Somogyi Néplap, 1984. március (40. évfolyam, 51-77. szám)
1984-03-11 / 60. szám
KORCSOLYÁZÓ REPÜLŐGÉP MÉRFÖLDKŐ ÉY VOLT A tekintet utánaszáll — Nemitek, * hogy szalad a Géza bácsi ! Nem tudom, miért kell szaladnia. — Edzem magam — mondja —, a sárkányrepüléshez erőre, gyorsaságra, jó leflexek- rc van szükségem ... A bogiári kikötő fagyos csendjében állok, és figyelem a mutatvány előmunkálatait. Mórocz Géza egy egész Zsigulira való kelléket hozott ki a partra, számomra ismeretlen szerkezeteket, s különböző méretű re- pülőmodelleket. A partközeiben korcsolyázó fiatalok várják a produkciót. Érdekesnek ígérkezik, már csak ezért is, mert az egyik repülőgép korcsolyával van fölszerelve. — Jó fej az öreg — jegyzi meg az egyik nézelődő. — Hány éves lehet? Hatvanöt. Alacsony, vékony, ruganyos termet. Szalad, hajladozik, izgatott féi- szavakat mond az unokájának, aki a „í óhadsegéd je”. És a repülőgép elindul. Körbefut a Balaton jegén, a egyszer csak — a nézők nagy örömére — a magasba emelkedik. A tekintetek utána- 6zállnak... Hetvenöt éve foglalkoznak repülőgépmodellezéssel Magyarországon, s ez időből legalább 45 esztendő Mórocz Gézáé is. 1938-ban, a budapesti MA VÁG szakkörében kezdett modellezni, majd ki- sebb-nagyofeb megszakítások után 1958 óta az MHSZ-ben működik. A lakásán műhelyt rendezett be, ahol szebbnél- szebb repülőket tervez, készít unokája, Nagy László segítségével, aki szakácsnak készül, s aranyérmes modellező. Boglárlellén Mórocz Géza szakkört is vezet, felső tagozatos fiúknak adja át tapasztalatait, s nem sajnál fáradságot — még anyagi áldozatoktól sem riad vissza —, ha „gyógyíthatatlan szenvedélyéről”, a repülésről van szó. Ä rádióirányítású vitorlázó modellezés nem olcsó mulatság, s magát az irányítást sem könnyű megtanulni. Mórocz Géza a saját pénzén vásárolt szerkezetet is könnyű szívvel adja a gyermeket kezébe („csak lássam, hogy érdemes”), s nem tart attól, hogy a kísérletet esetleg ezresei bánják. — Azt hiszem, azért lettem modellező, mért igazi repülő nem lehettem — mondja. — A Balaton túlsó partján, Kővágóőrsön nevelkedtem. Szegények voltunk, nem tanulhattam középiskolában, apám lakatos inasnak adott. Közel volt hozzánk a tapolcai reptér, ha csak tehettem, elmentem arrafelé, s mindig a repüléssel kapcsolatos könyveket, újságcikkeket kerestem a könyvesboltokban, a sajtóban. Balaton- parti gyerek lévén, a víz is vonzott, szerettem evezni, vitorlázni, valószínű elég jól értettem hozzá, mert a veszprémi kegyesrendi gimnázium vízi cserkészcsapatába is bevettek annak ellenére, hogy inas voltam. Nagyon sokat tanultam a cserkészcsapatban, a vasárnapjaink szép kirándulásokkal, kalandos evezésekkel teltek. Igyekeztem ügy viselkedni, úgy ügyeskedni, hogy ne mondhassák a társaim : lám ezen ugyancsak meglátszik, hogy csekély tanultságú Lakatosinas. Nem is mondták, nem is mondhatták, mert a cser- készéletban sokat jelentett a manuális készség, a gyakorlati tapasztalat, különösen a tóval kapcsolatban . .. Így aztán tőlem is tanulhattak egyet-mást a diákfiúk, én pedig igyekeztem némi műveltségre szert tenni a társaságukban a segítségükkel. Miután felszabadultam, Pestre kerültem . a MÁVAG-ba. Már az első szombaton elmentem a modellező szakkörbe, ahol olyan sokan voltak, hogy nem jutott hely az asztalnál. Ezért aztán otthon, az albérletemben próbáltam elkészíteni első modellemet. Őszintén szólva, nagyon nehezen ment, nem ismertem még eléggé az anyagot, és figyelő mester híján a saját káromon tanultam. Csináltam a modelleket egymásután, de közben folyton a repülésen járt az eszem. A MÁVAG-nak vitorlázórepülő-klubja is volt, oda szerettem volna bejutni. Egy barátommal kimentünk a Hármashatár-hegyre, jelentkeztünk az egyesületnél, ahol mindjárt azt kérdezték: „elég erősek vagytok, fiúk?” Kihúztuk magunkat, hát persze, hogy erősek vagyunk; „hát akikor rajta, fogjátok, vigyétek ezt a gépet!” Attól kezdve nem panaszkodhattunk: cipelnivalónk volt elég, de nem sajnáltuk a fáradságot, mert abban reménykedtünk, hogy egyszer majd mi is felszálLhatunk. Mielőtt erre sor kerülhetett volna, behívtak katonának. Mégpedig Debrecenbe, a légierőhöz. No, itt sem lehettem pilóta, ahhoz kevés volt az iskolai végzettségem, de repülőszerelőnek azért megfeleltem. Később a tapolcai reptérre vezényeltek, onnét szöktem meg 1944-ben, amikor a nyilasok átvették a hatalmat. Az északi parton, közel a szülőfalumhoz csónakba ültem és átjöttem Boglárra. Azóta — bár a háború után egy ideig még a MÁVAG-han dolgoztam — itt élek. Katonaszökevényként ismertem meg a feleségemet, csaknem abban a pillanatban, amikor a csónakomat kikötöttem. Mórocz Gézáné apja csónakkölcsönző volt. A gyermekei hajósok, edzett evezősök ... Miután a balatoni hajókat elsüllyesztették a németek, Móroczné — fiatal lány létére — naponta négyszer is átevezett a tevon, ha szükséges volt. — Hogy bírta? — Jobban, mint a férfiak — mondja az asszony. — Az én kezemet nem törte föl az evezölapát nyele. Régen volt, és az az igazság, hogy nem szívesen gondolok vissza azokra az időkre. Sokszor kerültem életveszélybe. Bár jól ismertem a Balaton természetét, nemegyszer olyan meglepetést okozott, hogy el. állt tőle a szívverésem. Három gyermeket neveltek föl. Géza bácsi csaknem 20 évig a bogiári állami gazdaságban dolgozott, majd feleségévéi és sógornőjével kifőzdét nyitottak. Nyugdíjasok. Mórocz Géza mostanában ismét fel-felbuikkan a Hár- mashatár-hegyen. Sárkányrepülő-tanfolyamra jár a tizen- és huszonéves f'atalok közé. Erről a felesége előtt szűkszavúan beszél, legszívesebben eltitkolná, mint régebben a dug5pénzekből vásárolt modellező kellékeket. — Addig nem nyugszik, amíg össze nem töri magát — mondja az asszony. Géza bácsi nem szól, bűnbánóan lehajtja fejét. Az első vizsgánál valóban halszerencséje volt. Jól megütötte a térdét, alig bírt utána lábra állni. De nem a 65 éve, ..., nem ... a szél volt az oka . . . Majd legközelebb ... Egészen biztos ... Azért is repülni fog! Szapurii András Egy darabka természet — Ezekre a sziámi harcosokra sokszor az egész vagyonukat ráteszik Burmában, Kambodzsában, Vietnamban a verseny hevében a fogadók. Ha két hím egy akváriumba kerül, abban a pillanatban megkezdődik a halálos harc ... Az olvasó most ne harcias katonákra vagy felborzolt tollú kakasokra gondoljon, hanem apró, búzavirágkék halacskára. A Távol-Kelet harcias hala csali égy ritkaság Szebenyi Ambrus akváriumaiban. Magáénak mondhat császár lazacot, vörös neont, fekete vitorlásokat is. Az utóbbi — ritka esemény- I ként — utódokat is nevelt. Mértékkel U tazom Fonyód felé. Könyvet veszek a kezembe, de a hangos fzó eltereli figyelmemet. A szaltaszban összesen négyen döcögünk. Mögöttem két éltes — nálam alig idősebb — férfi és egy nő. Nagyhangúnk. Nem látom őket. Az asszony csak helyesel. Mondanivalója nincs. Annál több « két férfinak. .— Nem hiányzik a torony? — Az nem. De ha vasút nem lenne... Most akkor mivel utaznánk? Rögtön rájövök: egykori vasutasok az útitársaim. — És a nyugdíjasság? — Az jó. Korán kelek. Megiszom egy-két deci vizet, aztán mindjárt meg tudok reggelizni. De anélkül nem. — Akkor a gyomra rendben van, tm? — Az szentség. Tudja, utálom a rövidet. Egy pohár sör, az még elmegy. De többet? A világért sem. Különben én is megvetem az alkoholistákat ... — Aztán agyon tudja-e ütni a napot valamivel? — Hogy az istenbe ne? Kijárok a szőlőbe. Ott aztán mindent én csinálok. Jó borom van. Elpücskörészek, Iszogatok egyet-kettőt. Ha arra jár valaki ismerős, meg- Ítíncloma Étvágyunk. — A bort azért megissza? — Miért ne innám? Egészséges. A vendégnek nagy pohárban adom, de én kicsiből iszom. Sokszor. Ügy jobban esik. Kaposfürednél még szidják „iszós” ismerőseiket. Mert hogy milyen hülyévé teszi az embert a szesz. — Én inkább sörözök — mondja a másik Várdánál, de amint átcsattog a vonat a somogyjádi állomáson, addigra mindketten a borra szavaznak. — Az első pohárral nem szabad kiinni. A második már mehet. Miért nem tanulják meg? — Nincs érzékük hozzá. Meg tapasztalatuk. — Mert ugye, a szőlőben is, há kint vagyok . .. Egyre többször érzem, hogy valmi különös illat úszik felém a mögöttem levő ülésről. Osztopánnál járunk. Ügy teszek, mintha valamit ki kellene vennem a csomagból. Felállók, a bajuszos éppen akkor húzza meg a korsót. Még látom, hogy legyint, aztán csak hallom egy belevaló krákogás ulán: — Névnapom volt, tudja, palinkat hozott a fiam Mondom: meg nem iszom én azt. A gyerek meg így: oda se neki, apám ... Amikor harmadszorra is pálinkát hozott, rászóltam: te csak azzal ajándékozol, amit magad iszol meg, hallod-e? Elszé- gyellte magát, és rögtön ráhúzott egyet. Csak úgy, az üvegből. Azt mondta, így is az egészségemre válik. De én csak a bort szeretem. Annak bukéja van. Somogyvárnál válaszol a másik. Idő kell, mire a de- mizson körbejár. — Én se vetem meg éppen, csak az asszony ágál miatta. Ekkor szólal meg először a nő, csak a bajuszos felesége lehet, mert azt mondja: — Miféle asszony az olyan? — és cuppant egyet, ahogy leveszi szájáról az üveget. Egyre hangosabban társalognak. Nagy kacarászások tarkítják a párbeszédet. Kinézek, Lengyeltótinál járunk, amikor előkerül a lagzi története. — Hát hallja, csudára élveztem a dolgot. Odagyűltek körcm a férfiak, mert hogy értek a borhoz, aztán csak töltögettem nekik. Jókedvük volt, bekaptak. Ügy lettem, mintha már nekem is sok volna. Imbolyogtam, csak úgy játszásibul, aztán mindig tele töltötem a poharulcat. Nem járkáltak, nem is táncolták le. így meg egy decit, egy hajtókára? Sok ám! Győztek félrevonulni. Üjra kezdték. Meg én is. Mert azért ha kiadja az ember magábul, kerül hely oz újabbnak ... Na szóval... £ ' s akkor már Feketebé- zsenynél jártunk, amikor valamelyikük lehúzta az ablakot. Az üres korsó akkorát csattant a kidőlt ' telefonpóznán, mintha így is akarták volna. — Hanem azért reggel, ha másnapos az ember, egy üveg sör, az megteszi. — Bele is halnék, hallja-e? Inkább a szódavíz, egy fél literre való. — A fiam meg azt tartja, hogy tejet kell inni rá. Jó hideget, nyersen. El is pusztulnék. Ügy veszem tszra, tör, szóda, de még asak tej sincs a készletükben. Amikor Fonyódhoz közeledünk, indulni készülnek. Megáll a vonat, lehúzom az ablakot, hogy szemügyre vegyem ezeket a jóraváló antialkoholistákat Alig tudjak egymást lesegi- ieni a lépcsőn. litvari Bél# Hétezernél több klubtag A kaposvári MozLmúzeum működésében mérföldkő a tavalyi év. Nem kevesebb, mint 7178 néző váltott klubtagsági igazolványt, s ez 1370- nel több a korábbi év taglétszámánál. Napi átlagban két előadást tartottak, a terem átlagos kihasználtsága 76 százalékos. A játékrendi előadások száma tavaly 497 volt; ezenkívül működött 10 sorozattal az ifjúsági filmklub, a nyugdíjasok részére összeállított programmal egy vetítéstípus, illetve a két felnőtt filmklub is. Nem zárkózott ei az intézmény olyan kérések elől sem, mint »a nemzetközi eszperantista találkozóé, az országos régészeti és művészettörténeti vándorgyűlésé, a honismereti akadémiáé volt: kérésre a témaköröknek megfelelő filmeket vetítették a résztvevőknek. Három alkotó—közönség-találkozót tartottak, Magyar József A mi iskolánk című dokumentumfilmjéből kettőt is, a harmadik Lukáts Andor Alagút című Balázs Béla stúdiós alkotása után zajlott le. Üj színfoltot jelentett a Mozimúzeum működésében az a Volán utazási irodával kötött ’ szerződés, melynek eredményeként az intézmény szakszerű. tárlatvezetést, illetve filmvetítést iktatott be a programba az iroda által kért napokon. A mozitorté- neti kiállítás látogatottságáról csak annyit: tavaly 146-tel több ember tekintette meg, mint a megelőző évben, így a látogatók száma 3894-re emelkedett. A Somogy megyei Múzeumok Igazgatósága évi meghatározott költséggel fejleszti a gyűjteményt. Így gyarapodott az egy 1920-as Gaumont vetítőgéppel, és több 1930-as filmplakállal. Jelentős az ajándékba kapott mu. zeális tárgyak sora is: dr. Pálföldi László például 1925-ös Pathé keskenyfilm- vetítőt és korabeli fényképezőgépet, Iván László két ' kínai árnyjátékfigurát, dr. Barta Ernöné, a mozi ősének tekintett „csodakoron- got”, dr. Erdélyi István régi kamerát, a miskolci Moziüzemi Vállalat 1940-ből származó gépfejet ajándékozott. Fogadtak itt szovjet Komszo- mol-küldöttséget, megtekintette a kiállítást a svéd nagykövet, s az angol követség munkatársai is voltak a kaposvári Mozimúzeumban. Ebben az intézményben forgatta a Magyar Televízió a Gegparádé dióhéjban című sorozatot, melyet Sas György írt. Tavaly több időszaki kiállításnak is helyt adott a Mozimúzeum. Ilyen volt a tizenöt évvel ezelőtti filmplakátokat felvonultató, és a képzőművészeti hónapban megnyílt — a Pannónia Filmstúdió munkáját szemléltető — tárlat. Az -adattárat a videoklub- ban együtt az épület ú i szár. nyában helyezték el. Itt folyik a filmekről megjelent írásos anyagok feldolgozása. Magyar és külföldi kiadványokat is vásároltak tavaly. Ugyancsak említésre méltó az a 4000 plakátból álló gyűjtemény, melyet szintén vásároltak. Bővült a zenetár is. Az adattár elősegítette a filimíklub vezetők felkészülését a foglalkozásokra, illetve annak az első díjat nyert középiskolai csapatnak az előkészületeit, is, amely az országos döntőn szerzett elismerést Somogynak. Szebenyi Ambrus 1950-ben kezdte egy bádogvázas akváriummal, levegőztető készülék, szűrök és mindenféle akvarista kellékek nélkül. — Bár itt mindenütt halakat lát, ne gondolja, hogy kizárólag csak ők a barátaim. Az utóbbi néhány évet kivéve mindig voltak díszmadaraim, még amikor emeleti lakásban laktunk, akkor is. Azt tartom, mindenki mentsen meg egy darabka természetet ... — A Somogy megyei Művelődési Központ szervezésében megalakult az akvaristák és terraristák köre. Ennek Ön a vezetője. — Nagyon régi adósságot törlesztettünk ezzel. Péntekenként találkozunk a kezdőkkel és a gyes-ekekkel, a haladók pedig minden második pénteken cserélik ki véleményüket, cs kapnak szaktanácsokat 5 szabadié oki ub - ban. — Kiknek ajánlja az akvarisztikát? — Minden természetet és rise!, kedvelő embernek. Egyszerűen kezdjek, egy kis ak váriummal, ezt akár otthon is elkészíthetik. Legelőször csak a vízzel és a vízinövényekkel barátkozzanak meg, majd jöhet a hal. Például egy kis guppy. Olcsó, szép, vízre, hőre kevésbé érzékeny a társainál. Elevenszülő, meg sem lehet akadályozni a szaporodásban ... Aztán, ha már kedvet éreznek hozzá, megszerették az akvarisztikát, be lehet szerezni igényesebb halakat is. Szebenyi Ambrus lenyűgözően tud beszélni a halairól. Hogyan gyógyította őket, miként mentett meg fajokat a kipusztulástól. Mikor az ajtóban kezet rázunk egymással, egy fonott székben he-, verő macskára tekintek. — Teljesen vakon fogadtuk be — mondja —, bizonyára verekedésben vesztette el a szeme világáL Most mór kezd gyógyulni... a j. SOMOGYI, NÉPLAP
