Somogyi Néplap, 1984. január (40. évfolyam, 1-25. szám)
1984-01-14 / 11. szám
Magyar festők moszkvai tárlata A magyar és a szovjet képzőművész szövetség között ismert jó kapcsolat alakult ki régóta, amely a szívélyességen túl abban is megnyilvánul, hogy tagjai közös nemzetközi művésztelepeken vesznek részt. Együtt dolgoznak a magyar és a szovjet képzőművészek a kecskeméti tűzzománcműhelyben, a hajdúböszörményi, a sóstói, a nagyatádi mű- vésztelepeken és másutt is, több alkalommal Kárpát- Ukrajnában, a Kaukázusban és a balti köztársaságokban. Képzőművészeink előszeretettel keresik föl Szovjet- Üzbegisztánt is. A kapcsolat rendszeres kiállításcserékben is megnyilvánul. Ezúttal Moszkvában a magyar negyvenesek korosztálya mutatkozik be: Dienes Gáhór, Galatnbos Tamás, Kocsis Imre, Szkok Iván, Nagy Gábor, Kárpáti Tamás, Zrí- nyifalvi Gábor és Földi Péter művei a realizmus határait igyekeznek tágítani. A Szovjet Képzőművészek Szövetségének titkára, Oleg But- kevics megnyitó szavaiban okkal hangsúlyozta a fiatal magyar festők magas hőfokú emberségét, politikai elkötelezettségét és fogékonyságát az újra. Földi Péter festőművész alkotása. Galambos Tamás festőművész alkotása. A megnyitón a moszkvai művészeti élet számos kiváló képviselője vett részt, s élénk társalgást folytatott közös teendőkről Galambos Tamás és Szkok Iván festőművészekkel, akik a magyar szövetség képviselőiként és kiállítóiként vettek részt a ver- nisszázson, továbbá Orosz Péter szobrászművésszel, aki a tárlat rendezője volt. Különösen nagy sikert aratott Galarhbos Tamás mesevilága, amely telített intellektuális problémákkal, továbbá Szkok Iván 1956-os sorozatával, Kocsis Imre fotórealizmusával, Földi Péter falusi motívumaival. Szép szokás szerint a megnyitón megjelent szovjet festőművészek közül M. W. IvaSzkok Ivan festőművész alkotása. nov és A. Szurovcev meghívta magyar festőkollegáit moszkvai műtermükbe. Ivanov és Szurovcev egyaránt nagy gonddal dolgozza fel a régi Moszkva hangulatát, sőt M. W. Ivanov szentendrei, budapesti, pécsi, soproni témájú képeit is bemutatta küldöttségünk tagjainak. Mindez szintén a kölcsönös forrásanyagra és a feldolgozás hevületére utal, annál is inkább, mivel Szkok Iván és Galambos Tamás Szuzdalban, Vlagyimirben is járt, s a pompás műemlékek az élményeken túl motívumgyűjtést is eredményeztek számukra. Máskülönben Moszkvában tetőzik a téli tárlatélet. A Manézsban gyűjteményes képzőművészeti kiállítás mutatja be a munkáshétköznapokat, a Művészek Űj Központi Házában a csehszlovák színháztörténet kollekciója mellett a fiatal alkotók állítják ki kísérleteiket. .Nagyszabású portrékiállítás Is látható, valamint az örmény festészet nagy alakjának, Mi - nasz Abetiszj annak az emléktárlata. Valóban impozáns anyaggal ismerkedhet a moszkvai közönség. Abetisz- ján ugyanis nemcsak Szárján utóda, hanem mesterművek egész sorával Matisse és a korszerű európai törekvések örökségét is vállalta. L. M Su hai Pál m a föld Anyám a föld. Hallom szívét, — dobog, dobog — értem szavát, — susog, susog — S tudom, ha gyom feszíti szét csukott fogát: hozzám beszél. Arcomba vág: vessző-szavát, ne feledjem erdőinek mondattanát. Szívós, konok füveivel — anyám a föld — nevel, nevel. Fűnek, fának ö szült ide. Mikor csontom fogadja be, akkor is szül: visszafele. Olyan anya: két világra néz kapuja : azon, járók ki-be, ki-be. I ■j Az utóbbi időben miad gyakrabban hallok olyan megnyilatkozásokat, hogy a fiatal szülők nem értenek a gyerekneveléshez. Egoizmusuktól és az életörömöktől (mozi, kirándulás, társaság) vezérelve ezek a szülők a véletlenre bízzák gyermekeik nevelését, s ezért látni oly sok szemtelen csemetét, aki nem köszön, s még akkor sem szólal meg, ha rágógumival kínálja az ember. A hasonló jellegű megnyilatkozások arra indítottak, hogy fölhagyjak a fiatal édesanyák tanulmányozásával, és minden erőmet egy éltesebb csoport, a nagymamák és nagypapák vizsgálatára összpontosítom, aaaz olyan embereket vettem szemügyre, akik értenek az élethez, s láttak már egyet à mást & ekkor, magától értetődően seregnyi érdekes dologra bukkantam. A játszótéren megfigyel tem egy negyvenéves æz- szonyt, valamilyen Kofco és Ánnuska édesanyját, aki így fakadt ki kislánya miatt a szomszédok előtt: — Szegény Annám, amiyi- ra sajnálom. Nem lesz boldog az életben... A szomszédok vizsgálgatni kezdték a mosolygós, az egészségtől majd kicsattanó gyermeket, és meglepetten kérdezték : — Hogyhogy? — Mi az, hogy hogyhogy? — csapott le rájuk az aszJordan Popov Tegyük a helyére! szony. — Olyan jóleíkű, olyan lágyszívű, hogy mindenki be fogja csapni. Szegény Annám ... Koko miatt az anyja nyugodt volt: ha éppen nem törte-zúzta a mások játékait, akkor minden bizonnyal homokkal szórta tele a kicsik nyakát — Igaza van, asszonyom, — szólalt meg egy nagymama a szomszéd pádról — Ha arra gondolok, hogy milyen szerény ez a mi Szas- kónk, a szívem is elszorul. Mindent tud az iskolában, mégsem teszi fia a kezét, annyira szegyeili magát. A többiek akkor is jelentkeznek, ha egy szót sem tudnak, a mi fiunk pedig csak szerényen gubbaszt a pad- ban, és várja, hogy felszólítsák. Manapság nem veszik észre azt, aki ennyire visszahúzódik, és csak szemtelenséggel lehet érvényesülni. Ha nem fogja a kezét állandóan a magasba tartani, semmire sem megy. Szegény Szaskó. A nagymama egy könnycseppet törölt Id a szeméből — Nem keil mindjárt belehalni, ha valaki szerény! — szólt közbe egy festett hajú férfi. — Csak ne legyen olyan együgyű, mint a mi Milcsónk, ez a fontos. Föl kell díszíteni az iskolát, mindig őt találják meg; keresem, hogy hozzon nekem újságot, elment a szomszédoknak bevásárolni; az osztálybeli srácok kiszakították a kerítést, csak ez a mi agyalágyult Milcsónk vallja be. Az én nevemet viseli, de mintha nem is én lennék az apja. Ezekben az együgyű csemetéinkben még ... — De hát gyerekek, mit lehet velük tenni? — foglalta össze az eddigieket egy ráncoktól barázdált arcú férfi. — Az én fiam már nagy, de kiskora óta gyúrom. Mondtam neki, ne álljon szóba a szomszédokkal — alattunk faragatlan tsz-ta- gok, fölöttünk egzaltált értelmiségiek laktak. Megmagyaráztam neki, hogy lép- ten-nyomon gazemberekkel fog találkozni, s hogy óvakodjék tőlük. Felhívtam a figyelmét, hogy a munkahelyek tele vannak irigyekkel és gonosztevőkkel. Azt tanácsoltam heki, hogy ne barátGÄB0R ANDOR Privát-dal Életemnek harmincheted évében: Nincs gabonám se lábon, se kévében. Nincs hajóm a nyugalomnak révében. Mind amim volt, odaadtam prédának, Ennek-annak, mindenféle cédának, S tagja lettem a nincstelen glédának. Harcoltam is. Becsülettel harcoltam: Itt-ott néha sebeket is karcoltam, Csata után senkit meg nem sarcoltam. Nem is tudom, hogy’ száttt meg a Szentlélek: Egyik nap fent, másik nap meg lent élek, Másik sorsot mégis, mégis nem kérek. Nyáron napot, befűteni fát télene Mi még hátra, valahogy csak átélem. Végső napnak mindennap a mát vélem. Perce ha jön örökkéti, szendernek, Azt mondhatom: Derék voltam embernek, Tiszta cseppje nagyon szennyes tengernek. Isten-atyám, hogy nevedet válthassam: Feltámadást, add, hogy én ne hallhassam, Engedd meg, hogy békességgel alhassam. Á tovaillanó valóság háza Bemutatjuk a Magyar Színházi Intézetet Nem rögzítheti szín, se forma; csak műfaj-idegen technika konzerválhatja varázscsorbítással; leírni pedig szinte lehetetlen — természetétől fogva illanó valóság a színház. Mégis örökös vágy: megőrizni a múló pillanat nyomait tárgyakban, dokumentumokban, írásművekben. Nem pusztán kegyelet vagy gyönyörködés céljából, hanem a mindenkori élő színház kiteljesítéséhez kell a múlt és kellenek a külországban felgyűlt tapasztalatok. Ezt az újjászületés reményében mindig tovaillanó valóságot őrzi a Magyar Színházi Intézet. A „színház-csinálók” és az e területen dolgozó esztéták valóságos Mekkája a budapesti Déli pályaudvar közelében álló intézmény, a Krisztina körúti fehér homlokzatú timpanonos épület első emelete. Éppen harminc éve alakult meg ott a Színház- történeti Múzeum. Folyamatosan gyarapodott a könyvtár, amely jelenleg körülbelül negyvenezer drámát, kéziratot, rendezőpéldányt és művészelméleti kötetet őriz és bocsát az érdeklődők rendelkezésére. A hangtárban több, mint kétszázötvenezer méternyi magnószalagot használhatnak, a tárgyi emlékek és dokumentumok száma meghaladja a hatvanezret. Külön kategórikozaék senkivel, mert minden barátság könnyen elcsúszhat egy narancshéjon vagy késsel a bordái között ér véget, járjon össze viszont káderekkel, jól nyissa ki a szemét, mikor feleséget választ magának, hiszen a világ tele van cédákkal, köny- nyűvérű nöcskékkel és zsarolókkal. Ha pedig oldalba vágják, rúgja térdével lá- gyékon az illetőt... Most már nyugodt vagyok — a fiam még alig harmincéves, de már osztályvezető, és a harmincéves gyakorlattal rendelkező emberek reszketnek előtte, mint a nyárfale- véL Nem válik elveszett emberré. — Irigylem magát — mondta a nagyanyó, aiki két mondattal előbb megtörölte könnyes szemét. — Irigylem magát. Így hát, nyájas olvasó, ha még továbbra is kételkedni méltóztatík abban, hogy a jólellkűség, a szerénység és az előzékenység a jó avagy a rossz tulajdonságok sorába tartozik-e, hogy mi az elvhűség, s mi számít lelket- lenségnek, hogy mi a szemtelenség, s mit tesz a találékonyság, hogy hátrány avagy előny a barátság — szíveskedjék csak kimenni egy játszótérre! Ott majd helyére lesznek néhány fogalmat. Fordította : Adameer Kálmán át alkotnak a szcenikai ta-1 nulmányok, díszletrajzok es makettek, kosztümtervek és kellékek. A kincsek közé tartoznak a magyar színjátszás nagyjairól készült festményportrék s a színházépítészeti tanulmányok. Alig néhány hete nevezték ki a gyűjtő és kutató intézmény új igazgatóját, az irodalom és színháztörténész dr. Kerényi Ferencet. Tudományos intézetnél mindig lassan érezhetők a változások, s ezúttal is csak hosz- szú beszélgetés után körvonalazódott az új szándék. — Kicsit erőteljesebben szeretnénk nyitni a közönség felé — mondta dr. Kerényi Ferenc. — Szeretnénk minél több látogatót fogadni 'M Krisztina körúti épületben, hogy itt helyben bemutassuk kincseinket. Ezzel párhuzamosan egyre több kiállítást rendezünk színházak előcsarnokában és közművelődési intézményekben, sőt ezeket az anyagokat vándoroltatni is akarjuk. Azt szeretnénk, ha határozottabban hozzájárulhatnánk a tudatos közönség nevéléséhez — folytatta Szabó István igazgatóhelyettes. Másik alapvető funkciónk az élő színház, az alkotók munkájának a segítése. Például, ha egy színész, dramaturg vagy rendező felkeres bennünket, mi készséggel tudjuk adni szinte bármelyik dráma bemutatásával kapcsolatos feldolgozott anyagunkat. Ez a kutató intézet otyan, akár a színház: élő és változó, változásokat tükröző. Mindössze néhány hónapja látott napvilágot a Világszínház című saját folyóiratunk, amely több korábbi kiadvány célját egyesíti. Egyelőre, csak zárt körben terjesztik, de meg akarják teremteni a feltételeket ahhoz, hogy a példányszám sokszorosára növelésével kiléphessenek az „utcára”. Másik, Ungarische Theater — Ungarische Drama / Magyar színház — magyar dráma I című folyóiratunkat már a nagyvilág is ismeri. Az intézet munkatársainak nehéz körülmények között kell eleget tenni feladataiknak. Pénz kellene. Mennyi? Körülbelül annyi, mint egy NB I-es sportegyesület évi támogatása. Akkor könnyebben valósulhatnának meg a tervek, amelyek közvetlenül segíthetnék a színházi kultúrát. Ma még álom a videotéka, hogy a legizgalmasabb előadásokat képmagnóra rögzíthessék, s tárolhassák tanulságul, dokumentumként. A képmagnó felvételek kölcsönözhetők lennének, használhatnák közművelődési intézmények, besorolhatnák a klubmozi hálózatba és szalagon juthatna el a színházművészet azokra a településekre, ahova legfeljebb egy- egy színész jut csupán alkalmi előadóestre. Op.
