Somogyi Néplap, 1984. március (40. évfolyam, 51-77. szám)
1984-03-14 / 62. szám
Tisztelt Szerkesztőség ! 1983. november 15-én a nagyatádi Ofotért szaküzletben megrendeltem a felesegem részére egy 14 dioptrias szemüveget. Azóta hetenként érdeklődöm, hogy elkészült-e már. Kértem, hogy reklamálják meg a hosszú várakozást, vagy adják nekem a címet, hogy én írhassak levelet, de elutasító választ kaptam. .Tisztelettel kérem, hassanak oda. hogy a feleségem megkaphassa a szemüvegét, mert anélkül semmit nem lát. Tisztelettel: Kövesdi Iá nos Nagyatád, Acs a. 2A>. Tiszáéit Szerkesztőség! Mely 'megrendülést vált ki az emberekben a csúszós utakon, hirtelen kanyarokban történt balesetekről szóló tudósítás, mint a Pogányszentpéter külterületén, a 67-es utón, a 181-es kmkö közelében történt halálos kimenetelű balesetről szóló, február 28-án közölt írás is. Sajnos, nem az első baleset ez a jelzett helyen, és úgy gondolom, nem is marad az utolsó, ha az illetékesek nem fordítanak elég gondot, figyelmet az ilyen éles — 75—80 fokos — kanyar előrejelzésére. Ebben a kanyarban évente nagyon sok bal- éset történik, ugyanis a veszélyes, csúszós helyet semmiféle tábla nem jelzi. Az út több mint húsz éve készült. Nem tudom, mi \e- _ hét az oka, hogy az illetékesek ennyi idő alatt nem figyeltek fel a veszélyre, és nem helyeztek el jelzőtáblát, ami figyelmeztetné a vezetőket. Nagyon jó volna, ha ezt mielőbb pótolnák! • Tisztelettel: Horváth József Pogányszentpéter, Bajcssy-Zrsiilnszky út 82. Honismereti klub nyílik Fejlődő mozgalom XL évfolyam, 62. szám 1984. március 14., szerda SZÉLKIÁLTÓ Havanna után Kaposváron A televízió tavalyi Ki mit tud? — vetélkedő sorozatán ismerhettük meg a Szélkiáltó együttest. A megzenésített versekkel nemcsak a közönség elismerését vívták ki, hanem a zsűri is első díjjal és kéthetes kubai úttal jutalmazta az öt pécsi fiatalembert. Januárban harmincöt perces riportfilmben láthattuk viszont Laknem Tamást, a zenekar vezetőjét, Fenyvesi Bélát, Rozs Tamást, Keresztény Bélát és Horvath Józsefei. Hétfőn este a tanítóképző főiskolán tartott előadásukat is nagy siker kísérte. A zenekar többsége magyar—ettek 'szakos tanár, s talán ez is nagy szerepet járt- szik abban, bogy megzenésítésre szánt verseiket remek érzékkel választják ki, mindig pontosan ráérezve arra a szövegben bujkáló dallamra, ami a zene vezérfonala lehet. Nem meglepetés, hogy műsoruk gerincét Weöres Dé!*dunóntúli tapasztalatcsere a fogyasztói érdekvédelem új területei Kiemelkedő eseményekben gazdag, tartalmas évet zárt a Somogy megyei honismereti mozgalom — állapította meg tegnapi ülésén a Hazafias Népfront megyei bizottsága mellett működő honismereti munkabizottság. Sándor Mária, a munkabizottság titkára hangoztatta, hogy a soksok éves munka nem kis erőfeszítést igényelt a mozgalomtól. A feladatok zöme ugyanis évekre szól. A megyei honismereti pályázatra az eddigieknél több és tartalmasabb dolgozat készült; szélesedett a mozgalom kapcsolata a megye intézményeivel, közülük is példamutatóm a múzeummal. Kaposváron szembetűnően gyarapodott az általános iskolai honismereti szakkörök száma. Az idei tervek sok tennivalót adnak a mozgalom lelBorharapó verseny In vino veritas — mondja az ezeréves mondás: borban az igazság! A pogányszent- péteriek a minap is megkortyolták, hogy melyik borban van több igazság. A helyi mozgalmi szervek — ahogy erről Horváth József beszámolt — borversenyt rendeztek. A szölögazdálkodás jelenlegi állapotáról tudósító borokat nevezett a számos jelentkező. A kiváló borokat termelő gazdák a versenyre többféle hegy levével érkeztek. A szakértő zsűri az íz, zamat, illat vizsgálata után úgy döntött, hogy fehérbor kategóriában Novák János* nak ítéli-az első dijat. A vörös vagy piros borok mezőnyében Miszel József, szinten helyi szőlősgazda pincéjének tartalmát talalta a legjobbnak. A szakértőt mellett alkalmi, társadalmi zsűri is buz- gólkodott, akik előtt Zakóés László bora csillogott a pohárban a legszebben, így neki adták az első díjat. Az esemény „hivatalos” része után sokkal „nehezebb” verseny következett: a férfiügyességet próbára tevő boröntögetés. Az őszi mustból áttelelt borok letisztultán csordogáltak hébérből kancsóba, pohárba és to- I vább. A tavaszelői estben I vacsora mellett beszélgettek a szőlőtudományok helyi professzorai, kicserélve a tavalyi tapasztalatokat, s szólva a közeledő metszeni- v sióról. A konferenciát hajnalig tartó táncmulatság végezte bak . . É. U kés tagjainak. A honismeretben tevékenykedők továbbra is segítik a községi adattárak bővítését, kiegészítését. A megyei művelődési központ, a Somogy megyei Múzeumok Igazgatósága és a levéltár hasznos segítséget ígér ez évre is. Áprilisban megnyílik Kaposváron, a Táncsics gimnáziumban a honismereti klub, melyet gazdag gyűjteménnyel adnak át az ifjúságnak. Ugyancsak a jövő hónapban — Csurgón — tudományos emlékülésen méltatják Nyárády János és Sárközy István munkásságát. Május elején megyei honismereti találkozót rendeznek Kaposváron, ennek témája a helytörténeti gyűjtemények kialakítása lesz. Június 9-fen fölavatják Mesztegmyőn, a faluház udvarán a mezőgazdasági gépek gyűjteményét, Somogy - udvarhelyen pedig társadalmi munkával létesült faluházat adnak át. Július elején Csurgón a fiatal szakkörvezetőknek rendeznek tanfolyamot, s az idén is megszervezik Szennában a néprajzi tábort. Gaál György református lelkész emlékét ápolják a Balaton-parton, Kintiben : díszsírhelyet és emléktáblát kap az 1349-ben lelkesítő toborzóbeszédet mondott lelkész. Megemlékeznek Balatonkeresztúrom Bél Mátyás születésének háromszázadik évfordulójáról. Az idén is a fogyasztok széles körét érintő ellátási területeket vesz nagyító alá a Fogyasztók Somogy megyei Tanácsa. Mim ka ter vük szerint májusban „Az ifjúság mint fogyasztó” címmel elemzik majd a pályakezdő, családalapító korosztály sajátos igényeit, adottságait, támogatásuk lehetőségeit. Ekkor vizsgálják majd meg a fogyasztók boglár lel lei tanácsa által végzett munka kezdeti tapasztalatait is, őszi ülésükön a somogxi vendéglátás és a közétkeztetés helyzete kerül napirendre, s külön előterjesztés foglalkozik majd a háziasszonyok második műszakját megkönnyítő konyhakész ételek ellátási helyzetével. Egyes csomagolási módok és kereskedelmi módszerek kényszerű pazarláshoz vezetnek. A változtatás lehetőségeit az érintett kereskedelmi vállalatok vezetőinek bevonásával keresik majd a decemberi fórumon. A fogyasztók megyei tanácsa az elmúlt két évben a tartós fogyasztási cikkek ellátási gondjaitól a bútorminőségen át a magánlakásépi- tésig számos területen tett megoldást sürgető ajánlásokat. Ezek hatását és eredményét az idén folyamatosan vizsgálják majd. Figyelemre méltó kezdeményei*« eredményeként a tanács a Fogyasztók Országos Tanácsának " segítségével felülvizsgálja a különféle adásvéte’i szerződésekkel kapcsolatos nyomtatvények szöveget, s javaslatokat készít a nemegyszer nyakatokért es érthetetlen megfogalmazások egyértelműbbé tételére. Tapasztalataik szerint ugyanis például a ködösen fogalmazott garancialevelek vagy használati utasítások nem segítik a vásárlók tájékoztatását. Sokan épp emiatt nem ismerik fogyasztói jogaikat. Még a tavasszal sorra kerülő esemény lesz a fogyasztók dél-dunántúli tanácsainak körzeti tapasztalatcseréje — a somogyiak rendezésében. Sándor versei adják, de az est igazán jó hangulatához Heltai Jenő, Balassi Bálint műveinek előadása is nagyban hozzájárul. Külön erénye a Szélkiáltónak az a tudatosan vállalt irodalomterjesztési misszió, amelyet napjaink pécsi költőinek műveiből teljesítenek. Csorba Győző, Makai Ida, Pálinkás György és Pál József megzenésített versei számtalan zenei leleményt, stílusparódiát, humort tartalmaznak. — Tíz éve alakult ai együttes, azóta számtalan fellépésünk volt már, főleg vidéken. A Ki mit tud’-győzelem mérföldkő pályafutásunkban — mondja Lakner Tamás —, igaz, ez egyelőre csak abban mutatkozik meg, hógy sok helyre hívnak bennünket. Tapasztalatunk, hogy a közönségnek igénye van az ilyen muzsikára. T. I. Diákrendezvények Nagyatádon A hagyományoknak megfelelően ismét színes programokat ígér a nagyatádi fiataloknak a forradalmi ifjúsági napok rendezvénysorozata. Elsőként március tizenötödikén szerveznek diáknapot, amelynek során a nagyatádi iskolások megkoszorúzzák a Kossuth Lajos utcában a forradalom és szabadságharc kiemelkedő személyiségeinek, az utca névadójának szobrát, majd sportversenyeket tartanak. Délután a Gábor Andor Művelődési Központban játékkaszinó, ügyességi versenyek sora várja az érdeklődőket. Lesz itt játék számítógépekkel és filmvetítés is. Este érdekes műsort, űjabb játékokat és diszkót ajánlanak a tinédzsereknek és a húszon túliaknak. Március 31-én Nagyatád felszabadulásának évfordulóján a Rinya-partiak ifjúsági napot rendeznek. A hagyományoknak megfelelően színes kavalkádot ígét‘7 nek, versenyekkel, vetélkedőkkel, s természetesen bállal. Április harmadíkán este fáklyás menettel emlékeznek meg hazánk felszabadulásának évfordulójáról. Tábortüzet gyújtanak a Szabadság parkban, emlékműsart rendeznek, és koszorúkat helyeznek c4 a felszabadító bősök cmifikwávénéi. Sz ámítaStCCHnllOl V©! S©Iiyí fedeztek tegnap Kaposváron az Ipari Szakközépiskolában. A játékos feladatok megoldására 15 csapat 2fi versenyzője vállalkozott. A tanulóknak két óra állt rendelkezésükre a játékprogram megírására és totábbi két óra a megoldás helyességének ellenorzesers. A házi verseny eted három helyezett csapata ind*] a megyei versenye» .... [ar] SOROM Leányválasz A leánygimnáziumban at égitesteket magyarázna • tanár. — Ki tudná nekem megmondani — kérdi —, milyen következményekkel járna az, ha a nap hirtelen kialudna? Egy lány jelentkezik. — Nos? — Elmúlnának a szeplők. Egyszerre kettőt Kovácsáé náthás. Elhivatja az orvost, és búcsú- záskor ment egedódzik: — Jaj, doktor úr, ne haragudjon, hogv egy ilyen csekély baj moatit olyas; messziről idef árasztottam.' — Nem baj — feleli s doktor —, a szomszédban is van egy betegem, legalább két legyet üthetek agyon egy csapi Pistike kérdez Kováesné Pistikével ti állatkertben sétál. Megállnák az elefánt elótt, és Pistike így szól az anyjához: — Mama, megkérnélek, mesélj valamit arról, hogyan születik az elefánt De nehogy azt akard nekem bebeszélni, hogy ezt is a gólya hozza! • • I A kis Pisti megkérdi a mamájától: _ — Mama, a Róza néni hány éves ? • ’ — Nem tudom, fiam. majd megnezem a családi bibliában, — Ejha — mondja Pistike —, már a bibliában is benne van? Szerencs© Kovács sogárzó srecal újságolja Szabónak: — Majdnem megjártam tegnap este. — Mi történt? — Egy ragyogó szépségű fiatal, leánykával voit randevúm a szigeten, és belebotlottam a feleségembe. — Képzelem, volt mit hallanod a feleségedtől! — Tévedsz, soha az életben nem volt ilyen óriási szerencsém. — Hogyan? — A felesegem sens voit egyedül SOMOGYI NlPlap As MSZMP Somogy megyei Bizottságának lopja. Főszerkesztő: JÁVORI bêla Főszerkesztő-h, : dr. Keresi Imre Szerkesztőség: Kaposvár. Lennie* Sándor u. 2 Postacím: Kaposvár Pf.i SL tm. Telefon; 11-11 », 11-111.' 11-Ili Kiadja a Somogy merve! Lapkiadó Vállalat. Kaposvár, Latinka Sándor «. L Telefon: 11-311. Postacím : Kaposvár, Pf. ; Sí. MM. Felelős kiadó: Balajesa János. Terjeszt! a Magyar Fosta. Előfizethető a hirlapkézbesttő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 34 Ft, negyedéért 1«Z Ft, fél évre Mi Ft. egy évre 4M Ft. index: is Mr ISSN »DJ—MB Késifflt a Somogy megyei Nyomdaipart Váüalai kaposvári üzemében. Kaposvár, Május L u. iáé. Felelős vezető: Kásdeák József mb. igazgasd Kéziratokat nem. őrrfln* ts nem aduak -essai