Somogyi Néplap, 1984. január (40. évfolyam, 1-25. szám)

1984-01-10 / 7. szám

Tömegkultúra, tömegek kultúrája Van egy szivszorító jele­net Jancsó Miklós Budapest muzsikájáról szóló filmjé­ben. Ablak mögül szolmizá- ciós jeleket mutogatnak a gyerekek, hangot nem hal­lunk, s csak az „olvashatja” le a dallamot s hívhatja elő hozzá a szöveget önmagából, aki tud szolmizálni: „Föl­szállott a páva .. Pedig — Kodály hazájá­ban — e dalt mindenki is­meri; országos közművelő­dési népmozgalom jelképe volt ez a szabadságszimbó­lum. Vajon hányán fejtették meg Jancsó e rejtvényét. Hányán maradtak fönn egy­általán, hogy lássák ezt a filmet, amelyben a felszaba­dult nép további — szellemi, tudati — felszabadulását sürgette Jancsó Miklós. Bizony, nem kevés a ve­szélye manapság a mi tár­sadalmunkban, hogy „ablak mögül mutogat” a művész, s csak „szolmizálni tudók” fér­kőzhetnek a közelébe, csak ők hallják meg üzenetét, pe­dig az általános iskolában tanítják ehhez a „játéksza­bályokat”. Nem véletlen tehát, hogy a XII. pártkongresszus ha­tározatának végrehajtását elemző félidős értékelések során — a januári országos agitációs, propaganda- és művelődéspolitikai tanács­kozással kezdődően, még je­lentékenyebb érvénnyel az MSZMP Központi Bizottsá­gának legutóbbi ülésén — nagy hangsúllyal esett szó a tömegek művelődéséről, kultúrájáról. Mivel alapvető feladatunk­ká vált, hogy a gazdasági helyzet szorító nehézségein a meglevő anyagi kereteken belül legyünk úrrá, csakis az eddig még kiaknázatlan erőforrásokhoz folyamodha­tunk. Létszükségletünk a műveltebb, tudatosabb em­ber, mert könnyebben, ha­marabb érti meg saját hely­zetét — sa társadalomét, a világét, és nem várja meg, amíg a gazdasági kényszer lép működésbe, hanem in­kább elébe megy a teendők­nek. Mindez azonban mégsem teljesen nyilvánvaló. Mert az anyagi természetű gon­dok, a gazdasági feladatok elsődlegesek ma, a kultúra, a műveltség sokak szemé­ben afféle másodlagos, „most nem időszerű” mozzanattá fokozódott le. Annál is in­kább, mivel a szabad idő megnőtt ugyan, de a többlet jelentős részét a család el­látásához — miért tagadjuk? — sokszor nélkülözhetetlen túlmunka köti le s a mara­dékot pihenésre fordítják az embereik. Megfontolt, józan straté­giára van szükség ma a kultúra területén is ; indo­kolatlan és káros a kapko­dás. Mindenekelőtt figye­lembe kell venni, hogy ki­alakulóban van nálunk is a szocialista tömegkultúra, mely magába olvasztja az esztétikum művészi és hét­köznapi formáit, eddigi örök­ségét és új jelenségeit. S nagy felelősség hárul azok­ra, akik — beosztásuknál, munkakörüknél fogva — e tömegkultúra minőségi ösz- szetevŐít szabályozhatják. Nézetem szerint ugyanis a tömegkultúra nem lehet azonos mindazzal, amit a tömegek számára közvetíte­nek „eszi, nem eszi, nem kap mást” aiapon, ahogyan a népviselet sem azonos az­zal, amit — egy cinikus ér­telmiségi megjegyzés szerint — a nép visel, tehát mond­juk a svájcisapka. Káros­nak tartom az olyan típusú kívánságműsorokat is, ame­lyeket jelentős ünnepeinken oly módon állítanak össze, hogy körvönalazatlan, rög­tönzött óhajokat szolgálnak ki, olykor meglehetősen ala­csony színvonalon. Másfelől azonban — s ez bizakodásra ad okot — le­tisztulni látszik a folklórdi­vat ; igazi népművészek zsib­vásáréra bukkanhatunk lepten-nyomon, művelődési házban, sportcsarnokban, ut­cán. És kezdi fölmérni ön­nön tömegművészeti hivatá­sát, lehetőségét a film is: a Mephisto nyomán egyre több magyar játékfilm jut el a kettős — mind moziközön­ség, mind társadalom — ér­telmében vett sokasághoz. Vannak makacsabb ellen­állási pontok a tömegkultú­ra egészséges kialakításá­ban. Miközben talán az öl­tözködési és a lakáskultúra előrébb tart, mint például a színházi és az olvasáskultú­ra, addig az otthont határo­ló négy falon kívül siralma­sabb a kép. Falvaink, üdü­lőiéi epeunk látványára gon­dolok. Mintha a falumúzeu­mok, skanzenek nem kínál­nának átvehető, korszerűsít­hető megoldásokat, épület­éi építkezési típusokat... Talán mostanában, hogy létrejönnek műemléket, mű­tárgyat, környezetet védő társaságok, akadnak majd e lelkes, hozzáértő emberek körében olyanok is, akik a magyar településkép átfor­málása, tömegkultúrába emelése ügyének szentelik buzgalmukat. Anyagi és szellemi-tudati kultúra köl­csönhatására, összetartozá­sára keresve sem találhat­nánk szemléletesebb, idő­szerűbb példát. Kőháti Zsolt I FILMJEGYZET _______________| K ína szindróma Peter Sellers életművének sorozata vasárnap kora este éppen az Ordító egér című filmszatírához érkezett a képernyőn. (Egy törpeállam húsz főnyi hadserege min­den idők legpusztítóbb bom­bájának, a Q-nak birtokába jutva kizsarolja a ^békét az Egyesült Államoktól . ..) A hét című vasárnap esti ma­gazin bájos műsorvezetője meg arról számolt be, hogy újabb téves atomriasztás színhelye volt az USA. A Mozimúzeumban azokban az órákban a Kína szindróma című 1978-as amerikai fil­met játszották, melyet nem­sokára nagyobb filmszínhá­zainkban is láthatunk, ösz- szejöttek a dolgok, mond­hatnánk. Csakhogy nem egé­szen a véletlen szerkesztett; a kor, melyben élünk jelen­leg — ilyen ... Félelmünk az az általános emberi, amely így „szerkeszt”. A markáns arcú színész, akit a San Francisco utcáin című tevékrimi sorozat se­gédfelügyelőjeként ismer­tünk meg — Michael Doug­las —, azt hiszem nemcsak anyagi érdekből finanszíroz­ta a Kína szindrómát. Fon­tos üzenet van ebben a pro­fesszionalista módon elké­szített mozidarabban a má­nak : felelősek vagyunk azokért az energiákért, me­lyeket az emberi agy rásza­badított a világra, az embe­riség jövője rajtunk áll vagy bukik. Itt egy atomreaktor meg­hibásodásáról van szó; a he­gesztési varratok tökéletle­nek, a további üzemeltetés, azt okozhatja, hogy ez az energiatermelő bázis föld­környezetét megolvasztva, energiájával átfúrja a föld­golyót, nukleáris katasztró­fát okozhat. Arany János­sal: nem mese ez, gyermek; a jelenséget — szerencsére egyelőre csak elméleti aiapon — „Kína szindrómának” ne­vezik a tudósok. A film konfliktusát az adja, hogy az igaagaw tanács nem haj­Vidám orosz tél Régi orosz népszokás, hogy újévkor egy-egy vidám tár­saság befog a trojkába, és nagyokat száguld, versenyez a havas mezőkön. Ez az ün­nepi hagyomány él nap­jainkban is, de nemcsak ja­nuár 1-én, hanem az úgy­nevezett orosz tél hosszabb ünnepségsorozata alkalmából is. A szibériaiak szeretik a kemény telet. Vidám kirán­dulásokra indulnak trojká­val, szánkóval, énekelnek, táncolnak, síelnek. Borisz Pilnyak: Oké Megalakult a Műbarátok Országos Egyesülete Több évi előkészítő mun­ka után, mintegy száz mű­gyűjtő és művészetbarát megalakította a Műbarátok Országos Egyesületét. Az új egyesii'et a Műve­lődési Miniszteriem múzeu­mi főosztályának felügyelete alatt tevékeny ke i iik, s céljai szerint egy szervezetbe tö­möríti a képzőművészeti és iparművészeti alkotások gyűjtőit. A tagok közé vár­ják a művészettörténészeket, a művészeti írókat, a kriti­kusokat és a képző- és ipar- vűvószet iránt érdeklődőket. A társadalmi egyesület, az alapszabályban megfogal­mazott elképzelések szerint, segíti a gyűjtőtevékenységet s támogatja a művészettör- téineti és gyűjitéstechnilkai kutatást. Az egyesület meg­alapítói fontos feladatnak tartják a képzőművészeti is­meretek terjesztését s az úgynevezett gyűjtői etika szabályainak elterjesztését. Az egyesületnek a rendes tagokon kívül ifjúsági és pártfogó tagjai is lehetnek. A tagok számára rendszeres gyűjtői és szakmai összejöve­teleket tartanak, s foglal­koznak majd műtárgycsere i közvetítésekkel és szakta­nácsadással is. A jövőben kiadványokat jelentetnek meg: „Műgyűjtés” címmel időszaki lapot adnak ki, és grafikai albumok, sokszoro­sított grafikák, érmék elő­állításával is megpróbálkoz­nak. Az egyesület segítséget nyújt a tagok gyűjteményé­nek szakszerű feldolgozásá­hoz, a műtárgyak védelmé­hez és restaurálásához. könyvespolc A Magvető Kiadó Tények és tanúk sorozata újabb ér­tékes kötettel lepte meg ol­vasóit. A közelmúltban je­lent meg Borisz Pilnyak szovjet író Oké című kötete. A szerző megfogalmazásá­ban: amerikai regény. (Ezen a címen látott napvilágot Moszkvában is, legutóbb 1978-ban.) Amerikai regény, de valójában jóval több an­nál. Valósághű híradás az 1931-es év Amerikájáról. Pilnyak értékelésében az 1978-ban megjelent Világiro­dalmi kisenciklopédia többek között a következőket írja: „Szaggatott, ritmikus, gyak­ran publici.sztikus és doku- mentáris, kép- és ötletgaz­dag prózája, montázstechni­kája a 20-as évek első felé­ben hatással voit a szovjet prózalrófcra.” Ez az eleven előadásmód, a jelenségek mögörtti lényeg felvillantása, események, benyomások lük­tetőén szerteágazó és mégis megfogható, nyomon követ­het megjelenítése teljes egé­szében megfigyelhető Oké című munkájában. Pilnyak szinte hihetetlenül nagy tá­volságokat járt be 1931-es amerikai útján, de problé­maérzékenységét, valóságlá­tását egy pillanatra sem ve­szítette el. Megfogta Ameri­ka varázsa? Meg. Mint ahogy Európa minden lakóját meg­fogná az újvilág gigantizmu- sa. De a varázsos csillogás közül biztos kézzel választja ki a talmit, az értéktelent, mindazt, ami az óvilág szá­mára sokszor felfoghatatlan, ötven évvel ezelőtt jelent meg először az Oké. Hatá­sa ma is friss, eleven. Nem­csak írójának kvalitásai miatt. Pilnyak a szovjet em­ber szemével nézi Amerikát. Hisz hazája boldogulásában, a szocializmus erejében, ab­ban, hogy a Szovjetunió is lesz akkora hatalom, mint Amerika. Ez az előrelátás ez az optimizmus ad különös varázst a könyvnek. Oké, oké, oké — mondjuk naponta. De vajon tudjuk-e, honnan ered? Tudjuk-e, hogy Andrew Jackson tábor­nok-elnök előállásából (all correct — oll korrekt — o key) került be úgy az ame­rikai (és világ) nyelvbe, hogy ezt a tévedést már so­ha nem letfct korrigálni? Szegődjünk most egy ki­csit Pilnyak mellé. Nézzük meg az amerikai élet né­hány filmkockáját olyan se­gítőtárssal, akinél jobbat keresve sem találhatnánk. A megérkezés Amerikába már külön esemény. Mintha Majakovszkij Vers a szovjet útlevélről bürokratái lépné­nek elénk: „Hirtelen, mint aki tüzet érint: megrándul s konokul, gonoszul áll szembe velem, úgy veszi el a hiva­talnok úr vörösbőrű szovjet útlevelem.” De sokkal erő­sebb Pílnyakban a megisme­rés vágya, hogy bármilyen gáncsoskodás elvehetné fel­fedező kedvét. „New York... Publicity! Reklám ... ! A reklám orrba vág, szemen szúr, fűibe ha­sít, beivódik az ételbe, a vé­rünkbe, belemarkol a szívbe és a zsebbe, a zsebbe. .. New York tébolyodott város, melynek vasa, betonja, köve és acélja önnön nyakára há­gott és megfojtotta önma­gát ... A város belesüketült a dübörgésbe.” „Nagyon örülök, hogy jár­tam Hollywoodban ... Sze­mélyes tapasztalatokat gyűjt- hettem milliomosokról és a nyomorról, fantasztikus kar­rierekről és fantasztikus bu­kásokról, pénzről és szenve­délyről, mindezt képtelenség lenne kiagyalni, egyedül Hollywood képes kikeverni a a pirotechnika és a művészet e páratlan szociális keveré­két.” „A Niagara-vízesés, ez a gránitsziklák magasából le­zuhogó iszonyú víztömeg csakugyan páratlan, fenséges, férfias látvány. Ez a lát­vány éppoly leírhatatlan, mint minden egyszerűségé­ben fenséges dolog és ese­mény.” „Az amerikaiak fő istene és nietzscheánus fi­lozófusa — a dollár — sem­mi szín alatt nem ér annyit, mint egy óra jó zene, egy néger folyóirat elmaszatoló­dott lapjai, egy jó tánc, egy jó beszélgetés egy jó barát­tal — így festenek a dolgok a négerek szemében, és ez érthetetlen az amerikaiak számára.” Prohibition, a hírhedt szesztilalom. „A szesztilalom 11 éve létezik... A szeszti­lalom bevezetésének pillana­tában » gyilkosok, betörők tömegesen tértek át a szesz­csempészetre ... A szesztila­lom radikális eltörlése a gyilkosságok és rablások re­mét vetítené előre.” „A politika Amerikában épp olyan ipar, mint min­den más, és a tetejében nem is valami tiszta. Tíz ameri­kai közül, akiket a politiká­ról kérdeztem, kilenc így vá­laszolt: Well, a politika! — piszkos dolog ! — engem nem érdekel ” „A gépkocsi három nagy, minden ember szívét megdo­bogtató adománnyal kecseg­tet (1931-et írunk)!: roman­tikus kalanddal, társadalmi pozícióval és részegítő sebes­séggel.” „Az amerikai kultúra száz évvel ezelőtt, hetven évvel ezelőtt pozitív, progresszív, előrevivő jelenség volt, ez a burzsoá, demokratikus kultú­ra lerázta lábáról a penészes monarchizmus, a nemesi regáliák, a meszes feudaliz­mus béklyóit.” Állítsuk meg a filmszala­got. A felvillanó képek tar­ka panoptikuma önmagáért beszél. Érdemes kezünkbe venni az Okét, a gazdasági válsággal küzdő Amerika látleletét. Milyen hát végül is Pilnyak szerint Amerika? Lenyűgöző, hódító, sokkoló, amely saját gazdaságában fé­lelmetes erővel megteremtet­te saját eltékozlását is. És ez már nemcsak Pilnyak konklúziója. Így nyilatkozik meg a Pilnyakkal többször találkozó, világhírű amerikai író, Theodore Dreiser is az 1920-as évek egyik legna­gyobb irodalmi alkotásában, az Amerikai tragédiában. Dr. Sipoe Csaba landó lemondani a profitról és az új reaktor megindítá­sáról, ezért minden eszköz­zel igyekszik meggátolni a meghibásodás napvilágra ke­rülését. Nem mesélem el, hogyan szegődik az igazság szolgálatába egy operatőr (Michael Douglas), egy sztár­riporterből az emberiségért felelősséget érző személyi­séggé váló nő — a békehar­cosként is ismert Jane Fon­da alakítja —, és hogyan lép velük szövetségre ke­nyéradó gazdái ellen a reak­tor üzemvezetője, akit Jack Lemmon játszik. Ha ehhez a filmhez kap­csoljuk a néhány évvel ez­előtt magyarul is megjelent — e lap hasábjain is beszá­moltunk róla — Scorila— Robinson sikerkönyvet, A Prometheus-válságot, mely ugyanennek a témának va­riánsa, s hozzávesszük a Másnap című filmet, melyet nemrég a magyar mozifor­galmazás is megvásárolt — világossá válik, hogy azok az erők, melyek felelősséget éreznek a közös jövőért (és egy katasztrófa esetén nincs külön jövő), figyelmeztető üzeneteket küldenek mű­veikkel. Félúton kell, hogy találkozzunk. L. L. Becsbe utazott a Pécsi Balett Bécsi szereplésre indultak vasárnap a Pécsi Balett táncosai. A város művész- együttesének tagjai a nép­szerű tévé&zemélyiséggel, Antonin Dvorákikal együtt állandó résztvevői a „Bécs- ben mindig szezon van” cí­mű show-műsor sorozatnak, amelynek egy-egy előadásá­ban világhírű vendégművé­szeket mutat be nézőinek a szomszédos ország televízió­ja, az ORF. A sorozat most készülő folytatásában a ti­zenkét pécsi táncos Anna Vohn balettkompozicióit mu­tatja be a műsorban fel­csendülő sokféle muzsikára. Az osztrák koreográfusnő személyesen irányította a tévéfelvételt megelőző pécsi balettpróbákat. SOMOGYI NÉPLAP

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents