Somogyi Néplap, 1984. március (40. évfolyam, 51-77. szám)
1984-03-11 / 60. szám
Kanadai békeharcosok Torontóban jelképes halálukkal tiltakoznak az atomfegyverek ellen. Egy nyugatnémet lap karikatúrája a minap úgy jellemezte a bonni kormányfő törekvéseit, hogy Kohl kezében egy mágnes, amelynek két sarkához szerelné vonzani Uncle Sam jellegzetes sávos-csiiiagos cilinderét meg a Szovjetuniót jelképező vörös csillagos sapkát... A nyugatnémet "ajtó a látogatás előtt nyomatékosan hangoztatta; Kohl Washingtonban az elnököt rá szeretné bírni egv mielőbbi amerikai—szovjet csúcstalálkozóra. A Fehér Házban azonban a jelek szerint nem éreztek „mágneses vonzást” ... Kohl egy sajtóértekezleten ugyan még azt bizonygatta, hogy Reagan is szükségesnek tartja a kelet-nyugati párbeszéd újjáélesztését, de a vendégAz ellcnforradalmárok felrobbantották az ország legnagyobb kikötőjének egyik üzemanyagtartályát. Képünkön: nagy erővel folyik a küzdelem a lángok ellen. VendégaBÁV-nálaFER! A hét három kérdése Hogyan fogadták a "• NATO-országokbam a Varsói Szerződés államainak új kezdeményezését? Diplomáciai emlékeztető — azaz gyakrabban használt latin szóval : memorandum — ritkán keltett a világban akkora figyelmet, mint a hét elején a Varsói Szerződés államainak kezdeményezését tartalmazó dokumentum. A hét szocialista ország egymás közötti megállapodása alapján a román diplomácia kapott megbízást arra, hogy az emlékeztetőt eljuttassa a NATO-országok kormányaihoz. Ebben az áll, hogy a két katonai-politikai szövetség tagállamai a jövőben ne növeljék, hanem csökkentsék katonai kiadásaikat. E célból tárgyalásokra volna szükség. A javaslat jelentősége roppant nagy — ahogy a világban a fegyverkezés költségei, a katonai kiadások is hihetetlen magasságba szöktek. A szakértők különböző számokat említenek: van, aki Ö00 milliárd dollár évi kiadásról beszél, van, aki 700 milliárdra teszi ezt az összeget, de egyszer-egyszer már íiOO miLliárdot is lehet hallani. Világos, hogy ha csökkenteni lehetne ezt, az egyszerre szolgálná a biztonság megszilárdulását, az államokra nehezedő katonai terhek enyhülését, ugyanakkor pedig sok-sok pénzt szabadítana föl a gazdasági gondok megoldására, a szociális igények kielégítésére. Mégsem lehet azt mondani, hogy odaát, a NATO táborában egyetértéssel fogadták volna a Varsói Szerződés országainak javaslatát. A £a- hyálgás oka az, hogy ez a kezdeményezés „telibe találja” a NATO urainak épp ellenkező előjelű törekvését. Ott ugyanis az USA évi „tiszta” 3 százalékos, sőt mostanában már 4 százalékos növekedést sürget a katonai kiadások terén. Viszont a NATO-országok közül jó néhány számára már nem any- nyira üzlet, inkább teher a fegyverkezés. Nem véletlenül ott hallani józanabb hangokat, s ezek a mostani kezdeményezés fontolóra vételét követelik. A nemzetközi helyzetről, valamint a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom időszerű kérdéseiről tanácskozott Belgrádban az MSZMP KB első titkára (balrój a második) EZ ESEMÉNYEK CÍMSZAVAKBAN HÉTFŐ : A Varsói Szerződés országainak javaslata a katonai kiadások csökkentésére. — Dzsemajel elnök felmondta az izraeli—libanoni megállapodást. — Usztyinov marsall, szovjet honvédelmi miniszter megkezdte indiai hivatalos látogatását. KEDD: KonszSanlyin Csemyen- ko, az SZKP KB fótit* kára a . pártmunkáról nyilatkozott. — Befejezte Budapesti tárgyalásait Lubomir Stfougal csehszlovák kormányfő. — Washingtoni tárgyalásai végeztével hazautazott Kohl nyugatnémet kancellár. SZERDA: Kádár János Belgrádban Dragoszlav Markovlcesal, a jugoszláv párt elnökségének elnökével tárgyalt. — Eagleburger amerikai külügyminiszter-helyettes lemond. CSÜTÖRTÖK: francia hajók tűzet nyitottak spanyol halász hajókra ; feszültség Párizs és Madrid között. — Ugyancsak tengeri incidens történt török és görög hadihajók között. — ui Hszien-nien kínai államfő pakisztáni látogatása után Jordániába érkezett. PÉNTEK : Mozambik megnemtámadási szerződés megkötésére kész a pretoriai kormánnyal. — Véget ért az olasz vámosok sztrájkja. — A stockholmi konferencián a semleges és el nem kötelezett országok megegyeztek közös javaslatuk szövegében. SZOMBAT: Mauroy francia minisz- icrelnök madridi látogassa. — Izrael átcsoportosítja megszálló erői( Libanon déli részén. ban a vesztes oldalon állnak a falanigsták, a Dzsemajelt támogató, de széthulló csoportok, no meg maga az USA és Izrael. A kudarc leglátványosabb eleme, hogy Dzsemajelnak el kellett mennie Damaszkuszba, érvényteleníteni kellett azt a megalázó alkut, amelyet tavaly májusban — amerikai nyomásra — kötött Izraelek Érdemes visszaemlékezni, mekkora hozsannával köszöntötte akkor Washington és Tel Aviv azt az izraeli—libanoni megállapodást, amelyet a Camp Da- vid-i egyiptomi—izraeli különbéke egyenes folytatásának tartott. A libanoni ellenzék azonban nem tette le a fegyvert, s ha ráerőszakolták az erőpróbát, vállalta ... Viszont illúziókat kerget aki azt hiszi, hogy egycsa- pásra megoldódott a libanoni probléma. A nemzeti megbékélés feltétele egy újabb libanoni alkotmány, s ez szükségszerűen a jobboldal befolyásának korlátozásával járna. S ezt például a tévé képernyőjéről ismert, magát büszkén fasisztának valló idősebb Dzsemajel és a libanoni reakció több más vezetője sem fogadná szívesen. Nyugati támogatóik Visszakozása is inkább csak a fizikai jelenlét felfüggesztését jelenti: hajókra szálltak a „bőrnyakúak” meg a többiek, ' de a hajóik még ott vannak Bejrút előtt a tengeren. Washington és a többi nyugati főváros új terveket kovácsol. Mint ahogyan az izraeli haderő átcsoportosítása jobban védhető állásokba Szidontól délre szintén csak azt célozza, hogy adott esetben. Tel 'Aviv hathatósabban érvényesíthesse a maga akaratát Libanonban. 3 Mire merni Kohl kan- * cellar Washington ban? látó amerikai elnök ezt semmilyen konkrét ígérettel nem támasztotta alá. Nem csoda, hogy Moszkvában úgy értékelték a nyugatnémet kormányfő amerikai tárgyalásait,, mint .amelyek egy „látszat párbeszéd” létrehozását célozták. Mert a világközvélemény figyelmét el akarják terelni az amerikai rakétatelepítésről és az európai katonai egyensúlynak a NATO javára történő megváltozásáról, azért, egyre csak a párbeszéd fontosságáról szónokolnak. Az amerikai—nyugatnémet csúcstalálkozó után is megerősítették Washingtonban, hogy nem változtatnak korábbi álláspontjukon, s végeredményben a bonni vendég sem hozakodott elő' tényleges javaslattal.. Az amerikai—nyugatnémet kétoldalú kapcsolatokról, bár nyilván ezek álltak a Reagan—Kohl találkozó középpontjában, kevesebb szó esett a hivatalos tájékoztatókon. Csak annyit tudni, hogy a kancellár kifogásolta az USA protekcionista intézkedéseit. A Süddeutsche Zeitung megjegyzésének így érthető a gúnyos felhangja: „Az ilyen konzultációk akkor eredményesek,' ha nem érintik a legfontosabb témákat. Például a ’ szövetségen belüli terhek elosztását”. Pálfy József Nicaragua TÉNYEK, TERVEK Manag uál>an a nicaraguai függetlenségi harc nagy alakja, az amerikai fegyveres intervenció elleni nemzeti felkelés vezetője, Augusto César Sandino halálának ötvenedik évfordulóján bejelentették: novemberben választásokat tartanak a sis közép-amerikai országban. A szavazók az ország új államfőjének és alelnökének személyéről, valamint a 90 tagú nemzetgyűlés összetételéről döntenek majd. A bejelentést követőén megkezdődött az államtanácsi vita a választások lebonyolításának konkrét formáiról, illetve a részvétel feltételeiről. A meggyorsított előkészületek a nemzetközi sajtó figyelmének középpontjába kerültek, hiszen néhány héttel korábban egy hondu- rasi területről indított — bizonyítottan közvetlen amerikai segédlettel végrehajtott -f légitámadást követően már- már kétségessé vált: sor kerülhet-e ilyen feltételek mellett választásokra az országban. A sandinista vezetés döntése azonban ismét csak igazolta: a nicaraguai forradalmi kormányzat betartja ígéreteit, alkotmányos formát ad az új hatalmi struktúrának. A bejelentés. időzítése nem nélkülözte a politikai megfontolásokat. Az ünnepségsorozat jó lehetőséget teremtett a nemzeti hősről elnevezett mozgalom vezetésének, hogy demonstrálja az ország lakossága előtt azokat a célokat, amelyeket egykor Sand;- no hirdetett meg: Nicaragua szuverenitásának megőrzését, a Washingtontól való függőség felszámolását, a demokratikus belső rendszer megteremtését, amelyek megegyeznek a mai kormányzat céljaival. Az amerikai támogatással hondurasi, illetve costaricai területen szervezkedő, sorozatos és nagyarányú fegyveres támad ásókat -indító etíen- forradalmárök egyik legfontosabb célja éppen az, hogy háborús félelmet keltsenek a lakosságban, megingassák a néptömegek bizalmát a kormányzattal ' szemben. Az elleníorradalmlrok akcióival és a belső ellenzek .kilépésével párhuzamosan — azok erősítésére és támogat fására — az elmúlt év augusztusában nagyszabású, féléves időtartamú amerikai hadgyakorlat kezdődött a Ni-J caraiguával szomszédos Hon- duraisban, illetve Nicaragua parti vizeinek közelében mind a Csendes-, mind pedig az Atlanti-óceánon. A „Nagy Fenyő” fedőnevű manőversorozat során az amerikai hadihajókon elhelyezett egységek a többi között a partraszállást, a hadihajókról induló repülőgépekkel végrehajtott bombázást gyakorolták. A manőverek nem titkolt célja egy Nicaragua elleni esetleges közvetlen katonai beavatkozás begyakorlása volt. Az amerikai politikai barométer ingadozása sem lehet közömbös a nicaraguai vezetés számára. A bejelentett választásokkal szinte egyidőben kerül sor az amerikai elnökválasztásokra. A meggondolás valószínűleg az, hogy a Reagan adminisztráció a választásokig nem kezd komolyabb katonai kalandba. A fegyveres szabotázscse- lekmények, illetve a határ- térségben zajló közvetlen összecsapások mellett politikai aknamunka is folyik a* országépítésben jelentős sikereket elérő sandinista vezetés ellen. Az egyház vezető körei, poliíkai célzattal többször is nyíltan szembeszálltak a vezetés intézkedéseivel, amelyek — mint amilyen például az általános hadkötelezettség bevezetése volt — az ország védelme, illetve belső biztonsága szempontjából a szó szoros értelmében életbevágónk. Hasonló próbálkozások történtek a hivatalosan engedélyezett ellenzéki jobboldali pártok részéről is. A sandinista vezetés mégis egyenlő lehetőséget kíván adni_ valamennyi pártnak * választásokon. Meggyőződése ugyanis, hogy a nicaraguai nép_életét alapvetően megváltoztató öt év megfelelő alapot teremtett a sandinisták iránti további bizalomra. T Lesz-e nemzeti megbé- kelés Libanonban? Ha minden jól megy, a svájci Lausanne-ban újra tárgyalóasztalhoz ülnek a libanoni dráma főszereplői, a különböző politikai irányzatok és katonai szervezetek képviselői. Egyszer már megtették, de akkor eredménytelen volt a találkozás. Most egyértelműen az ellenzék van fölényben: a drúzok, a síiták, általában azok az erők, amelyek Szíriával léptek szövetségre; e pillanatSOMOGYI NÉPLAP A MAHART BALATONI HAJÓZÁSI LEÁNYVALLALAT szakmai gyakorlattal rendelkező ASZTALOST, GÉP.lARMÜ-RAKODOT és 8 általános iskolai végzettséggel, lehetőleg szakmával rendelkező. úszni tudó, 18. éleiével betöltött fértiakat MATRÓZ munkakörbe. valamint villamos vagy gépipari szakképesítéssel, hajóra GÉPKEZELŐ munkakörbe, alapbér gyakorlattól, valamint szakképesítéstől függően, kerül megállapításra. JUTTATÁSOK: MÁV arcképes utazási igazolvány, munkaruha, étkezési ellátás. Vidéki férfiak részére szükség esetén munkásszállást biztosítunk. Iskolai és szakmai képzést támogatjuk. JELENTKEZNI LEHET: személyesen a MAHART munkaügyi és szociálpolitikai importjánál. ■ . CÍM: Siófok, Krúdy sétány (hajóállomás). Telefon: 10-044. (333132) Tekintse meg a FeJsőruházali Nagyker. Yáilalat tavaszi árukínálatát! Matlasséköntös Nylon- és kartonotthonka Bakfisoveráll Bakfiskosztüm Bakfisoknak széldzseki Kék vászon férfinadrág Férfiöltöny Fehérműszőrmc méteráru Frotírtörölköző Női szandál Férfi félcipő 305 FI— 410 Ft-ig 140 Ft— 188 Ft-lg 305 Ft 447 Ft— 495 Ft-ig 200 Ft 330 Ft 1200 Ft—1470 Ff-ig 180 Ft 54 Ft— 32 Ft-ig 220 FI— tOO Ft-ig 205 Ft— 600 Ft-lg BIZOMÁNYI ÁRUHÁZ VÁLLALAT Kauosvár, Ady Endre u, 4—6. (78868)