Somogyi Néplap, 1984. február (40. évfolyam, 26-50. szám)

1984-02-29 / 50. szám

Fakultáció és pályaválasztás Sikeres máiét Csontvelö'átiillelés a Haemalológiai Intézetben Szűkszavúan — sokat mondani Vásárhelyi László a hagyományőrzésről (Folytatás az 1. oldalról) — Több országban végzett magas színvonalú alap- és klinikai kutatások eredmé­nyei az utóbbi évtizedben meggyőzően bizonyították: a vérképző- és immunrendszer egyes rosszindulatú beteg­ségeiben és súlyos, öröklött defektusaiban szenvedők egy része csontvelő-átültetéssel meggyógyítható. Ez tetle szükségessé, hogy megteremt­sük hazánkban is a korsze­rű csontvelő-átültetés felté­teleit. A felkészülés jelentős részéhez a személyi és szak­mai feltételek megvoltak az intézetben, ahol az utóbbi 25 évben létrejöttek a haemato- lógia, immunológia és vár- transzfúzió legkorszerűbb módszereit alkalmazó klini­kai, vérkészítmény-előállító és tudományos kutatóosztá­lyok — mondotta Holtán Zsuzsa. — Előállítunk minden fon­tos vérkészítményt, köztük a folyékony nitrogénben mély- fagyasztott sejteket Transz­plantációs immunológiái osz­tályunk lehetővé tette az or­szágban a vese- és májátül­tetést. Nem ropbléma tehát a megfelelő csontvelő-donorok kiválasztása és immunoké­miai osztályunkkal együtt­működve az immunreakciók követése. A donor csomtvelő- megtapadását citogenetikai — az emberi kromoszómákat vizsgáló — laboratóriumunk és vércsoport-szerológiaá osz­tályunk vizsgálja. Rendelke­zünk a legújabb, hatékony, a szervezet immunvédekezését visszaszorító szerekkel, mint amilyen az igen hatékony Cyklosporin A — amelyet a Sandoz gyártói kaptunk —, és tapasztalatot is szereztünk ezek alkalmazásában. — Meg kellett teremtenünk azonban azt az izolált, ste­ril környezetet, amelyben a beteget a csontvelőé tüLtetés előtti héttől ápoljuk mind­addig, amíg kellő számú, jól működő új donortípusú vér- sejttel nem rendelkezik. Az Ipari Minisztérium és az Or­szágos Atomenergia-bizottság segítségével szereztük be a legkorszerűbb steril ápolási egységet, amelyben a beteg megkapta a vele szöveti an­tigénekben egyező — testv ér­be csétől levett — 850 köb- centiméter csontvelőit. A csőntvelőwtelt és ennek be­adásának előkészítésé* mun­katársaim — dr. Mód Anna és dr. Poros'Anna, valamint Bernyák Károlyné főnővér végeztek. Mód doktornő két londoni, Poros doktornő a legnagyobb párizsi csontvelő­átültetési központban szer­zett tapasztalatokat. Poros Arma és Bernyák Károlyné Baselban pedig a miénkhez hasonló steril ápolási egység kezelési módját sajátította el. ök készítették feä a csontvelőátültetésre a mun­kacsoport többi tagját. Ebben a munkában kiemelkedő se­Lézeres akupunktúra A magyar lézeres aku- punktúrás eszközök felhasz­nálásának eddigi eredmé­nyeiről és továbbfejleszté­sük lehetséges irányairól tartottak kedden tanácsko­zást a műszert kifejlesztő műszaki és az azokat ki­próbáló egészségügyi szak­emberek. Az ankéton — amelyet az Optikai, Akusz­tikai és Filmtechnikai Egyesület rendezett a MOM üzemi csoportjával közösen — a Magyarországon hiva­talosan még nem alkalma­zott gyógyászati eszközről, a tüszúrásos eljárást felváltó lézersugaras kezelésről a véleményezésre felkért szakemberek megállapítot­ták, hogy az eddigi tapasz­talatok kedvezőek. Ugyancsak kedden is­mertették egy, szintén MOM-fejlesztésű, lényege­sen nagyobb teljesítményű lézeres készülék működését. Ez az akupunktúrán kívül a makacs, hagyományos mód­szereknek ellenálló sebek, fekélyek gyógyítására is al­kalmai. gítséget nyújtott dr. Pecho Zoltán, az Országos Köz­egészségügyi Intézet osztály- vezetője. Az Onkológiai in­tézetben az MTA Izolópinté- zetéből odaszállított kobalt- forrásból végezték el a gyó­gyító beavatkozáshoz szüksé­ges egész testbesugárzást. A nehéz körülmények között is kitűnő munkát végzett a cso­port vezetője, Petrányi Júlia főorvos és két fizikus mun­katársa, Reischl György és dr. Varjas Géza. A beteg ter­mészetesen csak steril ételt és italt fogyaszt, diétájának összeállításában dr. Jánossy Gyuláné — az Országos Élel­mezés- és Táplálkozástudo­mányi Intézet munkatársa — segítségére' támaszkodtunk. Hosszasan sorolhatnám mindazok nevét, akik nélkül lehetetlen lett volna a sike­res csontvelő-átültetés. Mind- annyiuk jól összehangolt együttműködésével valósít­hattuk meg a legkisebb za­var nélkül ezt az új, nehéz és sokféle feltételhez kötött eljárást. — Meg kell mondanunk azonban, hogy a beavatko­zásnak számos halálos szö­vődménye lehet — hangsú­lyozta a professzornő —, ezért csak a legrosszabb in- dulsaitú leukémiában, a legsú­lyosabb csontvelő-elégtelen­ségben szenvedőknél és a rit­ka, nagyon súlyos veleszüle­tett immun hiányban, illetve más, már a gyermekkorban halálos öröklött betegségek­ben indokolt a csontvelőátül- tetés. A súlyos, rosszindulatú betegségekben, a leg indokol­tabb eseteikben is csak akkor tudunk eredményes transz­plantációt végezni, ha a diag­nózis után idejekorán sike­rül a beteget olyan állapot­ba hozni, hogy a súlyos be­avatkozás végrehajtható le­gyen. A csontvelő-átültetés eredménye a 20 évesnél fia­talabbaknál a legjobb, s 40 éves korig még jónak mond­ható. Az eredményes csont­velőátültetés másik előfelté­tele, hogy a betegnek szöveti antigénrendszerével azonos édestestvér donorja legyen. Szülő csak igen ritkán alkal­mas a csontvelőadásra. Az ország bármelyik egészség- ügyi intézményéből fogadunk csontvelő-átültetésre alkalmas betegeket, ezért annak orvo­si javallatairól, előfeltételei­ről és az alkalmassági vizs­gálatra küldés módjáról rész­letes módszertani levelet ír­tunk a haematológiai betege­ket kezelő, gondozó intéz­ményeknek. Immár nem kell tehát a rendkívül költséges külföldi csontvelő-átültetésre küldeni a betegeket. Vásárhelyi László neve « mai fiataloknak a Ki mit tud? zsüriasztalának szélén ülő, heves kézmozdulatok­kal magyarázó, ősz hajú, nagy bajúszú, ízesen beszélő férfit juttatja az eszébe. Akik „már” felületesen is­merik, hozzáteszik: neve el­választhatatlan a néptánc­tól. Akiknek azonban rávert a vállára a néptáncantoló­giák forgatásában vagy ép­pen lehiggasztotla maga­mutogató berzenkedésüket, szülőföldfelejtésüket — di­csért vagy elmarasztalt —, azok megértették: gondjai megegyeznek a hagyomány- őrzésével. Nemrég Kapos­váron a Somogy megyei Művelődési Központ meghí­vására előadást tartott » néphagyomány színpadi megfogalmazásáról. Ez al­kalommal beszélgettünk. — Sarkalatos kérdés napjainkban: létezik-e tiszta forrás? Megmenthe­tő-e még, visszaállítható- e — legalábbis színpadon — s névhagyomány? — Nem újkeletű kérdés ez, csak újra virágkorát éli. Néhány hiteveszlett néptán­cos, néprajzos, muzeológus, hagyományőrző fordul ebbe az irányba. Szerintük a né­pi hagyományok annyira felhígultak, megváltoztak, összekuszálódtak a ragad- ványokkal, hogy manapság már lehetetlen a szelekció. Ezzel nem értek egyet. Az életem, a munkám paran­csolja így. Gazdászi diplo­mám megszerzését hagy­tam ott a néptáncért, a ha­gyományőrzésért A népi életben rejlő kincs — itt en a teljességre gondolok a dí­szítőművészettől az építé­szeten, a helytörténeten ke­resztül a zenéig, a táncig — ma is megvan. Kodállyal mondva: ezt nem örökölni lehet, hanem meg kell ta­nulni. — Megtanulása, úgy lát­szik, még várat magára. Az általános iskolákban inkább csak úttörőmunka­ként fogják fel. * — Ma tolakodó kardos­kodás folyik azért, hogy mi kerüljön be még az általá­nos iskolai tan tervekbe. A környezetvédők természeti kincseink megóvását he­lyezik előtérbe. A matema­tikusok elképzelhetetlen­nek tartják a jövőt számí­tógépek nélkül, a nyelvé­szek pedig a magyar nyeiv sírgödrének ásásáról be­szélnek. Nekünk súlyos ér­veink vannak. A népi élet kultúrájának elfelejtése szinte valamennyi tantár­gyat szegényítené. Hogy a mai fiatalok többsége csak diszkóban tud táncolni, hogy rossz a muzikalitása, hogy silányodik a testi kul­túrája, rossz előadó a tár­sadalmi fórumokon, hogy nem különbözteti meg a zabot a rozstól: gondoljuk csak el, ez már négy-öt tan­tárgy ... — A január végi szek­szárdi tanácskozáson sok szó esett ezekről,is. Miben jutottak közös nevezőre? — Akik ejjöttek oda, azok általában a hagyomá­nyért vitáznak, és nem el­lene. A legfontosabb: a megmentett anyag hogyan kerüljön a színpadra. Mi­ként kell feszültséget, at­moszférát teremteni a szín­padra lépőknek. Ne a „csi- csásság” jelemezze az öl­tözködést, meg az, hogy ezt az előadást el kell adni, hanem az, hogy a valóságos népi kultúrát közvetítik. Mondok egy példát Orszá­gosan közkedveltek a bu- zsákiak, remekül csinálják, de a disznóölőtáncot, ami talán teljesen egyedi, alig látom tőlük. Az éljen a lá­bukon, ami az öregapjuk labán is megvolt — Somogybán elég fia­tal gárda a hagyományőr­ző együtteseket vezető nép_ táncosoké. Milyen javasla­ta van az ő számukra? — Számomra inkább öröm ez a generációváltás. Azt javaslom nekik, hogy sose önfejűén válasszák meg a táncokat, és megje- lesítéseket Kérdezzék meg az öregek, az egykori tánco­sok, résztvevők vélemé­nyét. Építsék bele zsúfolás nélkül a teljes népismeretet a színpadi előadásba. Is­merve annak minden csín- ját-bínját, amit bemutatnak, így tudnak csak szűkszavú­an, igazán sokat mondani. B. J. A középiskolák március elsejéig fogadják el a diá­kok jelentkezését a felsőok­tatási intézményekbe, a fő­iskolák, egyetemek pedig március 15-ig. A múlt év adatai szerint megyénkben 3 sikeresen érettségizettek 30 százalékát vették föl. A jelentkezők döntő többsége gimnáziumi tanuló. Érthető tehát, hogy közülük többen kerülnek be a felsőoktatási intézmények nappali tago­zatára, mint a szakközépis­kolákból. — A gimnázium elsődle­ges feladata a felsőfokú ta­nulmányokhoz az alapok biztosítása, a szakközépis­koláé pedig a középfokú szakemberképzés — mondja Gulyás Mihály, a megyei tanács művelődésügyi osz­tályának munkatársa. — A következő tanévben újra in­dul a technikusképzés. Az ötéves iskola azt az űrt töl­ti majd be, amely eddig a szakközépiskola, üzemmér­nöki, mérnöki karon vég­zettek elhelyezkedési lehe­tősége között keletkezett — Hova kérik felvételü­ké* a legtöbben? — Még mindig a peda­gógus pálya a legkedvel­tebb. A somogyi igényeknél változatlanul kevesebb a je- 'entkező a műszaki pályák­ra. Sokat segít azonban a •ákultáció, mely előretolt pályaválasztásnak tekint­hető. Régebben gyakorlati­lag a 4. osztályban döntöt­te el a diák, hogy hova ;í akar menni. Most az első osztály a felzárkózás, * második az orientáció, a harmadik és a negyedik pe­dig a felkészülés időszaka. Gond azonban, hogy a szak­tanár egyben osztályfőnök: nagyon sok pályát kellene a pedagógusoknak ismerni­ük, hogy helyesen irányít­sanak. Eme önképzési fel­adat igényes megoldásának mos* az elején tartunk. — Ad-e segítséget a fa­kultáció azoknak a diákok­nak, akiket nem vesznek föl az egyetemekre? — A fakultáció előírja, hogy a diákok olyan gya­korlati ismereteket tanul­janak, melyek később hasz­nosítható — így például ké­miai anyagvizsgálatot, szá­mítástechnikai ismereteke', könyvtárkezelést Ez azonban nem ad hivatalos végzettséget Most tervezik a szakemberek, hogy a fa­kultációt tanuló fiataloknak — ha a tárgyból érettségiz­nek —, milyen feltételek mellett jelentsen végzettsé­get a gyakorta*! ismeret. 11a ez megoldódik, máris biz­tosítva lesz az érettségi utá­ni kedvező munkavállalás, lehetősége. A megyei ta­nács évente kiadja a pálya- választási tájékoztatót. Eb; ben azokat a munkahelye­ket ismertetjük, ahova szí­vesen várják a középisko­lából kikerült fiatalokat A középiskolák új tan­tervei milyen mértékben segítik a felvételizőket? — A tantervek jók, ám a felvételi vizsga követelmé­nyeivel nincsenek szink­ronban. Ez utóbbi inkább a régi tantervekre épül, míg az újak olyan ismeret- anyagokat adnak, mely az egyetemi tanulmányokhoz szükséges. Kedvező eredmé­nyeket értünk el az úgyne­vezett összevont felvételi­vel, mikor a gyerek egy­azon feladatsor megoldásá­vá! túl volt az érettségin és a felvételi írásbeli részén. Több egyetem azonban ezt nem fogadta el, „rangon alulinak” tartotta. Pedig az érettségi és a felvételi kö­zötti néhány nap alatt fel­tehetően nem fejlődik ug­rásszerűen a tanulók tudás­szintje... Nemcsak Somogy, hanem az ország más kö­zépiskolái is azt várják, hogy a tan terv és a felvéte­li v i zsgako vete Lmén yrend- sze Összhangba kerüljön. A. A, Lörincz L* László * "Ci. * Jég hátán 24. A legértékesebbjét otthagyták. Most is ott van a kertben. És nem kell a kutyának sem. Ha nem sietünk a végén még felgyújtják. Halvány fény gyulladt a fejemben. — Bútorok? Erre az öregem úgy föl­lelkesült, mintha valami rejtett gombot nyomtak volna meg rajta ... — Bútorok? Ez nem ki­fejezés ... Ha látnád elsír­nád magad az örömtől! — Képzelem — morog­tam, és egyre csak Terézie gondoltam. — Igazi kincsek hevernek az udvar sarkában — mondta, és ügyet sem ve­tett savanyú ábrázatomra. — Tudod, milyen asztalok és székek? Az állad leesik, ha meglátod. Ék van ott egy szekrény ... Minimum a tizennyolcadik század kö­zepéről. És nem kell a ku­tyának sem. Annyit ér, mintha színaranyból vol­na... — Elbírjuk ketten? — kérdeztem beltörődve a vál­toztathatatlan ba. — El hát Te... ! Es hogy még mik nincsenek ottan! Ha egész éjjel furi­káznánk se tudnánk elhor- dani mindé* ... — Szerezni kéne talán egy teherkocsi* ... Szigorúan összerántotta a szemét — Eszedbe ne jusson! Ha bealkonyodik, kimegyünk a kézikocsival, és furikázunk akár reggelig is .., Vilá­gos? — Ez világos ... Csak azt nem értem, ha éjjel me­gyünk lopni, miért ne me­hetnék most fürödni? Majd kiejtette pipáját a fogai közül felháborodásá­ban: — Mi az, hogy lopni? — morogta megbántottam. — Ez neked lopás? — Hát mi? Különb«« is mindegy, hogyan nevezzük. Láttam rajta kezd komo­lyam méregbe gurulni. Mint öreg baloldali és munkasotthania lógató nem vette szívesen, ha lopással gyanúsítják. Ráadásul sa­ját, kedvenc fiacskája. — Az anyád térgye, Mli- narik ... az a lopás! — mondta, és olyan képet vá­gott, hogy azt hittem felpo­foz. — Jól van, jól van ... Csak úgy mondtam — pró­báltam kátémi előle. Megcsóválta a fejét és úgy döntött, hogy vereke­dés helyett a meggyőzés eszközét alkalmazza — Te egy nagy, mélák, ló vagy — mondta mély meggyőződéssel, és kedvtel­ve nézett végig rajtam. — Annyi eszed sincs, mint a tyúknak... — Nem volt kitől örö­kölnöm — morogtam, és óvatosan elhúzódtam a kö­zeléből. — Idefigyelj, te szeren­csétlen! — mordult rám. — Mondhatnám azt is, hogy az uralkodó osztálytól nem szégyen elvenni azt, amit évezredeken keresztül öez- szeharácsolt. Világos? — Világos. — Ha nem csak a lányok után rohangálnál, hanem tanuimanyoaiád egyszer azokat a könyveket, ami­ket hazahordok, máskép­pen gondolkodnál... Ha ... — Majd ha hatvanéves leszek, én is belépek a szoedembe és beiratkozom a munkásotthon könyvtá­raiba is — mondtam barát­ságosan. — Kuss! — dörrent rám, és zavartalanul folytatta. — Ez esetben más lenne a vé­leményed. Itt most egy tör­ténelmi per zárul le, édes fiam. A kisajátítókat kisa­játítják. Világos? — Világos. És ebben a perben maga a végrehajtó? Most már komolyan tar­tottam tőle, hogy hozzám vág valamit, de igyekezett türtőztetni magát Tudta, ha nekem ugrik, eltűnők és nem lesz éjszakai kocsiká­zás. — Ha csak az itthonha­gyott vagyonukat viszi is szét a nép, messze nincs kiegyenlítve a számla. Ezer évig ültek a nyakunkon és szívták a vérünket — Ha jól emlékszem, ma­ga együtt szokott zsugázni az öreg Almássyval... Gőgösen kihúzta magát — Az egyéni 1 szimpátia most nem számít. Most az osztályérdekek maradékta­lan érvényesítéséről van szó! A nép a birtokába ve­szi, ami az övé. Világos? És én is a nép vagyok.,. vagy mi a fene. Most, édes fiarn, elérkezett a szociál­demokrácia uralmának az ideje. Mindennek a mi Ka­ta lmunkba kell kerülni. És különben is ... Ha mi nem visszük el, elviszik a kom­munisták vagy a kisgazdák. (Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents