Somogyi Néplap, 1984. január (40. évfolyam, 1-25. szám)
1984-01-24 / 19. szám
Tanítónak lenni e hazában Tíz csoport jutott tovább a megyéből A Minisztertanács legutóbbi ülésén megtárgyalták a közoktatás és a felsőoktatás továbbfejlesztéséről szóló előterjesztést, a tervezetet munkaokmányként elfogadták és a további tennivalókra akciótervet készítettek. Külön tárgyalták azokat az elgondolásokat, amelyek célja a pedagóguspálya erkölcsi- és anyagi megbecsülésének növelése. A hivatalos bejelentés azt jelenti, hogy a két előterjesztést — tartalmával egyetértve — további pontosításra, átdolgozásra és részletesebb kidolgozásra javasolták, s egyben akciótervet fogadtak el e program alapján a további tennivalókra, az oktatás fejlesztésének ügyét pedig az országgyűlés hatáskörébe utalták. Kardinális kérdés Nyilvánvalóan ez a dolog logikus menete. A pedagógusképzés pedig a felsőoktatás része, de olyan területe is egyben, amely szorosabban függ össze a közoktatás más részleteivel, mert a mindenkori dolgozó pedagógusok — tudásuk, szakképzettségük, sőt „képességük”, rátermettségük, munkájuk közben kialakult szokásaik és a nagyon erős hagyományok — meghatározzák az iskolai munka sikerét. Képzésük tehát a mai közoktatási és felsőoktatási továbbfejlesztési terveknek kardinális kérdése. Amikor a pedagógusképzés szóba kerül, mindenekelőtt létszámukat szokták első számú gondként emlegetni. Szakemberek is, kívülállók is, munka er ótervezéssel nem foglalkozók, de az oktatási apparátusban dolgozók is. Pedig a pedagóguslétszám csak részlete annak a nagyot» problémaágazatnak, amely ezt a témakört felöleli. Mindenekelőtt oszlassunk el egy meglehetősen elterjedt tévhitet: az egyetemi tanárképzés nemcsak pedagógusképzés. Évtizedes gyakorlat igazolja azt, hogy a tudományegyetemen végzett hallgatóknak nagy része nem megy el tanítani, hanem máshol keresi az érvényesülés útját Ez a folyamat egyszerűen a természetes társadalmi mobilizáció következménye. Mostanában azonban olyan véleményekkel is találkozunk, amelyek szerint a pedagógushiány jelentős mértékben arra vezethető vissza, hogy nem mennek el a végzettek tanítani, s a pályáról is elszivárognak egyesek, méghozzá többnyire épp a legjobbak. Több fizetésért, a jobb anyagi körülmények miatt Ésszerűbb megoldások A felsőoktatás ismeri ezt a tényt, mégis kényszeredetten és sajnálkozva veszi tudomásul. Nem lenne-e ésszerűbb berendezkedni ennek a társadalmi igénynek a kielégítésére és betervezni a „többletképzés” létszámát, mint azon sajnálkozni, hogy nincs elég pedagógus? A főiskolán végzett tanárok nagy .része körülbelül nyolcvan százaléka azonban a pályán marad, a tanítóknak és óvónőknek pedig körülbelül kilencven százaléka. Érthető ez az arányváltás: az alacsonyabb végzettségűeknek kisebb a lehetőségük, hogy magasabb beosztásba kerülnek. A képzés belátható időn belül változni fog: erre nemcsak a Minisztertanácsi határozat a garancia, hanem a készülő tervek, javaslatok 's, valamint a már megkezdett átalakítás. Ebből mindössze annyi volt eddig látható, hogy néhány főiskola egyetemi keretek között működik tovább: Pécsen és Budapesten. Ebből azonban azt a következtetést levonni, hogy a pedagógusképzés reformjának útja nem más, mint a pedagógiai főiskolákat egyetemi fennhatóság alá helyezni, nem volna szerencsés. Egyrészt azért, mert ezt a megoldást is vitathatónak tartják sokan, másrészt mert ez önmagában semmiféle tartalmi korszerűsítést nem hoz. Az egyetemi karok eddig inkább deceníralizálódtak, s ennek nyomán jöttek létre főiskolák (például Győrben, Kazincbarcikán) ; önálló főiskolák egyetemi karokként való működtetése még nem jelent képzési korszerűsítést Több évtizedes program Az egész magyar felsőoktatás reformja a következő évtizedek feladata. Ezen belül a pédagógusképzés átalakítása és korszerűsítése viszonylag önálló feladatként jelentkezik, mert bár a pedagógiai főiskolák és tanítóképzők is felsőoktatási intézmények, így részei a felsőoktatás hálózatának, ez az intézménytípus önálló szerkezetként is vizsgálható, másrészt minden további közoktatási reformnak alapját képezik. Itt tehát minden lépés sürgetőbb, mint a közoktatás más területén. Egy kis túlzással azt lehet állítani, hogy minden további lépésnek feltétele, hogy mi lesz a nevelők képzésével; lesz-e belőlük elég és alkalmasak lesznek-e arra, hogy rájuk építve ki lehessen alakítani korszerű megoldásokat. S. L. Két nap a bábok világában Zsibongó gyereksereg, széksorokon es kispárnaKon kuporgó óvodások es kisiskolások tömege várta pénteken a Kiliián ifjúsági ház nagytermében a gyermek bábo>- sok országos fesztiváljának kétnapos megyei bemutatóját. A Magyar Televízió, a Művelődési Minisztérium' és a Népművelési Intézet által meghirdetett „Játsszunk bábszínházát!” vetélkedő első fordulóját Szabados Péter, a Somogy megyei Művelődési Központ megbízott igazgatója nyitotta meg. Majd Károly Irma, az SMK bábművészeti szakreferense köszöntötte a háromtagú zsűrit: Hollós Róbertnét, a Népművelési Intézet munkatársát, Koós Ivánt, az Állami Bábszínház bábtervezőjét, és Híves Lászlót, a Népművelési Intézet főmunkatársát és dramaturgot, valamint a Művelődési Minisztérium képviselőjét, Kis Lászlót. A verseny első napján a kaposvári csoportok mutalták be műsorukat. A Toldi iskola Napsugár bábcsoportja teremtette meg a hangulatot a Besenyei Lászlóné által betanított Elillant a pecsenye című vidám mesejátékkal. Az SMK és a Sója nevelőotthon két jól ismert csapata, a Pacsirta és a Feketerigó — Szabó Gyu- láné vezetésével — most is nagy sikert aratott. A természetes anyagokból, terményekből készített bábok és a játékot kísérő ének és mozgás vastapsra késztette a közönséget. Az Incifinci csoport magyar népmesét játszott el, a somogysárdi- ak pedig Lázár Ervin egyik történetét vitték színpadra. Végül Szabó Gézáné árnyjátékosai hoztak érdekes színfoltot a programba. A Vük rövidített változata és a Fény, árnyék, játék, tánc című aerobikbemutató egyaránt jó kedvre hangolta az ifjú közönséget A második napon a vidéki bábosok álltak a paraván mögé. A három nagyatádi csoport mesefeldolgozásokat adott elő, szépen kidolgozott játékkal, életszerű díszletekkel. Újszerű ötletet hozott a siófoki Proxima. Puskin történetének bábjátékváltozatát igen látványos, mozgalmas színpadképpel, jelmezbe öltözött „statisztériával” dúsították. A sióju- tiak ízléses, vesszőből fonott díszletek előtt játszottak népmesét. A műsort a Pintér Éva és dr. Németh Jenóné által vezetett két barcsi csoport zárta — a tőlük megszokott színvonalas előadással. A szakmai zsűri megelégedését mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a résztvevő tizennégy együttes közül tizet továbbjutásra jaLombfűrész és nosztalgia Politechnika. Ez a szó sokkal idegenebb hangzású annál, hogy az ember ne kerülgesse szóban, írásiban önkéntelenül. Am egy időben így nevezték egy tantárgyat az általános iskolában. Most mégis időnként a politechnika (illetve most már csak egyszerűen technikának mondják) gyönyörködtet, helyesebben : afféle botkezű, gyakorlati a notaient um léteimre szinte ál- mélkodva szemlélem az iskolások ügyes, célratörő mozdulatait, ha esetenként egy-egy tanintézet (különösen falusi iskola) műhelyébe látogatok. Persze tisztában vagyok azzal, hogy ha szakértő szemmel nézhetnék mondjuk egy asztalosmunkát, nem csodálkoznék ilyen nagyon, bár az is meggyőződésem, hogy a környezet, a műhely, a valódi szakmai lé&kor (helyenként ilyen is van) a legigényesebb „szakit” is elismerő szavakra késztetné ! Ami pedig gyakorlatiatlan egyéniségemet illeti, nem biztos, hogy eleve sutaságra ítéltettem. Pontosabban : ha nem is vált volna belőlem ezermester, annyira azonban én is vihettem volna talán, hogy egy-egy kimar jult széklábat megrepe- ráljak vagy egyéb más család — és autó — körüli mechanikus munkát elvégezzek. Ha abban az időben az én falum iskolája nem olyan gondokkal bajlódik, mint a vészes tanerőhiány például, és sok más azóta megszűnt vagy szűnőfélben levő, de akkor még konokul visszafogó kölönc, közoktatási nehézség. Akkoriban az a sziszifuszi vállalkozásának kudarcába csakhamar bele- nyugvó „egy szál” fiatal pedagógus, aki az egész nagy létszámú felsőtagozatot tanította, örülhetett, ha a középiskolába igyekvő diákok úgy-ahogy megtanultak helyesen írni. Politechnika? Műhely? Szerszámok? Szemléltető eszköz sem volt, pedig fizikát, kémiát, biológiát is tanultunk, és bizony, székelhetett a képzeletünk : vajon, mi fán terem például a zöld színű klór. Ma már nemcsak sejtem, de meggyőződésem, hogy kamaszkori közönyöm a természettudományok iránt az altalános iskola élményte- len tanóráiból fakadt. Hiába voit később minden. A gazdagon felszerelt természettudományi szertár az ősrégi középiskolában, a kiváló képességű tanár, aki a lelkét tett* ki a kémia-, a bioló- giaórákon : nem gyulladt érdeklődés bennem’, e tantárgyak iránt. Ahhoz, hogy vasoltak. A márciusban Kaposváron rendezendő tájegységi bemutatón részt vesz a kaposvári Napsugár, a Pacsirta, a Feketerigó és a Cicuskák árnyjátékos csoport, a nagyatádi Tapsifüles és Napraforgó bábegyüttes Beke Pálné vezetésével, a siófoki Proxima, művészeti vezetőjük Hrivnák Pálné, Róka Gyula siójuti Katica bábcsoportja, valamint a barcsi Napocska és Csiribiri. A szakmai bemutatók végeztével a csoportok vezetői és a fenntartók képviselői összeültek, hogy megvitassák a műfajjal kapcsolatos gondokat, tennivalókat. A megyei Bábos Parlamentet Király Zoltán, a Somogy megyei Tanács V. B. művelődési osztályának helyettes vezetője nyitotta meg. Hollós Róbertné előadásában az amatőr-bábmozgalom országos helyzetéről tájékoztatott. Felhívta a figyelmet arra a tényre, hogy Magyarországon csupán két hivatásos bábtársulat működik — az Állami Bábszínház és néhány éve a pécsi Bóbita — ezért nálunk az amatőr csoportoknak színházpótló szerepük van. Röviden áttekintette a mozgalom történetét. Megemlékezett az első fesztiválokról és arról, hogy ezek néhány év alatt nemzetközi elismerést vívtak ki. Kerfészné Nezdei Valéria, a megyei úttörőelnökség munkatársa az úttörőmozgalom és a bábcsoportok kapcsolatáról beszélt. Elmondotta: az lenne jó, ha a csoportok nyitöttabbak lennének, a foglalkozásokra nemcsak a tagok járhatnának, hanem a bábozás az egész iskola életébe, a közösségek tevékenységébe is beépülne. Végezetül Károly Irma az amatőr bábmozgalom megyén belüli lehetőségeiről beszélt, adatokat ismertetett. Az ülés a hozzászólások után az országos bábos parlament küldötteinek megválasztásával zárult T. K. Székesfehérvári vendégjáték George — Koltai Róbert Már az is szemet szúr mindenkinek, hogy abban a gazdasági válságos világban, melyben farkastörvények uralkodnak, két ágrólsza- kadt napszámos együtt vándorol tanyáról tanyára ; megosztják egymással az élelmet, s az életet. Az egyik hatalmas fickó, amolyan óriáscsecsemő, aki megrekedt a gyermeki in- fantilizmus szintjén. A másik emberméretű, tudatos férfi; szívesen ábrándozik saját tanyáról, de nagyon mélyen önmagában tisztában van vele: kábítószer- álom ez, nincs realitása. Lennie-nek hívják a me- Iákot, George-nak a másikat. Steinbeck Egerek és emberek című kisregényének, illetve színművének hősei ók; olyanok, mint a Nobel-díjas író nagyregényeinek hősei. Mint az Érik a gyümölcsben Tom Joad, a Késik a szüretben Jim Nolan. Csak valahogy tompábbak, szembefordulni nincs erejük. A székesfehérvári Vörösmarty Színházban egy alkalmi társulat — filmgyári színészek — Koltai Róf el fedezzem magamnak a természettudományok izgalmas összefüggéseit, hogy az egyik lenyűgözően kristály- tiszta tétel után az erre épülő következőre áhítozzam, el kellett jönnie a bizonyítékkereső, világnézet- meghatározó ifjúkornak. Ilyen gondolatok foglalkoztatnak egy-egy falusi iskola tanműhelye láttán. És az, hogy én már valószínűleg sosem fogok olyan kitűnően gyalulni, lombfűrészt, vésőt, fogót kezelni, mint a mostani gyerekek. Nem, a magam korabeli az efféle hiányokat már nem képes pótolni. Bele kell nyugodnom: én már csa'k botkezű maradok, legfeljebb vigasztalhatom magam, mondván : nem biztos, hogy ügyetlennek szület tem, csak nem állt módomban meggyőzni a világot ennek ellenkezőjéről. És ez még érvnek sem rossz, ha valami apró-cseprő barkácsolni -szerelni való elhárítása miatt szemrehányással illetnek a családban. Szapndi András bertet, a Csfky Gergely Színház méltán népszerű művészét meghívta George szerepére, bemutatták, s nagy sikerrel játsszák Steinbeck drámáját Simó Sándor rendezésében. Nincs könnyű dolguk; egy 1946-os nagy sikerű előadás, majd egy 1957-es emlékével kell megküzdeniük. Ladányi Ferenc és Greguss Zoltán emlékmű-alakításához méltót kell színre vinnünk. Búj tor István játssza Len- nie-t, Koltai George-ot. Bár a Salina folyó környéki szabad mezőkön dolgoznak, mégis valahogy zárt terben élnek, levegőtle- nül. John Steinbeck ezt remekül érzékelteti művének zárt kompozíciójával is: ugyanott kezdődik, ahol végződik, szinte ugyanazokkal a szavakkal. George két meséje között — a saját tanyáról — megjárják a reménység szivárványos útját, onnan hullanak alá. Alakjuk balladába kínálkozik, talán egyszer énekelik is történetüket a forró Délen ... Nincs kitörési lehetőség, nincs boldog vég. Lennie, ez az életet szinte , animális szinten — boldog tudatlanságban — élő óriás kiprovokálja a tragédiát már a létével Is. Mesteri, ahogy egy öreg kutya lelövésével Steinbeck előrevetíti az emberhalált. Egy hollywoodi álmot-:»dajkáló — itt ív van egy beteljesíthetetlen vágya — kis szajha (a gazda fiának felesége) — az ok, aki miatt a félkegyelműnek halnia kell. S vele hal George életcélja is. Mert ennek a vándornapszámosnak — tudatosság nélkül — szinte létcélja, de legalábbis életeleme az, hogy felkarolja a nála védtelenebbet. George Koltai Róbert alakításában az 02 erkölcsi ember, aki e futóhomok-létben megőriz magában valamit, amit mindenkinek kellene. Ami új a figurában, az eredendő humora, melyet a mostoha körülmények sem képesek kiölni belőle. Ahogy Koltai George-ában a remény munkálni kezd, az külön tanulmányt érne. Kisember, aki valahogy intézménnyé nő, valamiféle karitatív élő szervezetté; környezete is változik rövid tanyai ottlétükkor. S abban is az ő hullámhosszára állunk, mint nézők, amikor — hogy ne idegenek végezzenek vele — maga lövi le - Lennie-t. örök altatóul a Nagy Almot mesélve neki. Koltai Róbert annyi humorbő alakítása után most a megrendülés lélekmély csöndjével ajándékozza meg a nézőt. L. L.
