Somogyi Néplap, 1984. február (40. évfolyam, 26-50. szám)

1984-02-04 / 29. szám

SOMOGYI 1 NÉPLAP TÉL A SZOVJETUNIÓBAN / Hideg is, meleg — N« fé3 jen az orosz tél­től, megvan annak is az el­lenszere. Majd megtanítom rá! «— így vígasztalt házigaz­dám, Andrej Andrejevics Szomov, amikor savanyú or­cával figyeltem a hőmérő hi­ganyszálát, amely akkor, dél­tájban is mínusz 37 fokot mutatott szélmentes helyen. — Dob re ntro! Kak szpal ? — kérdezte a házigazda és barátságosan hátbaveregetett. Mondtam, hogy semmi vész, jól aludtam, de mi lesz ez­után? Semmi! Gyerünk mo­sakodni. Félmeztelen a vál- lamra csaptam a törölközőt és indultam volna a fürdő­szobába, de Andrej Andreje­vics utamat állta. — Oda még nem, ki az udvarra, barátocskám. A ház férfinépe velünk tartott A mínusz 42 fő kos hidegben megmostuk arcun­kat a hóval, bedörzsöltük egymást, hogy kiveresedjünk, akár a rák és futottunk be a fürdőszobába, a meleg víz alá. Az egész nem tartott ad­dig, amíg tizet számol az ember. Azon a télen egy köhimtés nem sok, annyi sem hagyta el a számat. Murmanszk, mert ott vol­tunk, kegyetlen tud lenni té­len. Az egyik nap csendes napsütés, hogy égeti az em­ber arcát. A másik napon már vad vihar, tűkként szur- kálják, az ember szemét a parányi hókristályok. — Raz-dva, egy kis vodkát neki, majd elcsendesül a vi­har! — mondta Andrej And­rejevics. — Egyszerre? — kérdez­tem. — Egymás után, úgy hasz­nál — és elmesélte a másfél deci történetét. Az úgy volt,- hogy a kato­na valahol Szibériában ela­kadt. A vonat fél napot vesz­tegelt a hóvihar miatt. Be­ment hát az állomásra és a büfében tanakodott. Mennyit kérjen, mennyit igyon? Nem ismerte a helyi szokásokat, megszólította hát az egyik helybeli vasutast. — Szibírjak! Mondd már meg, mennyit kérjek a vod­kából egyszerre? Egy decit, két decit? A szibériai megnézte. Lát­ta, hogy nem odavalósi, hát felvilágosította. — Tudod, egy deci mife­lénk, ebben az időben kevés. Ha két decit kérsz, az meg egyszerre sok az emberfiá­nak. Kérj kétszer másfél decit, az megfelel az itteni szokásoknak. A katona megfogadta a ta­nácsot és kikérte a kétszer másfél decit. Az egyik poha­rat ő, a másikat a vasutas ragadta meg. Ez hát a szibé­riai illendőség. — De mi most mind a ketten kétszer másfél decit iszunk — ellenkeztem Andrej Andre jeviccsel. — Ez meg murmanszki szokás, illendőség, hogy ne kelljen kétszer mozdulnia a kislánynak. A KAPOSVÁRI RUHAGYÁR felvételt hirdet állandó délelőttös és délutános műszakra. A délelőttös műszakra elsősorban kisgyermekesek jelentkezését várjuk. A délutános műszakra felemelt műszakpótlékot biztosítunk. Jelentkezés és felvilágosítás a vállalat munkaügyi osztályán. (78433) Egészségügyi bál '84 Szeretettel várjuk az egészségügy dolgozóit, családtagjait az 1984. február 18-án 19 órai kezdettel, a Dorottya-szálló báltermében tartandó farsangi mulatságra Belépőjegyek igénylése a kórház élelmezési osztályán. MEGYEI KÓRHÁZ állami és társadalmi vezetői (78560) A Kormányzóság! utca titkai dig az ipari formatervezésből ad világraszóló leckét. Hogy születését megérthes­sük, előbb fel kell idézni a híres amerikai Ford T-mo- dell karrierjét, amely nem kevesebb, mint 18 éven át szinte változatlan formábary gurult le a futószalagokról, lévén a legeslegelső népautó. A frank földi André Cit­roën (1878—1935), ez a jól képzett és eleven fantáziájú mechanikus ezt a bizonyos T- modellt irigyelte meg a ten­A Köztársaság utcai régi ház alagsorában találták meg a cári titkosrendőrség titkos iratait 1904-ből I Csak 1908 májusában sike­rült újjászervezni az Orosz- országi Szociáldemokrata Munkáspárt caricini szerve­zetének központját és újra­kezdeni a munkát. A le nerti tartóztatott bolsevikoknak na­gyon nehéz volt magában Caricinban dolgozni, ezért a pártközpont egy időre átköl­tözött Dubovkába. 1910 őszén a cs^nöőrség házkutatást tar­tott Caricinban és Dubovká- ban és többeket letartózta­tott. De a harc folyt tovább: 1913-ban öt fafeldolgozó és hat téglagyár munkásai, a ki­kötői és vasúti rakodómun­kások sztrájkoltak. 1918. áp­rilis 23-án újjáválasztották az Oroszországi Szociálde­mokrata Munkáspárt cari­cini bizottságát. Ez a bolse­vikok igazi győzelme volt. A dubovkai lelet arra a nehéz harcra émlékeztet, amelyet a bolsevikok pártja folytatott Századunk elején az oroszországi forradalom marxista körök egyesítésére. Ivan Barba, a falubeli fiata­lok kedvence, a hatalmas súlygolyóvai. Dutoovka városában olyan dokumentumok és különbö­ző tárgyak kerültek napvi­lágra, melyek nyolcvan évvel ezelőtti eseményekről tanús­kodnak. Gyanosított szemé­lyek felkutatásáról kiadott titkos körözvényi parancsok, külföldi állampolgárok listá­ja, akik számára tilos volt a cári Oroszországba való be­utazás, bilincsek, fegyverek, melyeket véletlenül találtak meg a Köztársaság út egyik kőházának rejtekhelyén. A múlt század 90-es évei­nek elején ebben a házban lakott egy magas rangú csendőrtiszt. Ebben az utcá­ban, melyet akkor Kormány­zósági utcának nevezetek, volt a csendőrség is. Dubovka 60 kilométerre van Volgográdtól, az egykori Caricintől. Központja volt a XIX. század végi, XX. szá­zad eleji politikai esemé­nyeknek. Az 1800-as éyek vé­gén Cáriéin nemcsak fontos kereskedelmi csomópont volt, hanem Oroszország délkeleti részének egyik leghatalma­sabb ipari központja is. Üze­meiben több mint tízezer munkást foglalkoztattak. A társadalmi ellentmondások erősödése tette lehetővé a haladó értelmiségiek és mun­kásak körében a forradalmi eszmék elterjedését. Megala­kult a szociáldemokrata kör, amely 1888-ban 35 tagot számlált. A harc nehéz évei voltak ezeík. 1907. november 23-ára virradó éjjel a cári titkos rendprség rajtaütött a földalatti mozgalom tagjain és letartóztatta őket. A legszebb csúnya autó a „Dösvo” Ha nem is túl nagy szám­ban, de a mi útjainkon is itt szaladgálnak azok a fran­cia gyártmányú gépkocsik, amelyek a Citroén-gyár 2 CV jelét viselik, és amelyek e besorolásuk szerint általában a Dösvo (deux chevaux) né­ven kerülnek szóba a szak­emberek és a kevésbé szok­ványos autók iránt érdeklődő motorbarátok körében. Ez a Dösvo márkanév im­már fogalom! A maga két szótagjával egy, páratlanul hosszú életű, egészen eredeti formájú és a megújításra mindig alkalmas modellt je­lez. Mégpedig olyan kilomé­terfaló négykerekűt, amely ezen eszköz leglényegét — tehát rendeltetésének vala­mennyi fő meghatározóját — célszerűen és egyszerűen megtestesíti. Ilyenformán pe­Az alapmodell szinte máig változatlan gerentúliaktől, s határozta el, hogy egy hasonló masinát fab­rikál. Először 1919-ben állt elő az A jelzéssel ellátott népautójával. Ez az őskocsi szinte már mindazokért az erényekért dicsérhető, ame­lyek az alapterv későbbi vál­tozatait is jellemezték. Tehát kényelmes volt, keveset kel­lett szerelni, a vezető egysze­rűen kezelhette, az úgyneve­zett kisember számára sem volt túl drága, hiszen, ha részletfizetésre is, de meg le­hetett venni, a motorjába va­ló benzin pedig igazán nem sokba került. Citroën úr tömegterméké­nek olcsóságát azzal is ga­rantálta, hogy egy kevéssé bonyolult gyártási eljárást öt­lött ki. Míg más autógyárak a szerszámok tömegét voltak kénytelenek használni, addig e francia cég ezek számát a legszükségesebbekre csökken­tette, de számos más újítást is alkalmazott. Amilyen -köznapjan hasz­nálható, éppen oly csúnyács­ka lett ez a szóban forgó modell, amely — hogy ne fe­ledjük — 1936-ban került le végképp a tervezői asztalról, s amelyet 1948 óta gyártanak csupán csak kisebb kiigazítá­sokkal nagy-nagy sorozatok­ban. A hivatásuk szerint is hoz­záértő mérnökök, ipari for­matervezők, de velük együtt a csupán alapképzettségű vo­lánforgatók is egybehangzóan azt vallják, hogy a „pösvo” — föntebb ismertetett elő­nyei miatt — tulajdonképpen már nem is autó. Sokkalta inkább egy rendkívül jdl használható mindennapi esz­köz a helyváltoztatáshoz. Mi­vel pedig üléseit könnyen ki lehet emelni, szállító masina­ként is megteszi, sőt még az alvó ember is elfér benne. A. U is Nyárban utaztunk Jere­vánba. Kiskabáthan sétáltunk a Matenaradam előtt, a főtér hatalmas szökőkútja körül. Aztán elbúcsúztunk Mkrtum- j an tói, aki egy nagy csokor rózsával együtt ölelt át a re­pülőtéren. Két óra múlva ki­szálltunk Moszkvában. Félci­pőben, kistoabátban és egy nagy csokor rózsával. Mínusz 17 fok volt. Aztán felszálltunk a buda­pesti gépre, bundás kabát­ban, prémes sapkában és halinacsdzmában. Ferihegyen kinevettek. Langyos, enyhe idő volt... nem érhetünk fel a Szovjet­unióhoz az időjárás változá­saiban __ E gy öregnek — megszá­moltam — hét fia és egy lá­nya volt. Valamennyi szep­temberben született, alig né­hány nap eltéréssel. Két fiú meg éppenséggel ugyanazon a napon ülte a születése napját. — Hát ez meg hogy van? — kérdeztem az apót, aki csak kinézetre volt öreg, egyébként ötven ha múlott. — Egyszerű a magyarázat! — mondta, hamiskás mosoly- lyal a szája szögletében. — Télen, januárban ráér az ember esténként, éjszakán­ként ... Hát ilyen az orosz tél, hi­deg is, meleg is. Attól függ... G. B. Népszerűek a különféle rendezvények, például a „Fu­tók napja” vagy amikor a szülők a gyerkeikkel együtt versenyeznek, tornásznak stb. a sportpályákon. Az ötvenöt éves Ivan Bpr- ba gépész a legerősebb em- ben a szovjet moldáviai Ris­kant nevű faluban. A hely­beliek között nincs ellenfele a súlyemelésben. Nálunk joggal emlegetnék mai Toldi Miklósnak. Riskaniban egyébként ked­velik a sportot. A falu min­den harmadik lakója sportol valamit. Mintegy négyezren vannak, akik valamelyik sportághoz tartozóan edzé­sekre járnak vagy csak egészségügyi okokból csopor­tos tornákon vesznek részt. Ehhez minden feltétel adva van: épített a falu magának egy modem sportkomplexu­mot, amelyben vannak kü­lönféle sportpályák, például labdarúgáshoz, súlylökéshez, távolugráshoz és van egy nagy fedett tornaterem is. HÉTVÉGI aaazin A moldáviai Toldi Mikiás

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents