Somogyi Néplap, 1984. február (40. évfolyam, 26-50. szám)
1984-02-24 / 46. szám
HOGY VAGY? Magányosan — emberek között igény szerint keverik a műtrágyát A háztáji gazdaságokat is ellátják háromféle műtrágyaalapoí — nitrogént, kálit és foszfort — az igényeknek megfelelően 15—20 féle keverési arányban készítjük el, s még vagy tízféle ettől eltérő keveréket is előállíthatunk, ha a szövetkezetek igénylik. A növekedést segítő fejtrágyáből már nem ilyen jő az ellátás, pedig a gazdaságoknak erre nagy szükségük van. Pótlására egyéb helyettesítő keverékeket tudunk ajánlani. — A kistermelők is fölkeresik a telepet? — Hogyne, főleg a környékbeliek vásárolnak tőlünk rendszeresen. A múlt év végétől eddig mintegy óéven vagon műtrágyát adtunk el a háztáji gazdaságoknak, az áíészokon keresztül. N. Zs. Művezetőképzés az élelmiszer- gazdaságban Hiányoznak a művezetők a mezőgazdaságból és az élelmiszeriparból, képzésükét fezért a MÉM Mérnök- és Vezetőtovábbképző Intézeté az idén fölkarolja. Tizenkilenc szakon indítanak tanfolyamokat, s az.érdeklődéstől függően szervezik meg az oktatást. Várhatóan kétszázöt venen sajátítják majd el a középfokú vezetés sajátos ismereteit, amelyek kiegészítik a szakmai tudnivalókat. A művezetőjelöltek egyebek között vezetői lélektant, alkalmazott pszichológiát tanulnak. A tanfolyamokat a vállalatokkal, gazdaságokkal közösen szervezik meg, de az intézet több helyem kihelyezett önálló tagozatokat is indít. A legnagyobb az érdeklődés a baromfiiparban, ahol az önállósodott üzemek a középvezetői garda megerősítésére szép számban küldik tanfolyamra szakembereiket. Kecskeméten, Debrecenben és Kisvárcián tanulnak a baromfiipari művezetők. Sokan járnák a gépjavítói és -karbantartói tanfolyamokra, Kétegyházán központi oktatást szerveztek, A növény- termesztésben ugyanakkor nincs kellő érdeklődés, az intézet vezetői szerint a klasszikus mezőgazdasági ágazatok ban magát a forgalmat is nehezen fogadják el, még „idegemül” hangzik a ■művezető-megjelölés. Ám fokozatosan oldódóban van az előítélet. Á jó szó erejével Hogy vagy? — kérdez köszönés helyett ismerősöm Léptét félbeszakítja, a lába szinte a levegőben áll meg, hogy a szökványválasz után tovább iramodhasson. — Ha van időd, elmondom — térek le a sablanfelelet ösvényéről, mire ő zavarában először mosolyogni kezd, majd egy közmondásba fog, amely meglehetősen bonyolult, de annyi azért kihámozható belőle, hogy sietős az útja. Nem akarván számára kínos perceket szerezni, viccel ütöm el a már születése pillanatában halálra ítélt párbeszédet. M egkön n y eb ü 1 ten búcsúzkod ik. Nincs időnk egymásra. Rohanó korunkban — azt hiszem — leginkább mi rohanunk. A feltételezés igazságát túlságosan olcsó lenne azzal bizonyítanom, hogy a több mint százéves Budapest—Vác közötti pályaszakaszt csak néhány perccel gyorsabban teszi meg a vonat, mint avatása idején — hiszen végül is nem tagadhatjuk: korunkban lerövidültek a távolságok. Egyszerűen megfeledkezünk egymásról, mert nem egymásban látjuk életünk fő értelmét, hanem egyre inkább a tárgyakban. Tudom, a többes szám első személy általánosítása téves, torzíthat a valóságon, és esetleg olyanokat is figyelmeztet, akik a közösség fogalmát nemcsak a szűk családi körre értik. A „visszajelzés” hiányától azonban ők is szenvednek! Nem felejtem el az S.OÆ.-telefonszolgálatnál dolgozó fiatal pszichológus kifakadását, aki ingyen, társadalmi munkában ad lelki támaszt a rászorulóknak. Több éves tapasztalata, hogy zömmel személyiségükben teljesen ép emberek beszélnek a vonal túlsó felén, eszük ágában sem jut az öngyilkosság, nincs szükségük tanácsra — csak meghallgatásra. A „dróton függők” egyedülléte már nem egyszerűen magány — több annál: lelakatolja az érzelmet ugyanúgy, mint a gondolatot, iakatlat szigetté változtat népes házat, zsúfolt utcát, forgalmas várost. Hozzátartozók nélkül csak magányos lehet az ember, akit senki sem kérdez, de az egyedüllét a feleletet nem kapók: szenvedése. A vissz- hangtalamság az aktív egyéni sújtja a passzív környezettel. „Megdöbbentő, hogy ma telefonszolgálat szükségeltetik ahhoz, amihez régen elég volt egy ház elé kitett lóca ... ” — elmélkedik a pszichológus, aki — éppen az S.O.S.-telefonok révén — az éremnek csak az egyik, a szomorúbb oldalát látja. Felmérések bizonyítják, hogy milyen egyedül érzik magukat a gyerekek otthon. Nincs az az ingergazdag környezet, amely ne válna szegénnyé, az értelmet érlelő párbeszédek híján, mint ahogy nem ismerek szeretetteljes törődést bensőséges kapcsolat nélkül. Minden gyerek közlékeny. A begubó- zás folyamata akkor kezdődik, amikor senki sem figyel szavára, Tagy válasz nélkül hagyják kérdéseit, mesemondásra sem jut idő mindenütt, pedig egyedülálló kapcsolatteremtő erő a szülőkkel szállni tündér országba, királyfiakkal randevúzni, hét- mérfökles csizmával (a papá- val-mamával) jámi-kelni, csodákon csodálkozni. A fabula aranyigazságainak ókta- tó-nevelő hatása manapság már nem csiszolna finomra gyermeki lelkeket? Aligha van így. A mesemondó közelsége hiányzik. A citromot ugyan pótolja a citrompótló, mégsem ugyanaz az ize. Mesetablettáink — a rádióé, a televízióé vagy a távbeszélő üzem mesemondó szolgálatáé — hiába jók, mást ad s szülő mondotta mese: alkalom nyílik visszatérni egy- egy kedves részletre, kérdezgetni lehet és felelgefm, Kát- hftfcatlain híd épül szülő és gyerek között. Szívesebben fogom az elidegenedés nevű betegség károkozóját a tárgyiasult értékítéletek, presztízsviszonyok világára, mint a technikának köszönhető vívmányokra. Nincs időnk egymásra, mert az idő másra kell. Nemrégiben egy művelődési ház vezetője fogott karon, hogy elpanaszolja: le kellett mondania a kötetlen beszélgetésekről, csak a célirányos szakköröknek van sikerük, melyek ugyan hasznosak, de nem igaz, hogy általuk közelebb kerülnek egymáshoz az emberek. Sajnos csupán a tárgyakhoz kerülnek közelebb, és ez — legalábbis számára — nem igazi sikerélmény. Érdekközösségek alakulnak, de barátságok nem szövődnek. Ahogy másra terelődik a szó, beáll a szellemi rövidzárlat: hid helyett faiák épülnek. Eszembe jut, hogy az egyik alföldi nagyközség párt-végrehajtóbizottsága minden évben napirendjére tűzi a „traccspar- tit” — nincs írásos beszámoló, hivatalos jelentés, „csak” beszélgetés. Az egyikre elmentem, A kötetlen ülésen olyan vita kerekedett a település holnapjáról, hogy késő este sem lehetett berekeszteni. Mindenki ráért, mert a téma gyöngyként fűzte egymásba a mondandót, a résztvevők érvei és ellenérvei közepette akarva-akaratlanul valamennyien érdekeltté váltak a disputa folytatásában. Nincs időnk egymásra. Barátom áradozva mesélt majdani szomszédjairól — amíg épült a ház. Minden gondolatuk az építőanyagok körül járt, tervezgettek, képzelődtek, olyannyira, hogy — a közeljövő közösségi életében bízva — még szalonnasütőhelyet is építettek a telekre. Azonban mióta mindenki beköltözött otthonába, az ajtót szívesebbén használják zárásra, mint nyitásra. A szalonnasütőt egyszer, ha körbeülték. A kert üres, erkélyekre kerültek a kempingszékek. Minden közös helyiséget számba vettek, sikerült kiadni valamennyit. Szüveszterkor néhányan — akik gyorsan telefonhoz jutottak — a posta segítségével’ 'kívántak egymásnak minden jót. Nincs időnk egymásra, És csak a világ dolgaira közömbös hiheti azt, hogy nincs miről, miért beszélgetni. Mint ahogy az sem igaz, hogy csak a nyugdíjasok igénylik a „fecsegőóráikat”, vagy a célirányos találkozóiknak lenne csupán értelmük? Ebben az esetben kivételesen elkedvetlenít a praktikum. Mintha már nem ismernénk a társalgást, üres dumává degradáljuk a tereferét, az egymás gondjára-bajára kíváncsi érdeklődést. Pedig nem pótolja ezeket a megannyi ankét, szimpozion és még ki tudja hányféle kötelező randevú, a maga tiszte- letköröfckel megtűzdel* kapcsolatrendszerével Alig várom, hogy valaki igaz figyelemmel szemében elém lépjen, támassza hátát egy ház falának, és úgy kérdezze meg: hogy vagy, mint megy a sorod? Igorom ; visszakérdezek. Tamás Ervin Csütörtökön Russay István és Jurij Baranovszkij, a Mi- neralimpex magyar, illetve a Szojuzgazekszport Szovjet Külkereskedelmi Vállalat vezérigazgatója aláírta az 1984. évi fölgázszállításra vonatkozó szerződést. Ennek értelmében 1984-ben mintegy 450 millió rubel értékű földgáz érkezik Magyarországra a Szovjetunióból a Testvériség gázvezeték-rendszeren. Az 1975-ber, kezdődött szovjet földgázszállítás egesz mennyisége a múlt évben — Ezen a télen nem sok idő maradt a gépek, berendezések karbantartására — mondta Siszler István, az Agroker barcsi trágyatelepének vezetője. — A környező, de a távolabbi gazdaságok is ősz óta szinte megállás nélkül szállítják a műtrágyát. A mi feladatunk, hogy ellássuk elsősorban a körzetbe tartozó termelőszövetkezeteket, de mint kisegítőtelep, a megye távolabbi gazdaságait is kiszolgáljuk. — Mennyi műtrágyát adtak el a múlt évben? — Általában 60—70 millió forint az évi forgalmunk. Tíznél több rendszeres vásárlónk van. A múlt évet eredményesen zártuk, összesen 2000 vagon műtrágyát adtunk el. A kiszállítások általában zökkenőmentesek voltak, bár nem mindig tudtunk a vásárlók igényeinek megfelelő összetételű árut adni. — Mennyire tudták szabályozni a műtrágya beérkezését? — Azt, hogy mikor mennyi áru érkezik, nem nu határozzuk meg, mivel az általunk értékesített műtrágyának körülbelül a 90 százalékát külföldről kapjuk. Ez némileg bizonytalanná tette a szállításokat is; az esetek többségében mégis kellő időben a földekre került a tápanyag. — A zsákokban vagy az ömlesztett formában érkező műtrágya ki- és berakodását hogyan oldják meg? — Az ömlesztett műtrágya mozgatását jórészt gépekkel, a zsákolást egyelőre kézi erővel végezzük. A nehéz fizikai munkára mindössze öt raktári dolgozónk van, s legalább még egyszer ennyi kellene. Szeretnénk minél előbb gépesíteni ezt a munkát is, mert a targoncák csak részben segítenek a gondok megoldásában. — Milyen ellátás várható az idén? — Telepünk fölkészült a tavaszi talajelőkészítő munkákra. Jelenleg 650 vagon áru vár szállításra és az utánpótlás is folyamatos. A már meghaladta a 20 milliárd köbmétert, és jelentőségét mutatja, hogy több, mint egyharmadát fedezi belföldi földgáz-felhasználásunknak. A szovjet szállítás hozzájárul mind a fogyasztói, mind az energetikai és vegyipari földgáz felnasználásának növeléséhez. E korszerű energia- hordozó nagyobb arányú igénybevétele elősegíti nemcsak Budapesten, hanem más városban im a levegő szennyeződesének csökkentesét. — Ma sem tudom elhinni, hogy nyugdíjas vagyok, Nyolc éve még megyei ifjúgárda-parancsnok voltam. Igaz, számomra azért is voi- tak könnyebbek az első nyugdíjas hetek, mert érzem, hogy számítanak rám. Ötféle tisztségem, megannyi társadalmi feladatom van. Tréfásain úgy szoktam mondani, kevesebb az időm, mint mikor dolgoztam. Pihenni? Abba alighanem bele is betegednék. Hifner Ferencről szólva nehéz megkerülni a „kiizdel. mes életút”, a „nagy idők tanúja” — vagy a „szilárd elkötelezettség” kifejezéseket. Aligha volna azonban hiteles a kép ilyen ünnepélyes, az évek során talán túlságosan is gyakran használt, s így a kifejezni szánt emberi értékeket csupán erőtlenül közvetítő megfogalmazásokkal. Késő délutánba hajló beszélgetésünk során egyszer sem hangzottak el nagy szavak. — Háborús tinédzser voltam. Kaposvár felszabadulásának napján 16 éves. A szovjet katonákkal először a Kapás hidjánál találkoztam december másodikén kora reggel. Fáradtan támaszkodtak a korlátna. Cigarettáztak, beszélgettek. Cseppet sem látszottak ijesztőnek. Pedig féltem ettől a találkozástól, a leventében túlságosan is sóikat hallottam a „vörös ördögök” gaztetteiről. Egyedül a nyelvtudásomban bíztam Belgrádi születésű vagyok, ott egy orosz mérnök voit a szomszédunk, így az ő segítségével elfogadhatóan megtanultam a nyelvet. Ez, no meg a minden 16 évest jellemző önbizalom késztetett arra, hogy anyám intése ellenére másnap sétára induljak a városban. Azon nyomban el is vittek munkára, néhány nap után azonban megszöktem. Elfogtak, s akkor nem reméltem, hogy hazakerülök. Végül is a nyelvtudás mentett meg. Mikor Szergejenko őrnagy, a városparancsnok-helyettes tisztje meghallotta, hogy beszélek oroszul, nyomban megkérdezte: „Nem akarsz mellettem dolgozni?” Egész életutamat eldöntötte, mikor igent mondtam, Szergejenko elv- társsal 35 év méltán, mint régi barátok taíáükoztunk ismét, Egy évvel később műsze- részîtànoncként kerül kapcsolatba az alkotó ifjúsági mozgalommal, s egyike a város első SZIT-titkárainak. Az iskola után a vasúthoz megy, ahol már 21 évesen a politikai osztály ifjúsági vezetője lesz. Ezután egymást követik az újabb és újabb társadalmi és mozgalmi megbízatások. KISZ-, majd párttitkár. 1960-tól a KISZ KB tagja, emellett munkásőr, MSZBT- tagcsoport elnök ... S közben apja foglalkozását folytatva mozdonyvezetőként dolgozott. 1954-től gőzmozdonyokon, később egészen 1971-ig dízeleken teljesített szolgálatot — 420—430 órákat dolgoztunk. Sok volt a vonat, kevés a mozdonyvezető. Nemegyszer csupán fűtőt cseréltem, és indultam tovább. Olykor ma is azon kapom magam, hogy a nyitott ablaknál állva a füredi emelkedőre kaptató mozdonyok zúgását hallgatom, s megcsóválom a fejem, ha nincs jól beállítva a gép. — Hogy hogyan volt időm a hosszú szolgálatok között a temérdek társadalmi munkára? Magam sem értem, miért van, hogy akkoriban mindenre jobban ráértem, mint a mai, kevesebb teherrel is állandó időhiánnyal panaszkodó, „rohanó emberek”. Talán azért, mert voü-t, hogy két óra alvással is beértem... — Igaz, vtm kartársa im kóaött, nem egy megkeseredett ember, akik úgy érzik, hogy a nyugdíjazással mini párttagokat is „leírták” ókét. „Továbbra is számítunk a tapasztalatodra” — haliján, aztán fél évvel később a köszönésen kívül egyébre mar nincs idő. Helyenként még az évente tartott nyugdíjasnapok is kipipálandó formasággá lettek. Ideje volna ismét fölfedezni a jó szó erejét. S azt a módot is, ahogy a megváltozott világban is megőrizhetjük a mozgalom régebbi értékeit. Én elégedett, boldog ember vagyok, aki mindig kaptam érkölcsi elismerést. Elgondolkodtatott azonban, hogy a több mint negyedszázados munkásőr- szolgálatot teljesítő elvtársak közül egyedül nekem jutott magasabb kitüntetés. A helytállás nem válhat köddé. — Egyes emberek hibái vagy rossz módszerei sohasem ébresztettek bennem kételyt a párt politikájával szemben. Ma is tapasztalok formalizmust vagy bürokráciát, ezek azonban sohasem a párt határozataiból, hanem azok rossz értelmezéséből és végrehajtásából következnek. — A mai fiatalok? Olyanok, amilyenné mi neveltük őket. Sokfélék, aszerint, milyen példák álltak előttük. Hogy kényelmesebbek volnának? De hiszen mai életünk sem veti őket alá annyi te- herpróbának, mint a korábbi idők bennünket. Többségük becsületesen dolgozik, és erőfeszítésekre is kész. Igaz, ma más az erőfeszítés szó tar-; talma. Hifner Ferenc ma nyugdíjasként is sokat dolgozik. Egyebek mellett az MSZBT országos elnökségének tagja, a Latinca nevét viselő mún- kásőregység társadalmi parancsnokhelyettese, városi pánt vb-tag. Ami ideje e feladatok mellett marad, azt kitölti három gyermeke és öl unokája sorsának egyen sietése, no meg a nemrégiben vásárolt városkörnyéki hobbikért. A beszélgetés, során szemérmes büszkeséggel mutatta meg kitüntetéseit. A hosszú sor végére decemberben került a Munka Érdemrend arany fokozata. Bíró Ferenc Aláírták a szovjet földgázszállítási szerződést
