Somogyi Néplap, 1984. január (40. évfolyam, 1-25. szám)
1984-01-27 / 22. szám
Gyászjelentés Fájó szívvel tudatjuk, hogy »zeretett testvérünk és nagyné- nénk, INCZE ILONA, volt Kaposvár, Kölcsey u. SS. sz. alatti lakos, 83 éves korában elhunyt. Temetése február 1-én, szerdán 13.30 órakor lesz Kaposváron, a Nyugati temető- ben. Gyászolják: testvérei, a Fias család és a rokonság. * * * Fájó szívvel tudatom az ismerősökkel, hogy ID. BÁLI ANDRÁS (72 éves) és fia BALI JÓZSEF (42 éves) korukban, tragikus körülmények között elhunytak. Temetésük későbbi időben történik. Gyászoló felesége é? anyja. Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak, baráténak, ismerősöknek, akik drága édesapánk, nagyapánk és szeretett férjem, KOVÁCS JÓZSEF temetésén részt vettek, és virágaikkal, részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. • * • Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, és kedves szomszédoknak, ismerősöknek, akik felejthetetlen halottunk, VÉGH GYÖRGYN« temetésén részt vettek, részvétükkel és virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. • • • Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak a kedves rokonoknak és ismerősöknek, akik felejthetetlen halottunk, ÖZV. FILIPOVICS PALNß temetésén részt vettek, virágokkal, koszorúkkal fájdalmunkban osztoztak. Külön mondunk köszönetét a Csokonyavisontai Gépjavító Társulás dolgozóinak részvétükért és a széD virágokért. A gyászoló Filipovics család. INGATLAN Kétszobás, szövetkezeti, gázos, loggiás, III. emeleti (nem panel) lakás, városközpontban (vasútállomáshoz közel) készpénzért, igényesnek eladó, októberi beköltözéssel. Érdeklődni : Kaposvár, Marx K. köz 12. m/4. Tóth Ferencné. Szombaton, vasárnap egész nap. (1003) Kelevízen három- szobás ház (konyha, fürdőszoba, hall) nagy gazdasági épületekkel eladó. Érdeklődni Kéthely, Balaton vl 55. (69243) Siófokon egyszobás, komfortos ház 120 n-öl telekkel eladó. Érdeklődni délután 3-tól, Vasvári u. 34. (69185) Balatonbogláron 300 n-öles telek teljesen közművesít- ve (víz, villany, gáz) kis faházzal eladó. Érdeklődni: Vassné, Székesfehérvár, Mancz J. u. 2/D, V/17 alatt. Eladó Kaposújla- kon zártkertben műúton megközelíthető kb. 600 n-öl szántó. Szőlészetre, kertészkedésre alkalmas. Érdeklődni egész nap: Ka- posújlak, Dózsa Gy. U. 49. (2855) BIftAé 4 ezoba-ftallos, 3 szintes családi ház, háromszobás kaposvári lakást beszámítok. Kaposvár, Kertész u. 60., naponta 16 óra után. (376883) Szóládon, Balatontól 4 km-re jó állapotban levő családi ház 609 db szőlőtőkével eladó. Érdeklődni Szólád, Kossuth u. 53. Telefon 46-065. (69182) Balatontól 9 kmre, Szölößgyörök- ben családi ház eladó 800 n-öl telken Petőfi S. u. 27. sz. alatt. Érdeklődni az alábbi címen : Lenkei Tajos, Ilii Budapest, Budafoki út 28—30. IV. em. 21. (69227) 87 négyzetméter alapterületű új családi ház tetőtérbeépítéssel készpénzért plusz OTP-át- vállalással eladó. Érdekődni Jakab László, Balaton- szabadi, Szabadság u. 50., naponta 16 óra után. (69210) Családi ház gazdasági épületekkel 2000 n-ől telken eladó. Várda, Megy- gyes u. 46. (2867) 53 négyzetméteres összkomfortos szövetkezeti lakás garázzsal (Kinizsi ltp.) kp-ért plusz OTP- átvállalással eladó. Érdeklődni : Kaposvár, Kinizsi ltp. 18. II/4. 17 óra után. (376961) Háromszobás családi ház eladó. Bö- hönye, Szabadság u. 49. Érdeklődni lehet: Böhönye, Szabadság u. 51., Varga, vagy Szrnka, Kaposvár, Búzavirág u. 6. I. 7. (2916) Eladnám vagy elcserélném másfél- szobás, összkomfortos lakásomat kaposvári családi házra. Érdeklődni: ?6 órától, Kaposvár, Kinizsi ltp. 16. ép. rV/1. (376933; Siófokon, a Baj- csy-Zs. u. 63—71. I. lh. II/8. sz. kétszobás társas lakás eladó, OTF-átválla- lással is, valamint garazs a Kele utcában és zártkerti ingatlan Balatonkili- tiben. Érdeklődni 17 óra után a helyszínen, vagy a 11- 033 telefonon egész nap. Kovácsné. (69199) Eladó másfélszo- bás, fürdőszobás, garázsos, kertes házrész, Kaposvár, Arany u. 89. (2962) KIa4fé kétszobás, összkomfortos házrész kerttel, garázzsal. Kaposvár, Rózsai o. 17. (Donner) . (2973) Panorámás családi háx Kaposvár Bocskai u. 18. sz. alatt (erkély, loggia, garázzsal, mellék- épületekkel) 275 n- öl telekkel sürgősen eladó. Érdeklődni lehet egész nap Kaposvár, Egyenesi út 70. sz. alatt. (2903) JÁRMŰ UF-es Trabant, 1985-ig érvényes műszakival eladó. Kaposvár, Benedek Elek u. 60., Alsó. (376757) Frissen vizsgázón, jó állapotban lévő IT-s Trabant (új motorral) eladó. Siófok, Tanácsház u. 3. 1/8. (69200) UL-es 1200-as Zsiguli kombi 1935 szeptemberig érvényes műszakival eladó. Érdeklődni : Nagy Ferenc, Somogyvámos, italbolt. Telefon : So- mogyvámos 5. (376904) Üzemképes Robur LO 2051 típusú autóbusz tartalék motorral, alkatrészekkel eladó. Érdeklődni a Kapos- gép VL SE sporttelepén. Kaposvár, Jutái út 37. Telefon: 11 056/54. il-056/67. (78442) Pécsi egyszobás, hálófülkés, kertes tanácsi lakást kaposvári lakásra cserélnék. Érdeklődni ll-510-es kaposvári telefonszámon. (30) Földmérési munkát vállalok Somogy megyében, Nagy Lajos, Kaposvár, Arany János u. 10. (376942) EGYÉB Régi pénzérméket, gyűjteményt veszek. Gyűjtő, postafiók : 665, Budapest 1365. (7497) Esküvői ruhakülönlegességek kölcsönzése a Délinél szombati nyitva- tartással. Budapest, XII., Greguss u. 6. (6649) Eladó egy fajtiszta pulikutya, egy éves, Toponár, Erdei F. u. 16. (291) Mintakötésre alkalmas 5-ös Singer motoros, fotocellás kötőgép eladó. Nagykanizsa, telefon 13- 680, 17 órától. (355124) ötéves, kéthónapos vemhes tehén sürgősen eladó. Gyurkóné, Kapos- keresztúr, Ady u. 11. (2871) Január 7-én fehérfekete foltos foxi kutyám elveszett. Kérem a becsületes megtalálót, értesítsen. Nagyvári, Kaposvár, Szigetvári U. 16. (376975) Hajat veszek, vágottat, hullottat minden színben. Balázs Béla haj készítő, Kaposvár, Berzsenyi u. 37., 1-es ajtó. (2727) Nálam vegye meg napos csibéjét, kielégíti minden igényét. Piros, fehér, kendermagos napos és előnevelt csibék, kacsák megrendelhetők. Fodor tenyészkeltető, 7370 Sásd, Rákóczi u. 10. Tel ufón : 120. (312803) Egyedülálló? Társ- taian? Partnert keres? Segítünk önnek. DUÓ partner, házasságközve'Jtő. Kérje tájékoztatónkat. Levélcím: 9002 Gyűr, pf. 431.(78422) vérvtwgált t0ra»> állományból az 1984-es évre nagyobb tételben is megrendelhető sötétvörös hampshire, sávozott Plymouth és fehérhúsú naposcsirke, valamint ugyanezekből a fajtákból előnevelt csirke. Tislér József, Tótszerdahely, Zrínyi U. 27. (2800) Háztáji, kettős hasznosításra (hús, tojás) szabadtartás- ra, vérvizsgált Ham- shire (vörös) naposcsirke februártól, előnevelt március közepétől előjegyezhető és kapható: Németh Gábor, Kaposvár, Gorkij u. 39. (376761) Membrános kis búvárszivattyúk tekercselése és felújítása. Forró Jenő, Kánya, Rákóczi u. 141. (69171) TársÜj kutak ásását. régi kutak felújítását garanciával vállalom. Tóth István, Kaposvár, Hunyadi J. u. 28. (376788) Egy 500-a® és egy 800-as keltetőgép eladó. Tóth József, 8625 Szólád, Kossuth L. U. 109. (69232) Pianino zongora új állapotban eladó. Nagy Rudolf né, Siófok, Vasvári Pál u. 25. (69212, Kisgyermek gondozását vállalom. Aiánlatot 2952. számra a kiadóba kérek. (2952,'. Gumikerekű kocsi eladó. Langmár Ferenc, Bodrog, Petőfi S. u. 4. sz. (376875) Color Stár színes televízió olcsón eladó vagy Simson motorért cserélhető. Kaposvár, Füredi u. 11. Molnár. (376873) Pályázati felhívás! Állami gazdálkodó vállalatok, szövetkezetek, gazdasági munkaközösségek, VGM-ek részére. A VOLÁN 13. sz. Vállalat kaposvári központi telepén 300 m= nagyságú, könnyűszerkezetes tetőszerkezet kivitelezésére pályázatot hirdet. Az árajánlatokat 1984. február 15-ig kel! leadni a VOLÁN 13. sz. Vállalat műszaki fejlesztési és beruházási osztályára. Tervek ugyanott előzetesen megtekinthetők. (235431) Dolgozókat alkalmaznak 17. Gazdászbá A TIGAZ Budaörsi Pb-gáztöl- tő Üzeme felvételre keres palacktöltő dolgozókat, kezdőfizetés 4000 Ft felett. Szükség esetén IBUSZ-lakást biztosítunk gyermektelen házaspárok, egyedülállók részére! Az üzem megközelíthető a 72-es autóbusszal — 8 perc — a budaörsi benzin- a Kosztolányi Dezső térről kút mögött az M 7-es autópálya bevezető sávjánál. Jelentkezés személyesen az üzem munkaügyi előadójánál (Sándorné), vagy 668-071 telefonszámon. (1829) A Belvárosi Vendéglátó Vállalat szállás biztosításával, konyhai dolgozókat keres. Jelentkezni lehet a munkaügyi osztályon, Budapest V., Március 15. tér 8. Telefon: 180-539. (1728) Az Állami Biztosító siófoki fiókja keres ügyviteli dolgozót könyvelői munkakörbe. Kontírozói és robotron gépkönyvelői gyakorlattal rendelkezők előnyben. Jelentkezés a fióknál. (78509) Megyei irányító szervhez, köz- gazdasági elemző munkakörbe közgazdasági egyetemet, illetve pénzügyi számviteli főiskolát végzett dolgozót felveszünk. Ajánlatokat 78501. számra a kiadóba kérünk. (78501) Gyakorlattal rendelkező . mezőgazdasági gépszerelőt felveszünk. Cím: Erdő-, Vad- és Mezőgazdasági Üzemegység, Ta- szár, Pf. : 6. (235453) 1984. február 18-án 19 órai kezdettel a Hotel Kapos összes helyiségében A műsorban fővárosi művészek lépnek feL Asztalfoglalás, jegyelővétel a Somogy megyei Tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályán. Érdeklődni lehet a 11-255-ös telefonon. Várjuk vendégeinket! A rendezőség (78544) A Kapos Kereskedelmi Vállalat alsó-bélatelepi 426. sz. boltjába felvesz szakképzett es szakképzetlen eladókat. Jelentkezni lehet a vállalat központjában a munkaügyi osztályon, Kaposvár, Május 1. u. 57. sz. aiatt. (78436) A Minisztertanács Központi Üdülője, Balatonszemes pályázatot hirdet Kaposvár környéki szerződéses üzletbe szakképesítés nélküli pultost keresek. Ajánlatokat: ,.Főzni tudók előnyben” jeligére a 376960. szádra a kaposvári hirdetőbe kérek. (376960) A Balatoni Halgazdaság Nagyatádi Kerületének 396-9Ö023, 15-ös számmal jelzett bélyegzője 1984. január 9-én elveszett A bélyegző használata érvénytelen. (69304) az alábbi munkakörök betöltésére: pénzügyi csoportvezető főiskolai végzettséggel 5 éves költségvetési pénzügyi gyakorlattal; pénzügyi előadó középfokú SZTK-ügyintézői képesítéssel, legalább 5 éves szakmai gyakorlattal; anyagkönyvelő költségvetési szakos képesített könyvelői végzettséggel; személyzeti és munkaügyi főelőadó középfokú politikai végzettséggel és középfokú munkaügyi képesítéssel; valamint felveszünk: éttermi felszolgálói munka elsajátítását vállaló lányokat, szállodai munkára takarítónőket, konyhalányokat. Napi háromszori kedvezményes étkezést és családos elhelyezésre alkalmas I komfortos lakást biztosítunk. ------1 Fizetés a 21 1983. ÁBMH számú rendelkezés szerint. Jelentkezés munkanapokon: Minisztertanács Központi Üdülő 8636 Bal aló őszeim*. Telefon: 45-200. (235452) EXPRESSZ HIRDETÉSEK Marcaliban eladó kétszobás, gázos, OTP-s lakás kp-ért plusz OTP-átváila- lással. Park u. 10. II. em. 9. (69333) Siófok központjában kétszobás, parkettás, távfűtéses öröklakás eladó. Tanácsház u. 6. 5/20. Érdeklődni 16—18 óra között. (69330) Eladó 2 szobás, gázfűtéses lakás kpért plusz OTP-át- vállalással. Érdeklődni: 18 óra után a 12-710-es telefonszámon, illetve szombat, vasárnap egész nap. Kaposvár, Dési Huper J. u. 3. II. lh. III/3. (376962) Kaposvári másfél szobás lakás és siófoki gázos lakótelek eladó vagy kaposvári családi házra cserélhető. Érdeklődni : Kovács, Kaposvár, Dimitrov u. 23/a. (2939) Fonyódliget, Árvái u. 27. számú nyaraló és Kaposvár, Honvéd u. elején lévő másfél szobás szövetkezeti lakás eladó vagy családi házra cserélhető. Érdeklődni a helyszínen lehet: január 29-én és február 5-én. (376965) Jó forgalmú mészoltó telep felszereléssel, kétszobás, komfortos, telefonos házzal eladó. Toldi Miklós, Fonyód, Fő u. 107. Tel. : 231. (69322) Eladó házhely 220 n-öl és egy kis családi ház 380 n-Öl területen a Zrínyi utcában. Lebontás esetén iker építésére is alkalmas. Érdeklődni lehet: szombat, vasárnap, Kaposvár, Géza u. 86. (376978) Siesta gázkályha eladó. Kaposvár, Géza u. 9l/c. (377000) Kettő és fél szobás erkélyes társasház sürgősen eladó. Kp-ért plusz OTP-átvállalással. Kaposvár, Búzavirág u. 10. III. em. Kovács. Munkanapokon 17 óra után. (380001) Kaposvár, Dimitrov u. 19. A épüet- tömbben kétszobás lakás eladó. Érdeklődni telefonon : Tab 160-as számon 18 óra után. (69299) Eladó kétszobás, összkomfortos gázfűtéses lakás. Nagy László, Kaposvár, Szalma István köz 4. II. lh. I. em. 3. Érdeklődni: 17 óra után, szombat, vasárnap egész nap. (376993) Roncs Derby autó eladó, valamint 128- as Fiat alkatrészenként. Kaposvár, Eger u. 29. (2931) Lada 1500 S-t, féléves, garanciális, üzemeltetési joggal átadok. Dezső Gábor, Siófok, November 7. u.-ll. Telefon: 11-372. (376988) Gyakorlattal rendelkező kőműves- igédet felveszek, Székely Béla kisiparos, Kaposvár, Kisfaludy u. 41/a. (380006) Jó forgalmú büféfalatozó Csisztafür- dőn e^adő. Érdeklődni lehet: Nagy László, Fonyód, Fő u. 119. (69324) üzleti vállakozá- somnez társat keresek. Ajánlatot 2932. számra a kiadóba kérek. (2932) Balatonbogláron idős, járóbeteg nő mellé gondozónőt keresünk. Lakás biztosított. Ajánlatokat a 376963. számra a kaposvári hirdetőbe kérünk. (376963) Eladó 500« km-t futott 13x155-ös gumiabroncs, egyéves felnikkel. Kaposvár, Schönherz Z. U. 70. (376968) Előnevelt vörös és fehér csirke megrendelhető március eleji szállítással, 200 db-on belül házhoz szállítok. Matoricz Istvánné, Böhönye, Diófa u. 59. (69312) 10/100-as kétszjn- váltós motoroskötőgép eladó. Kaposvár, Dobó I. u. 4. Érdeklődni hétköznap 17 óra után, szombaton, vasárnap egész nap. (2957) 10/100-as és 5/100as kötőgép eladó. Kaposvár, Dobó I. u. 4/b. Érdeklődni hétköznap 17 óra után, szombat, vasárnap egész nap. (2958) Üj állapotban levő Singer sík- és körkötőgép automata színváltóval, gyári motorral, kompjuterrel, csipke mintaszánnal, orsózóval és egyéb tartozékokkal eladó. Kiss István, Kaposvár, Damjanich u. 42/46. (376995) 4 anyakoca 8 és 9 malaccal, nagyméretű utánfutó, magasítóval, ponyvával eladó. Bogár Miklós, Zákány, Dráva U. 22. (380016) C6elicszentpálon, a Fő utca ll. szám alatt hét malac eladó. (2967) Gépírás tanítását szaktanár vállalja. Kaposvár, Pázmány Péter u. 116. (376987) Egy tízhónapos fekete-deres, erősen sodrott nehéz csikó eladó. Kazsok, Petőfi u. 46. sz. alatt. (376990) Csiky Gergely Színház: 19 órakor: HAMLET, ödry-bérlet. Kaposvár, Vörös Csillag: du. 5 és este 7 órakor: KÍNA- SZINDRÓMA (14). Szabad Ifjúság: de. 10, du. 6 és este Bórakor: BRITANNIA GYÔGYINTÉ- zet (16), du. 4 órakor: VÁMHIVATAL. Mozimúzeum: du. fél 6 órakor: F1LMMÜZEUMI HETEK : A MANDERLEY HÁZ ASSZONYA. Siófok: este 7 órakor: ADJ KIRÁLY KATONÁT (16). Marcali, este 7 órakor: A ZÖLD KABÁT (14). Nagyatád: du. 5 és este fél 8 órakor: MENNYEI SEREGEK. TELEVÍZIÓ Budapest 1« 8.10: Idősebbek is elkezdhetik. 8.15—9.50: Iskolatévé. 9.50: Lottósorsolás. 10.00: Lyuk a tengerben. 10.40: Történetek a vonaton. 10.50: A Grimethorpe-i Fúvósegyüttes. 11.25: Képújság. 15.00:—16.22: Iskolatévé. 16.35: Természetbarát. 16.55: Csali. 17.05: Bors. 17.55: Képújság. 18.00: Ablak. 19.00: Reklám. 19.10: Idősebbek is elkezdhetik. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-hír- adó. 20.00: Szeszélyes évszakok. 21.15: Faustus doktor boldogsá- gos pokoljárása. 22.05: A fele sem igaz! 22.35: Tv-híradó 3. Budapest 2. 16.10: Képújság. 16.15: Még egyszer gyermekeknek! 16.55: Zala Kupa nemzetközi teremlabdarúgó-torna. 18.45 : Illyés Gyula: Különc. Dráma két részben. 21.05: Tv-híradó 2. 21.25: Falusi esték. 22.35; Képújság. Jugoszláv tv 17.00: Magyar nyelvű tv-napló. 17.15: Láthatár. 17.30: Video- oldalak. 17.40: Hírek. 17.45: Ver- selőSn 18.15: Tv-naptár. 18.45: A zászló alatt. 19.15: Rajzfilm. 19.21: Reklám. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 19.55: Reklám. 20.00: A Harmadik Birodalom, ban. 20.50: Reklám. 20.55: Köny- nyűzenei adás. 21.40: Tv-napló. 21.55: Kulturális magazin. 23.25: Hírek. Osztrák tv L 9.05: A mi világunk. t.SV: Orosz nyelvlecke. 10.00: Iskolatévé. 10.30: Egy elefánt szörnyű tévedése. Francia film. 12.15: Bemutatjuk a Rummenigge-fi- véreket. 17.25: Gyermekműsor. 18.00: Panoptikum. 18.30: Mi. 19.00: Osztrák képek. 19.30: Tv- híradó. 20.15: Egyet kettőnek. Tv-film. 21.20: Elányszabály. 22.20: Éjszakai stúdió. 23.25: Hírösszefoglaló. KOSSUTH RÁDIÓ ! 4.25—7.59: Jó reggelt? 8.00: Hírek. 8.20: Mai kulturális programok. 8.27:' Egy kis figyelmet kérek! 8.37: Zenekari muzsik*. 9.30: Sika,- slaa kom ám asszony. 9.50: Lottósorsoias. 10.00: Hírek, 10.05: Hétszínvirág. 10.35: Oly víg volt szívem... 10.40: Jónás Mátyás népi zenekara, játszik. 10.59: Lottóeredmények. 11.00: Sokféle. 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Hétvégi panoráma. 14.02: Suppé operettjeiből. 14.44: Magyaran szólva. 15.00: Hírek. 15.05: Révkalauz. 15.40: A Szovjetunió népeinek zenéjéből. 15.58: Hallgatóink figyelmébe! 16.00: Arturo Toscanini vezényli az NBC szimfonikus zenekarát. 17.00: Hírek. 17.05: Negyvenezer dosz- szié. 17.30: Antal István zongorázik. 18.12: Reklámkalauz. 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.25: Mai könyvajánlatunk. 18.28: Hallgatóink figyelmébe! 18.30: Esti magazin. 19.J5: Andor Éva operettdalokat énekel. 19.35: Az MRT szimfonikus zenekarának hangversenye. Kb. 21.20: Csárdások. 21.35: Választóvonal. 22.00: Hírek. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Kamaramuzsika. 23.32: Mascagni operáiból. 24.00: Hírek. 0.10: Melódiákoktól. 1.25: Himnusz. PETŐFI RÁDIÓ 4.25—7.59: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. 8.00: Hirek. 8.05: Lukás István cimbalomfelvételeiből. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.30: Hírek. 8.35: Slágermúzeum. 9.18: Háttérbeszélgetés. 9.48: Reklám. 9.50: Lottósorsolás. 10.00: Zenedéielőtt. 11.30:' Hírek. 11.35: Tánczenei koktél. 12.30: Hírek. 12.35: Édes anyanyelvűnk. 12.40: Népi muzsika. 13.15: Nyolc rádió nyolc daia. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Zenés délután. 17.30: ötödik sebesség. 18.30: Hírek. 18.35: Pbpzene sztereóban. 19.37: Reklám. 19.40: Régi nóta, híres nóta. ' 20.30 : Hírek. 20.35: „Szent eszmék kintornása”. 21.35: Népdalkörök pódiuma. 22.00: Ritmus. 22.30: Igen is, nem is. 23.00: Hírek. 23.20: Dzsessz. 24.00: Hirek. 0.10: Magyar és idegen nyelvű vízjelzószolgálat. 3. MŰSOR 8.57: a kiállítótermek programjából. 9.0Qf: A magyar pedagógia évszázadai. 9.36: Spohr: Nonett. 10.07: Richard Strauss: A halgatag asszony. 12.44: A Lipcsei Rádió fúvószenekara játszik. 12.55: Pillanatkép. 13.00: Hírek. 13.07: Grúz Vonósnégyes hangversenye. 14.26: Zenekari muzsika. 15.45: Badbilding. Rádiójáték. 16.29: Concertino Prága ’83. 16.55: Reflektorfényben egy operaária. 17.28: Népdalfeldolgozások. 18.02: Sükösd Mihály: A paradicsom kapuja. 18.12: Üj magyar zene a rádióban. 19.00 : Hírek. 19.05: Iskolarádió. 19.35: A másik, aki ugyanaz. 20.01: Isao Tomita albumai. 20.57: Opera-művészle- mezek. 21.49 : Üj Debussy-leme- zeinkből. 22.30: Rádiószínház. Kain. 23.50 -23.33: Hírek. Időjárás. SOMOGYI NÉPLAP