Somogyi Néplap, 1984. március (40. évfolyam, 51-77. szám)
1984-03-24 / 71. szám
Aras 1,80 Pl NÉPLAP AZ MSZMP SOMOGY MEGYE! BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA 3CL érfsiyam, 71. szám 1964 március 24., szombat KÖRNYEZETÜNK ÉRTÉKEI „A Balaton olyan természeti kincsünk, amely védelmet igenyel...” Az idézet egy halványzöld füzet mottója és a Minisztertanácsnak a to jövője érdekében kiadott tiltásokat is tartalmazó rendeletből való. A füzet mellett meghívó, amely a környezetvédelmi hétre invitál. A program széles körűen felöleli a természeti környezet védelmét szolgáló témákat; szó lesz a veszélyes ipari hulladékokról, a levegő és a talaj szennyeződéséről, a szennyvízelvezetésről, a Balaton védőrendszerérői. Előadás hangzik el a barcsi borókásról, a Zse- licről, vagyis azokról a természetvédelmi értékekről, amelyek mai állapotában szeretnénk megőrizni az utókornak, s velük együtt megtartani azt az egyensúlyt is, amely a természet, a táj és az ember között kialakult. A program azt bizonyítja: a Balatonon kívül Belső-Somogyban is sok olyan természeti érték van, amelyet védeni kell, amely érdemes arra, hogy fokozott figyelmet kapjon. Tavasz kezdetén gyakrab-, ban kirándulunk a város- környéki erdőkbe, s látjuk az erdőszéleken a szemétdombodat ... Kerüljünk *sak btljebb. állóvá a marasztaló sártól való félelmében talán nem jut cl egy jo teherautó! Kockázatmentes hely az erdőszéle, a hóvirágok mellett jól megfér a vegyszeresballonok csalitja is. A szürke aszfaltutak gyümölcsösökön, erdőkön kígyóznak keresztül. Az ehető gyümölcsöt termő fákat kerítések óvják, ám az út mellettiek mégis csenevészebbek, a többinél. Az ok egyszerű: az elolvadt hó levét fölsziv- ta ugyan a száraz föld, de az utakra még télen kiszórt sót is föloldotta a latyak. A gyökerek megérzik ezt. A gyümölcsök azért még beérnek, de a csenevészebb fák figyelmeztetnek: a természet nem tűri a rendjét sértő beavatkozást; „...védelmet igényel...” S védelméért megmozdult M ember. Mert észrevette, tapasztalta: a természettel való összhang megbomlott, és az íratlan szerződést nem a természet rúgta föL A hatvanas években már világszerte fölemelték hangjukat a környezetvédők; egyre népesebb csapatuk az ökológiai egyensúly helyreállításán fáradozik. Magyarországon is gyarapodik táboruk, és atlami intézkedések sora segíti törekvéseiket, egyengeti könnyűnek éppen nem mondható tevékenységükhöz az utat. „Környezetünk, természeti értékeink rohamos megfogyatkozása, kipusztulóban levő növény- és állatfajtáink megmentése érdekében minden lehetőséget meg kell ragadnunk a környezetvédelem kérdéseinek széles körű ismertetésére” — írják e halványzöld füzetben. Jó alkalom erre a most kezdődő környezetvédelmi hét, amelyen nemcsak a feladatokat lehet számba venni, hanem beszámolhatnak már a kezdeti eredményekről is. Küezegi Lajos Ülést tartott a népfront országos elnöksége Családvédelmi tanács megalakításáról tárgyalt A Hazafias Népfront Országos elnöksége Katlai Gyula elnökletével tegnap ülést tartott. Az elnökség Pozsgay Imrének, a Hazafias Népfronl főtitkárának előterjesztésében először az országos családvédelmi tanács mega laki - tásáró! tárgyalt. Az előadó szólt arról, hogy az MSZMP XII., illetve a Hazafias Népfront VII. kongresszusa felhívta a figyelmet a család intézményével kapcsola tos feladatokra, az egész társadalom felelőssegére: A népfromtmozgalom a különböző társadalmi szervek és mozgalmak e területen végzett munkájára támaszkodva ki van ja az egesz társadalom összefogását erősíteni, harcba szálad azokkal a körülményekkel, amelyek oly sok család megingásához, felbomlásához vezetnek. Pozsgay Imre hangsúlyozta az állam — benne a törvényhozás, a kormányzat, a tanácsok — szerepét, valamint a köaievelés. a közművelődés. a tömegtájékoztatás, a közegészségügy és a szociálpolitika felelősségét e kérdésekben. Az elnökség beható vite után elfogadta az országos családvédelmi tanács megalakításáról szóló javaslatot, ai határozna, hogy azt a szervezeti feltételekkel és a munkaprogrammal együtt terjeszti az országos tanács soron következő ülése eié. Az elnökség ezt követően Craveró Róbertnak, az Országos Tervhivatal elnökhelyettesének előterjesztésébe® megtárgyalta a távlati terveik körébe tartósé népesedéspolitikai kérdésekkel kapcsolatos távlati elgondolásokat. Úgy döntött, hogy a vitában elhangzottakat, az észrevételeket, a javaslatokat összegezve ei juttatja a M tn isztertanácshoz. A testület végül személyi ügybe® döntött. ÍTj termékkel kíván megjelenni a piacon a Nagyatádi Konzervgyár. Még ebben az évben megkezdik a rostos ivóié és paradicsomlé gyártását. Korszerűsítik az ivólévonalat — ezt szolgálja az ai új homogéntzátor is, amelynek most folyik a szerelése Bővülő gyógyszerexport A Medimpex gyógyszerkülkereskedelmi vállalat az idén mintegy 4—7 százalékkal növeli gyógyszerkészítmények es hatóanyagok szocialista országokba irányuló exportját. Bővül a< onnan származó gyógyszer- import is, amely — a fejlődő munkamegosztás eredményeként — 1984-ben eléri a 47 millió rubelt. Jelentős mennyiségben érkeznek kész gyógyszerek a hazai kínálat kiegészítésére. A Medimpex gyógyszerkülkereskedelmi közös vállalatnál elmondották: 1983- ban az előző évhez képest mintegy húsz százalékikai növelték a gyógyszerszállításokat a szocialista orszáA KÖZÉLET '*1 Magyar fökonzul Kolozsvárott Várkonyt Péter külügyminiszter fogadta Vékás Domokost, a Magyar Népköz- társaság kinevezett kolozsvári főkonzulját, aki a közeljövőben utazik állomáshelyére. Bajnok Zsolt olaszországi tárgyoiásoi Bajnok Zsolt államtitkár, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnöke, Italo Borzinak, az Olasz Köztársaság miniszterelnöksége mellett működő Tájékoztatási Szolgálat és Irodalmi, Művészeti, Tudományos Szerzői Jogvédő Iroda főigazgatójának meghívására március 19—23. között hivatalos látogatást tett Olaszországban. Csehszlovák pártmunkások hazánkban Az MSZMP Központi Bizottságának meghívására március" 19—22. között hazánkban tartózkodott a CSKP Központi Bizottságának pártmunkásküldöttsége, élén Vítezslav Moudryval, a CSKP KB pártgazdasági osztályának helyettes vezetőjével. Fogadta a küldöttséget Karakas László, az MSZMP Központi Bízottsá gának tagja, a KB osztaiy- yesretóje. gokba. Az export értéke a múlt esztendőben meghaladta a 320 millió rubelt A magyar gyógyszertermékek legnagyobb piaca továbbra is a Szovjetunió, ahol., tavaly 240 millió rubel értékű termék talált gazdára. Az idén tovább növelik a szállításokat a szovjet piacra, a magyar külkereskiedők a napokban további 12 millió rubel értékű szerződést Írtak alá partnereikkel, és más megállapodások előkészítésén is dolgoznak. A Szovjetunió meliert a leggyorsabban a Lengyelországba irányuló gyógyszer- kivitel bővül: a tavalyi export már elérte a 30 miihó rubelt, s az értékesítés ag idén tovább növekszik. Számottevő az NDK-ba lebonyolított export is. amely az idén szintén meghaladja a tavalyit. A magyar és a szocialista gyógyszergyártók az utóbbi években tovább szélesítették a gyártásszakosrtást. A magyar vállalatok elsősorban szív- és érrendszeri keringési betegségek, elleni gyógyszerek és antibiotikumok gyártására szakosodtak. Fiatalok az Aranyparton Ötödször nyerték el a KISZ KB vörös vándorzászlaját A KISZ Központi Bízott- . sága mezőgazdasági fiatalok tanácsa március 22-től 25-ig a mezőgazdasági KlSZ-szer- vezetek KISZ-szervezetei részéve rendezett továbbképzést Siófokon az OKGT aranyparti üdülőjében, s tegnap délelőtt dr. Váncsa Jenó mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter, valamint dr. Szórádi Sándor, a KISZ KB titkára tartót*, előadást. A nap folyamán még számos KlSZ-rendez- vényt tartottak a városban a többi között a DRW KISZ-bizottsága küldöttgyűlésére került sor, este pedig a KISZ zászlóbontásának 27 évfordulója tiszteletére rendezett városi ünnepségen Siófok legeredményesebben dolgozó KlSZ-szervezeteí- nek, fiataljainak adtak át kitüntetéseket. A fiatalok ünnepségén az OKGT üdülőjében megjelent Balassa Béla, a siófoki pártbizottság első titkára, dr. Szórádi Sándor, a KISZ KB titkára. valamint Sárái Árpád, a megyei KlSZ-bizottság első titkára. A kitüntetéseket — elsősorban a KISZ KB vörös vándorzászlaját, amelyet a Kőolajvezeték-építő Vállalat KISZ- bizottsága már ötödször nyert el kiemelkedő munkájáért — dr. Szórádi Sándor és Orbán Ferenc, a siófoki KlSZ-bizcxttság titkára nyújtotta át az ifjúsági közösségeknek, KlSZ-tagok- nak. i A Kőolajvezeték-építő Vállalat KISZ-bizottsága országosan is jelentős beruházások megvalósítása végett vállalt védnökséget, s az ezekkel kapcsolatos feladatokat lelkiismeretesen, hozzáértéssel oldotta meg. A védnöteségi tevékenység szervezésére koordinációs bizottságot hoztak létre, s ez a testület is folyamatosan jól dolgozott. A kiskunhalasi földgázlelőhely kiaknázásában például jelentős szerepet vállaltak. Ez a másfél- milliárd forint értékű beCzinege Lajos kitüntetése A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Czinege Lajos honvédelmi miniszternek kiemelkedő katona- politikai tevékenysége elismeréseként, 60. születésnapja alkalmából a Magyar Népköztársaság Érdemrendje kitüntetést adományozta. A kitüntetést Losoncai Pál, az Elnöki Tanács elnöke adta át. Az eseményen jelen volt Korom Mihály, az MSZMP Központi Bizottsága titkára, Borbánéi János, a Minisztertanács elnökhelyettese és Csémi Károly honvédelmi minisztériumi államtitkár. Czinege Lajost — születésnapja alkalmából — a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának elnöksége a Szovjetunió es a Magyar Népköztársaság fegyveres erői közötti fegyverbarátság fejlesztésűben szerzett kimagasló érdeméiért Lenin-renddel tüntette ki ruházás (melynek megvalósításában 18 vállalat vert részt) tavaly novemberbe« befejeződött. A Testvériség elnevezésű állami nagyberuházással kapcsolatom védnökség! feladatokat is megoldották. Az endröd—városföldi gázvezeték építésével kapcsolatos védnökség! tevékenységbe (540 milliós béruházás) ' bevonták a társvállalatok KlSZ-bizoUsá- gait is. Kommunista műszakokat szervezitek, s a bevételt — 179 648 forintot — a vállalat nyugdíjasainak Segélyezésére fordították. A múlt évben 17 újítást nyújtottak be a fiatalok. Egyre eredményesebben működik a fiatal műszakiak és ko*- gazdászak tanácsa, s. foil enduit az ifjúsági klubélet is a vállalatnál, A bizottságban kilenc, a KISZ-szervezőiben 98 paritag dolgozik. 1983-ban 16 fiatal KISZajánlással jutott a párttagok sorába. Emlékezetes béke és szolidaritási akciókat szerveztek, a többi között a chilei szolidaritási nagygyűlést 1983. szeptember 9-én. Tovább sorolhatnánk az eredményeket, amelyek révén ötödször is méltóvá vált a KW KISZ-bizottsága a vörös vándorzászlóra. A DRW, a GOV, a BVK és az ádándi szakmunkásképző intézet fiataljai kiváló KISZ-szervezet zászlót kaptak, nyolc szervezet és tizenkét KISZ-tag dicsérő oklevelet, ketten kiváló ifjúsági vezető kitüntetést. * kilencen arar\ykosaorús KISZ-jelvényt. Emlékezés Korvin Ottóra Korvin Ottó, a magyar munkás- és kommunista mozgalom kiemelkedő személyisége születésének 90. évfordulója alkalmából ko- szorúzási ünnepséget ren deztek pénteken. Budapesten a Mező Imre úti temető munkásmozgaant peafcms-