Somogyi Néplap, 1984. február (40. évfolyam, 26-50. szám)
1984-02-14 / 37. szám
Tisztelt Szerkesztőség ! Witz István, Kaposvár. Dózsa Gy, a. 17. sz. alatti lakos január 27-én megjelent panaszát kivizsgáltam. Megállapítottam, hogy a Zselic Áruház vas—műszaki osztály két dolgozójának mulasztása, illetve figyelmetlensége miatt nem tudta a kiválasztott varrógépet megvásárolni. Időközben személyesen felkerestem Witz Istvánt, és soron kívül beszerzett készletből megvételre felajánlottam egy — kívánságának megfelelő típusú — varrógépet, de ő azt már más forrásból beszerezte. A mulasztást elkövető dolgozókat figyelmeztetésben részesítettem. A panasztostól ezúton is elnézést kérek. Tisztelettel: Antal János igazgató Kaposvár és Vidéke AJ ész Zselic Aruház Tisztelt Szerkesztő ség! Müller József kaposvári lakos február 2-án megjelent panaszát kivizsgáltuk. .4 cikkben a panaszos a Kinizsilakótelepen a hó eltakarítása során a lakóháza előtti parkolóban felhalmozott havat kifogásolta. A panaszossal közösen tett helyszíni szemle során hiányosságot már nem tapasztaltunk. Tisztelettel: Dr. Vékony László igazgatóhelyettes főmérnök Kaposvári Városgazdálkodási Vállalat Új sorozat: Élmények és gondolatok A Zrínyi könyvkiadó idei kínálata A világ eseményeiben való tájékozódásunkban, lóként a hadtörténetben, a katona- és külpolitikában a Zrínyi Katonai Könyv- és Lapkiadó ad gyorsan megjelenő köteteivel támpontokat. Az idei bőségesnek ígérkező könyvtermésükre is a legfőbb jellemző: gyors reagálás a nagyvilág történéseire. Már ismert katonapolitikai szakíró munkája az Erő mítosza. Szentes György es Tolnai László kötete a nyolcvanas évek NATO-ját mutatja be, figyelemmel kísérve a nyugati katonai szervezet erőfitogtató manővereit. Békés Rezső Pax Americana című írása az USA jelenlegi külpolitikáját elemzi. A szerző eredeti amerikai dokumentumokká] kiegészítve ismerteti a világ egyik nagyhatalmának politikai törekvéseit. Életveszély Hun a hó. Hull a hó... Mint néhai gyeremckkorom múltba tűnt telein. Havazik. Itt, Kaposváron is. Ismét havas az út, a járda. Jólesik rálépni puha-fehcr szőnyegére. Jólesik rajta járni. Határidő, kötelesség sem hajt, mert szabadnapos vagyok. Hétfő van — s előttem meg a fél délelőtt. Sétálhatok. Felködlenck előttem a havas fenyők, a park fáinak szövevényes ágbogai. Szeretem a parkok téli csendjét — arrafelé igazítom lépteimet. Az utca néptelen. Átvágok rézsut az úttesten, a sózás locskos-feketés sávján, és már ott is vagyok. A Szabadság park főbejárata előtt. A háromhajós ~ vascső-diadalíven azonban dróthuzalok zárják el az utat. Rajtuk három nagybetűs felirat, hogy ^ elriogassa a sétálni ahitozók szándékait: „Életveszély...” Óvatosan szemügyre veszem a környéket. Mi lehet itt a veszélyes? Hiszen minden fehér, csendes — és békét sugall. Csupán a rozsdás drótok táblái fenyegetnek. Talán még a januári havazás emlékeként, amit a Városgazdálkodási Vállalat felejtett itt. Távolabb, a park mélyén is látni néhány járókelőt. Meg a Városgazdálkodás kis gépét. Épp sózza S park mellékútjait... Oldalbejáraton, „kiskapun” bejutni — ogy látszik — még itt, a parkban is veszélytelenebb. a. F. A „Cég” ügyei címmel indított a Magyar Televízió négyrészes amerikai doku- mentumfiimei a CIA sötét ügyleteinek leleplezésére Bizonyára kíváncsian várják majd az olvasók — folytatásként — az amerikai hadsereg hírszerző ügynökségéről szóló Angolai akció című könyvet is, amelyben John Stockwell, volt CIA- ezredes leplezi le kenyéradó gazdáinak piszkos módszereit. Még egy elemző írás megjelenik: Vajda Péter, a Népszabadság washingtoni tudósítója CIA és a haladás címmel világít rá a szervezet haladásellenességére. Már nyomdában van — így hamarosan könyvpiacra kerül — Magyarország hadtörténetének első kötete. A második világháború történetének befejező tizenkettedik része is idén jelenik meg. Somogy felszabadulásának eseményeit is ismerteti Veres D. Csaba Dunántúl hadikrónikája című munkájában, amely hazánk fel- szabadulásának évfordulója alkalmából jelenik majd meg. Új sorozatot is indít a kiadó Élmények és gondolatok címmel. A Magyar Néphadsereg vezetőinek visszaemlékezéseit teszik közzé. Az első kötet Hódosán Imre nyugalmazott vezérőrnagy Cselédkönyv töl a tölgyfalombig című munkája. A krimikedvelőkre is gondoltak, Fóti Andortól a Szemben a bűnözőkkel, Mag Bertalantól az öt méregfiola, Al Macleantól pedig az őfelsége hadihajója kerül a „Céigömb”-sorozatban a könyvespultokra. XL. évfolyam, 37. szám 1984. február 14., kedd A helyi gázforrásokról Januárban jelent meg a Minisztertanács rendeleté a helyi jelentőségű íöldgázfor- rások hasznosításáról. A rendelkezés szerint ilyen forrásnak minősül az a földgázmező, amelyet a készlet nagysága vágy ösz- szetéteie miatt az országos hálózatba nem érdemes bekapcsolni, es hasznosítása csak a helyi igények kielégítésére célszerű. A Kögáz kaposvári kirendeltségén Fábián Györgyöt kértük meg, hogy néhány adalékkal szolgáljon a rendelkezéshez; elsősorban azt tudakoltuk: van-e szükebb hazánkban ilyen gázlelőhely? — Somogybán vannak kisebb földgázkészletek. A Ba- bócsa térségében levőt tavaly a nagykanizsai rendszeren keresztül bekapcsolták az országos hálózatba, tehát ez már nem minősülhet helyi jelentőségűnek. A mezőcsokonyai készleteket Kaposvár é)S környéke használja. A minisztertanácsi rendelet szerint fölhasználható készletekről is tudunk, de ezek nem egykönnyen hasznosíthatók. Úgynevezett magas inert-tartalmú gáz jön ezekből a kutakból, azaz sok széndioxid és nitrogén van a földgázhoz keveredve. Míg a „normál” földgáz inert-tartalma 1-2 százalék, de még a mezőcsokonyai lelőhelyről nyert Radnótira emlékezve Idea ünnepeljük századunk kiváló költője, Radnóti Miklós születésének 75. évfordulóját Ebből az alkalomból versmundó versenyt hirdet a megyei KISZ. bizottság és a siófoki Per- czel Mór Gimnázium KISZ- szervezete. Minden iskolából ketten jelentkezhetnek március 5-ig, s ezt nem kell megelőznie iskolai vetélkedőnek. Két kategória lesz: a középiskolásoké és a szakmunkástanulóké. A részvétel feltétele egy szabadon válasz tott Radnóti-vers és egy szabadon választott másik magyar költő műve. A nevezéseket a Perczel Mór Gimnázium címére — Siófok, Fő tér 1. — kell elküi- deni; a verseny előtt minden induló meghívót kap. A rendezvényre a forradalmi ifjúsági napok keretében, március 21-én kerül sor a •siófoki Dél-balatoni Kulturális Központban. viámir gázé is csak 8—9 százalék, addig ezekből a kutakból olyan gáz jön, amilyenben több mint felerészt vannak eghetetlcn anyagok. — Mi kellene ahhoz, hogy az inert-gazok hasznosíthatok legyenek? — Tisztítani, illetve dúsítani kell az ilyen gázt. Jelenleg nem létezik olyan tüzeléstechnikai berendezés, amilyenben ez a gáz minden előzetes beavatkozás nélkül elegne. A kitermelés, a tisztítás és a dúsítás műszaki költségei viszont oly nagyok, hogy egyelőre nehezen képzelhető el, hogy erre valaki vállalkozzék. — A rendelet úgy fogalmaz, hogy akkor lehet hasznosítani a helyi gázforrásokat, ha a kitermelés gazdaságosba fogyasztó pedig a gázszolgáltatónak a beruházáshoz szükséges pénzeszközt átadja. — Igen, magyarán közösen kellene beszállni az üzletbe. Elképzelhető, hogy ez hosszú távon meg is érné; például az iharosberényi részen mezőgazdasági fogyasztók elvileg számításba vehetők. Véleményem szerint attól függ a gázhaszno- sitás sorsa, hogy előteremt- hetők-e az egyszeri jelentős költségek, mert hiába becsüljük meg azt, hogy mondjuk tíz-tizenöt év alatt ezek megtérülnének, ha ma nem áll rendelkézésre egy összegben a pénz. L. P. Kaposvári előadók Tudományos tanácskozás Lipcsében A lipcsei Marx Károly Egyetemen a múlt héten rendezték meg a XV. állat- tenyésztési és állatorvosi tudományos napokat. A tanácskozás középpontjában azok a tenyésztői, takarmányozási es higiéniai kutatások álltak, melyek az állat- tenyésztés hatékonyságát, jövedelmezőségét javítják, és fokozzák az állatállomány ellenálló képességét a környezeti tényezőkkel szemben. A nemzetközi - tanácskozáson — melyen összesen hatvan referátum hangzott el — az NDK népes kutatógárdája mellett a magyar és a csehszlovák egyetemek neves kutatói is szót kaptak. Hazánk tíztagú köldöttség? nyolc előadást tartott, ebből hármat a Kaposvári Mező- gazdasági Főiskola oktatói, kutatói. A tudományos tanácskozást az NDK harmincöt éves fennállása jubileumának jegyében tartották, és ezt az ünnepélyes alkalmat használták fel a rendezők arra, hogy döntsenek a Wilhelm Kirchner-piakett odaítéléséről. A plakettet eddig öten kapták meg, és az idei év volt az első, amikor külföldi személy részesült a magas kitüntetésben. A rendezők a Kaposvári Mezőgazdasagi Főiskola és a lipcsei egyetem sikeres együttműködésért, közös kutatásait elismerve dr. Guba Sándor főigazgatónak ítélték a kitüntetést. A plakettet és az oklevelet a tudományos napok megnyitóján ünnepélyesen adlak át. Segítenek a katonák Vezetékeket tépett le a szél A Madách Kamaraszin házban Molnár Ferenc Játék a kastélyban című vígjátékát próbálják Lengyel György rendezésében. Turay szerepét Márkus László alakítja. A bemutató február 35-én lesz. Képünkön: Markus László es Toth Enikő. (MTI fotó — ilcrvizky Béla felvet eie — K.3) Az idei tél már megmutatta igazi erejét. Békés megyében az autóbuszok még mindig nem járnak, a vonatok nagy késéssel közlekednek. A megye útjainak több. sége járhatatlan, a községek és városok zömébe azonban eljutott a kenyér és a tej a katonák segítségével. A 44- es úton hét kilométeres út- torlasz akadályozza a forgalmat. Az életveszélyes sérültek szállítása érdekében Békéscsabára települt azOi. szagos Mentőszolgálat helikoptere. Csongrádban a főútvonalakat sikerült felszabadítani a hóakadályoktól, ám újabb hóátfúvások keletkeznek. Nehezíti a munkát, hogy a korábbi olvadás, majd az éjszakai erős. fagy jégpáncéllá változtatta a .hótorlaszokat. Január végén megyénkben is falvak tucatjai kerültek a hó fogságába. A károkat helyreállították, már kezdtünk felocsúdni, amikor pénteken ránk tört a szélvihar, orkán söpört végig Somo- gyon. Milyen fennakadásokat okozott a hétvégi időjárás? A posta távközlési üzemének 80 dolgozója három napon át csak szusszanás- nyit pihenhetett. Gyöngy Endre üzemvezető-helyettes fáradhatatlanul sorolja azokat a helységeket, ahol a legtöbb gond volt. — Kaposvár és Dombóvár között nagyon sok fát csavart ki a szel, s ezek elszakították a vasút melletti vezetékeket. Rengeteg oszlop dőlt ki és vezeték szakadt el a Csurgó—Gyékényes, Felsömoesolád—Karád, Kadarkút—Homokszen tgyörgy, Kisdobsza—Darány közötti vonalakon. Vízvár és Béla- vár között például 1 kilométer hosszan húsz oszlop dőlt el, míg Pamukon minden vezeték a földre került. A múltkori havazás és a mostani szél miatt a megye hálózatának kétharmad része megrongálódott. Az oszlopok helyett ideiglenesen kábeleket fektetnek lé, ezeket később véglegesítik vgy helyettesítik. A Kaposvár—Nagyatád—Barcs vonalon majd mikrolánc alakul ki. A legfontosabb feladat a községek bekötése volt, már mindenhonnan tudnak telefonálni, legfeljebb a kapcsolás csak nagyobb kerülővel oldható meg. Bőven akadt dolguk a Dé- dász szerelőinek is: nyolc középfeszültségű gerincvezetéken volt szakadás, míg a kisfeszültségen 166 hiüalie- lyet derítettek fel, es 281 fogyasztói hibát vizsgáltak meg. A legnagyobb károk Kaposváron, Nagyatádon és Dombóváron »oitak. A Kaposvári Üzemigazgatóság területén most még a csoportos bojlervezérlés és a közvilágítás szakaszhíbai- aak javítás« van hatra. Gondolatok Egyszer a piramisok is összeomlanak, de a mi liftünk még akkor is állni fog ... — sóhajtott a tizenkettedik emeleti lakó. (Juraj Takácj * * « A pénz nem minden. De azért nem bánnám, ha erről személyesen is meg tudnék győződni ! (Uadislav Surineak) • » » A pesszimista mindig kellemesen csalódik. (I*. Surtncak) * ♦ • Nem tudták neki megbocsátani, hegy kénytelenek voltak megbocsátani neki. Ha továbbra is ennyi zseni fog szülebr.i, végül az ostobák az aranynál is értékesebbek lesznek. (Perec} Citrom-modell — Mondd, miért nevezed az új ruhádat citrom-modellnek ? Hiszen nem iß sárga... — Azért, mert úgy kellett kipréselnem a férjemből, Szórakozott A szórakozott tanár benyit a borbély hói — Hajnykási kérek. — Máris uram ... Csak vegye le a kalapját! — A kalapomat? Elnézést. Nem tudtam, hogy itt hölgyek is vannak. Alkalmasság — Ön buszkalauz akar lenni. Alkalmasnak tartja magát? — Igen. Evekig egy szardiniakonzarv -gyarbsji dolgoztam... Vonaton — Bocsásson meg, kisasszony, azt hiszem mi már utaztunk együtt. — Lehetséges, de nem szoktam semmitmondó arcokat megjegyezni magamnak. — Én igen .. : wMm Aj. MSZMP Somogy megyei Bizottságánál* lapja. Főszerkesztő : JÁVORI BÉLA Fftszerkesztő-b.: dr. Kcicza Szerkesztőség : Kaposvár. Latine* Sándor u. Z. Postacím: Kapottá? PL: SÍ. 3 401- Ielefoo; U-51». 11-511, U-íiLÜ. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat. Kaposvár, Lati ne a Sándor •. t* Telefon: U-51K Postacím: Kaposvár, Pf.s SI. lül Felelős kiadó: Balajcza János* Terjeszti a Magyar Posta. előfizethető a tiiflapkézbesltó postahivataloknál y és kézbesítőknek Előfizetési díj egy hónapra 31 Ft, negyedé?*# 102 Ft, fél évre 205 FI, •gy évre 100 Ft, Index: 25 »67 ISSN: 0133—OMt Készült a Somogy megyei Nyomdaipart Vállalat kaposvári üzemében. Kaposvár. Május i. u. tffL Felelős vezető: Kiddcák József mb. l^azgaté Rá?iratot ie» ő.r'üjik I éo lem fc&cíiinJt J