Somogyi Néplap, 1984. április (40. évfolyam, 78-101. szám)
1984-04-01 / 78. szám
Közlekedünk — de hogyan? Uj müveSődési központtal gazdagodik Mosonmagyaróvár. Az év második felétől üzemelő kulturális létesítményben színházterem, zeneiskola és könyvtár kap helyet (MTI-fotó — Maíusz Károly felvétele) Dialóg négy nyelven Dialóg nyelvtanitó gmk. Az egyre szaporodó gazdasági munkaközössegek sorába tavaly ősszel lépett be ez az érdekes társaság. Hogv mi szükség volt ró. amikor ott van a TIT, s néhány művelődési ház és üzem is szervez nyelvtant, lyamot? Az ötlet a megyei KIS főbizottságon született; a cé' az volt, hogy olcsó tanulási formát ajánljanak az ifjúságnak, s kereseti lehetőséget a fiatal nyelvtanároknak. Szeptemberben volt az alakuló ülés. s október Idén már elkezdték a tanítást. Oláh Erzsébet az olasz nyelv rejtelmeibe vezeti be a hallgatókat — a gimnáziumban egyébként oroszt tanít —, s ő a gmk képviselője is. — Az idén nagyobb gondot akarunk fordítani az előzetes reklámra — mondta —, mert tavaly sok helyre nem jutott el a tanfolyam híre. A KlSZ-bizott- ság elküldte az értesítést minden iskolába, ám ott a tanárok gyakran a fiókba sülyesztették. nem foglalkoztak a kihirdetésével . . . Hetvenen jelentkeztek, most ötven hallgatónk van, ók már állandók. Angol és német nyelvből kezdő és haladó, francia és olasz nyelvből kezdő tanfolyamot indítottak, s van egy külön csoport a Pamutfonóipari Vállalat Kaposvári Gyárában, ez kezdő szinten angolt tanul. Hetente kétszer tartanak két őrá*, a helyiségről a KlSZ-bizott- ság gondoskodik. — Egy-egy csoport legföljebb tíz emberből ál). így a foglalkozásoknak magánóra jellege van, bőven jut idő mindenkire. Jól összerázódott a közösség, egyre kevesebbet hiányoznak a hallgatók, s olyan légkör alakult ki, amr'yben ió' együtt tud dolgozni a nyolcadikos általános iskolás és az 54 éves asszony is. A nyelv- tanfolyamon ugyanis nine; korhatár, bárki ielentkez- het. A többséget azért a középiskolások alkotják. — Mi a tapasztalatuk: miért szánják rá magukat az emberek a nyelvtanulásra? — Az én csoportomban a középiskolások fölvétel izni akarnak olaszból. de van, aki a nyelvvizsgát szeretné letenni, s van. akinek a mukaköréhez szükséges. Általában valami érdekük fűződik hozzá. . — . Milyen szintre lehet eljutni egy év alatt? — A 128 óra alatt annyi; sajátítanak el. mint a gimnáziumban két év alatt. E; lehet jutni az alapfokú nyelvvizsgáig. Persze ez a képességektől, a hozzáállástól is függ. A Dialóg ügyvitelét di Máté Ernő intézi; 3 németet tanít kezdőknek. — Hat tagia van a gmk- nak; egy főállásban, öten Lőrinci L. László Jég hátán 53. Éppen arra számítanak, hogy megesik a szívünk egy-egy betegnek vagy nyomoréknak látszó párián, és máris elalszik az éberségünk. Ne feledd. Mlinarik elvtárs, hogy a tigris akkor is tigris marad, ha levágják az egyik lábát. Nem? Kedvem lett volna megkérdezni, hogy látott-e már háromlábú tigrist, Se inkább hallgattam. S ebben kétségkívül közrejátszott az is, hogy féltettem ép- pencsak megkapott állásomat. Nem óhajtottam fölösleges vitával elpasszoi- ni. Gvomay is elhallgatott aztán néhány lépés után formálisan beszorított egy ablakmelyedésbe. — Idefigyelj, Mlinarik elvtárs ... Igen fontos feladatot kaptam . . . Onnan t'entről! — és a platón felé mutatott. — Ugye, érted? mellékfoglalkozásként csinálják. Örültem, amikor megkeresett a KlSZ-bizott- ság, ígv hasznosítani tudom felsőfokú nyelvvizsgámat. A Dialóg megalakulását a tanács is támogatta, csupán az erkölcsi bizonyítványokra kellett sokáig várni. Ez is az oka. hogy később kezdtük a tanítást. — Mennyibe kerül a tanfolyam a hallgatónak ? — Egy óra 17 forint, az egész évre 2100 forintot kellett befizetniük két részletben. Azt hiszem, ez még a diákoknak is nagyon megéri. — Hogyan biztosították a tankönyveket, a technikai eszközöket? — Igyekeztünk olyan tankönyveket választani, amelyek beszerezhetők, de a kor színvonalának is megfelelnek. Természetesen segítettünk a megrendelésnél, s amíg mindenki meg nem kapta, addig kölcsön kértünk ismerősöktől. A technikai eszközöket magunk hozzuk az órákra, ezek saját tulajdonok. Az idén jóval több jelentkezőre számítanak, s minden csoportot legalább tíz hallgatóval akarnak indítani. Mert most van olyan is, ahol csupán hárman tanulnak. Másutt ilyen kis létszámmal el sem kezdték volna a tanfolyamot. Ök azonban senkit nem utasítanak el. I. É. Fejlődő társadalmi és gazdasági életünk minden területén egyre nagyobb szerep jut a közlekedésnek, s ezzel egyenes arányban a közlekedés szervezettségének, műszaki színvonalának, a biztonsági tényezők fokozásának. Megyénk közlekedési viszonyait a megyei párt-vb 1982 májusában tárgyalta meg. Többek között meghatározta a közlekedésbiztonság szilárdítására irányuló tennivalókat. Az azóta eltelt időszakban a megye valamennyi érdekelt szervét tömörítő közlekedésbiztonsági tanács tevékenysége arra irányult, hogy a helyes közlekedésre való neveléssel, valamint a halálos és súlyos sérüléssel járó balesetek objektív és szubjektív föltételeinek visszaszorításával törekedjen a minél kulturáltabb és biztonságosabb közlekedés kialakítására. Ennek érdekében szélesítette a propagandamunkát, külön gondot fordított az ittas járművezetők, a durva közlekedési szabálysértéseket elkövetők felelősségre vonására és a megelőző ellenőrzések sűrítésére. Az utak terheltsége a növekvő gépjárműforgalommal arányosan nőtt. Egyes utak telítettsége különösen az idegenforgalmi főszezonban meghaladta a megengedhetni. Mindezek ellenére ösz- szességében viszonylag rendezetten, nagyobb zavarok nélkül bonyolódott le a forgalom a megye útjain. Az eredmények mellett azonban nem lehet elfeledkezni arról sem, hogy a közlekedési morál összetevőinek nem mindegyike alakul kedvezően. Igen sok gépjárművezető tanúsít durva, agresszív' magatartást, nő az ittasan volt mögé ülők számaránya is. / közlekedés tárgyi föltételeinek folyamatos javulásával tehát az „emberi tényezők' formálódása — úgy fest — nem tart lépést. Ezért a jövőben még nagyobb gondot kell fordítani a nevelő célzatú propagandára, ellenőrzésekre. A múlt évben 3759-en szereztek jogosítványt (főiként fiatalok), s kapcsolódtak be a közlekedésbe, így az érvényes vezetői engedéllyel rendelkezők száma meghaladta a 87 ezret. A közlekedés helyzetének szemléltetésére érdemes megfigyelni a statisztikákat. A személyi sérüléses balesetek száma tavaly 597 volt, 9,1 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A halálos kimenetelűek 68-ról 59-re, a könnyű, Sérülést eredményezők 242-ről 235-re csökkentek. A súlyos sérüléssel járó balesetek száma viszont 239- ről 303-ra nőtt. A balesetek következtében 1983-ban 68an, 1982-hen 71-en vesztették életüket. Továbbra is kedvezőtlen a halálos balesetek részaránya az összes balesethez viszonyítva. Míg országosan minden 12—13., Somogybán 10. végződik halai la!. ' E riasztó számok azt bizonyítják, hogy nem lehetünk nyugodtak. A rendőrség fokozott ellenőrzésekkel, akciók szervezésével, határozott intézkedésekkel, valamint felvilágosító és oktató tevékenységgel igyekszik kivenni észét a rá háruló feladatokból. Szorosan együttműködik a közlekedésbiztonsági tanácsokkal; propagandaanyagok biztosításával szem- éltető eszközök terjesztésével, előadások, filmvetítések szervezésével.. Tavaly 1452 előadáson mintegy 170 ezren vettek részt A közlekedés szabályaival már gyermekkorban meg kell ismerkedni. A megye iskoláiban 44 járőrcsoportban csak nem hatszáz közlekedési úttörő segíti eredményesen a munkát. A KISZ Ifjú Gárda 3 közlekedési szakalegységében mintegy 200 fiatal tevékenykedik. A területi (városit közlekedésbiztonsági tanácsok munkájának színvonala és hatékonysága javul, szélesedik aktívahálózatuk, egyre gyakoribbak az önálló kezdeményezések a megelőző munkában. És lám, ez sem e’ég! A legfontosabb, hogy mi. a közúton gépjárművét (vagy gyalogosan) közlekedők ismerjük és tartsuk be a szabVyckat, ne kockáztassunk emberéleteket. Hiszen nem mindegy, hogy a halál évente hány embernek teszi befejezetté az életét. Gyarmati László Ügyintézés munkaidőn túl Ügyintézés — munkaidőn túl. Kevés téma van, amelyről annyit írtak az újságok, beszélt a rádió, a televízió, mint ez. Mégis hiábavalónak látszanak az erőfeszítések; az ördögi körből nehezen tudunk kilépni. Hiába mutatják ki évről évre az úgynevezett munkanapfényképezési vizsgálatok, hogy a vállalatokat, intézményeket, végsősoron a népgazdaságot tetemes károk érik azon munkaidőkiesések miatt, amelyek a dolgozók hivatalos ügyeinek intézéséből adódnak. A munkahelyi vezetők mégis elengedik beosztottaikat, ha a tanácshoz, a közjegyzőhöz vagy a földhiva- ta'ba szeretnének menni. A hivatkozási alap ismerős; az ügyintézőiének is csak né- gvig vagy ötig tart a munkaidejük. utána már hiába kilincselnének a hivatalban, nem tudnák elintézni a dolgukat. Látva a helyzet tarthatatlanságát, először a tanácsok tettek lépéseket a munkanem voltam egészen biztos benne, hogy az az odafent Rákosit jelenti-e, esetleg Farkas Mihályt, vagy csak a személyzeti osztályt. — Igen fontos feladatot kaptam . .. Megtisztelő feladatot. És ahhoz a te segítségedre lesz szükségem, Mlinarik elvtárs. Már szóltam rólad az elvtársaknak cs ők is beleegyeztek. Ma meg is kezdjük az akciót ... Számíthatok a segítségedre, Mlinarik elvtárs ? — Miről van szó? — kérdeztem idegesen. — Már akartam beszélni róla. Csak amíg nem kaptam meg a beleegyezést, nem szólhattam semmit. Naiv ember vagy. Mlinarik elvtárs, de egyszer még büszke lehet rád a mozgalom! — Ugyan — mondtam kedvetlenül és már azon törtem a fejem, hogyan tudnám elhárítani a „megtisztelő” megbízatást. — Nos, hát arról van szó, hogy tudod én már évek óta itt dolgozom a tanszéken. És mindent pontosan látok, ami itt történik. Mindent látok és megfigyelek. És én nem felejtek, Mlinarik elvtárs. Nem én! Amit egyszer elmondtak előttem, mintha gramofonlemezre mondták volna. Büszkén csillogott a szeme. bajusza elégedetlen rángatózott. — Évek óta figyelem őket. .. Először a proffal kezdtem. Már az is gyanús volt, hogy a régi rezsimben, a horthysta Magyarországon is egyetemi tanár tudott lenni és intézeti igazgató. El tudod te képzelni, Mlinarik elvtárs. hogy csak úgy, a semmiéit kinevezték? Gondolj csak Horger Antalra! Egyetemi tanár, nyelvész — és még ki? Válaszolj csak. Mlina- rik elvtárs! Az ellenforradalom besúgója! Tönkretette József Attilát, és öngyilkosságba kergette... Ezt csak a példa kedvéért mondtam . . . De a többiek is.. Esküdni mernék rá. hogy a régi rendszer besúgói voltak egytői-egyig . .. Rákosi elvtár.s megmondta, hogy tízmillió fasisztával kell félépíteni a népi demokráciát. És ha, ugye, kérlek, a számokban kis túlzás van is, egy szónoki beszédben ez ugyebár megengedhető, még akkor is körül vagyunk véve... Érted, ugye, mire gondolok? Nem hiszem, hogy az emberek egyik napról a másikra mgváltoznának. Természetesen a környezetnek, az állandó ideológiai ráhatásnak igen nagy szerepe van, de a gyors és forradalmi változás csak igen keveset sodor magával. — Mint például téged .. — így van. És például téged is, Mlinarik eltvrás, ha téged még nem >s százszázalékosan. Tudjuk", hogy az apád asztalos volt, asztalosmúhellye] és még ma is az. Marx pedig megírta, hogy a magántermelés napról napra újju- szüü a kapitalizmust. Ezen az alapon téged is ki kellene rekeszt énünk a pártból is. és még tán az cgye- íemröl is. De mi tudjuk, hogy az emberek a tnevethetők és hajlandók szakítani a múlttal, mint én is ... Nekem ugyebár déii- gyümölcs-nagykereskedők voltak a szüleim, (Folytatjuk.) időn túli ügyfélfogadásra. A hét meghatározott napjain — ez a helyi szokásoktól, igényektől függően vidékenként eltérően megállapították — este 6-ig, fél hétig is nyitva tartották az ügyfélszolgálati irodát. Az ügyintézők azonban öt óra után már többnyire hiába Vártak az ügyfelekre, mert azok továbbra is munkaidő alatt igyekeztek letudni hivatalos dolgaikat. Tehették, mert a munkahelyükről elengedték őket. S akadt még erre némi magyarázat is: a meghosszabbított félfogadási időben a tanácsi ügyfélszolgálat nem tud érdemben intézkedni, legföljebb felvilágosításokat, tájékoztatókat ad. összegyűjti a kérelmeket. Hiszen nem azok a tanácsi előadók ülnek az irodában, akik másnap majd hivatalosan döntenek, intézkednek az ügyekben, az állampolgárok pedig személyesen velük szeretnének találkozni, beszélni. Ezt az igényt egyébként a népi ellenőrök is jogosnak találták, amikor többször is alaposan megvizsgálták a munkaidőn túli ügyintézés tényleges helyzetét, lehetőségeit. A következő lépés tehát az volt, hogy a meghosszabbított félfogadást az érdemi ügyintézőkre is kiterjesztették. Őszintén meg kell mondani, hogy a népi ellenőrzési jelentés nyomán általánosan elrendelt meghosszabbított félfogadási időért az ügyintézők — finoman fogalmazva — egyáltalán nem lelkesedtek. Sok gondot okoz ennek bevezetése a hivatalok vezetőinek. hiszen 1984. március 5-től az államigazgatás és az igazságszolgáltatás területén is áttértek a heti 40 órás munkahétre, s éppen ezzel együtt kell megoldani a munkaidőn túli félfogadást. Ne felejtsük: nemcsak az ügyfelek, az ügyintézők is emberek. Nem titok, hogy a hivatalok új munkarendjének bevezetése több helyen éles vitákat keltett a hivatalok vezetéke és a szakszervezetek között, s van, ahol máig sem született megegyezés. Mindez persze a hivatalok belső ügye — mondhatja bárki. Valóban így van. De nem árt, ha mindenki tudatában van, hogy milyen nagy nehézségek, súlyos feszültségek árán tudja csak megoldani az igazgatási apparátus a meghosszabbított félfogadást. Az ügyfeleknek és a dolgozóinak munkaidő alatt hivatalos ügyintézésre továbbra is elegendő vállalatoknak legalább annyival illenék viszonozni a hivatalok erőfeszítéseit, hogy valóban élttek a munkaidőn túli ügyintézés lehetőségeivel. Deák András Tájékoztató A Siófoki Városi Tanács V. B. szakigazgatási szerveinél 1984. április 1-töl az ügyfélfogadási idő módosul. Tanácselnök; minden hétfőn Tanácselnök-helyettes és vb-titkár: 8—12 óra között. 8—12 óra között. 8.00— 16.00 óra között 7.45—17.15 óra között 8.00— 12,00 óra között 8.00— 12.00 óra között minden szerdán Hatósági osztály: hétfőn szerdán csütörtökön pénteken Hatósági osztály ügyfélszolgálati irodája: minden munkanapon 7.45—16.15 óra között Művelődési, egészségügyi és sportosztály; pénzügyi, terv- és munkaügyi osztály, titkárság; városgazdálkodási osztály: 13 00—16.00 óra közöt 7.45—16.15 óra közöl 8.00—12.00 óra között hétfőn szerdán pénteken Ügyeleti szolgálat: minden szombaton 8.00—13.00 óra közöli Siófoki Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága (76001)