Somogyi Néplap, 1984. március (40. évfolyam, 51-77. szám)

1984-03-13 / 61. szám

XL> évfolyam, 61. szám 1984. március 13., kedd Kádár János fogadta a nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökét Samaranch kitüntetéseket adott át Kádár János fogadta Juan Antonio Samananchot, a Nem­zetközi Olimpiai Bizottság elnökét Hazánkba érkezett a Görög KP főtitkára A Magyar Szocisdista Mun­káspárt Központi Bizottságá­nak meghívására hétfőn Bu­dapestre érkezett a Görög Kommunista Párt küldöttsé­ge, Horüaosz Florakisz fő­titkár vezetésével. A delegá­ció tagjai Oresztisz Kolozov, a GKP Politikai Bizottságá­nak póttagja, a külügyi osz­tály vezetője, Y annisz Mav- romatisz, e Központi Bizott­ság póttagja és Vaszüiosz Georgiu-Szofiasz, a KB mun­ka tánsa. Harilaosz Florakiszt a Fe­rihegyi repülőtéren Horn Gyula, mz MSZMP KB kül­ügyi osztályának vezetője fo­gadta. Csökkenő importy több exportáru. A* AlbwtfaM Cérnázógyárban évente mintegy 3500 tonna gumiabroncs- betétszövetet és egyéb műszaki szövetet készítenek. Ebben az évben tovább növelik exportjukat, legnagyobb partnereik NSZK-beli, jugoszláv és olasz vállalatok. K. Csernyenko fogadta H-J. Vegeit Alakuljon ki egyenjogú együttműködés Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára hétfőn, az MSZMP tÍB székházában fogadta Juan Antonio Samaranch'ot. a Nemzetközi Olimpiai Bi­zottság elnökét, aki a Ma­gyar Olimpiai Bizottság meghívására látogatott ha­zánkba­A szívélyes légkörű talál­kozón véleményt cseréltek az olimpiai eszme szerepé­ről a népek, közötti kapcso­latok fejlesztésében, a meg­értés és a barátság erősíté­sében. A találkozón Jelen volt Buda litván államtitkár, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke. a * « Hétfőn kora délelőtt Juan Antonio Samaranch, a Nem­zetközi Olimpiai Bizottság vasárnap este Berlinből Bu­dapestre érkezett elnöke a Farkasréti temetőben meg­koszorúzta az egy éve el­hunyt dr. Csanádi Árpád­nak, a Magyar Olimpiai Bi­zottság egykori főtitkárának, a Nemzetközi Olimpiai Bi­zottság volt sportigazgatójá­nak sírját. Az olimpiai moz­galom vezetőjének társasá­gában volt Buda István ál­lamtitkár, a MOB elnöke és Schmitt Pál, a MOB főtitká­ra, s a Magyar Olimpiai Bi­zottság elnökségének számos tagja, valamint dr. Csanádi Árpád özvegye, A nap folyamán folytatód­tak a tárgyalások J. A. Sa­maranch és a magyar olim­piai mozgalom vezetői kö­Stocfchofanbaa vasárnap megnyílt az európai bizton­ság és leszerelés kérdéseivel foglalkozó nemzetközi j>ár- beszéd-kanferencia”. Mun­kájában harminchét — tő­ként európai — ország mintegy száz politikai, szak- szervezeti és vallási szerve- setének és bekemozgalmá­zött, majd * Fórum-szálló különtermében ünnepséget rendeztek, ahoi Schnaitt Pal köszöntötte a megjelenteket Juan Antonio Samaranch a Nemzetközi Olimpiai Bizott­ság nevében az olimpiai ér­demérem ezüst fokozata ki­tüntetést adta át a 72 esz­tendős Kovács Pálnak, a magyar és a nemzetközi vi- vósport kimagasló alakjá­nak, az egykori hatszoros olimpiai és tízszeres világ­bajnoknak, aki 1980. óta a Nemzetközi Vívószövetség alelnöke. Magas kitüntetését az olimpiai eszméhez való hűségéért, az ötkarikás sportmozgalomba* kifejtett munkásságáért, kimagasló érdemeiért kapta. Az olim­piai érdemérem bronz foko­zata kitüntetést vehette át a 92 esztendős dr. Szálai Jo' zsef, az 1912-es olimpián részt vett magyar tornász- küldöttség tagja, aki spor­tolóként és sportvezetőként is nagyszerűen megállta a helyét, s ma is a magyar sport lelkes társadalmi segí­tője. Az egykori tornász, aki a kézilabdasport magyaror­szági meghonosításában ts fontos szerepet játszott, je­lenleg a természetbarát moz­galomban tevékenykedik, (A NOB elnökével készült tnteryút lapunk i oldalán közöljük.) szák képviselői vesznek részt. Miután megkezdődött ez érj amerikai atomfegyverek nyugat-európai telepítése, napjainkban különösen fon­tos a békeszerető erők moz­gósítása — mondta a kon­ferenciáról izoWa a TASZSZ tudósítójának Romes Csand- a Beké-világ barnacs einö­Komztantytn Csernyenko, az SZKP KB főtitkára hét­főn Moszkvában fogadta Hant"Jochen Vogelt, a Ne­met Szociáldemokrata Párt parlamenti frakciójának el­nökét, aki SPD-politikusok csoportja élén a Szovjetunió parlamenti csoportjának meghívására tartózkodik a Szovjetunióban. A tárgyszerű, konstruktív légkörű találkozón szó volt * nemzetközi helyzet néhány ke. A most megnyílt talál­kozz» ugyan egymástól na­gyon eltérő politikai nézete­ket valló személyiségek vesz­nek részt, de vannak közös törekvéseik is, mégpedig a béke megőrzésének vágya, az országok közötti kölcsönös megértés erősítése és ai együttműködés bővítés«, efvl Jelentőségű kérdéséről, a Szovjetunió és az NSZK, az SZKP és az SPD közötti kapcsolatokról. A megbeszélésen Kon»­tantyin Csernyenko — utalva arra a beszélgetésre, amelyet 1983-ban Jurij And­ropov folytatott Vogellal —■ hangsúlyozta, hogy a szov-, jet vezetés mind a bel-, mind pedig a külpolitikában folytatja korábban kollektí­ván kidolgozott irányvonalát. Ez a lényege az SZKP Köz­ponti Bizottsága februári ülésen elfogadott határozat­nak, amelyet a szovjet nép a nemrég megtartott válasz­táson egyöntetű támogatásá­ról biztosított — A külpolitikában a fo­lyamatosság mindenekelőtt azt jelenti, hogy minden le­hetségesét meg kell tennünk a nukleáris katasztrófa el­hárítása érdekében — mon­dotta Csernyenko. — El kell tehát érni, hogy a világese­mények jelenlegi veszélyes alakulásában valóságos for­dulat következzék be, s a békés egymás mellett élés elvei alapján egyenjogú Harminchét ország képviseletével Megnyílt Stockholmban a nemzetközi „párbeszéd-konferencia Ülést tartott az országgyűlés terv- és költségvetési bizottsága Lipcsei vásár Honecker az NSZK-ba látogat Hétfőn a Parlamentben Bognár József elnökletével ulOSt tartott az országgyűlés terv- és költségvetési bizott­sága, A bizottság ülésén, amelyen részt vett Cserven- ka Ferencné, az országgyű­lés aielnöke, a képviselők meghallgatták Csikós-Nagy Béla államtitkárnak, az Or­szágos Anyag- és Árhivatal elnökének tájékoztatóját a gazdaságirányítás rendsze­rének továbbfejlesztésével kapcsolatos időszerű árpoli­tikai kérdésekről. A vitában felszólalt Garai Vilmos, Szabó Kálmán és Szarát István (Budapest), Antal Imre és Kovács Ist­vánná (Pest megye), Hajmer Imre (Komárom megye), Kangyalka Antal (Csongrád megye), Marton János (Győr-Sopron megye). Nies János (Fejér megye), Seres György (Hajdú-Bihar me­gyei és Varga Gyula (Zala megye) képviselő, kai köszöntötte. Wemer 7jO y er saarvidé&i miniszterelnök üdvözlő beszédében kifejezte reményét, hogy Erich Ho- necter elegei tesz a szövet­ségi kormány meghívásának és politikai megbeszélések céljából ellátogat az NSZK- ba. Válaszában Erich Honecker megerősítette szándékát, hogy eleget tesz a bonni meghívásnak és tárgyalni fog Helmut Kohl kancellárral. A látogatás időpontját azonban diplomáciai úton később fog­ják meghatározni. Magától értetődő — fűzte hozzá hogy felkeresi a Saar-vide- ket is. Az NDK kormányának meghívására vasárnap dél­előtt Lipcsébe érkezett Fran* Josef Strauss bajof minis®* tereünök, a CSU elnöke is. Honecker és Stzanss taiájbto lójára vasárnap débité» 5**i rüit sor. Tanácskozás % stockholmi KortefMei» BêaâeeeSN# : A két német állam politi­kán párbeszédének erősödése jegyében nyílt meg vasárnap a tavaszi Lipcsei Nemzetközi Vásár. A hagyományoknak meg­felelően Erich Honecker, az NSZEP KB főtitkára, az NDK Államtanácsának elnö­ke — a párt- és állami ve­zetés kiemelkedő személyisé­geinek kíséretében — megte­kintette a kiállítási csarno­kokat, amelyekben jegkivá- lóbb termékeiket mutatják be a szocialista, tőkés és fej­lődő országok vállalatai. Az NDK párt- és állam­fője felkereste a magyar pa­vilont Is. ahol tájókoaódott hazánk elektronlkai iparának újdonságairól. Hasszán időzött Erich Ho­necker a nyugatnémet pavi­lonban, ahol megérkezésekor szülőföldjének, a Saar-vidék- nek bányászzenekota daáok­VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! £ /^ SOMOGYI Ara; MO Fi NÉPLAP AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA ; ..I.A*"'V. r ________*_______. ■ ■■• t ■LW ...d. e gyüttműködés aîaktr'îjo» ti a különböző államok között. Készek vagyunk ebben a szellemben együttműködni minden politikai és társa­dalmi erővel, minden olyan kormánnyal, amely szintén ezeket a célokat követi. A Tutkleéns fegyverkezési hajsza beszüntetéséről szól­va az SZKP KB főtitkára kitért a Szovjetunió és az Egyesült Államok kapcsola­taira. Rámutatott: egyelőre sajnos semmi jele sincs an­nak, hogy az amerikai kor­mányzat az egyenlőség és az egyenlő biztonság eïwà alapján megállapodást akar­na kötni a nukleáris fegy­verzetek korlátozásáról és csökkentéséről. Az első csa­pás mérésére alkalmas ame­rikai nukleáris fegyverek nyugat-európai telepítésé­vel az Egyesült Államok és a NATO növelni kívánja a Szovjetuniót fenyegető ha­dászati veszélyt A Szovjet­unió erre nem álláspontjá­nak feladásával, hanem megfelelő védelmi Intézke­dések megtételével válaszéi, (Folytatás a 2. oldalon!)

Next

/
Thumbnails
Contents