uram. hogy a víz csak a boká­jáig érjen. • * * — Jean, hány fokos ez a fürdővíz? — Huszonhárom fokos, uram. — Plusz vagy mínusz? * * * — Hány óra van, Jean? — Kilenc, uram. — Akkor adjon el nyol­cat. mert nekünk egy is elég! ... — Gyújtsa föl a szem­közti házal, Jean! — Minek, uram” — Hogy háztűznézőbe mehessek. • • • — Mi ez a pancsolás, Jean? — Fürdik a holdvilág az éj tengerében, uram. • • • — Tud maga vezetni, Jean? — Tudok, aram. — Akkor vezesse be a pincébe a villanyt! Környezet... Klrmóéknál éjszaka cseng a telefon, — Ki volt az? — kérdi az asszony, amikor férje leteszi a kagylót. — Vakarni környezetvé­dő! Azit akarta tudni, tiszta-e a levegő... Csónak . Péter felfújható esőn* kot visz a fölyohoz. Pál figyelTr.eziteta: — Péter, ezzel a cső nekfkaA nem mehetsz * vízre, hiszen teie van lyukkal! — Na és?! Ki nézi azt a víz alatt? -• Hiteles tanú- A tanú mékóságteTje»®' lép a bíró elé és ünnepé­lyesen esküt tesz: ^ — Esküszöm, hogy az igazat mondom; semmi mást, csak az igazat. — Akkor most mondja él nekünk, amit tud! — Semmit — válaszolta becsületesen a tanú. SOMOGYI1*^ Ab MSZMP Somogy megyol Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Főszerkesztő-h.: dr. Kére«» fmm Szerkesztőség, Kaposvár, Latiné« Sándor n. 2 Postaiím: Kaposvár Pf.: n. 7491. Telefon; 11-11%, 11-511, 11-512, Kiadja a Somogy mpcvel L*rk!*Sá Vállalat. Kaposvár. Latiné* S, k- Ij Telefon: Postacím: Kaposvár. Pf.: 31- ?éflS Felelős kiadó: Balaieza János. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapuézhesfif postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 34 Ft, negyedévi?« 102 Ft, fél évre 204 Ft egv évre 108 Ft. index: 25 967 ISSN «133—0608 Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemiében. Kaposvár. Május l. u. l«L Felelős vezető: Kisdeák József mb. Igazgató Kéziratokat nem érzünk me<? éa nem aduak víett*

Next

/
Thumbnails
Contents