Somogyi Néplap, 1984. április (40. évfolyam, 78-101. szám)
1984-04-30 / 101. szám
8 Somogyi Népiap 1984. április 30., hétfő IRODALOM, MŰVÉSZET, KÖZMŰVELŐDÉS BOTÁR ATTIILA Az élet ismeretlené Milyen is a munkásság? munkásság közvetlenül Is részt vehetett a hatalom gyakorlásában. Fönt még az úri Magyarország hívei ágáltak; ők, a hangadók a Parlamentben és a kormányban, de az üzemben már egészen másként alakult a helyzet. A gyárban már tőlük függött, hogy mi történik. Valószínű, hogy az 1919-es munkástanácsokra is emlékezve, közvetlenül választott képviselőikből alakították meg az üzemi bizottságot, amelynek meghatározó szerepe Jett a termelés beindításában, az újjáépítésben, s egyáltalán: mindenben, ami akkoriban a gyárban történt. A bér, a termelés, a jövedelem fel- használása, a vezetői posztok betöltése, mind mind a hatáskörébe tartozott. Tehát jóval az államosítás előtt az üzemi bizottságokon keresztül gyakorlatilag már megvalósult a gyárak munkásellenőrzése és irányítása. Az addig kisemmizett dolgozórétegek lettek a gyárak urai. Az üzemi bizottságoknak valóban nagy szerepük vol* a munkásegység erősítésében, a műszakiak és a munkások, a beosztottak és a vezetők jó partneri kapcsolatában. De ezen túlmenően országosan is íöíltos szerepet vállaltak a reakció elleni harcban. Amikor a párt kiadta a jelszót, hogy „Földet vissza nem adunk!”, „Ki a nép ellenségeivel a kormányból!”, az üzemi bizottságok élen jártak a tömegek mozgósításában, a harcos baloldali tüntetések megszervezésében. Mit ér az ember, ha munkás? A kérdésre rendkívül sokféle választ kaptam, köztük homlokegyenest ellentmondókat is. Hadjj idézzek közülük néhányat! Idős üzemvezető magyarázta: amikor ő évtizedekkel ezelőtt megkapta a szakmunkás-bizonyítványt, a legszívesebben kitűzte volna a mellére, hogy ezzel is felhívja magára a figyelmet. Logarléccel dolgozó, érettségizett idomszerész panaszolta fölháborodva: ha bemegy a gyár valamelyik irodájába, úgy bánnak vele, mintha alacsonyabbren- dű dolgozó lenne. E véleményekben bizonyára van némi túlzás. Bizonyos körökben mégsem haszontalan dolog újra emlékeztetni néhány alapigazságra, közöttük olyanokra. is, amelyeket annak idején alapfokú szemináriumokon vagy fiatalabbak az általános iskolákban tanulhattak meg. Ilyen például, hogy nem, szubjektív elhatározásból, haneim objektív társadalmi okok miatt a mun- kásoszrtály a szocializmus építésének vezető ereje. Egyénileg természetesen sokféle munkás van: művelt és műveletlen, az egyik elsősorban a testi erejével, a másik inkább az eszével dolgozik. Van, aki bonyolult, számjegyvezérlésű gépeket irányít, mások nehéz „szívlapátot’’ emelgetnek. Mindannyiunk — benne az értelmiség, a paraszt, az ösz- szes társadalmi réteg és csoport — érdeke azonban, hogy a munkásnak és az általa végzett munkának megfelelő rangja, presztízse legyen társadalmunkban. Földest József Ahol a nap, ahol nz álom: talán a homlokomnál kezdene — A vonat hozta? Pókfonálon lendült ide? akácló szélben, életem ismeretiem? Átengedem a rezdüléseim, bogozzon gondot, szájtátiságot, törjön dühömből a vékony levesbe, proli cigarettám füstje is ölelje, esti sörhabnál legyen áldott. Legyen áldott. Még megtörténhet itt derűs esthajnál, jánosbogárnyi béke. A kockakövön századvég kopog s egy pelenkaszél szaggatott verdesése az állomásig kísér valakit. SZIRMAY ENDRE SZAVAK Szavak, szavak, ne a halhatatlant harsogjátok, védelmezzétek a védtelen álmot, és gyógyítsátok, amit véresre mart az égő pillanat. Szavak, szavak, ne a csalhatatlant hirdessétek, nem a széptől lesz hiteles az ének, mondjátok mindig, mindenki szemébe a konok igazat. Szavak, szavak, ti vagytok a kezdet, a vég, a folytatás, a viliódzó jelen, a bíztató varázs, bennetek lángolok — és újra szítom az alvó parazsat. Május elseje a II. Inter- nacionálé 1889-ben, Párizsban tartott kongresszusa óta a világ munkásainak harcos ünnepe. Az idők folyamán a különböző földrészeken és országokban a harc célja, formája sokat változott, és változik ma is. Mindemellett május 1-e jelentősége egyre növekedett, s napjainkban talán még fontosabb, mint korábban bármikor. A magyar munkásmozgalom hosszú ideig a munkásság politikai jogait — választójog, szervezkedési, gyülekezés, szabadság stb. — és a munka-, illetve kereseti viszonyok (nyolcórás munkaidő, a Bedó- tendszer eltörlése, magasabb órabérek) megjavítását állította a régi, harcos május elsejék központjába. Később — az első világháború előtt és alatt — a háború elleni harc került előtérbe, majd 1919-ben a Tanácsköztársaság megvédése; 1919—45 között a fehérterror és a tőkés kizsákmányolás elleni, majd nagy erővel az antifasiszta küzdelem. Jelszavak jegyében MUNKA ÉS ERKÖLCS 1945-től a népi demokrácia éveiben május elseje a felszabadult dolgozó magyar nép, s mindinkább a munka ünnepe lett. A földosztás, a romok eltakarítása, a népi hatalrpi szervek létrehozása, az újjáépítés, a proletárdiktatúra kivívása, az államosítások, a hároméves terv, majd az ötéves tervek, a szocializmus alapjainak lerakása, az ellenforradalmi támadás visszaverése, v párt és a nép kapcsolatainak — bizalmának — helyreállítása, erősítése, szolidaritás a világ munkásaival és a szabadságukért küzdő elnyomott népekkel, a szocialista országok egységének erősítése; ezek leitték a legfontosabb május elsejei jelszavaink, s a felvonulásokon ezek jegyében emeltük magasra egyszerre a vörös és a nemzetiszínű lobogót. Az idősebb munkások ma is szívesen emlékeznek a felszabadulás utáni időkre: a romeltakarításra, a gépek beindítására, s általában mindarra, ami akkor, az új élet kezdetével együtt járt. Legnagyobb élményünk az volt, hogy folyamatosan maguk vették kezükbe a gyárak irányítását; hogy a Medgyessy Ferenc: Lapátoló fiú Veres Péter szekedés, pedig véleménykülönbség ott is vqlt, míg más csapatokban meg sokszor kaszára kaptak az emberek ingerültségükben Ezekből meggyőződtem, nemcsak arról, hogy az ember alapjában jó is, rossz is, a körülmények szerint. Tehát a körülmények a fontosak. De az a régi hitem is megerősödött bennem, hogy az emberi társadalom átalakításával párhuzamosan, de ebben is élen járva, magunknak a kollektivistáknak kell először átformálódnunk. ehéz dolog, tudom, de nem lehetetlen. Mert aki ikülönb alkar és tud lenni az átlagnál, csak akkor éra mi szempontunkból valamit, ha ezt a különbséget nagyképűség nélkül tudja érvényesíteni. Ellenkező esetben, bármilyen hős is a mozgalomban, de a mindennapi életben ellenszenvessé és gyűlöletessé válik, mert megalázza a többit. (Részlet ia Számadásból) asúti munkás-életemről még annyit, hegy később, amikor már elmöleitileg tisztá- zottaíbb meggyőződésű szocialista lettem, az itt lefolyt életem tanulságai erősítették meg végleg a kollektivizmusban való hitemet. A barakkban folyó élet ugyanis annyi különbséggel, hogy nem egy tálból ettünk, tiszta kollektív élet volt. Nem olyan, mint a katonák, foglyok és rabok élete, akik fölött egy rendszerint ellenséges felsőbbség uralkodik, hanem a magunk körében meglehetősen szabad szellemű és önkéntes közösség. Munkavezető nem élt velünk, az csak a munkában parancsolt/ de mert gyakorlott emberek voltunk s mert a vezető értelmes és jó ember volt, nem sok baj volt vele. Ami baj volt, az mindig felülről jött, és azt a munkavezetővel együtt kellett kivédeni. Itt győződtem meg arról, hogy minden csak mese, amit az emberi természetről, főleg annak véglegesé.« alapvető rosszaságáról írnak és beszélnek a tudósok, írók és politikusok. Én, legénykoromat is beleszámítva, tíz évet töltöttem egy huzamban már addig is csoportos munkában, miközben több száz ember fordult meg körülöttem, de nem emlékszem, hogy valaha, valakivel személyes ösz- szetűzésem lett volna. Sőt abban a csapatban, amelyikben a legállandóbban dolgoztam, a vasúton, nemcsak köztem, de a többiek között sem igen volt baj. És nem lehet mondani, hogy ezek az emberek szocialisták lettek volna.. Nem. Átlagos földmunkások, legfeljebb, hogy önérzetes, rendes emberek és jó munkások voltak. De mert, amint mondtam, a felsőbbségtól meglehetősen távol éltünk, törtetés, szolgaszellem nem férkőzhetett közénk. így elég jól megegyeztünk. Eleinte persze csak az igazság útján. Minden munkát, akár az államit, akár a magunk közül valót, a balakk tisztán tartását, sepre- getését, vízhordást, favágást stb., még a hideg hajnalokon való tűzgyújtást is úgy igyekeztünk beosztani, hogy az a lehető legigazságosabb sorban menjen. Még ha az emberek változtak is. Más hasonló csoportok szokása az volt ilyenkor, hogy minden terhes, közös munkát az újoncra nyomtak, miáltal a bizalmatlanság, a gyűlölködés szelleme mindjárt beköltözött a csoportba. Mi azonban mindig inkább a nehezebbjét választottuk a dolognak. esőbb azonban még ezen is tuknentünk. A jól beosztott igazság is gyatra dolog még, tökéletes beosztást úgyis lehetetlen csinálni, s mi elértük azt az állapotot, amit miniden emberi csoport elérni óhajt, s egyáltalán elérhet: a törvény nélküli kollektivizmus állapotát. Mert később, amikor megismertük egymást, amikor már mindegyik természetesnek tartotta, hogy semmilyen munka alól nem szabad kihúznia magát, nem sokat törődtünk az igazsáe hajszálhasogatásával, hanem ha tévedés volt a beosztásban vagy különböző felsőbb intézkedése^ következtében összezavarodott a sor, nem kerestük, hogy ki hova következik, kinek hol van a sora, hanem beálltunk, ahoya éppen estünk. És nem martuk egymást, mint a rossz szellemű csoportokban, mivel bíztunk egymásban, hogy szándékosan egyik sem húzza ki magát. Így alakult ki közöttünk az az igazi, jó mun- kásközszellem, amely tulajdonképpen a jövő társadalom legbiztosabb alapja lehet. És elértük azt is, hogy az erősebbek olyan természetesen, olyan magától értetődően végezték el a gyengébbek számára túl nehéz munkát, hogy ez a gyengébbeket egyáltalán nem sértette, nem alázta meg. Mindegyik tudta, hogy nem ravaszságról, nem kibúvásról van szó. hanem az emberi akaraton kívül álló erőkülönbségről. És ez nemcsak arra a néhány emberre vonatkozott, akik, összeszokva megszerették egymást. Sdk esztendő miatt sok ember megfordult a csapatunkban, sok újonc jött és tanult be köztünk, de a rendhez és az igazsághoz mindegyik hamar hozzászokott. Ha vo’- tak is, akik a zavaros szolgaéletből, a napszámossorsból naplopóerkölcsöket hoztak közénk, az itteni szellem hamarosan átalakította őket. _ Kigyógyultak, mert máskülönben nem bírták volna ki köztünk. Még a legnehezebb volt a helyzet a zsugori, magának való, elzárkózó paraszttal szemben, de sokára az ilyeneket is átalakította a csoportszellem, legalább annyira, hogy szógyellték ezeket a vérré vált tulaj donságailkat. és igyekeztek, legalább közöttünk, legyőzni. És érdekes, hogy odahaza a családban, ezer baj közt, sokszor bosszúsak és türelmetlenek voltunk, de itt, a munkában hétszámra, sőt hónapszámra nem volt rá ok, hogy egymásra megharagudjunk. Különösen, ha akkordszerű napszámban dolgoztunk, amikor a feljebbvalók hajszája nem rontotta meg a kedvünket. Esténként, ha sorban megfőztük a vacsoránkat, elbeszélgettünk, olvastunk vagy du- rákoztunk, s éjszaka nyugodtan aludtunk, ha nem láztunk. gaz, hogy ezamicsaI patűnik kivételes volt, niszen körülöttünk olyan csoportok voltak, amelyek mindig veszekedtek. Macerálták egymást egyesejj stréberkedtek meg árulkodtak, aztán a mun- kaveztőt pálinkával, borral traktálták, a pályafelvigyázónak tojást, tyúkot az osztálymérnököknek hízott libát hordtak, emiatt aztán bizalmatlanság, lógás, naplopás, a közös munkából, a piszkos és nehéz munkák alól való kibúvás szinte közszellemmé vált. De egyik is. a másik is a vezetéstől és a belső rendtől függött. Négy évig arattam egy aratócsapa1 ban, Fige Gábor keresztkomám bandájában, ahol szintén alig volt ve-
