Somogyi Néplap, 1984. március (40. évfolyam, 51-77. szám)
1984-03-29 / 75. szám
Arcok foffwő fényben Horváth János tárlata a Helikon Galériában Bécsi anziksz Hit is jelent a K. u. K.? Elmosódó körvonalaik, homályos megvilágítás, megdöbbentő színeik. Irreálisba hajlón elvadult emberi arcok tekintenek ránk a budapesti Helikon Galéria falairól. Különös ellentmondást közvetítenek a kaposvári festő, Horváth János pasztell jei: embereket ábrázol, testeket s főleg arcokat, humán. érzelmeket. Félelmet, iszonyt, bánatot. Mégis embertelennek látom. Az irreális környezetbe, álomszerűén tünedezjő hátitér elé foltszerűen rajzolt, hideg fényben fürdő arcok elide- genítenek, eitávolítanak az emberi lényegtől. Képeit cask: távlatból tudcan szemlélni, bizonyos fenntartásokkal — ilyenek vagyunk? —, • mégis elgondolkodtat. Horváth hősei szenvednek. Fájdalmas arcuk eltorzul, »«ég a természet is hozzá- T»k hangolódik. Valük szenved a fa, a felhő, bánatok ■lett roskad meg a külvárosi házikó. Minden egységes, minden egy óéit szolgái a képen, egymást erősíti központi alak és háttér, szán és forma. A Vajákos asszony kószáira gyötört, zord arcát a sárga, a piros vadsága fogja Ijesztően keretbe. A Pász• Mackó bácsi meséi soktok évvel ezelőtt születtek. Nagyapám pedig odatelepe- slett a beteg unoka ágya szélére, t fáradhatatlanul mondta a rigmusokat. — Figyelj, most mást metélek! Mackófi is beteg lett egyszer, de milyen bátran vésett* a bajt! Szót fogadott mackómamának, s bevette ms orvosságot. Akarsz te is Oven bátor lenni? Na, hadd lássam! — s máris gyógyító altjára indult a lekvárral képért keserű pirula. Egyezer aztán fordult * Pelyzet. A sok történelmi vihart átélt, akkor 52 éves r**e elfáradt. Az unoka ült nagyapja mellé, hogy alig fc* -három évének teljes ^repertoárjával” könyörög- f* vissza az imádott embert pz életbe. És sikerült. I * * * Tudod, hogy in tulaj- Itanképpen milyen fiatal va- WPok? — Hogyhogy? 1 — Mindössze kéthetes. 11. fiát nem? Nagy kacagás rótt a fejedet. Az asztal mellett ultink, egy csirke elpusztításén fáradozva. — Hm, érdekes dolog. Ittast jutott eszembe, hogy itthon, Rácbolyban sohasem került olyan étel az asztalra, amit apám nem szerepeit. Óhatatlanul átvettük tor arcának riadt, szorongó kifejezése számte megismétlődik az eltorzult testű, görcsössé soványodott állatok feszülésében. Az Égés vad, tüzes színed mellett, ahol még az embert is vörösre festette a láng, a napkorong kék. Maradandó nyomot hagy nézőjében a Nomádok című alkotás. A három megtört, megalázott figura szint« a földdel válik egyenlővé, le- alázódifc. A kép alsó peremére szorultak, földszinti az arcuk, a hajuk, a ruhájuk. A világos tóttérben ismeretlen tünemény táncol. Szélben ingadozó karcsú fa? Sivatagi homok*ölcsér ? Balett-táncos? Tünékeny, megfoghatatlan. Könnyedségével erősíti az alant gúnnyá- dók nyomorúságát. Különös világ ex. Szokatlan fények, szokatlan tormák, megfogalmazások. Mégis: amit megfogalmaz, ismerős. Csupán új módon komiét a mloséghoc s, ezáltal Bánkét is új nézőpont felvételére kényszerít. Hatásával kizökkent sa. egykedvűségből — emberi viszonyaink, létünk, érzelmeink átgondolására késztet. apánk ízlését. Aztán persze változott « dolog, hiszen nagyanyád egészen másként főz. Apámé knál akkoriban sokszor volt vadhús. Ott volt az a sok hektárnyi vadász- terület, ahol dédapád engedéllyel vadászhatott. S persze, vitt engem is. Sohasem felejtem el, 15 éves voltam, amikor az első rókát lőttem. Micsoda élmény voit! Nagyapám komótosan cigarettára gyújt. Nem lenne szabad a szírem miatt, de ha egyszer jólesik a bőséges vasárnapi ebéd után Gondolataiban most rissza- fiatalodott vagy ötven évet. Eszébe jut a gondtalan gyermekkor, a középiskola Pécsen. Az akkor tanult latin ét görög memoritereket most is hibátlanul adja visz- sza. Aztán az egyetem, a háború, a menekülés, az új élet, a gyerekek, az unokák .., — Emlékszel, mennyire megijedtél, amikor a lovak elindultak? Hogyne emlékeznék! Akkoriban a városi tanács mezőgazdasági osztályának volt egy homokfutója, eléfogva két szürke. Ezzel járták a határt. Egyszer a kocsis leszállt, s a lovak megindultak a vakvilágba. Nagyapám erős keze tartotta vissza őket. • * • Együtt mentünk bevásáMincBg más arcát mutatja, más színben játszik, mint forgatáskor a sokszögletű kristály lapjai. A Burg környékén sétálgatva, a kapu cinusok kriptájában uralkodói sírok között járkálva, a schönbrunni kastély pompázatos berendezéseit csodálva úgy érzem: Becs ma is komor, szinte fenyegetően fenséges, amilyennek az öreg Trotte látta Joseph P.oth Radetzky-induiójában. Kimért, hallgatag és bürokratikus, hasonlatos ahhoz a fehérruhás öregúrhoz, akinek képei a világbirodalom valamennyi irodájában láthatóak voltak a századfordulót környező évtizedekben. Ha a páratlan Kärt- nerstrasse vagy a Mariahil- ferstrasse felé veszem az utat, a közmondásos kedélyesség — a gemütlichkeát — ezernyi megnyilvánulásával találkozom. Am ha a Grabenre tévedek és szemembe ötlenek a nem csupán unaloműzés céljával ődöngő lányok, a csillogó kirakatok előtt hangszerét nyekeregtető toprongyos hegedűs, rögvest rádöbbenek: a fenség és a kedélyesség mögött rét lapai a közönségesség is. Ahogyan Od&n von Horváth látta és ábrázolta. Értékek kavalkádja Bécs nem válogat: a kétfejű sas árnyékában töltött évszázadok ereklyéit és a rolni. Alig kétszáz méteres volt az út, de közben játszottunk: hányán köszönnek nagyapámnak? Végül is tíz ismerőst számoltunk össze. Hiába, tősgyökeres kaposváriak. S hány vendég fordult meg a lakásban! A kamrában mindig akadt valami finom sütemény, pogácsa. Azoknak a vendégeknek a döntő többségét soha nem látjuk viszont. Örökre elmentek. • • • ' Végigégett a cigaretta, a „kéthetes” szemek elfáradtak. Szükségük volt az ebéd utáni szuny okolásra. Az elegáns zakó a székre került, mellé a nyakkendő. — Te — eszmél fel egy pillanatra —, emlékszel még a másik mackómesére? „Csinnadratta bum-bum- bum. Körben a nagy publikum. Érdekes is a látvány, Mackó bácsi ló hátán.. * * * A családi albumokba az elmúlt ötven év során képek tucatjai kerültek. Nagy. apám egyenruhában feszit, karjai közt szorongatva legkisebb fiát. Amott az első unokát ölelt A délceg termet ma már megtört: szívbaj, gyomorbaj . .. — Arra figyelj, hogy mindig, minden helyzetben őszinte légy. Maradj ember. Fel a fejjel, nincs ok az elkeseredésre. Sok mindent másként tennék, ha újra kezdhetném! Mackó bácsi is egy vidám ember volt... Ambrus Agnes köztársaság történetének legfontosabb reükvMnt egyaránt nyíltan tárja a látogató elé. Körött őrhelyén merev testtartásban ppsztol Radetzky tábornok, a kőkardjával könyörtelenül előre mutat. Az itáliai szabadságmozgalmak lelketlen gyilkosának szobrától nem messze pedig Harts Ad- lernek, az osztrák szocialisták egykori vezérének emlékműve figyelmeztet: ma más időket élünk. Bérs idealizál is. A Burg mögötti térem II. József hatalmas lovas szobra hirdeti a németországi „héjavárból” származó család mindenhatóságát, fittyet hányva annak a ténynek, hogy a kalapos király személyesen sohasem vezetett hßdf aratót. Ellentétben a képeslapokon lépten - n y omon látható ábrázolásokkal, Mária Teréziának sem volt telt teste — tudom meg a csaknem a mennyezetet súroló sírnál —, még tizenhatodik gyermekének világra hozatala után sem. Mindössze százöt- vennvole centi magas volt, s karcsú, kecses — csak hát méltóságához Inkább fflett a barokkos pátosz, mint a Medea me lei ca könnyedség... Ismerős a jelenség, nemcsak Ausztriából. Néhány utcányira a bel- várostól egy kas panzió falán emléktábla hirdeti: 1913- ban itt élt egy grúz származású férfiú, aki a Romanov- sas karmai közül menekült a Habsburg-ragadozómadár szárnyai alá: ggy bizonyos Dzsugasvilt Jó kőhajítás- nyira pedig egy Schiklgru- ber nevű festőcske szövögette terveit a világ megváltásáról, azaz meghódításáról. Vajon találkoztak-e? Ülhettek-e egymás mellett az omnibuszon vagy egy anarchista gyűlésen ? Életrajzukban nem bukkanhatunk semmiféle bizonyítékra. Mindenesetre remek téma lehetne egy Beckettnek, egy Mr özeknek: a két későbbi ellenség a jövőről mit sem sejtve, inkognitóban kortyolgatja a Gaidfassl-sörí Ferenc József képe alatt. Mozart és az oroszlánok Valaha estélyi ruhás hölgyek, frakkos-ci linderes k. u. k.-hivatalnokok, fűzővel nyalkává varázsolt tisztek promenádozásainak volt helyszíne a Kártnerstrasse — a bécsiesen gesindelnek, azaz pórnépnek, söpredéknek titulált közrendű halandóknak belépni nem volt tanácsos az elegáns utcába Manapság azonban gyakran költözik be a „gemütlich” külvárosok népies hangulata a kimeríthetetlenül gazdag üzletekkel övezett promenádra. Itt macskák sompolyognak, amott rokonaik, az oroszlánok settenkednek I de van szép számmal kutya, pandamackó, s emberszabá sú főemlős is. Később törökökkel találkozunk: janicsárokkal, szpáhikkal, jaszau- lokkal, sőt — háromszázegy esztendővel Becsből történ* e’.űzetése után — visszatért maga a szultán is. Erről jut eszembe: a császári székvárost felszabadító lengyel királynak, Jan Sobieskinek nem állítottak szobrot Bécs- ben, mindössze kis emléktábla említi hősiességét az ágostonrendiek templomának falán. Lám, az osgtrák és a magyar főváros nemcsak építészeti megoldásaiban mutat rokonságot: abban is. hogy a felszabadítót mindkettő elfelejtette. De kanyarodjunk vissza a húshagyókeddi farsangbúcsúztatóhoz! A népi rigmusokat harsogó, az Egy kis éji zene dai rimát énekelve díszlépésben lejtő, nemritkán népviseletben vi rgonc - kodó fiatalok látványa nem csupán vidámsággal tölti el az idegent, amint mindenfelé — korántsem idegenforgalmi bóvli gyanánt •— látható népviseleées bélyegek, képeslapok, öngyújtók sem. Török leányok Eredeti törökök és nem járnak népi öltözékben. Láthatjuk őket az éttermekben, amint az evőeszközöket és a sörös krigliket szedegetik ösme, a másfelé is, ahol úgynevezett piszkos munkát kell végezni. A gaactasági válság ákkxzakai ők. Egyikük — tizenhét-tizennyolc esztendős leány — határozottan megszólítja a Szent Péter templomba lépő két magyart: — Uraim, akadna valami munkalehetőségük a «almámra? Bár sejtem, miféle „munkára” gondol, visszakérdezek; a felelet egyértelművé teszi a „lehetőséget”. Zsebünkbe nyúlunk hát, s a leány villámgyorsan eltűnik a kíváncsi szemek előL Másnap ismétlődik az élmény, ezúttal a Stephane kirche bejáratánál. A kolduló kislány vélhetően a templomokra specializálta magát, mivel az utcán kére- getni Ausztriában is tilos. Miközben zsebünkben kotorászunk, a leány életkora iránt érdeklődöm. — Tizenhárom esztendős vágytól. Hatan vagyunk testvérek; én a legidősebb. Apám havi négyezer schilling segélyt kap — mert munkanélküli —, s nekem naponta koldulnom keli Tisztességesen beszél németül, de a betteln — kol- duinj — szót összetéveszti a beten — Imádkozni, könyörögni — igével. Megsej. tette a közös gyökeret.., Szerelmi bájttal No, nem az exkluzív Sa- cher-szálló vagy a leírha- tatianul kedves Nurdsee-sö- röző itallapján, hanem a világhírű Staatsoper plakátján. Bejutni — az első felvonást követő szünetben — egy nézőiért felügyelő kedvességén*!: következtében sikerül állóhelyre érvényes jeggyel. A szereposztás azonban így is óriási élményt kinél. Hiszen a bájos déiolasz leányzó, Adina jelmezébe a bécsiek kedvence, a libanoni származású Sorút Gazarian bújt ezen az estén, Nemorinót, a fülig szerelmes parasztlegényt a pozsonyi társulat ifjú világsztár tenorja, Peter Dvorsky alakítja, a csalafinta Dulcamara dokkor pedig nem más, mint Rolande Paneras, aki az ötvenes-hatvanas években magának Callasnak és Di Stefanónak volt állandó színpadi és lemezpartnere. A zenekart a nem kevésbé neves Theodor Guschlbauer dirigálja, káprázatos biztonsággal, szuv érzékkel 8s mégis, mégte . ?. Hl aha Gazarian fénylő, terjedelmes szopránja, Dvorsky gyönyörű, karcsú spintója, Panerai mókázása az előadásnak hiányzik a lelke, mediterrán sodrása. A világjurességek- kei fűszerezett produkció, bizony, meg sem közelítette azt a Szerelmi bájital-fei- újítást, melyet néhány esztendeje az Erkel Színházban láttam-hallottam Kalmárral, Kelennel, Gátival, Gre- gorrai. Hol van már az a boldog idő, amikor az ínyenc londoniak, párizsiak is Bécsbe jártak operát élvezni Németh Mária, Air day Piroska, Pataky Kálmán, Svéd Sándor, Kóréh Endre kedvéért? A k. n. k korszakban és azután. Persze, a K. u, K. azért ma sem egyszerűen történelmi fogalom. Az elmúlt másfél évtizedet te utánoz- hateiífan gemüíiláchséggel nevezik fgy a bécsiek. Csakhogy a betűk mögött immár nein a megközßlfit- hetetlen Kaiser und König rejtőzik, hanem — Kreisky és Kádár. Lengyel András Tersztyánstóy Krisztina Nagyapám meséi Ki nézi magát e fényes tükörbe’? Csak nem valami pity-poty inciíinci törpe? Mint a kárbunkulus, a két szemem ragyog. Dirmegem-dörmögöm, csinos legény vagyok I
