Somogyi Néplap, 1984. február (40. évfolyam, 26-50. szám)

1984-02-03 / 28. szám

Libanon — Egyhelyben lopoqàs Nyugtalanságot és zavart keltett A képen látható amerikai tengerészgyalogos tüzelésre kész helyzetbe állítja a három hajóágyút, amelyek a Libanon partjainál cirkáló amerikai hadihajók egyikének fedélzetén találhatók. * Bejrúti hivatalos körökben érezhető zavart és nyug­talanságot keltett, hogy A b" dallah szaúd-arábiai trón­örökös ugyanazon a napon sürgette . a Libanonban levő amerikai csapatok kivoná­sát, amikor Amin Dzsemajel libanoni elnök a leghatáro­zottabban ellenezte az ame­rikai kontingens szerinte súlyos knvetkezményekkel járó távozását. Az uralkodó távollétéber aikirályi hatás­körrel felruházott trónörö­kös nyilatkozata egyúttal ar­ra utal, hogy Szaúd-Arábia irányvonala közeledett Szí­ria ismert álláspontjához, amelyet Dzsemajel a libano­ni rendezés fő akadályaként jelölt meg. A szaúdi trónörökös ál­lásfoglalása egybecsengett ■ azzal a véleménnyel, ame- : lyet Hafez Asszad szíriai el­nök fejtett ki Ausztrália -külügyminisztere előtt. Asz- szad szerint Washingtonnak két választása van: vagy ki­vonja csapatait Libanonból, vagy pedig fokozza politikai és katonai beavatkozását. Abdallah rámutatott: az amerikai csapatoknak csak akikor volna helyük Liba­nonban, ha kiűznék onnan az izraeli agresszorokat, de megengedhetetlen és szé­gyenletes szerepet játszanak, ha jelenlétük néhány . sze­mély védelmét és egy hely­telen politika kivitelezését szolgálja. Az amerikai és az izraeli csapatok kivonása után a szírai erők is eltá­voznának Libanonból — tet­te hozzá a trónörökös. A diplomáciai erőfeszíté­sek egyhelyben topogása a harcok fellángolását vonta maga után a polgárháborús frontokon. A szerdai össze­csapásoknak hat halálos ál­dozata volt. Csütörtök dél­előtt folytatódott a libanoni hadsereg és a drúz-szocia- lista milíciák kiterjedt tü­zérségi párbaja. Kohl és Mitterrand a költségvetési válságról tárgyalt Félnapos látogatás Bonnban A Közös Piac költségvetési válsága és reformja állt an­nak a tárgyalásnak a közép­pontjában, amelyet Helmut Kohl nyugatnémet kancellár és Francois Mitterrand fran­cia államfő folytatott csütör. tökön az NSZK-beli Edenko- benben. A két politikus újból meg­vitatta azt a csomagtervet, amelyet 1983. júniusában fo­gadtak el a közös piac stutt­garti csúcstalálkozóján. E terv keretében az NSZK ra­gaszkodik hozzá, hogy együt­tesen oldio meg a közös költségvetéshez való hozzájá­rulások felemelését, a szer­vezet agrárreformját, vala­mint Spanyolország és Por­tugália belépésének ügyét. A nyugatnémet kormány szóvivője közölte, hogy Mitterrand elnök . több „ér­dekes” javaslatot terjesztett elő, így az úgynevezett me­zőgazdasági határkiegyenlí­tési kérdésben. Ez a prob­léma tartós ellentétet okoz Bonn és Párizs között, mivel a nyugatnémet parasztok va­lutakiegyenlítést kapnak a Közös Piac kasszájából a Franciaországba irányuló szállításaik után, a francia parasztok viszont az NSZK- ba kivitt termékeik után nem. Mitterrand elnök ezért sürgeti a francia exportot sújtó rendszer felülvizsgálá­sát. A hiány Az elmúlt három eszten­dőben már megszokhattuk, hogy az amerikai kormány­zat megannyi hazai ellenfe­le, éppúgy, mint a fél világ, felhördül, megdöbben Rea­gan egy-egy gazdasági avagy politikai döntése hallatán. Az 1985-qs évre szóló állami költségvetés szerdán előter­jesztett tervével azonban a washingtoni kormány min- - den korábbi felhördülést szolid morgolódássá tett. Amerika Reagan elképzelé­seivel nem szimpatizáló po­litikusai most aztán igazán a szivükhöz kaptak. Sokak ' szerint ilyen veszedelmes pénzköltési programot még nem talált ki kormány az Egyesült Államok fennállása óta. Reagan nem kevesebbet kér ugyanis a kongresszus­tól, mxnt azt, hogy kormánya a következő (idán október­ben kezdődő) pénzügyi év­ben 926 milliárd dollárt költhessen, s ennek majd harmadát katonai célokra. Mégpedig úgy, hogy ezzel szemben csupán 746 milli­árdos bevétel áll fedezet­ként. 180 milliárdos beter­vezett deficit egy olyan év­ben, amely már amúgyis nyomasztóan eladósodott esztendőket követ. A leg­utóbbi deficit elérte a 170 milliárdot, pedig ennél jóval kevesebbet terveztek. Ezek után még az optimistább gazdasági jósok is bizonyos­ra veszik, hogy Amerika kormánya hamarosan évi 200 milliárddal költ többet, mint amennyi a bevétele. S ezt egg olyan elnök alatt, aki a költségvetés egyensú­lyának jelszavát kiáltotta ki országgá hatalomra kerülé­se előtt, sőt azután is. Nos, ehhez képest, az amerikai államadósság, amely a Car­ter—Reagan váltás idején még csak egybillió dollár volt, Reagan vezetése alatt két év múlva szinte bizo­nyosan meghaladja a két- billiót. Ezeket az iszonyatos ál­lamháztartási lyukakat egy tőkés állam persze a magán. SOMOGYI NÉPLAP bankoktól felvett hitelekkel tömi be. Márpedig ha a leg­nagyobb tőkés állam fcor- manya ilyen gigantikus mé­retekben növeli a hitel irán­ti keresletet, hogyan is csök­kenne a hitel ára, a kamat? Amely olyan magas Ameri­kában, hogy egyrészt elszív­ja a kapitalista világgazda­ság más tájairól a tőkel, másrészt bilincset rak ma­gára az amerikai gazdaság­ra is. Hiába van most még fellendülés az Egyesült Ál­lamokban, az ilyen költség- vetési hiány előbb-utó bb megbénítja a gazdaságot — jövendölik józan gazdasági szakértők. S mindez miért? Mert a Reagan-adminisztráció min­den áron százmilliár dohai akar költeni fegyverekre. Gondoljuk csak meg: becs­lések szerint ma az egész világos egy évben úgy 6— 700 milliard dollárt költenek katonai célokra. Ebből jövő­re az Egyesült Államok ma­ga 305 milliárddal kíván az élen járni. S ugyanakkor szemrebbenés nélkül állít­ják, hogy erre a Szovjetunió túlzott fegyverkezése miatt van szükség. A mostani költségvetés katonai célú té­tele éppen 8 százalékkal ha­ladja meg az előző évit. Ha leszámítjuk az 5 százalék körüli inflációt, akkor is 13 százalékos a reális növeke­dés. Csak a növekményből jól eléldegélne a világ né­hány szegény országa. Persze, ez a terv mosta­ni formájában aligha megy keresztül a kongresszuson. De Reaganék eleve olyan té­teleket szabtak, hogy még drasztikus megnyirbálásuk esetén is riasztó összegek maradnak a fegyverkezésre. Ezzel szemben viszont min­den más kiadást nyomorék­ra kívánnak szabdalni. A bevétel növelésének kézen­fekvő módjáról, az adók — főleg a leggazdagabbak, a nagy cégek adójának — nö­veléséről pedig Reagan vál­tozatlanul hallani sem akar. Hát persze, amikor újra célba vette a Fehér Házat, nem vállal népszerűtlen döntéseket, inkább marad­jon a megnyomorító költ­ségvetési hiány. Thomas O’Neill (jobbra), az amerikai képviselőház elnöke támogatásáról biztosította Walter Mondale volt aielnököt az elnökválaszási kampányban. A képen: O’Neill Mondale- lel látható. (Telefotó — AP—MTI—KS) Értesítés útvonalmódositásról Értesítjük a t. utazóközönséget, hogy 1984. február 4-én (szombaton) a kaposvári farsangi napok rendezvényei miatt a vasútállomástól induló 12-es járatok a Tóth L. u. — Dimitrov u. — Beloiannisz u. útvonalon közlekednek. Ideiglenes megállóhely a Dimitrov u. 4. sz. előtt lesz. 14.30—18,00 óra között a helyi és helyközi járatok nem érintik a ruhagyár és Engels u. megállóhelyeket. VOLÁN 13. sz. Vállalat Kaposvár A. E. (235464) IN Dr A Küszöbön a választás? India politizáló közvélemé­nye lélekben felkészült már az általános választások ki­írására. Habár a választások megtartásának határideje jö­vő év januárja, a megfigye­lők. többsége azt jósolja: legkésőbb tavasszal az ur­nákhoz hívják India szava­zásra jogosult polgárait. Hogy a viszonylag távoli határidő ellenére ennyire a levegőben lóg az országos választás, több jelből is ér­zékelhető. Indira Gandhi mi­niszterelnök a napokban csökkentette néhány luxus­cikk. a televízió, a videoké- szülékek stb. importadóját. Soronkívül fizetésemelést kapott minden állami tiszt­viselő. néhány csődbe jutott Boba;ny-i textilüzemet átvett az állam, hogy megmentse a munkahelyeket. Indira Gandhi hívei előtt beszél. A kormányzó kongresszus párt stratégiái két lényeges. érvet emlegetnek a tavaszi dátum alátámasztására. Mindenekelőtt a rekordnak számító 142 millió tonnás ga­bonatermést, amely általában véve is tükrözi az óriás or­szág gazdasági és pénzügyi helyzetének javulását. (Ha viszont a természet — kép­letesen szólva — a Kong­resszus ellen fordul, s a mon­szunt szárazság követi, a ké­sőbbre halasztott választás súlyos kockázattal járna). Taktikailag igen fontos a másik meggondolás is, neve­zetesen az ellenzék megosz­tottsága, belviszálya. A végeredmény a kedvező körülmények ellenére is meg­jósolhatatlan. India független államisága történetének egyik legbonyolultabb kor­szakát éli át:. Indira Gandhi pártja tavaly vereséget szen- . vedelt, Dzsammu és Kasmir állam helyi választásán, ahol ez idő óta tart a feszültség a regionális vezetés és a központi kormány között. S mindez abban az államban, amely Erisz almájaként — háromszor volt már háborús ok India és Pakisztán között. Padndzsáb és Asszam, e két szűnni nem akaróan nyugtalan vidékhez újabban felzárkózott a déli Karnataka és Tamil Nadu is. Jelentő­ségükről csak annyit, hogy India gazdaságilag legérté­kesebb térségeiről van szó. Pandzsábban a szikh szepa­ratizmus szörnyű öldöklések­be torkolló feszültséghelyze­tet teremtett. Csúcspontját a múlt év vége felé érte el, amikor is szikh terroristák elraboltak egy hindukkal teli buszt. Mire rátaláltak, vala­mennyi utasa halott volt. Asszám, a kis északi ál­lam őslakossága szerény élet- színvonalát félti a Bangla- desből illegálisan bevándorló, nyomorgó bengáliaktól. Kar- natakáhan a helyi nyelv­Értesítjük kedves vendégeinket, hogy 1984. február 1-én noi-férfi fodrásziizletiinket Kaposváron, a „Jánoska fodrászat” helyen, Kanizsai u. 39. sz. alatt újra megnyitottuk. Telefon: 14-834. Tóth Károlyné (Jánoska Mária) Kovács Tiborné Drahos Margit) női. férfifodrász kisiparosok (2918) dia jövőjére nézve talán ez a legveszélyesebb: a helyi ér­dekeket és hagyományokat, az egységet lazító ragonáliz- must képviselő erők térnye­rése. Gandhi asszony kongresz­szus pártja hagyományosan a szavazatok 40 százalékát szokta megszerezni a válasz­tásokon, s. kormányzását az ellenzéki erők szétforgácsolt- sága biztosítja. Az országos nagypártok, így a Dzsanata vagy a Lók Dal várhatóan ezúttal sem fogják veszélyez­tetni a Kongresszus kilátá­sait. Annál fenyegetőbbnek tűnik Indira Gandhi menyé­nek. a repülőgépszerencsét­lenség áldozatául esett, Szandzsaj feleségének, Mene- ká Vak zászlóbontása. Előze­tes becslések szerint a leg­népesebb államokban szeles tömegtámogatásra számíthat, s az egyelőre ugyancsak megjósolhatatlan, kitől is szipkáz majd el Maneka sza­vazatokat. Gandhi asszony a tőle megszokott dinamizmussal és energiával készül az újabb erőpróbára is. Az óév utol­só napján Calcuttában meg­tartott Kongresszus-plénu- mon ismertette a párt új ak­cióprogramját. Alapvető cél a pártvezetés és a tömegek közötti kapcsolat erősítése. Ügy fogalmazott, hogy nem elegendő csupán a választá­sokra összpontosítani, hanem olyan cselekvési program szükséges, amely túlmutat azon, általános és hosszútá­vé érdekeket tükröz. Viharos politikai időszak­nak néz tehát elébe a világ második legnépesebb nemze­te. A rengeteg, szinte kiszá­míthatatlan tényező közül — az amerikai Newsweek talá­ló és szellemes megfogalma­zását idézve — a legjellem­zőbb, s a legfontosabb: illú­zió alábecsülni Indira Gandhi képességeit, vonz­erejét. Gy. S. Értesítjük kedves ven­dégeinket. hogy az igaii fürdőnket 1984. február 6-tól 14-ig zárva tartjuk műszaki karbantartás miatt. Nyitás: 1984. február 14-én 9.09 órakor. DRW Somogy megyei Üzemigazgatósága. (235468) használatot követelve tüntet­nek ismétlődően. Nyugat- oe.ngál fővárosa, Calcutta vi­szont a Kongresszus hívei­nek utcára vonulásától vált a napokban csatatérré. Mind sűrűbben törnek fel ellenté­tek a belső hindu területek kasztjai között is. A szubkontinensnyi orszá­got feszítő vallási, nemzeti­ségi és kasztellentétek soka­sága olyan nehézségek elé állította az elmúlt néhány évben Indira Gandhi kor­mányát, amelyeket egyidejű­ségük, gyakorta egymást erő­sítő jellegük miatt nem min­dig tudott sikerrel ellensú­lyozni. Ezt jelzik a Kong­resszus sorozatos vereségei a párt hajdani fellegvárainak számító hindu államokban, így Karnatkában és Andra Pradesben. Az ezerarcú In-

Next

/
Thumbnails
Contents