Somogyi Néplap, 1984. március (40. évfolyam, 51-77. szám)

1984-03-07 / 56. szám

BEK-küzdelmek A négybe futó sér* Az 1983—84. évi nemzet­közi labdarúgó-kupákban az őszi mérkőzések alapján 14 ország 24 együttese ma­radt versenyben. Négy klub képviseli Angliát, ezenkívül csali a Szovjetunió küldhet még pályára csapatot a baj­nokok és a kupagyőztesek tornáján, valamint az UEFA Kupában. „Kupatörténeti” esemény, hogy nyugatnémet együttes nincs az elődöntőért harco­ló klubok között — van vi­szont finn csapat, a Va’- keakoski Haka. Amióta há­rom kupáért versengenek a legjobb európai klubok, nem fordult elő, hogy ebben a szakaszban az NSZK ne le­gyen érdekelt. öt év után magyar csapa* is érdekelt az elődöntőért vívott küzdelemben. Á fonyódiaké legyen a Petőfi sportegyesület Ha valaki egy pillantást veit a megyei bajnokság ta­bellájára, azonnal látja, hogy a jelenleg sereghajtó Fonyód nagyon nehéz helyzetben van. Tizenöt mérkőzés közül mirdössze egyet tudott csak megnyerni (otthon a So mogysárd ellen). Ezenkivii, két esetben „ikszelt” még hazai pályán, négyszer pedig saját közönsége előtt is ve­reséget szenvedett. Különösen a Marcali VSE-től hazai pá lyán kapott tucatnyi gól szül*, elkeseredést a nagyközség­ben. Idegenben Somogytarnó- cán sikerült egy pontot el­csípniük, és ami számukra pozitív meglepetés volt, a bajnokságra törő Tab ottho­nában is megszerezték az egyik pontot. Ezzel aztán ki is merült a lista. Ez a sze­replés valóban csak az utol­só helyhez lehet elég. Nem éppen új keletű a fonvódi csapat bukdácsolása 1980-ban és tavaly a tizen­harmadik, a közte levő két évben egyaránt a tizenegye­dik helyet tudták csak el­csípni. Ezek az adatok is azt bizonyítják, hogy a szurko­lóknak vajmi kevés örömük telt az utóbbi években csapa­tukban. Pedig Fonyódon iga­zán ideális feltételek vannak, talán még a megyeinél ma­gasabb osztályban való sze­repléshez is. Hogy mégis m okozza ezt az évek óta tar tő agonizálást? Sokan keres­ték erre a választ az elmúlt időszakokban. A feleletet csak részben találták meg Én is ennek igyekeztem a nyomába eredni. Beszélgető partnerem Járfás János voll ügyvezetőelnök, Milkovics József szakosztályvezető, aki csaknem öt évtizede jó is- nerője, aktív részese a he- .yi labdarúgásnak, és az „új” edző, a dr. Vidât váltó Túrái László, aki Komlóról tért vissza Fonyódra. Szavaik nyomán kirajzoló Jik egy kép, amely sok m n- denre magyarázattal szolgál de még inkább tanulsággal Az elmúlt fél év alatt olyan mozgás volt a csapaton be­lül, amilyet még egy szilár­dabb alapokon nyugvó együt­tes sem bír ki visszaesés nélkül. A védelem oszlopa. Kenéz csupán egy mérkőzést látszott, azután visszavonult Két erősségük, Bodó és Pasztu- sics visszatért Lengyeltótiba, Kovács Ziimányba költözött Bogó inkább a , kézilabdát választotta, Nagy Z. abba­hagyta a sportolást. Ráadásul Pernecz, Tímár, Antal és Ko vács bevonult. A felsoroltak helyére egyedül Nagy G. ér­kezett, aki időközben meg is vált a csapattól. Csoda-e, ha Tornaterem épül Földváron Több milliós társadalmi munka ilyen veszteségek után „le­ült” a csapat: De hát mi okozza ezt a szo­katlanul nagy fluktuációt az együttesnél? A bajok gyöke­rei régebbre nyúlnak vissza. Már korábban is tudtak róla a helyi vezetők és szurko­lók, hogy nincs összhang a Fonyódi Petőfi labdarúgó- csapatánál. És ez nemcsak a vezetők, játékosok viszonyá­ra értendő. A csapaton belül is kisebb „szövetségek”' jöt­tek létre. Ezt néha még a labda útja is elárulta a já­téktéren. Az évek óta tartó széthúzás következménye a mostani helyzet — érveinek a megkérdezettek. ötödik éve játszik a Pető­fi a megyei első osztályban. Annak idején nagy sikernek könyvelték el, hogy Túrái felvitte a csapatot ide. ö az­tán távozott és időközben cárom tréner is dolgozott Fonyódon. Üj emberek, új elképzelésekkel és rendre új labdarúgókkal, akiket ma­gukkal hoztak. A helybebek a kispadon foglaltak helyet. Volt olyan bajnoki mérkőzés, amikor mindössze egytelen tősgyökeres helyi labdarúgó szerepelt a gárdában. Cso­da-e, ha a helybeliek voltak az elsőik, ákiik eltávolodtak az egyesülettől. Ez a párját ritkító gyenge szereplés az­tán ráébresztett mindenkit arra, hogy ez az út tovább már nem járható. Elnökség: határozat született, nemrégi­ben pedig a közgyűlés is úgy foglalt állást, hogy inkább essen ki a csapat, de a Fo- nyódi Petőfi ismét legyen a fonyódiaké. A gyerekek egyelőre az épülő tornaterem mellett, az nelváron rágják a labdáit A megújhodott vezetésnek ezt a feladatot adták. Ezt a megbízást kapta a visszatért Túrái edző is, akitől azt re­mélik, hogy talán még sike­rül irányításával kikormá­nyozni a csapat hajóját a veszélyes vizekről. De mint hallottuk, akkor sem lesz pá­nik, ha ez netán rém sike­rül. Az elv, a saját utánpót­lásra való támaszkodás, meg­marad. No és az örök tanul­ság, amelyet nem Fonyódon szűrhetnek le először a ve­zetők és a sporfcbarátok. Im­portálással lehet ugyan át­meneti sikereket elérni, sőt néha szükség is van erre. Egy-egy jól megválasztott igazolással lendületbe jöhet a még csikorgó gépezet. De csak az igazolásra alapozni szakszerűtlen és veszélyes. A saját utánpótlás elhanyagolá­sa, ráadásul olyan települé­sen, ahol nem is egy közép­fokú tanintézet van, idővel a bukáshoz vezethet. A hely­belieket kötődésük révén sok­Az utóbbi évtizedben a testnevelés, a testkultúra iránt megnőtt társadalmi figyelem következtében or­szág- és megyeszerte egyre több városban, sőt község­ben épültek tornatermek a mozgásigény kulturáltabb kielégítése érdekében. A Balaton déli partjának egyik legpatinásabb hírű üdülőtelepén, Balatonföld- váron is hosszú évek óta húzódik már a tornaterem építésének ügye. Az egyre dinamikusabban fejlődő köz­ség lakói végül is „megelé­gelték” a papíron való ter- vesgetést, s az általános is­kola és a helyi tanács szer­vezése, irányítása, s némi központi pénz felhasználása révén elkezdték a sok-sok társadalmi munkát igénylő új létesítmény építését. Mivel »emcsak tornate­remre, hanem az iskola bő­vítésére is szükség volt, így két ütemtervet dolgoztak ki. Az építkezést 1982-ben a beruházó községi tanács mű­szaki ellátó és szolgáltató szervezet (Gamesz) vette át a mrmka koordinálását. A földvári szülők, pedagógu­sok, üzemek és vállalatok dolgozói már a bővítés során is több mint kétmillió fo­rint értékű társadalmi mun­kát végeztek. A nyáron a földvári Express-táborban üdülő negyven szovjet kom- szomolista is részt vállalt a munkából. Ezt a lehetősége* a továbbiakban is szeretnék kihasználni, hiszen a torna­terem felépülése után az új létesítményt az Express tá­borban üdülő fiatalok is igénybe vehetik. A nagyfokú összefogás­nak köszönhető, hogy az építkezés első szakaszára tervezett könyvtárait, négy tantermet, szertárakat, ne­velői szobákat, mosdóhelyi- ségeket már 1983 szeptem­berétől használhatják. Je­lenleg már állnak a 15x27 méteres tornaterem falai, ahol szertár, öltözők, zu­hanyzók, kazánház, valamint helyet kapnak. Az építke­zés költségeinek nagy részéi a helyi tanács fedezi, de a beruházási összeg csak rész­ben elegendő a szükséges fölszerelési tárgyakra. En­nek beszerzésében a megyei tanács is segíti őket A tervek szerint a torna­teremhez kapcsolódó épület­részt már május 1-én átad­ják, a játéktérre pedig var- natóan szeptemberben lép­hetnek először a kereki, szántódi és földvári tanu­lók, valamint a felnőttek, akiknek addig még a má­sodik építkezési fázisban is több mint kétmillió forint értékű társadalmi munkát kell elvégezniük ahhoz, hogy határidőre és az igényeknek megfelelő színvonalon elké­szülhessen a létesítmény. kai könnyebb megtartani, nem így másokat, különösen olyan helyen, ahol egyébként is nehézségek mutatkoznak a sportolók megfelelő elhelyez­kedésében. A tanulságból okulni talán még nem késő! Jutási Róbert Egy télen üzemeltetett 2 darab PGN—5* típusú olajégő a gázfűtésre való áttérés miatt eladó Érdeklődni leltet: Állategészségügyi Intézet, Kaposvár, Csen ut 18. sz. alatt. orvosi és szakköri szobák is Gy. t„ (23S1S1) A DËDÀSZ BOGLARLELLEI KIRENDEI.TSEGE értesíti Hátrány község lakosságát, hogy rekonstrukciós munkaiatok miatt 1984. március 12-től m-árcin« 31-ig — reggel 8 érától IS ériig — részleges áramszünet Vállalunk! Érintés védelmi mérést és villamos fogyaszt« berendezések tünvedehní Mül vizsgálatait. SOMOGYI NiPLA£ lesz a község egeez teroletea GELKA Szerviz, Fonyód, Hunyadi J. a. 12—14. m Telefon: 18S.. MÁRCIUS SZERDA Tamás A nap (.13 órakor kél, s 17.33 órakor nyugszik; a hold 1M érakor kél, s 22.32 órakor nyugszik, A várható időjárás: Gyakran változik a felhőzet, néhány helyen, elsősorban délkeleten előfordulhat hózápor. Csak kissé mérséklődik a sokfelé erős, gyakran viharos északi szél. A legmagasabb nappali, hőmérséklet ma, szén- dán 2 és € fok között alakul. — A siófoki tűzoltólakta­nyába látogatott az ádándi mező gazdasági szakmunkás- képző intézet nemrég meg­alakult tűzvédelmi Ifjú Gárda szakalegységének hu­szonöt tagja. A tegnapi ta­lálkozón a diákok megnéz­ték a laktanya technikai felszerelé&edit, és beszélget­tek a tűzoltókkal. — Részletek a Cstksom- lyói passióból címmel zenés estet rendeznek ma este 7 órakor a kaposvári ifjúsági házban a tanítóképző főis­kola diákjai. Bevezetőt dr. Szíjártó István főiskolai do­cens mond. A rendezvény bevételeit a Nemzeti Szín­ház építésére ajánlják fed. — Meghalt Tito Gobbi, a neves olasz baritonista. 69 éves vodi. Otthon, családja körében érte a hálál. — Bevált kísérlet. Tavaly négy üzletet működtette kí­sérleti jövedeieméráekéLt- ségi rendszerrel a Somogy Kereskedelmi Vállalat. Az idén az eddig szerzett jó tapasztalatok alapién hat újabb üzletet vonnak be eb­be a gazdálkodási formába. — Országos gombfoeibaj- nokságot rendez májusban az asztali labdarugók szövet - vetsége. Az egyéni versen­gésre az érdeklődők Buda­pesten, a Gutenberg műve­lődési otthonban nevezhet­nek be. — A kamaramuzsika gyöngyszemei címmel az Or­szágos Filharmónia ifjúsági hangversenysorozata kere­tében tartott avÁ sikeres kon­certet hétfőn délután Siófo­kon az Országos Filharmó­nia hangszeres szólistái és a kaposvári zeneiskola naű- ' vésztanárai. — Külföldön tölti a nőna­pot több száz somogyi nő. A Volán Utazási Iroda teg­nap hét autóbuszt indított Portorozs és Velence megte­kintésére, ma pedig 40 nő indul Leningrádba. Az Ibusz 3 autóbusza szilén tegnap kelt útra, a cél Bécs, Opati- ja és Isztambul. Gépkocsiáfvéteii sorszámok Trabant Lim. Hyc. (Bp.) MS Trabant Hyc. Combi (Bp.) 4 Trabant Lim. (Bp.) 20 441 Trabant Lim. (Debr.) 14 160 Trabant Lim. (Győr) 19 080 Trabant Combi ÍBp.) 7 577 Trabant Combi (Győr) 3 612 Wartburg Lim. (Bp.) 0 211 Wartburg Lim. (Győr) 6 360 Wartburg de Luxe (Bp.) 15 510 Wartburg de Luxe (Győr) 8 525 Wartburg de Luxe tt. (Bp.) 3 129 Wartburg Tour. (Bp.) 6 133 Wartburg Tour. (Győr) 2 515 Skoda 105 S (Bp.) 8 276 Skida 105 S (Debr.) 6 371 Skoda 105 S (Győr) 6 522 Skoda 120 L (Bo.) 15 189 Skoda 120 L (Debr.) 9 tW Skoda 120 L (Győr) 10 880 Skoda 120 GLS (Bp.) Lada 1200 (Bp.) 28 520 Lada 1200 (Debr.) 16 973 Lada 1200 (Győr) ü 204 Lada 1300 S (Bp.) 10 711 Lada 1300 S (Debr.) 7 679 Lada 1300 S (Győr) 3 306 Lada 1500 (Bp.) 10 759 Lada 1300 (D*br4 7 083 Lada 1500 (Győr) 3 062 Lada Combi (Bp.) 5 671 Lada Combi (Debr.) 3 116 Moszkvics (Bp.) 13 439 Polski Fiat irr p (Bp.) 17 306 Polski Fiat 128 P (Győr) 5 706 Polski Fiat 1500 4 526 Dacia (Bp.) 18 934 Dacia (Debr.) 9 819 Zastava (Bp.) 4 454 Szerkesztőségi ügyelet este 8-ic Telefon: * 11-510 tosegi ; 60 évvel ezelőtt, 1924. március 7-én született Tokióban Abe Kóbo japán regény- és drámairó. Apja ismert orvos volt, aki Mand­zsúriában folytatott orvosi gyakorlatot. Fia szintén or­vosnak készült, hogy korán jelentkező írói tehetsege miatt csakhamar lemondjon a ter­véről. A második világhábo­rú befejezése után az akkor alakult úgynevezett après- guerre („háború utáni”) kör tagja lett. Első kötete, amely verseket tartalmazott Névte­len verseskötet címmel, 1947- ben látott napvilágot. A há­ború utáni japán avantgarde irodalom legjelentősebb kép­viselőjeként tartják számon. Művészetére rendkívül' jóté­kony hatással volt a marxiz­mussal való megismerkedése. Legjelentősebb regénye — A homok asszonya — hazánk­ban is nagy sikert aratott. Abe Kóbó ma világszerte ismert, népszerű író ; több regényót meg is filmesítet- ték. Rutóbusztüz Gyulán Gyuláin, a Dob utca 12. számú ház előtt tegnap reg­gel menet közben kigyulladt a Volán helyi járatú Ikarus autóbusza. A járművön, sze­rencsére nem sokan tartóz­kodtak, s az utasok sértetle­nül elhagyták az égő autó­buszt. A kivonuló tűzoltó­ság eloltotta a lángokat, amelyek a jármű elektro­mos vezetékeire és beîàô kárpitozására, terjedtek ki. A tűz okát még vizsgálják. — Hobbikiállítás nyílik hétfőn a Kaposvári Hús­kombinátban. A vállalati ebédlőben, a dolgozók kedv­telésiből otthon elkészített munkáit tekinthetik meg a látogatók. A kiállítást a húskombinát közművelődé­si bizottsága szervezte. — Az egészséges életmód­ról tartott sikeres előadást dr. Major Endre körzeti or­vos hétfőn délután Siófo­kon, a Hazafias Népfront Tanácsház utcai lakóklubjá­ban. Az előadás után sok kérdésre válaszait a körzeti orvos. — Porlréfiiimet készített Kelemen Józsefről, a so- mogysziili származású, Mun- kácsy-dijás formatervezőről a televízió pécsi körzeti stú­diója. A film még március­ban képernyőre kerül. — Sikeres véradónapoi tartottak hétfőn Nemcsvi- den. 117 ember 44,5 liter vért adott. — Ittasan tolt egy kézi­kocsit hétfőn ' Szőkedencs külterületén Orsós Ferenc 55 éves, sávoly! fogüalkQzás nélküli. A kocsin egy négy méter hosszú létra volt, amelyet Orsós tántorogva keresztbe fordított az úton. A létrának ütközött egy olasz kamion, emiatt Orsós Ferenc elesett és súlyosan megsérült — Zádoriné dr. Szilágyi Mária idegszakorvos megnyitotta ma­gánrendelőjét. Bendel: kedden 17—19, pénteken 13—20 óráig. Ka­posvár, Dimitrov u. 4. (3320) — Dr. Boldizsár Ferenc pszi­chiáter és idegszakorvos meg­nyitotta magánrendelőjét. Ren­del: hétfőn, csütörtökön 17—TŰ óráig, Kaposvár, Dimitrov u, 4. (3321) — Kaposváron gázcsőfektetést végez a KÖGÁZ—VGV a Nádor utcában. A munka varható befe­jezése IV. 30-a, A Léva utcában IV. 2-án kezdődik a munka, s V 30-ig fejezik be Kérjük, vegyék figyelembe « most helyezett forgalmi jelzőtáblákat. (íüSUI

Next

/
Thumbnails
Contents