Somogyi Néplap, 1984. március (40. évfolyam, 51-77. szám)
1984-03-25 / 72. szám
Kaposvár/ furcsa történetek Festők, diákok, galambok VELENCEI SÉTA Hosszú, folyosószerű teremben van csak szabad asztal a kiskocsmában. Az ismeretlennek nehéz ide találni: a bejáratot a Merceria — Velence Váci utcája — szomszédságában nem jelzik öles reklámok. A barátságos hangulatú tiszta kocsma söntésébe apró ajtón át vezet az út, s a vendég először kénytelen lehajtani a fejét. Később, amikor fölemeli, akkor veszi észre hogy egy különleges gyűjtemény előtt hajtott fejet. Az asztalnál egy igazi velencei polgár, D’Alessio Gennaro meséli a vendéglő történetét, s közben igazi csemegét kínál. A kagylókkal, csigákkal, langusztával és haldarabokkal dúsított rizst azonban csak nagyon sok könnyű bor kíséretében tudom eltüntetni a tányérról. Néhány finnyásabb honfitársamnak még így sem sikerül. A vendéglő különlegességét nem is az étlapon, hanem a falakon kell keresni. Vangelo úr — az első tulajdonos — jó érzékkel nyitotta meg a századforduló táján az éttermét, s úgy gondolta, asztalánál a velencei polgárokon kívül helye van a várost hosszabb-rövidebb időre otthonul választó festőknek. Sőt az lenne a jó ha törzshelyüknek tekintenék. Nem tartotta különösebb bajnak, ha az ecsetforgató zsebe üres volt; pénz helyett fizethetett képpel is A gyűjtemény gyorsan gyarapodott, s ma öt-hatmil- liárd lírára becsülik az ér tékét. A kiskocsmának nagyobb nevezetessége ez, mint a különlegességeket >s tartalmazó, rendkívül változatos étlapja. A képek csaknem az egész falat eltakarják; a világhírű festő — Picasso — rajza mellett megfér az ismeretlen szerző ak- varellje, s a hátsó csigalépcső, amely az emeletre vezet, csak megszakítja, de nem fejezi be a képek sorát 2. Aki járt Velencében, az őriz legalább egy kedves képet magának, s vele együtt a város hangulatát. Aki visszatér ide, az talán akaratlanul is a korábbi képei keresi. A felszálló reggeli ködben a szűk utcákon azt tapasztalom, hogy csendesebb és fiatalabb a város, mint amikor legutóbb itt jártam. Az apró tereket, a szűk utcákat — ahol nyáron a turisták hangos serege tanyázik — most Velence diákjai foglalják el. A korú tavaszi napsütésben könyvvel a kezükben a szobrok talapzatánál, a ciszternák oldalánál napoznak, vitatkoznak, tanulnak. Velence iskolapadjait negyvenezer diák kopogtatja. A Ca’ Fos- cari Egyetemen építészetet, nyelveket tanítanak. (Rómán, Nápolyon és Padován kívül az itteni egyetemnek magyar nyelvű tanszéke is van.) A diákok kora tavasz- szal mintha eltüntetnék a város ráncait. Pedig Velence ráncai szaporodnak: a regi, szép épületek fentartása, felújítása mind több pénzbe kerül, éppen ezért — saját zsebből — egyre kevesebben vállalkoznak rá. Azt, hogy milyen átalakításokat végezhet a lakó, szigorú szabályok írják elő: a freskókat, az épületek homlokzatát nem változtathatják meg. A Canal Grande mellett este egyre több velencei palota ablakai maradnak sötétek. Iskolákat, irodákat rendeztek be a palotában. Sok lakást pedig torinói, milánói vagy római gazdag családok vásárolnak meg, s legföljebb évente egy hónapot töltenek it% de mindenkor elmondhatják: van lakásuk Velencében is. A statisztika szerint kilencvenezer ember él a régi Velencében, pedig ez a város kétszázezernek is adott már otthont. 3. Velencéhez — azt gondolom — éppúgy hozzá tartoznak a diákok, mint a gondolák, a turisták vagy a Szent Márk tér galambjai. A galambokra egyébként — megírták ezt a velencei újságok is — mérgesek a vá- I ros vezetői; túlságosan sokan vannak, és jelenlétüknek sok nyomát lehet megtalálni a kövezeten, az épületek homlokzatán, a vigya- zatlan járókelők ruháján. Ezért született a döntés: szaporodási készségüket csökkentő szereket kevernek a kukorica közé, hogy ily módon csökkentsék számukat a városban. Az akciót az idei tavaszon végrehajtották. A galambok még nem tudják a sorsukat.., Dr. Kercza Intre Lörincz L. László Jég hátán 47. Blaskovics Andrást egyszer láttam az el- _____múlt évek alatt, beszélni akkor sem beszéltem vele. Május elsejei felvonuláson történt, hogy éppen a dísztribün előtt haladtunk el, egymás kezét fogó, civil ruhás fiatalemberek sorfala között, amikor megéreztem, hogy rám szegeződik egy tekintet. Blaskovics Andrásé volt. önkéntelenül is felemeltem a kezem, hogy odaintsek neki és láttam, hogy ő is integetni akar, de a tömeg ebben a pillanatban összezáródott előttem. K ésőbb aztán sem ő, sem én nem tettünk kísérletet, hogy egymásra találjunk. Szeptemberben a tanszékvezető prof magához hívatott és közölte velem, hogy megkaptam kinevezésemet a keleti nyelvek tanszékére. Díjas gyakornok és díjtalan tanársegéd lettem. Néhány nappal később pedig bekérettek a pártirodára; s párttitkárnő gratulált az állami kinevezésemhez, és felém nyújtotta tagjelöl- ti igazolványomat. Ügy látszott, hogy sínre került az életem. Sokszor próbálok visszagondolni rá, hogy mit is éreztem akkor, amikor a következő taggyűlésen hivatalosai) is kezembe nyomták a tagkönyvemet. Nyilván meg voltam hatódva, hiszen őszintén hittem abban, amit a párt képviselt. Rég elfelejtettem Blaskovics András minden szavát a középosztályok eljövendő uralmáról, és ha kellett volna, esküt is tettem volna rá, hogy az az egyetlen, lehetséges út, amelyen mi járunk. Nem hiszem, hogy kommunista lettem volna, bár kérdés, hogy ki a kommunista? Mindenesetre ideológiai képzettségem, hogy finoman fejezzem ki magam, meglehetősen hiányos volt. Egyszerűen nem értem rá a sok tanulnivaló mellett az egyre növekvő mennyiségű ideológiát megemészteni. Nemrégiben valaki azt kérdezte tőlem, hogy tanultuk-e akkoriban Sztálin elméletét az egyre élesedő osztályharcról. És hogy mi volt nekem akkor erről a véleményem. A kérdésnek nyilvánvalóan az rejtezett a mélyén, hogy értelmes ember hogyan hihetett el ilyen marhaságot, hogy miért nem tiltakoztunk ellene stb. stb. Igazán nem akarom men tegetni magam, s ezt a kérdezőnek is elmondtam, de úgy tanultam az ideológiát, mint valaha a hittant. Tanultam, mert muszáj volt, mert mindenki tanulta, s mert egyáltalán nem értettük a lényegét. Az egyes elméletek olyan elvontak maradtak számunkra, mint a kvantummechanika tételei. Meg voltunk győződve róla, hogy néhány, de legkésőbb tíz év alatt felépítjük az új társadalmat, amely általános emberi boldogságot hoz mindenkinek. S hogy egyes ideológiai tételek nem illeszkedtek ehhez a képhez? Ezen aztán igazán nem sokat törtük a fejünket. Hiszen a biblia is telistele van fenyegetéssel, de néhány szektát kivéve mégsem veszi senki komolyan azokat. Még a papok is inkább hallgatnak róluk vagy azt mondják, hogy az ilyesmit nem szabad szó szerint érteni. Azért volt már akkor néhány dolog, ami kezdett nem tetszeni nekem. Nerr tetszett, hogy a kezdeti idők eufóriája és testvén- séghangulata után megszaporodott az ellenség. Legalábbis a taggyűlések előadóinak és hozzászólóinak a szavaiban. A tegnapi szövetségesek — angolok, amerikaiak, ausztrálok — máról holnapra a legádázabb ellenségeink lettek akik megállás nélkül a határaink körül ólálkodnak. mint az éhes kutya a hentesüzlet eiött. Aztán ellenség lett az egyház is, majd a fantomszerű, láthatatlan ellenség befurakodott közénk, sőt még a szerelmesek mellé is befeküdt az ágyba. De erről majd később. A legelső napon, amikor elfoglaltam munkahelyemet és éppen a szobám felé igyekeztem, a folyosó kanyarulatában elkapott Gyomay Gyula. Esküdni mertem volna, hogy rám várt, úgy felderült az arca, amikor megpillantott Gyomay Gyula a prof tanársegédje volt, és én szívből utáltam. Nagy fejű. kiálló fogú, bajuszos, csúnya ember volt, menés közben lehorgasztotta a tejét, mintha ólálkodó ellenség nyo mail keresné a folyosó kövén. Nagyokat szuszogott, és idegességében gyakran összeütötte a bokáját. Ezt a szokását még a Ludovi- káról hozta magával, ahol a háború előtt tanult. — Szervusz kérlek, kedves Mlinarik — mondta és felém nyújtotta a kezét. — Bár tudom, hogy „szabadsággal'’ kellene köszönnöm de gondolom az ünnepélyes alkalomra való tekintettel. . Hehehe! — mondta mekegő nevetéssel és alulról felfelé az arcomba nézett. Kellemetlen, ideges érzésem támadt, mint mindig, ha vele beszélgettem. — Egyszóval, gratulálok a kinevezésedhez —• mondta és megrázta a kezem. — Éppen ideje, hogy elvhü, magunkfajta emberrel erősödjön a tanszék állománya. Ugye értesz, Mlinarik elv társ? — Köszönöm — feleltem kényszeredett mosollyal, és igyekeztem kikerülni, hogy végre bejuthassak a szobámba. Gyomay Gyulái azonban nem lehetett lerázni. (Folytatjuk.) Az áruló szárcsatoli Valamikor híresek voltak a kaposvári lóvásárok. Csakhogy kies kis városunkat nem volt könnyű megközelíteni. A nyolcszázas évek derekán a Délivasút megye- székhely felé futó vonalai még nem voltak meg. a postát a delizsánsz szállította. Kényelmetlen lehetett az utazás a „szorgalomkocsi” bárkájában. Előfordult, hogy az utasok gyalog bandukoltak a kocsi mellett, hogy szétrázódott tagjaikat egy kicsit kiegyengessék. 1877 tavaszán történt, hogy a kocsi mellett baktató utasokhoz két alak csatlakozott. Elmondták, hogy a kaposi lóvásárból jönnek. A jövevények „nadrágos emberek” voltak, ami abban az időben úrfélére vallott, és ezért hittek nekik. Az öreglaki csárdánál azután a kocsinak és a postásnak bizalmasan azt is elárulták, hogy temérdek pénzük van, amit szeretnének biztonságban tudni. Azok megnyugtatták őket: ott van a pénzküldemény külön vasládában az ülés alatt a kocsiba építve: a kulcs pedig csak a kaposvári meg a bogiári postánál. Elviszik a csomagokat a bogiári postára, innen meg maid a hajnali vonathoz szállítják. Este volt már, amikor Boglárra értek. A delizsánsz átadta a csomagokat, a két ember pedig az út széli kocsma felé tartott. Mindketten vágott orrú csizmát viseltek. Hajnali három óra volt, amikor a postások végeztek a küldemények szortírozásával, aztán elindultak az állomás felé. A község közepén azonban egy kéttörzsű nagy fa mellett két alak rejtőzött. Amikor a kocsi a közelükbe ért, az egyik hirtelen fegyvert rántott, és a kocsira lőtt. A kocsis leugrott és a pandúrlaktanyához futott. A két gazember ezalatt felugrott a kocsira, nagy sietve kivették belőle a zsákokat, aztán sietve elinaltak. Amikor Szabó Imre pandúrőrmester egyik emberével a helyszínre ért, már kész leírás várta a tettesek személyéről. Jól kivehetők voltak a nyomok is, melyek közül az egyiket patkós, vágott orrú csizma vágta a földbe. A nyomok a vasúti töltés felé vezettek, itt megtalálták a kifosztott zacskókat, a bogiári hegy közelében pedig a nyomok szerint valaki egy szárcsát fogott. A pandúrok továbbhaladtak, egészen a szántódi révig. Idáig már nem gyalog mentek a rablók, hanem lovas kocsin. A kocsis is pontos leírást adott a személyekről. Elérkeztek a révészekhez. — Láttak-e valakiket ma este erre jönni és hajóra ülni? — kérdezte az őrmester. — Igen — felelték. — Két embert, nadrágos úrféléket. A két ismeretlen rákiáltott a révészeiére, hogy vigyék- át őket, jó borravalót adnak. Tihanyt nem hagyhatták el — okoskodtak a pandúrok — és átmentek a révvel. Inner. Aszól'őre, majd Balatonfü- redre. A gyalogúton találkoztak egy házalóval. Ö is találkozott a két emberrel, az egyiknek szárcsatoll volt tűzve a kalapjába. Ezután a rablóknak tökéletesen nyomuk veszett. Gondolták a nyomozók, úgyse jártak még Füreden, hát isznak egyet a híres forrásból. Egyszer csak kővé dermed az őrmester. Azt látja, két ember tart a kút felé. Kék dolmány, magyar nadrág, szárcsatoll... nézni is alig mert, nehogy elárulja magát. Odaszól a társának: „Ej, hozz egy liter bort, nem ízlik ez a savanyúvíz!” Megérti a pandúr a kérést, a két ember pedig letelepedik a szomszéd padra. Mekkora volt azonban a meglepetésük, amikor mindkettőnek pisztolyt szegeztek a hátába ezekkel a szavakkal: — Meg ne mozdulj, mert meghalsz! Amikor bekísérték őket a csendbiztos házába, a következőket találták náluk: 4051 forint és 22 krajcár készpénz. Egy párbajhoz használt pisztoly, s az egyik pénzeszacskóban szép dulpacsövíi fegyver, melynek csak egyik csöve volt megtöltve, a másikat kilőtték Bogláron a kocsira. Abban az időben statáriá- lis bíróság működött. 1377 júniusában Kaposváron halálra ítélték a két embert, Vargha Sándor pápai és Győri János paksi lakost. Lévai József ROBI—52 kapálógép most 16 600 Ft helyett 13 300 Ft-ért kapható — amíg a készlet tart — OTP-hitelre is! OTP-ügyintézés a helyszínen. VASBOLT, Kaposvár, Ady E. u. 7. (78986) Építkezők, figyelem ! A somogyjádi Alkotmány Mg. Tsz felajánlja líírészazemi szabad kapacitását akác épületdeszkák, pallók, gerendák, lépcsők és kerítésanyagok gyártására. Érdeklődni a központi telepen, a fűrészüzem vezetőjénél. (78820) A KAPOSGÉP VÁLLALAT (Kaposvár, Jutai ül 45.) egy vevőszolgálati csoportvezetőt, egy piackutatót Feltételek: gépészmérnöki vagy felsőfokú kereskedelmi végzettség. Piackutatói munkakörben idegen nyelvtudás szükséges. Saját gépkocsival rendelkezők előnyben. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet önéletrajzzal és az eddigi munkakörök ismertetésével, vagy személyesen a vállalat személyzeti és oktatási önálló osztályán. Fölvesz továbbá egy gépírni tudó munkaerőt gépírási és egyéb adminisztratív munkák elvégzésére. Jelentkezni a szociálpolitikai osztályon lehet. __________________ (737371
