Somogyi Néplap, 1984. március (40. évfolyam, 51-77. szám)

1984-03-11 / 60. szám

SiOlOKDii győzelmet várnak Ma mutatkozik be otthon első bajnoki mérkőzésén a Siófoki Bányász labdarúgó- csapata. Ellenfele a Baja együttese lesz. A két csapat eddig háromszor találkozott, es mindannyiszor döntetlenül végződött a mérkőzésük. Sió­fokon úgy vélik, hogy ezúttal megtörik a sorozat, szeretné­nek győzelemmel kezdeni otthon. Különösebb változás nem várható az öszeállítás- ban. Takács sárga lapja miatt nem szerepelhet, s miután a múlt hetitől eltérő formációban játszik most odahaza a csapat. Szabó ke­rül be helyette az együttes­be. így alakul a pályára lépő csapat: Horváth II — Brett- ner, Pardavi, Onhausz, Vi- rágh — Szajcz, Bódi, Olajos — Szabó, Horváth I, Tieber. A kispadon Málics, Ruppert, Csáti, Belényesi és Havasi foglal helyet. Kaposvár, 400 néző, ve­zette: Fafoezas. Táncsics: Vu- ics — Miklós, Obert, Vuk- mian, Mim — Jurin, Szeicz (Gyurics), Hanusz — Rat­ting, Meksz, Balaton (Löki), edző: Héber János. Má'zas zászvá r : Bálint —, Maglódi, Kója, Katona, Ko­máromi, Agócsi, Vuth, Roth I., Hódosa — Beke, Dunai, edző: Roth Antal. A vendegek kezdték a já­tékot, és már a második Területi bajnokság Táncsics SE—Mázaszászvár 1:0 (0:0) csak Törökkoppányban és Andocson van ifjúsági csa­pat. Hogy velük mi lesz, £z az új körzeti bajnokság lét­rehozása miatt egyelőre kér­déses. Szeretnék indítani egy iskolák közötti bajnok­ságot, ahol a fiatalok verse­nyezhetnének, mérkőzéseket játszhatnának. A föltételek javítása érdekében a terme­lőszövetkezetek felelősségét kívánjuk növelni, s jobban szeretnénk őket is bevonni a sportolásba. Versenyszerűen körzeti asztalitenisz és sakk csapatbajnokságot akarnak szervezni. Ez 5-6 résztvevő­vel várhatóan már a tavasz- szal megkezdődik. A körzet élsportját jelen­tő Tabi Videoton férfi és női röptaibdázóft, a Tabi MSC, a Kiss J. SE és a Karád lab­darúgó-csapatát a lehetősé­gekhez mérten próbálják mi­nél magasab szintre juttatni. A sporífelügyelő a tanács vezetőivel közösen a tömeg- sportélet szervezettebbé té­telét, javítását tűzte ki célul. Ezt a feladatot a KISZ-szel, a szakszervezettel, a vállala­tokkal közösen szeretnék megoldani. Gy. L. percben veszélyes helyzet alakult ki a hazaiak kapuja előtt A kaputól 25 méterre szabadrúgáshoz jutottak, és Agócsi jói eltalált lövését Vuics csak bravúrral tudta szögletre hárítani. Ezt köve­tően a Táncsics kezdemé­nyezett többet, de a szász­vári védelem jól állt a lábán, és rendre sikerült tisztázni­uk. A 14. percben Öbert hi­bájából óriási gólhelyzet adódott a hazaiak kapuja előtt, de Agócsi 6 méterről leadott lövését Vuics tisztáz­ta. Egy perccel később ismét csak Vuicsnak kellett tisztáz­ni meleg helyzetben. Ezt kö­vetően ismét a hazaiak len­dültek támadásba, többet kez­deményeztek, de a körülmé­nyesen játszó támadók nem tudtak valarpire való gólhely­zetet teremteni. így az első félidő gól nélkül fejeződött be. A szünet után az 50. percben a vendégek előtt nyílott gólszerzési lehetőség, de Vuics bravúrosan tisztá­zott. Az 55. percben Hanusz 20 méteres szabadrúgását Bá­lint kiejtette, de honvéd tá­madók nem voltak a közel­ben, így a vendégek védel­me könnyen tisztázott. A túl körülményesen játszó hazaiak továbbra sem tudtak tartós mezőnyfölényt kiharcolni, így csak Hanusz egy-egy lö­vése jelentett veszélyt a ven­dégek kapujára. A 80. perc­ben ismét a vendégek .veszé­lyeztettek, de Agócsi 20 mé­teres szabadrúgását a kapufa mentette. A 84. percben sze­rezték meg a hazaiak a ve­zetést. A kaputól 18 méter­re megítélt szabadrúgást Ju.- rin Hanusz elé gurította, aki a labdát a kapu bal sarká­ba lőtte. 1:0. Az átalakuló honvéd csapat játékán látszott az összeszokottság hiánya, de küzdeni akarásból jelesre vizsgáztak, így megérdemel­ten szerezték meg a győzel­met. Kiállítva: 64. percben Meksz, illetve Komáromi. Jók: Hanusz, Vuics, Obert, illetve Kója. Gut, Hódosi. Rákóczi ifi 11.—Mázaszász- vár ifi 2:2 Jurák József Tavaszi nadrágvásár egyes kamaszpantallók 40%-KAL OLCSÓBBAN — amíg a készlet tart — b; RTsportSPÖR tRTSPOR r.SPORl rssportsspc ortSPORTí 'ORTSPOr Új körzetben nem új ember A tanácsi átszervezések Tabot körzetközponttá nyil­vánították. A környék sport­életét tehát ezentúl városi joggal a nagyközség irányít­ja, szervezi. A tanácsi ap­parátus sportfelügyelői tiszt­ségébe egy helybeli fiatalem­ber került, aki ugyan mint főfoglalkozású sportszervező új, sportemberként azonban tapasztaltnak számít. Skerlecz László harminc­két éves, s 1955-ben került Tabra. Ott végezte az általá­nos, majd a középiskolát, s 1970-ben érettségizett a gim­náziumban. A községi csapat ifjúsági együttesében kezdett focizni, majd a felnőttek kö­zött a megyei első osztályban jó néhányszor magára húz­hatta a tabi mezt. Katonai szolgálata után a Budapesti Vegyipari Gépgyár tabi gyáregységében dolgozott, ahonnan rendszeresen reszt­vettek különféle tömegsport- eseményeken. 1976-ban a ta­bi könyvtárba került, közben pedig a Tabi MSC tömeg­sport bizottságában dolgozott — egy idő után elnökként. Az aktív Labdarúgást 1976- ban hagyta abba, a sporttól azonban soha nem szakadt el. 1982-től a testnevelési fő­iskola középfokú sportvezetői szakát végzi levelezőn. 1974- ben nősült, felesége a Tabi Videotonban dolgozik. Egy kilenc- és egy hatéves kis­fiúk van. Az új pozícióban természe­tesen rengeteg elképzeléssel látott munkához. Fő felada­tai között tartja számon az új körzeti tömeg- és ver­senysport megszervezését. Az előbbiben meglehetősen nagy már a gyakorlata, az utóbbit meg mielőbb szeretné meg­tanulni. Tizennégy egyesület tartozik az irányítása, fel­ügyelete alá. Ezek közül ki­emelkedik a Tabi Videoton, a Tabi MSC, a Kiss J. SE és a Karád. A gondok között szerepe!, hogy sok az egy szakosztá­lyos. apró egyesület, ahol csak labdarúgó-csapat van. Ezeknek a körzeti bajnokság nyújt 'majd versenylehetőse- get. ..Szerencsére” a jelenle­gi járási együttesek közül Labdarúgó NB I Rába ETO—Nyíregyháza 7:2 (2:1) Győr, 15 000 néző. V.: Ko­vács. Góllövök: Szentes (3), Mile (11-esből), Burcsa, Han- nich, Hajszán, illetve Csehi, Vágó. Vasas—Diósgyőri VTK 3:0 (2:0) Fáy utca, 3000 néz». V.: Győri. Góllövők: Komjáti, Kiss, Csák. MTK VM—Pécsi MSC 0:0 Hungária körút, 3000 néző. V.: Bay. SZEOL AK—Bp. Honvéd 4:3 (3:1) Szeged, 12 000 néző. V. : Jaczma. Góllövők: Kun (3), Somogyi, illetve Takó (ön­gól), Dajka, Kozma, M. ZTE—Tatabánya 2:0 (1:0) Zalaegerszeg, 5000 néző. V.: Dauber. Góllövők : Házi, Soós. Csepel—Ferencváros 2:1 (1:0) Üllői út. 20 000 néző. V.: Hudák. Góllövők: Tulipán (2), illetve Szabadi. Asztalitenisz Négy-négy csoportban bo­nyolították le a megyei ifjú­sági és serdülő asztalitenisz csapatbajnokság első szaka­szát. Az ifiknél Boglárlelle és a Rákóczi három utánpót­lás-csapata, míg a serdülők­nél a Siófok és ugyancsak a Rákóczi három fiatal gárdá­ja lett a csoportgyőztes. Már­cius 25-én folytatódik a baj­nokság. A csoportok első he­lyezettjei az 1—4, a másodi­kok az 5—8, míg a harmadik helyen állók a 9—12. he- í lyekért játszanak. Kosárlabda H. Táncsics SE-BEAC 95:71 (53:41) Huber 20, Kovács 26, Les­tár 15, Béndek 12, Jenei 8. Cs. Knyibár 4, Hász 10, Nagy, Stadler, Fitos. A fe a SOMOG\. NÉPLAP Megszokott csapatától el­térő felállásban kezdte mér­kőzését a Táncsics csapata. Ezt részben a sérülések, rész­ben pedig az új játékosok beépítése tette szükségessé. Ennek ellenére mindvégig kezében tartotta a mérkőzést. Jók; Huber, Béndek, Haász. m a nagyatádi Rinya, a fonyódi Balaton, a barcsi ruházati kisáruházakban, a siófoki és boglárlellei konfekcióboltokban, valamint a kaposvári Csibi Áruházban. (78871) I HÍREK MÁRCIUS TT VASÁRNAP Szilárd A nap S.9S arakor kél, és 11,44 érakor nyugs-ztt, a kéri tt.ïl érakor kél, és Z #« érakor oyHg«*® A várható időjárás: K.det felöl lassan megnövekszik a felhőzet« Haw as eső, havazás elsősorban a keleti) ké= sőbb a déli megyékben is cüőfodnl. Az észa­ki, északkeleti szél általában élénk, időnként erős lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 3—8 fok között alakul. 100 négyes a lottón A Sportfogadási és Lottó- igazgatóság közlése szierórat a lottó 10- játólkdietén ottalaia- tos szelvény nem volt, A né­gyesek száma 100, nyeremé­nyük egyenként 102 726 fo­rint. A háramtadádatosok nyereménye egyenként 612 forint A ketteseikre 26 foón- tot fizetnek. NéptáncíínnepélY Szekszárdim Eaenkétszáz táncos szerep­lésével megkezdődött a szö­vetkezeti hagyományőrző és néptáncegyüttesek X. orszá­gos találkozójának területi döntője tegnap Saekszámdon. A Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Somogy és Tolna me­gye támckultúrájáit bemutató huszonnégy csoport két na­pon át táncol. Az öt megye nemzetiségeit a szuloki, bá­bám, nagymányaki, zengő- várnyoki, mecseknádasdi és mórágy! német, valamint a bajaj szerb tánccsopoirtok képviselik. — A javitótér egy év alatt csaknem 80 ezer négyze:mé­terrel bővült a mezőgazda- sági üzemekben. Átalakítot­ták a régi 'Itiűhelyéket, és új gépüzemrészeket is átadtak. A géppark készen áll a tava­szi munkákhoz. — „Istvámffy Gyula” hon­ismereti gyűjtópályázatot hirdetett meg a miskolci Hermán Ottó Múzeum. Ifjú­sági és felnőtt kategóriában lehet nevezni, elsősorban a munkás- és paraszti élet ön­álló kutatásain alapuló mű­vekkel. A pályamű n kákát augusztus 15-ig lehet bekül­deni. — A gépkocsik égéstermé­keinek ártalmatlanná tételé­re egy japán cég az eddigi­eknél olcsóbb berendezést készített ferrittel bevont ak­tív timföldből. A veszélyes gázok tartalmát kilométeren­ként 0,17 grammra csökken- „ tette. A szigorú ' japán szab­vány 1,3 grammos értékénél ez jóval kevesebb. — Üj temetési formák kia­lakítását teszi lehetővé a fő­városi tanács új jogszabálya. A hozzátartozók részeié az elhunytak hamvait kiadják, illetve az elhunytak kérésére e célra kialakított területen szétszórják. — A bordódé és a mész- kénlé két évszázados nö- vén.yvédöszer korszerűsített változatának gyártását kezd­ték meg a Peremartoni Vegyipari Vállalatnál. így most már gazdaságosan hasz­nálhatják még a nagyüze­mek is. — Kommunista szombatot tartottak a Csepel Művek Egyedi Gépgyárának kapos­vári nehéz gépgyárában. Az üzem négyszáz főnyi dolgo­zója szokásos hétköznapi termelőmunkáját végezte reggel hat órától délig. Ezért járó bérüket a munkáslakás- akció céljára, valamint gyer­mekintézmények felújításá­ra ajánlották fel. Hétfői ügyelet este 8 óráig. Telefon: 11-510. 440 évvel ezetött, ü*44. március 11 éo ssttl«* tett Sorren tóban, és 51 évre* korában 1595-beü halt meg Rómában Torquato Tasue neves olasz költő. Első jelentősebb munkája az 1572 ben irt Aminta című pásztordr.imája volt. 1575- ben szöíeiett fő műve, A megszabadított Jeruzsálem; ebben a hósí eposzban az elsqj bereszteshad járatot, a szarac£nok eDead harcokat dolga?-n fele A reneszánsz humanista szemléletet tűk s*Öző epikus költeményét te- hát valóságos történelmi eseményekből merítette, mi­közben nem zárta ki művé­ből a csodálatos, regényes elemeket sem. Művében a klasszikus ókori és lovagi eposzok műfajának valami­fajta egyesítésére töreke­dett, a véres ötkőzetek, pár­viadalok, az ostrom hősies haditettei közé romantikus motívumokat vegyítve. Az élete végén írt, a filo­zófia és az erkölcs fontos kérdéseit taglalt» dialógusai az olasz prózairodalom nagyjai közé emelték- Nem­csak műveivel, hanem tra­gikus életével is mélyen ha­tott az utókor, főleg a ro­mantika irodalmára és mű­vészetére. A magyar iroda­lomban elsősorban Zrínyi Miklós és Arany János sze­mélyében talált lelkes cso­dáidra. — Cserenapot tart ma dél­előtt, fél tíztől a kaposvári, ifjúsági házban a Gyűjtsürik együtt! Klub. Az áriverésen szép, régi érmék és egyéb ér­dekes tárgyak kerülnek ka­lapács alá. — A Kaposplast múlt évi nyereség-terve 30 és fél mil ­lió forint volt. Az alapanyag és import gondok ellenére túlteljesítették tervüket, így a nyereség 32 millió forint lett. — Fogadóórát tart hétfőn választód számára Siófokon Klabuzai Miklós, a 6. sz. vá­lasztókörzet országgyűlési képviselője. Délután kettő és négy óra között a Hazafias Népfront városi bizottságá­nak- irodájában várja a kör­zet lakóit. — Felkészülés a tavaszi növényvédelmi munkákra címmel hétfőn, a bogi ári könyvtárban előadást tart Maiké Balázs, a helyi állami gazdaság munkatársa. — Nem a látási viszonyok­nak megfelelő sebességgel vezette pénteken este sze­mélygépkocsiját Nyári Lász­ló 51 éves somogyaszailód la­kos, és edütötte a kividágítat- lanul kerékpározó Balogih János 46 éves hatéi lakost, aki a helyszínen, Taszár es Baté között életét vesztette. A gépkocsi utasa, Lévay Lő­rinc 37 éves kercseUgeti la­kos könnyű sérülést szenve­dett. — Dr. Várszegi BezSÍS Ideg­gyógyász, idegsebész szakorvos megnyitotta magánrendelőjét. Rendel : szerdán 17—19 pénle- Ken 16—18 óráig. Kaposvár, Di­mitrov u. 4. (3324) — Ferfiöitönycscre-akcio a Somogy Áruházban! Regi öltö­nyét átvesszük és 600 Ft érték­ben beszámítjuk az uj araba. Csak kitisztított öltönyt ve­szünk át I , (78892) — Értesítjük a lakosságot es a kúzuie-.eket, nogy uiarciu.3 il-én, ma Marcaliban és Siófo­kon autóvásár, március 12-éa Nágocson országos állat- és tar rakoduvásar lesz.

Next

/
Thumbnails
Contents