Somogyi Néplap, 1984. január (40. évfolyam, 1-25. szám)
1984-01-27 / 22. szám
jpör ORTSPOr Fedett pályán a Rákóczi- atléták Az elmúlt hét végén az ifjúsági Budapest bajnokságon fedett pályán vettek részt a Rákóczi atlétái. Közülük többen figyelemre méltó eredménnyel térhettek haza. Az olimpiai .csarnokban négyszázötvenegy egyéni és tizenkét váltó indult. A 4x180 méteres váltófutásban a Rákóczi Máté, G. Nagy, Haszon, Kiss összeállítású csapata a KSI mögött a második helyen végzett. Idejük: 1:28.03. Az egyéni számokban magasugrásban Szakály kilenc induló között 201 cm-es ugrással végzett a második helyen. Szakály először jutott túl a két méteren. Súlylökésben Fe- nyősi Ildikó 11,61-gyel harmadik, ugyanitt Vitális Mónika 11,08-cal negyedik lett. Fenyősi még 400 méteren ért el negyedik helyezést. A hármasgurásban Behán Mihály 13,16-tal került a harmadik helyre a B a döntőben, ugyanitt Hoffer Julianna hatvan méteren 8,15-tel és kétszáz méteren 27,2-vel egyaránt harmadik lett. A Rákóczi atlétái most a hét végén ugyancsak a fővárosban az országos fedettpályás ifjúsági OB-n állnak rajthoz. Helyosztók a kosárlabda NB l-ben Bár még szombaton van egy forduló a kosárlabda NB I-ben az első sorozatból, az Oroszlány elleni mérkőzés eredményétől függetlenül az már bizonyos, hogy a SÁÉV a 11—20. közötti helyek egyikéért küzdhet a továbbiakban. Az országos szövetségben el is készült a tavaszi menetrend. A bajnoki címért mindkét csoportból az első öt helyezett játszik. Tehát: ZTE, MAFC, Körmend, Oroszlány, Izzó, illetve a másik csoportból a Bp. Honvéd, Csepel, Baja, PVSK és a Szeged. Az újabb fordulók után a legjobb négy körmérkőzése dönti el a bajnoki címet és a helyezéseket. Hasonló szisztéma alapján kerül sor a kiesés elkerüléséért folyó csatározásokra. A SÁÉV csoportjából a Videoton, a BSE, az Álba Régia és a Sopron, míg a másik csoportból a Hódmezővásárhely, a Ganz-MÄVAG, az Eger, az Alföldi Olajbányász és a KSC vesz részt a li—20. helyek megszerzéséért folyó küzdelemben. Az ősszel egy csoportban küzdők természetesen most már nem játszanak egymással, de a pontjaikat magukkal A tanács és az általános iskola közös rendezésében tömegsportrendezvényt tartottak Zákányban a társközségek, valamint a helyi fiatalok részére. A MÁV művelődési házában lefolyt esemény egyben a téli sparta- kiád területi döntője is volt. Sakkban az egyéni győzelmet Babos Attila, csapatban viszik. Február 11. és április 7. között zajlanak a mérkőzések, utána az utolsó négy helyezett egy később kijelölendő helyen körmérkőzést vív és közülük három mond majd búcsút az NB I-nek. A SAÉV tavaszi sorsolása a helyosztón: Első forduló: Február 11.: Hódmezővásárhely—SAÉV, 11 óra, (ifi mérkőzés kezdete 12.30), február 12.: Ganz-MÁVAG— SÁÉV, 11 óra, (9.30); február 19.: SÁÉV—Egri Tanép, 10.30 óra, (9); február 26.: SAÉV—Alföldi Olajbányász 16 óra, (14.30); március 3.: KSC—SÁÉV, 10.30 óra, (12). Második forduló: Március 17.: SAÉV—Hódmezővásárhely, 16 óra, (17.30) ; március 18.: SÁÉV— Ganz-MÁVAG, 15 óra, (16.30) ; március 25.: Egri Tanép—SÁÉV, 10.30 óra (9); március 31.: Alföldi Olajbányász—SÁÉV, 16.30 óra, (15) ; április 7.: SAÉV—KSC, 10.30 óra, (12). A Ganz-MÁVAG ellen ezt meglőzőleg egy MNK-mér- kőzést is játszik a kaposvári NB I-es csapat. Erre a taa EFP Babos, Kiss, Kollár öszeállítású gárdája győzött. Asztaliteniszben porrogszentkiályi sikerek születtek. Egyéniben az első három, míg csapatban az első helyet hódították el. Az egyéni győztes Lakatos Gyula lett, míg csapatban ugyanő Horváthtal és Kováccsal szerezte meg az első helyét. lálkozóra február 3-án 16 órakor kerül sor Kaposváron a városi sportcsarnokban. A szombati Ooszlány elleni mérkőzés várható esélyei felől is érdeklődtünk a szakosztálynál. Az ősszel a bajnokság talán legnagyobb kaposvári vonatkozású meglepetése éppen Oroszlányban született, ahol az esélytelen SÁÉV győzni tudott. Miért ne sikerülhetne ez most is? Aligha vitás, hogy az oroszlányiak jobb játékerőt képviselnek, j^Jenleg öt pontjukkal több van, mint a SÁÉV-nek. Ök már biztosan a „felső házban” folytatják, és bizonyára fűti őket a visszavágás vágya is. A kaposváriak pedig igazolni szeretnék, hogy az őszi eredmény nem a véletlen műve volt Örömmel hallottuk, hogy Kostencki is játékra jelentkezett, így a szombati mérkőzésen Simon Károly edzőnek valamennyi játékosa rendelkezésére áll. Lesiklóverseny Kaposváron A városi síszövetség leslklóversenyt rendez szombaton Kaposváron a Hangár-dombon. Külön indulhatnak a gyermek, az ifjúsági és a felnőtt korcsoport tagjai mindkét nemben. Nevezés a helyszínen. A verseny kezdete tíz óra. A röplabda T ömegsporf rendezvény Zákányban Két, csak két legény A közelmúltban látott napvilágot a Magyar ökölvívószövetség ranglistája az 1983- as év eredményei alapján. Az értékelésből néhány általánosítást idézünk. A leglényegesebb: a múlt év sem kerül a magyar ökölvívás aranykönyvébe, igaz a honi sportág valamicskét lépett előbbre, de ez alig szembeötlő. Csupán a várnai eredmények voltak némelyest biztatóak. A súlycsoportonkénti rangsorok érdekessége, hogy valamennyiben a múlt évi bajnok vezeti a sort. Az egyesületek rangsorában nagy fölénnyel áll az első helyen a Bp. Honvéd, utána Üjpesti Dózsa, Tatabányai Bányász a sorrend. Az abszolút egyéni ranglistán Al- vics Gyula a Bp. Honvéd nehézsúlyú versenyzője vezet a nyíregyházi Váiradi János és a salgótarjáni Botos Tibor előtt. Két súlycsoport tízes listáján találkozunk kaposvári névvel: Papp Zoltán és Nagy Zoltán egyaránt tizedik a papír-, illetve a váltósúlyban. A tízes ranglisták első helyezettjei: Papírsúly: Rózsa András (Tatabányai B.), ... 10. Papp Zoltán (K. Dózsa), légsúly: Váradi János (Nyíregyháza), harmatsúly: Botos Tibor (Salgótarján), pehelysúly: Gönczi Róbert (Kecskemét), könnyűsúly: Turu István (Építők SC), kisváltósúly: Bácskái Imre (Bp. Honvéd), váltósúly: Danyi Jenő (Bp. Honvéd), ...10. Nagy Zoltán (K. Dózsa), nagy váltósúly: Hranek Sándor (Bp. Honvéd), középsúly: Bakos János (Oroszlány), félnehézsúly: Pintér István (Tatabányai B.), nehézsúly: Alvics Gyula (Bp. Honvéd), szupemehézsúly : (Somodi Ferenc (Tatabányai B.). A kemény öklök hazánkban méltán népszerű sportágának erőviszonyait tartalmazó listákat egykor jogos büszkeséggel olvasgatták a somogyi bokszbarátok. Volt is miért. A magyar bajnokok és a helyezettek egész sorát nevelte Somogy. Aztán ahogy országos méretekben is ha- nyatlani kezdett az ökölvívás, úgy hanyatlott egyre inkább nálunk is. Még a közelmúlt ismert és jónevű öklözöi közül is szinte valamennyien eltűntek. Csak nosztalgiával emlegethetjük a Dévai, Dóri, majd később a Papp, Be- reczky, Füzesi, Dunajecz-féle korszakot. Most már megelégednénk azzal is ha még mindig a kaposvári szorító- ban láthatnánk olyan bok- szolókat, mint Varga Z., Rákosa, Budai és Vörös voltak. Lám, ma már tudomásul kell vennünk, hogy két dózsás ökölvívó neve legalább a tizedik helyen szerepel saját súlycsoportjában. Hogy az egyesületek sorrendjében a Kaposvári Dózsa ma már a huszonhét rangsorolt csapat között utolsó előtti, talán nem is szembeötlő. Az egykori vidék legjobbját jelenleg tizenkilenc vidéki egyesület előzi meg ebben a szakosztálynyi rangsorban. Bizony néhány évtizeddel ezelőtt kevesen hitték volna, hogy például az ökölvívóhagyományokkal nem rendelkező városok közül Sopron, Békés, Szombathely vagy Balassagyarmat ökölvívói rövidesen előkelőbb helyet foglalnak el a hazai rangsorban a kaposváriaknál. S ami ugyancsak nem fakaszthat derűt, az utánpótlás korúak sem igen ostromolják a harmadik vonalban szerényen küzdő első csapat öltözőjének ajtaját. J. R. MNK-ért Tabon mind a férfi, mind a női együttes újabb mérkőzést vívott szerdán az MNK- ért. A csapatok sikerrel vették az akadályt Férfiak: TABI VIDEOTON—MEZÖFI SE 3:2 (13, -8, -11, 1, 16) Videoton: Nagy, Horváth, Schmidt, Patakfalvi, Máté, Barczi. Csere: Lukács, Sá- moly. Magas színvonalú küzdelemben kétórás nagy harc után mindössze három edzéssel a háta mögött nyert a jó napot kifogó tabi csapat. Nők: TABI VIDEOTON—DUNA- VARSÂNY 3:1 (10,-11,12,13) Tab: Nagyné, Guzmics, Szakály né, Angyal, Ángyán, Szabó. Csere: Mizerák. A jó képességű Duna-par- t! gárda sem tudta megakadályozni a tabiak győzelmét Lefejtő eljárással fogaskerék gyártását vállaljuk Homlokkerék egyenes es ferde fogazassál 1—6 modul, csiga és csigakerék 1—6 modul, lánckerék 1/2” és 3/4” VBKM „Politech” VGM Kaposvár, Mező Imre u. Ügyintéző: Huszár Tibor. Telefon: 11-112/235. (2950) Hétfőtől új helYen — Május 1. u. 13. szám alatt, a volt Női cipőbolt helyén — kibővített választékkal várja kedves vásárlóit a női divatáru szaküzlet Kyitáfc: 19&L január 3ü-án, 10 órakor. (78552) |ANUÁR A nap 7.18 órakor kél, s 1S.36 órakor nyugszik ; a hold 2.38 órakor kél, a 11.57 órakor nyugszik. [27 PÉNTEK Angelika A várható időjárás: A Dunántúlon lassan tovább csökken a felhőzet, felhőátvonulások lesznek, havazás nem valószínű. Másutt túlnyomóan borult ég, várhatóan lassan megszűnő havazással Később által ában változóan felhős lesz az ég, még számottevő csapadék nélkül. A sokfelé erős, idő nként viharos északnyugati, északi szél éjszakára mérséklődik. Mérsékelt, változó irányú szél várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában —7, —12 fok között, a borult helyeken —5 fok körül. A legmagasabb nappali hőmérséklet —2, plusz 3 fok között várható. Egyházi vezetők a népfront főtitkárával Az egyházak magyarországi vezetőit fogadta tegnap a mozgalom székházában Pozsgai Imre, a Hazafias Népfront főtitkára. A találkozón részt vett Miklós Imre államtitkár, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke. A Népfront főtitkára többek között szólt az utóbbi időkben feszültebbé vált nemzetközi helyzetről, és nagyra értékelte azt a szolgálatot, amelyet főpapjaink vezetésével az egyházak vállaltak a béke érdekében itthon és külföldön egyaránt. — Elhunyt Halász Mihály operatőr. Rövid, súlyos betegség után, 43 éves korában elhunyt Halász Mihály, a Magyar Televízió Balázs Bc- la-díjas operatőre. Temetéséről később intézkednek. Gogol-évforduló Gogol születésének 175. évfordulója alkalmából kétnapos emlékkonferencia kezdődött csütörtökön a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen. Az idei russzisztikai napok esemény- sorozata keretében huszonnégy előadáson ■ emlékeznek meg a kritikai realizmusnak a XIX. század első felében élt nagyhírű mesteréről. — Előadások a zöldséggyümölcs korszerű termesztéséről. A hagyományoknak megfelelően februárban 3 előadást tartanak a Keszthelyi Agrártudományi Egyetem kertészeti tanszékének tanárai a böhönyei áfészhez tartozó szakcsoport tagjainak. — Vidéki jazzegyüttesek bemutatkozása. A Budapesti Művelődési Központ jazz- presszójában a szombathelyi „Masina” jazzcsoport szerepel január 29-én. Ezúttal mutatkozik be először a fővárosban a székesfehérvári .tlárkus József vibrafonos is, aki az említett együttes szólistájaként lép fel. — Zichy Mihály-kiállítás nyílik kedden a Szovjet Kultúra és Tudomány Házában Budapesten. A zalai emlékmúzeum és a Magyar Nemzeti Galéria Zichy-gyűjtemé- nye mellett a Tbiliszi Grúz Állami Művészeti Múzeumban őrzött képek is láthatók lesznek. Most mutatják be először A pusztítás Géniusza című akvarell vázlatát, amelyet eddig a magyar közönség még nem láthatót. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: „ 11-310 — Több mint négyszázmillió forint beruházást valósított meg az elmúlt öt évben a Balatonboglári Mezőgazda- sági Kombinát. A fejlesztések nagy része a gazdaság és a Viticoop társulás által termelt szőlő . biztonságos feldolgozását és tárolását szolgálja. — 780 tonna olajat takarítottak meg a közületek a megyében. Két év alatt ezerkétszáz olajkályhát helyettesítettek gáz- és széntüzelésűvel. — Könyvismertetőt • tartanak ma Nagyatádon, á bod- vicai klubkönyvtár Ady Endre ifjúsági klubjában. A foglalkozáson a száz éve született Gábor Andor munkásságával ismerkedhetnek meg a fiatalok. Súlyos baleset Szerdán délután Siófok mellett Kertész Gábor 58 éves lakatos, székesfehérvári lakos az általa vezetett Trabanttal a síkos úton hirtelen fékezett, megcsúszott, majd áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol összeütközött a vele szemben szabályosan közlekedő Császár Ferenc 55 éves buszvezető siófoki lakos által vezetett autóbusszal. A Trabant utasa, Kertész Gábomé 50 éves bedolgozó, székesfehérvári lakos 8 napon túl gyógyuló, életveszélyes sérülést szenvedett. A személygépkocsiban harmincezer, az autóbuszban háromezer forint kár keletkezett. — Éghetetlenné teszi az erdőt az a por, melyet francia kutatók, állítottak elő. A szer tartósan megőrzi hatékonyságát, így alkalmas az erdőtüzek megelőzésére. Könnyen kezelhető, vízben oldódik, földről és repülőgépről egyaránt szétperme- tezhető. — Import férfi- és nói irhabundák — több fazonban — érkeztek a Somogy Áruházba. (78491) — Steppelt bakfisnadrág (497 Ft-ért) érkezett a Somogy Aruház konfeckióosztályára. (78557) — A dombóvári Napsugár Aruház értesíti kedves vásárlóit, hogy január 28-ár. (szombaton) leltár miatt zárva tart. Az élelmiszer osztály ezen a napon is 6.3a—13 óráig nyitva tart. Dombóvári Aíéez. CNMf)