Somogyi Néplap, 1984. április (40. évfolyam, 78-101. szám)

1984-04-04 / 80. szám

ÉBRESZTŐ BARCSON Ismét megrendezik au­gusztus második leiében Barcson a hagyományos rézfúvós -kamarazenei tábort. Lesz verseny szakközépis­kolásoknak, zeneművészeti főiskolásoknak és — néhány héttel a Bloomingtonban rendezendő második rézfú- vós-világkongresszus után — nemzetközi „rezes” kama­razenei tanácskozásra is sor kerüL Az előkészületekről Gál Endrét, a városi tanács elnökhelyettesét kérdeztük. — Mennyien és mely or­szágokból jelentkeztek a tá­borba, a versenyekre és a szimpozionra? — Hazánkból mintegy százötvenen — fiatalok ka- maracsoportjai és neves szakemberek egyaránt —, külföldről pedig .háromszáz­ötvenen. Jönnek muzsikusok csaknem húsz európai or­szágból, de várunk vendé­geket az Egyesült Államok­ból, Kanadából, sőt Kínából is. — Hogyan készülnek a vendégek elszállásolására, sikerült-e megszervezni az étkeztetést? — Hála a szervező bizott­ság munkájában részt vál­lalt vállalatoknak, szövetke­zeteknek — köztük a Sio- tournak és a barcsi áfész- nak — a feltételeket sike­rült biztosítani; nyolcvan vendéget a Boróka-szállodá­ban helyezünk el, jó négy­százait pedig motelben, ké­nyelmes kollégiumokban és fizetővendég-szobákban. A szimpozionra az új sport- csarnokban kerül sor, ma­gyar, angol és német nyel­vű szinkrontolmácsolással. — Mit várhat a közönség a rendezvénysorozattól? — Valamennyi verseny, valamennyi koncert nyilvá­nos lesz, de föllépnek az együttesek tér- és toronyze­nében, spontán utcai kon­certeken is. — A másfél tucatnyi ren­dező, támogató szerv és szervezet lajstromából arra kell ^ következtetnünk: a barcsi rézfúvóstábof orszá­gos, sőt nemzétkpzi üggyé vált. De hallottam olyan véleményt is: a barcsiak nagyzási hóbortban szen­vednek. — Inkább vállaljuk a megalomania vádját, mint a provincializmusét. Ennek a tábornak a szakmai, köz- művelődési, sőt poditátoai je­lentőségét vitatni szerintem dőreség, és — túl ezen — a vendégvárás, a vendégfoga­dás tapasztalatai is fontosak lesznek. A beszélgetést Bauer Ven­dellel, a barcsi zeneiskola igazgatójával, a ‘ koordiná- , dós bizottság titkárával folytatjuk. — Milyen témák szere­pelnek a konzultációk, elő­adások programján és mi­lyen művek a hangverse­nyek műsorán? t— Elsősorban a reneszánsz és a barokk fúvósmuzsika sajátosságait elemzik majd a résztvevőik, de központi téma lesz a kqrtórs magyar zene is. A kötelező verseny­programban ugyancsak sze­répeinek mai magyar szer­zemények. ' — Nem jár ez azzal a ve­széllyel, hogy kitűnő együt­tesek nem vehetnek részt a versengésben, csak azért, mert nem érzik eléggé, s nem képesek elfogadható színvonalon előadni a kor­társ hazai műveket? — A kötelező alkotások listáján stiláris szempontból nagyon különböző kompozí­ciók szerepelnek, ki-ki vá­laszthat ízlése, felkészültsé­ge szerint. Egyébként talán, nem túlzás azt állítani: a fiatal rézfúvósok tanulni is jönnek hozzánk. Külföldön jobbára csak feldolgozáso­kat tűznék műsorukra a kamaraegyüttesék, mert ke­vés az eredeti kompozíció, a mi zeneszierzőink azonban, szerencsére, nem tekintik rangon alulinak a fúvósok igényeinek kielégítését. L. A. Az utca másik oldalán Éjszaka minden egysze­rűbbnek látszik. Csönd vesz' körül, megszűnnek a nap­pal agresszív zajai. Nyu- godtabbá, lassúbbá válik az élet. A körzeti orvosi félnőtit- Ggyeleten azonban ilyenkor kezdődik a munka. Vámos Andrásné,. állandó éjszaikai ügyeletét vállalt, nélkülöz­hetetlen segítőtársa az or­vosoknak. Számára a nap-, palok furcsák, valóságos, „éjjedi bagoly” vált rnérb$-: lóié az évek során. — Szeretek itt dolgozni — mondja —, bár sokszor bosszankodunk is az indo­kolatlan hívások, a fölösle­gesen idejövő beteg sík miatt. — Nehéz eldönteni, vajon indokolatlan -e a hívás, vagy sem — folytatja dr. Szöl- lőssy József, a szolgálatban levő orvos. — Valóban az, ha valaki éjjel két órakor felhív az izzadó iába miiatt, hogy ezért nem tudott dol­gozni aznap, s kéne erről egy igazolás. Sokszor látszó­lag nincs baja a betegnek, mégsem mondhatjuk, hogy indokolatlanul keres föl bennünket. Sok ember ma­gányos, napi problémáit , sú­lyosabbnak véli, mint má­sok: az ilyöl pszichoszoma­tikus tünetekkel is foglal­kozni kell. Ki tudja, Talán egy-két emberi szó megóvja őket a visszafordíthatatlan tettől. Az éjszakai ügyélet dol­gozói mérhetetlen emberi szenvedéssel, furcsa és el­rettentő dolgokkal találkoz­nak . naponta. Amióta a köraeti orvosi rendelőkben is bevezették a szabad szombatot, nőtt az ügyeletes orvosok munkája. Ennek enyhítésére vezették be az URH-rádió használa­tát: a központ azonnal tud­ja értesíteni a hívott orvost. Két kocsi járja 'szómba'.— vasárnap az utcákat — az ügyelet Kaposvár körül har­minc kilométer sugarú kör­ben dolgozik. Megesik, hogy az orvos szinte ki sem száll az autóból egész éjsza­ka, egyre-másra érkeznek a hívások az URH-rádión. Ez az éjszaka csöndesnek ígérkezik. Hallgat a telefon. Csöndes beszélgetéssel mú­latjuk az időt, de mindig visszakanyarodunk a bete­gekhez. Ki miért keresi fel az ügyeletet, kinek hogyan tud segíteni az orvos? Aztán egymás után három hívás is érkezik. Előbb ütött-iko- pott házba vezet az út, idős néni fekszik csontsoványan ez öregszag ú szobában. Az ura tegnap halt meg, a má­sik ágy szélén fényesre kop­tatott kampós bot lóg, s egy - kalap. Nyugtató injekciót kap a néni Es szívből jövő „Jó éjszalkát”-búcsút. — Nincs mit tenni — mondta az orvos. — Egyediül él: most már végiképp egye­dül. A néni hetvenhat éves korára már megtanulta, hogy a lelke, fáj, ne beszél­jen róla, mert nincs segít­ség, nincs , rá. orvosság. Ezért „fedi el” valódi fáj­dalmát orvosilag gyógyítha­tó panaszokkal. Ma éiszaká­. ra , megnyugodott. * Holnap. éjszaka majd: a kollégám látja él, mígnem egyszer en­nek is vége szakad. A fiatalembernek a válla fáj és köhög. Az alig hu­szonhét éves asszony magas lázzal kínlódik levegőért, két fényes szemű gyerek fi­gyeli rémülten vergődését. Idősebb férfi hányingerről panaszkodik. Ez szinte azon­nal elmúlik, amint meglátja az injekciós tűt. — Csöndes nap a mai — csuikja össze fáradtan tás­káját az orvos —, tegnap huszonegy betegünk vélt, a H a Három fai változások hét végén majdnem ötven en kerestek föl. Többször kel­lett riasztanunk a mentőket. Elindultunk a gépkocsiveze­tővel, s csak három óra múlva értünk vissza, any- nyian szorultak sürgős or­vosi segítségre. Nem kedvez az időjárás a ailyos szívbe­tegeknek. Az ilyen beteg­séggel küszködök majdnem mindig az éjszakai órákban lesznek rosszuk Influenza, vaii, magas ..lázzal, hidegrár emberek többségé dolgozni, 'végigfeirt- lódja a napot, s csak este vagy éjszaka kér segítséget, teljesen legyengült állapot­ban. Ezért gyakori a szö­vődmény Is. A kialvatlanság rossz száj­ízével, lelassult mozdulatok­kal kezdődik a reggel. Az ügyelet után az orvos meg­kezdi napi munkáját, az asszisztens huszonnégy órát pihenhet, mielőtt újra szol­gálatba áll. Klie Ágnes i A múlt fcrómkáihan lapoz­gatok. Legendák és hiteles források bukkannak elő. A háromfaiak úgy mesélik, községük onnan kapta nevét, hogy az egykori Aga-révnél állott három fa. Igaz-e ez? Ki tudja. Annyi bizonyos, hogy egy 1377-ben keletke­zett oklevél először említi Hárumfakémt, 1924-ben nagy­községi címeit kapott, s cí­merébe bek erűit a három fa. Gazdag Tibomé vb-titkár jóvoltából a kezembe kerül a korabeli elöljáróság! ülé­sek jegyzőkönyve 1924-től 1939. december 31-ig. Él­mény lapozgatni! Mi' is ér­dekelhette akkoriban eleién- ket? 1926-ban például az, hogy lesz-e a községnek vá­góhídja. Hogy lett-e, nem tudná, annyi derül csak ki a feljegyzésekből, hogy végha- tározat született, miszerint a kövertíkező év tavaszán a pá­linkafőző szomszédságában meg kell építeni. Harminc­négyben az volt a legfonto­sabb téma, hogy az ifjúság ' nevelése érdekében a so- mogyszentimrei gazdasági iskola javára alapítványt kell létrehozni. Akikor hu­szonegy ellenszavazattal meg­tagadta ezrt a község, de sok év múltán hozzájárultak a kaposvári mezőgazdasági is­kola fenntartásához. — Az ezerkilencszáznegy- venegyes népszámlálás ada­tai szerint Háromián 1630- an éltek. Ma hány lakosa van a várostól alig néhány kilométerre levő település­nek? — Ezerfhefcven — feleli Gazdag Tibomé. — Ez azt jelentené, hogy fokozatosan kihal a falu? zással. Az elmegy NEM LENNI A Csalogány utca Budán a Batthyány teret köti ősz- sze a Széna térrel, A Csalo­gány utca 1944 decemberé­ben sem volt frontvonal. Működött a péksék. Kenye­ret nem árult ugyan, de vállalta a pincében dagasz­tott kenyértészta sütését. Az ember itt tehát tovább állt sorba, de kevésbé tülekedett, mint a lótetemek körül, melyekből ki-ki szeretett volna kihasítani egy leves- revalót. Álltunk a Csalogány utcában és vártuk, hogy szó­lítson a pék, ha végre meg­sült. a kenyér. A férfi a túloldalon sietett valamerre. Egyenruhát viselt. Postás volt-e vagy vasutas, nem tudom már. Egyensapkájára sem emlékszem pontosan, csak sötét köpenyére. Repü­lőgépzúgást hallottunk és behúzódtunk a kapu alá á pékség mellett. Nem féltünk, fel se néztünk az égre, meg­szoktuk már a repülőgépe­ket, három hete állt az ost­rom. Az egyenruhás a túlol­dalon nem húzódott fedezék­be, csak sietősebbre fogta lépteit. Es aztán felbukott. Felbukott, és elterült a jár­dán, moccanatlan, mint egy tárgy. Én akkor láttam életem ben először meghalni em­bert. Nem fájdalmat, bána­tot, nem is iszonyt éreztem. Fel voltam háborodva. Hát csak ennyi az egész? Hát itt senki nem érzi, hogy ez a dolog képtelenség, aljasság, ezt a dolgot nem lehet tu­domásul venni?! Budán, az ostrom nyolc hete alatt, majd békében, betegágyon sok halottat lát­tam még ezután. A hozzám legközelebb állók halálát is. De az akkori érzést, azt a kamaszlázadást azóta se tud­tam kinőni. Az élethez való jog számomra mindenek fö­lött álló joga az emberi lénynek, mindaddig, amíg nem esett át a matuzsálemi kor természetes kopásán, azon a stádiumon, amikor a létezés már vegetációvá silá­nyul. Az egyenruhás ember har­minckilenc évvel ezelőtt vá­gódott el a budai Csalogány utcában. Áprilisban har­minckilenc épe, hogy Ma­gyarországon véget ért a há­ború. Májusban beköszöntött a béke Európába. Szeptem­berben — úgy mondjuk — a világon is, a japán fegyver­letétellel. Meglett emberek közt élek, akik csak törté­nelemkönyvekből és filmvá­szonról ismerik a háborút. Eközben nem volt azóta sem nap a földön, amikor vala­hol ne lőttek volna egymás­ra emberek. Most' Irán— Irak, Libanon áll a nemzet­közi figyelem előterében„ De helyi háborúk nemcsak ott találhatóak. S ha így volna is. Az a béke, ahol csecse­mők éhhalálra születnek, nem teljes a béke. A cse­csemő joga az élethez semmivel sem kisebb, mint a miénk. A magyar Büntető-tör­vénykönyv XIV. fejezete IA személy elleni bűncselekmé­nyek című — első helyen említi az emberölést. „A büntetés tiz évtől tizenöt évig terjedő vagy életfogy­tiglan tarló szabadságvesztés vagy halál, ha a bűncselek­ményt különösen kegyetlen, előre kitervelt vagy sok em­ber életét veszélyeztető mó­don ...több emberen vagy visszaesőként követték el.." A közvélemény a törvény- könyvnél is szigorúbban ítél, ha gyilkosról van szó. Sze­líd háziasszonyok fejeket kö­vetelnek. Vajon az ő béke-' ben fogant magánítélkezé­seik szerint hány halállal kellett volna meghalniok azoknak, akik a második vi­lágháborút kitervelték, ki­robbantották, akik hadszín­térré tették a magyar fővá­rost, akik ily módon Icozve- tett, de elszánt gyilkosai vol­tak az egyenruhás ember­nek, függetlenül attól, hogy a golyó, amely végzett vele angol, amerikai vagy szov­jet gyártmányú volt is. ___ S e szelíd háziasszonyok, akik a köztörvényes bűnö­zők, gyilkosok fejét követe­lik (én értem és megértem őket) vajon miért nem fog­ják fel, hogy a békemenetek fiataljai nemcsak forgalmi akadályt okozó gyerekek, hanem önvédelemre és élet- védelemre szövetkező csapa- tocskák, akiknek jelszavai, még ha nem saját fogalmaz­ványa szövegek is, a min­dennél értelmetlenebb ha­lál ellen mozgósítanak? Van, aki még ma is úgy véli, az ő legelemibb jogát kép­viselni csak a politikusok dolga, a világ sora valahol „fent", már-már mennyei magasságokban fordul jóra vagy a legrosszabbra, a kis­ember csak végezze a maga dolgát, gyarapodjék, egyen, aludjon, gyermekeivel népe­sítse be a hazát, és a föl­det. Valószínűleg igy gondolko­zott az a postás vagy vasu­tas is. Aztán meghalt. Hang nélkül, fahasábként eldőlt a járdán. Gyermekei azóta félárván felnőttek. Talán ők is sietnek munka után haza, mint ahogy ő tartott hazafe­lé. A különbség csak annyi, hogy ha a hidegháborús szelek ismét forró háború­hoz vezetnének, a mai csa­ládapa nem magányosan pusztulna el az utcán. A szemközti pékség előtt se maradna életben ember, és a családja se szidhatná, hol maradt ilyen sokáig. Máriássy Judit •— Nem! Pontosabban mostanra változott a kép. Tavaly csak egy használat­bavételi engedélyt adtunk ki, az idén pedig hatan kezdtek építkezésbe. A fia­talokat már nem csábítja a városi élet. Az év első há­rom hónapjában két házas­ságot kötöttek. Hetvenki­lencben megépült a vízháló­zat ...' Szóval itt is megta­lálhatják a számításukat Ma már mindenkit az érde­kel, hogy lesz-e gáz. — Ezek szerint nincs pa­nasz semmire? — A közlekedés miatt zú­golódnak leginkább a há- romfoisk. Mert például, ha valaki távolabbra akar el­jutni ... Nos, a buszoknak nincs csatlakozásuk a vonat­hoz. Szóltunk is a Volánnak, konkrét ígéret ugyan még nincs, mégis számítunk a változásra. — És a kereskedelem? — Bár mindenütt olyan jó lenne az ellátás, mint ná­lunk. Amióta például az atádi maszek pók boltot lé­tesített itt, a kenyérre sincs panasz. Nem olyan régen a nagya­tádi áfész küldöttértekezle­tén a háromfad Brandtmíi}- ler Zoltán legekkel dicsérte az 1976-har» megnyílt boltju­kat. Az áfész elnöke, Alsecz János erre csupán azt mond­ta, hogy mindenütt olyan kereskedők kellenének, minit az itteni boltvezető, Basa László. Korábban Háromfán la­kott, ma már nagyatádi pol­gárnak tekinti magát,' ott vásároltok lakást A hajnali busszal jön Háromfáira, hogy nyitásra minden rendben le­gyen, s csak késő este tér­het haza. — Megéri"? — Tavaly 11630 000 forint forgalmunk volt. Erre bizony büszke lehet­ne bármelyik városi üzlet­vezető. A háromfiaiak java része Nagyatádon dolgozik. Svégel János alapszeirvezeti párttlt- kárttól tudom, hogy a leg­többen a konzervgyárban, illetve a Danuviáhan és a cérnagyárban keresik a ke­nyerűiket. Igaz ugyan, hogy a termelőszövetkezeit tálcán kínálja a lehetőségeket, még a melléküzemágakat is ide telepítették, de az itteniek­nek jobban tetszik az, ha nyolc órát kell dolgozni, még akkor is, ha az napjá-. ban hosszú utazással jár. — Szép ez a falu — jegy'-' zam meg az utcán sétálva. Társaim bólintanak, Nekik ez az Otthonuk, büszkék a könyvtárra, mély a múlt emlékeit is összegyűjtötte, büszikék a jelenükre, mely megállította az elvándorlás folyamatát. De mit hoz a jövő? — Járdák kellenének — mondja Gazdagné. — A napközi otthon is felújításra szorul Van is erre némi pénzünk, de a falu össze­fogása nélkül nem vágha­tunk bele. — Es összefog a falu? — Az csak természetes; hiszen háromfaiak vagyunk. Nagy Jenő SOMOGYI NÉPLAP

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents